Új Szó, 2018. június (71. évfolyam, 125-150. szám)
2018-06-01 / 125. szám
101 TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA 2018. június 1. | www.ujszo.com Mit ettek az éhezők a II. világháború idején? Volt, akit az éhség rávitt a házi veréb evésére, mást a földigilisztahúsra. Ketten macskahúst is ettek, aminek húsa őket a nyúléra emlékeztette. (Fotó: Shutterstock) CSIBRÁNYI ZOLTÁN Egy, a közelmúlt utolsó jelentős nyugat-európai óhínsóges időszakában ólok táplálkozásával foglalkozó tanulmány látott napvilágot nemróg. Miért órdekes ez? Mert a jövő embereinek is segítséget jelenthet. A Journal of Ethnobiology and Ethnomedicine szaklapban megjelent (2017 novemberétől érhető el az interneten)tanulmány arról szól, all. világháború alatt, az 1944-1945-ös holland „éhínség telén” (amikor ott 25 000-nél is többen halhattak éhen) az éhezők miféle növényi táplálékokkal igyekeztek túlélni a nélkülözés időszakát. Most először vizsgálták a holland háborús étrendet etnobotanikai, népi növényismereti szemszögből. Európa keleti és déli részein az 1940-es években még gyakran és sokan ettek vadon termő növényeket, de Hollandiában e szokással már felhagytak, így őket kiemelten durván érintette az élelemhiány. Még az ún. „leveskonyhák” (ahol burgonyahéjat, tulipánhagymákat is a levesekbe főztek, utóbbiból volt elég, mivel kivitelük akkor szinte a nullával vált egyenlővé, ezért döntött úgy a kormány, rávezeti az embereket ennek fogyasztására) működtetése sem volt képes minden szükséget szenvedő megmentésére. Az is tudott, voltak boltok, ahol cukorrépával édesített felhabosított vizet árultak. 78 idős holland személyt, II. világháborús túlélőket, leszármazottakat, közeli hozzátartozókat kértek meg, meséljék el, milyen növényeket és gombákat fogyasztottak ők maguk és a környezetükben élők. Az is kérdés volt, adódtak-e kedvezőtlen hatások a választott növények elfogyasztása után, használták-e a kormány által kiadott háborús szakácskönyveket, és honnan tudták az adott fajokról, hogy biztosan ehetőek-e. A nyilatkozók 38 féle, a visszaemlékezések alapján is beazonosítható, növényi táplálékforrást említettek, 14 termesztett fajt (egyebek mellett 4 állati takarmányként használatosat és 6 dísznövényfélét), 21 vadon élő fajt és 3 vadgombafelét; ezeken belül a termesztett fajokat a vidéken és a városban élők is azonos számban említették, több vadfajt említettek viszont a vidéken élők. A legtöbbször cukorrépa, tulipánhagyma és burgonyahéj fogyasztása merült fel. Rendszeresen ettek nagy csalánt, szedret, bükkmakkot. Vészétlapra került az európai bükk makkja, gyermekláncfű levele, takarmányrépa, százszorszép levele és virága, reteklevélzet. A podagrafü levélzetét hirtelen megsütve és levesbe is használták. A rozsdaszínű rózsa leveléből teát készítettek. A kardvirághagymát főzték. A dáliahagyma a beszámolók szerint nem szolgált nagy tápértékkel, de jólesett az éhes gyomornak. Negatív hatásként csupán a cukorrépa és a tulipánhagymák evése miatt fellépő torok- és gyomorfájást említették (ma ismeretes: a tulipánhagyma mérgező). Arra nézvést, honnan szereztek tudomást a szükséghelyzetben ehető fajokról, a többség a szájhagyományt, az idős emberek tudását említette, mert a hivatalos csatornákon terjesztett információk (a kormány illusztrált ismertetőanyagokat terjesztett a gyűjthető, ételnek elkészíthető gombákról és növényekről, köztük a közönséges tyúkhúrról) csak a lakosság kis részéhez jutottak el. Hárman említették, hogy receptekből, háborús szakácskönyvekből, hivatalos tájékoztató füzetekből is tájékozódtak. Azért nem nagyon fanyalodtak rá a vadgombák választékára, mert féltek a mérgezéstől. A „leveskonyhákon” elérhető ételekről szinte mindenki „undorítóként”, „visszataszítóként”, „betegségek okozójaként” beszélt. Többen arról számoltak be, évekkel a háború után is hányingert keltett bennük a cukorrépa-feldolgozó üzemekből áradó illat. Bő hét évtizeddel az éhínséges évek után sem felejtették el az emberek a túléléshez létfontosságú ismereteket. A kutatásban összegyűjtött adatok a népi növényismeret egy olyan szeletének a megmentéseként is értelmezhető, amely máskülönben (a megkérdezettek halálát követően) végleg elveszhetett volna. E kutatás növényi táplálékokra korlátozódott, állati eledeleket nem vett számba, de a kutatók megjegyzik, több olyan példát említettek a megkérdezettek, amikor vad- és háziállatok váltak számukra élelemmé. Volt, akit az éhség rávitt a házi veréb evésére, mást a földigilisztahúsra. Ketten macskahúst is ettek, aminek húsa őket a nyúléra emlékeztette. Mindehhez a Leideni, az Amszterdami és a Wageningeni Egyetem kutatói hozzáfűzik: az utóbbi időben - a feldolgozott élelmiszerekkel szembeni ellenállás miatt - Nyugat- Európa több országában újjáéledt a vadon termő növények gyűjtése, és például Lengyelországban vagy Fehéroroszországban a vadnövényekre vonatkozó tudásanyag ma is továbbadódik, ám Hollandiában e szokás régen eltűnt; valószínűleg mert a nagyobb természetes területek hiánya miatt úgysem lenne sok értelme. Soraik végén rámutatnak továbbá, míg Nyugat-Európában a II. világháború okozott utoljára éhínséget, a földrész keleti felén később is előfordult: az 1992-1995 közötti boszniai háború Szarajevóban súlyos éhínséget okozott, Görögországban meg a 2007-2009-es válság miatt adódott úgy, hogy a legszegényebbek köreiben újra tányérra kerültek vadnövények. Európához képest más kontinenseken pedig sokkal több embert érint az éhezés 2017-ben is. Mivel a mai Európa boltjainak polcai roskadásközeli állapotban várják a vásárlókat, a kontinens lakossága többségének elképzelni is nehéz, hogy milyen lehet(ett), amikor valaki a testileg-lelkileg kimerítő éhség miatt rákényszerül(t) eladdig sosem fogyasztott növényfajták evésére. Ez és a hasonló kutatások által összegyűjtött tudáshalmaz a 21. században főleg boltból táplálkozó európaiaknak megmutatja, a természet nagyszámú eledelforrást rejt; amelyek, ha nem is rendszeresen és nem is azért, mintha a legