Új Szó, 2018. július (71. évfolyam, 151-175. szám)
2018-07-02 / 151. szám
2 I KÖZÉLET 2018. július 2.1 www.ujszo.com Ha most nem volt 13. fizetés, 14. sem lesz Ahol eddig is volt félévi jutalmazás, ott most is kaptak, méghozzá a kormány által kínált kedvezmény igénybe vétele nélkül. Aki pedig eddig sem adott 13. fizetést, az ezután sem fog, hiába találgatsz SNS. (Somogyi Tibor felvétele) ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A parlament februárban fogadta el a módosítást, amely adó- ás járulékkedvezményt biztosít a 13. és 14. fizetésre. Az SNS által javasolt intézkedés szerint ehhez a 13. fizetést júniusban, a 14.-et decemberben kell kifizetni, vagyis azok a munkáltatók, akik szerettek volna élni ezzel a lehetőséggel, erre először a múlt hónapban keríthettek sort. Az előzetes felmérések szerint azonban a járulékkedvezmény igénybe vételével kapcsolatos feltételek még azokat a nagy cégeket is elriasztották, amelyek egyébként fizetnek 13. bért. „Elhibázott ötlet, hogy míg a munkaadónak az alkalmazott teljes átlagfizetését ki kell fizetnie 13. vagy 14. fizetésként, az adó- és járulékkedvezmény csak 500 euróig érvényes” - nyilatkozta Miriam Spániková, a Munkáltatói Szervezetek Szövetségének (AZZ) szóvivője. Szlovákiában a bruttó átlagbér már ezer euró körül mozog, Spániková szerint így kevés az olyan munkaadó, amely tényleg teljes értékű 13. fizetést tud adni, ha viszont ennél kevesebb jutalmat ad, nem élhet a kedvezménnyel. A Statisztikai Hivatal szerint a munkaadók által fizetett 13. fizetés átlagosan 118 euró. Az ötletet, hogy a járulékkedvezmény es 13. fizetésnek el kell érnie az átlagbért, az SNS képviselői az utolsó pillanatban csempészték bele a módosításba, és a parlament a bírálatok ellenére is rábólintott. Idén ráadásul a 13. fizetésnél csak az egészségügyi szolgáltatási járulék fizetésétől tekintenek el, ami legfeljebb 370 eurós megtakarítást jelent, az 500 eurós megtakarítás csak a jövő évtől lép életbe, amikor jövedelemadó sem terheli majd a kifizetett összeget. Nem kevésbé problémás az a megszorítás is, hogy a 13. fizetést csak kettő, a 14.-et pedig négyéves munkaviszony után lehet fizetni, ez újabb adminisztratív feladatokat hárít a munkáltatókra, miközben a négyéves munkaviszony egy munkahelyen manapság már egyre ritkább. A 13. fizetésre nyújtott járulékkedvezményt például eredetileg a zsolnai Kia Motors Slovakia autógyár is igénybe szerette volna venni, később azonban elállt ettől. „Az általunk fizetett bónuszok ugyan meghaladják az alkalmazottaink 13. és 14. fizetésének az összegét, azonban még így sem felelünk meg a jogszabályban szereplő szigorú feltételeknek” - mondta Dusán Dvorák, a társaság szóvivője. A Szlovák Vállalkozói Szövetség (PÁS) szerint a cégek nagyjából háromnegyede ad az alkalmazottainak év végi jutalmat, de csak minden második fizeti ki az összes dolgozójának. Ha a járulékkedvezményt a legjobban fizető cégeknek sem éri meg igénybe venni, a kisebb cégekre ez hatványozottan érvényes. Ráadásul olyan megkötés is van, hogy járulékkedvezményes 14. fizetést csak az adhat, aki az adott év júniusában adott 13.-at is. Nálunk viszont az év végi jutalmazás a gyakoribb, de a szabályozás lehetetlenné teszi a kedvezmény felhasználását azok számára, akik félévkor nem, csak karácsony előtt adnának plusz fizetést. A 13. és 14. bért fizető cégek között van a legnagyobb autógyártó, a Volkswagen. „A 13. fizetést július elején fizetjük, a havi átlagbér 60 százalékát. Akik több mint tíz éve dolgoznak nálunk, azoknál eléri a 65 százalékot, miközben a dolgozóink bruttó átlagbére 1854 euró körüli. A decemberben fizetett 14. bér a bruttó fizetés 50 százaléka” - mondta Michal Ambro vie, a Volkswagen Slovakia szóvivője. Mindezek ellenére a Volkswagen sem vette igénybe az erre nyújtott járulékkedvezményt. Hasonlóan járt el a nagyszombati PSA Slovakia autógyár és a Slovnafl kőolaj-finomító is, miközben mindkét cég a Volkswagenhez hasonló jutalmat ad alkalmazottainak. „Azok a cégek, amelyek eddig is fizettek 13. vagy 14. fizetést, ezután is fognak, függetlenül attól, hogy változtak a jogszabályok. A kérdés az, hogy mennyi veszi igénybe a járulékkedvezményt” - mondta Martin Hosták, a Munkáltatók Országos Szövetségének (RÚZ) titkára. (mi, sita) RÖVIDEN Elkapták Okoli&ány egyik társát Kassa. Szombaton este a rendőrségnek sikerült letartóztatnia Jozef Leskót, az Okolicánybanda tagját, akit április óta kerestek. A bandafonök Róbert Okolicány továbbra is ismeretlen helyen bujkál. Leskót áprilisban ítélték 24 év szabadságvesztésre, az ítélethirdetésen viszont nem jelent meg. A rendőrség vasárnap közölte, hogy LeSko hollétéről a múlt héten szereztek tudomást, néhány napig megfigyelték, majd szombaton este letartóztatták egy kassai családi házban. Fegyver volt nála, és nem tanúsított ellenállást. Azonnal a börtönbe szállították, ahol megkezdte szabadságvesztése letöltését. A rendőrség szerint Lesko az utóbbi hetekben megpróbált hamis személyazonossági iratokhoz jutni, hogy külföldre szökjön. Az Okoliéány-banda tagjait több gyilkosság és erőszakos bűncselekmények elkövetéséért ítélték el, a Legfelsőbb Bíróság idén áprilisban hozta meg a végsőjogerős ítéletet. A bujkáló bandafonök életfogytiglani szabadságvesztést kapott. (SITA) Kis híján fagyott július első napján Pöttyén. Kis híján talaj menti fagy volt vasárnap hajnalban, és még csak nem is a Magas- Tátrában. Pöstyénben és az erdőháti Malacka közelében csupán 1,8 fokot mértek, és az ország számos pontján csupán 6 fok volt az éjszaka. Ma hajnalra is riasztást adott ki a meteorológiai intézet az ország egész területére, kivéve a délnyugati járásokat és a Bodrogközt. Az időjósok a -3 fokos fagyot sem zárták ki. (TASR) A rendőr dönt a bírság összegéről DEMECS PÉTER Korábban éppen azért törölték el a közúti bírságok alsó és felső határát, hogy csökkentsék a korrupció lehetőségét, a júliusban életbe lépett véltozás viszont ismét szabad kezet ad a rendőröknek. Pozsony. A hivatalos indoklás szerint azt akarják ezzel elérni, hogy a rendőrnek lehetősége legyen a helyszínen mérlegelni, mekkora bírságot szab ki. Ezáltal a szegényebb régiókban nagyobb megértést tanúsíthat a vétkező sofőrökkel szemben - a másik véglet nyilván Pozsony, ahol a legmagasabb bírságot szabja ki. Ján Bazovsky közlekedésbiztonsági elemző szerint a rendőr köteles a bírságolásnál felmérni a szabálysértés körülményeit. Mennyire súlyos szabálysértésről van szó, volt-e már büntetve hasonló kihágásért a sofőr stb. „A helyszínen levő rendőr tudja a legjobban felmérni, mekkora szabálysértést követtek el, s milyen bírságot kellene adni” - mondta a Hospodárske novinynak Bazovsky. Változások a közúti bírságokban Közúti közlekedésre alkalmatlan gépjármű forgalomban való használata 50 30-50 Ittas kerékpározás (0,5 ezrelék felett) 30-50 20 Gépjármű vezetése érvényes okmányok nélkül 30 10-20 A gépjármű indokolatlan lelassítása vagy megállítása 50 30-50 Az úttest szélén való indokolatlan haladás 100 50-100 Motorkerékpározás szemüveg vagy sisakplexi nélkül 30 10-30 Szemét kidobása az úttestre 20-40 10-30 Gyalázkodó, mutogató gesztusok a közlekedés más résztvevői felé 50 30-50 Evés, ivás, cigarettázás motorkerékpáron vagy négykerekű motoron 30-50 20-40 Irányjelző használatának elmulasztása előzésnél és kanyarodásnál 40 20-40 Elsőbbségadás elmulasztása az egyik sávból a másikba áttérő sofőrnek 100 50-100 Útfelület beszennyezése 30 20-40 Kikapcsolt fényszórók rossz látási viszonyoknál 50 30-50 Tilosban történő tolatás vagy megfordulás 50 30-50 Ködlámpák indokolatlan használata 30 10-30 Gépjármű leparkolása úgy, hogy az veszélyezteti a forgalom többi résztvevőjét 30 20-40 Kikapcsolt lámpák lakott területen kívül leparkolt gépkocsin, rossz látási ,-n r 0 viszonyok mellett, olyan helyen, ahol veszélyezteti a forgalom többi résztvevőjét Tilos helyen megállás vagy parkolás 50 30-50 A forgalom résztvevőinek veszélyeztetése gyalogosok egy csoportja által 50 30-50 Kétirányú úton való megállás ellenirányban, a bal oldalon 30 20-40 18 évesnél fiatalabb sofőrt kísérő utastárs, érvényes jogosítvány nélkül 50 10-30 Télies útviszonyok esetén téli gumiabroncsok nélkül közlekedő teherautó 50 30-50 • Forrás: Országos Rendőr-főkapitányság Hozzátette, hogy a rendszert eddig is ki lehetett játszani, s ezután is ki lehet. „Főleg olyankor, ha a rendőr ismeri a szabálysértőt, de ez így működött idáig is. Ha a rendőr nem akart büntetni a szabálysértésért, akkor nem büntetett” - állítja a szakértő. Júliustól 23 bírságot módosítottak, és a legtöbbnél bevezették a büntetés alsó határát, míg a felső határ a büntetés eddigi összege maradt. Denisa Baloghová, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője lapunknak elmondta, ezekkel a módosításokkal akarják igazolni, hogy a rendőrségnek nem a büntetés, hanem a megelőzés a célja. Hozzátette, ha a jövőben úgy találják, hogy bizonyos szabálysértések esetében túl magasak a büntetések, lehet szó csökkentésről. „Sajnos a tapasztalat azt mutatja, hogy a gyorshajtás az egyik legfőbb probléma, nagyon sok sofőr szereti a kelleténél jobban taposni a gázpedált. Az idei év első öt hónapja alatt több mint százezer bírságot szabtunk ki gyorshajtásért. Ezeknél a szabálysértéseknél tehát nem változik semmi, a maximális helyszíni bírság továbbra is 800 euró marad” - fűzte hozzá Baloghová. Ősszel megtudja Pozsony, milyen az igazi dugó óriási forgalmi dugók várnak szeptembertől a fővárosra, a D4-es körgyűrű és az R7-es gyorsforgalmi út építése miatt ugyanis részben lezárják a Kikötői hidat. Pozsony. Kerülőutak híján így a jelenleg is zsúfolásig megtelt úthálózatot kell használnia naponta több tízezer autónak. A város képviselői szerint teljes lesz a káosz, a közlekedési tárca azt mondja, megoldja a helyzetet. Ivó Nesrovnal, Pozsony főpolgármestere a napokban figyelmeztetett arra, hogy a D4/R7 építése miatt ősztől az eddiginél sokkal rosszabb lesz a közlekedési helyzet. Azt mondta, aki eddig a forgalmi dugókra panaszkodott, az szeptembertől kerülje el a fővárost. „Az építkezés nagyon komoly beavatkozást jelent majd a fővárosi közlekedésbe. Fennáll a veszélye, hogy teljesen összeomlik a közúti forgalom, ugyanis lezárják a Kikötői híd két kulcsfontosságú részét. Ligetfalu irányából a Bajkál utcára vezető, illetve a Kikötői utcára vezető lehajtót” - közölte Nesrovnal. Mindez a város többi részén is óriási dugókat fog eredményezni. „Azt nem állíthatom, hogy az egész projekt rossz, hiszen a fővárosnak szüksége van a körgyűrűre, de a kivitelezőnek és a közlekedési tárcának sokkal jobban kellene kommunikálnia az építkezés részleteit, hogy a lakosok felkészüljenek a korlátozásokra” - fűzte hozzá Nesrovnal. Megjegyezte, az átlagpolgár és a város is nagyon kevés információval rendelkezik a projektről. Az Érsek Árpád (Híd) vezette közlekedési minisztérium ezt cáfolja, hiszen már közel egy éve tartanak heti rendszerességgel koordinációs találkozókat a város képviselőivel. „Tárgyaltunk a várható közlekedési nehézségekről is, ezért nem értjük, miért nem vetették fel ötleteiket ezeken a találkozókon” - jegyezte meg a minisztérium szóvivője, Karolina Ducká. Hozzátette, a várható forgalmi dugók miatt már most sűrűbbé tették a fővárosba tartó vasúti közlekedést, és intenzíven dolgoznak új gyűjtőparkolók kialakításán. (dem)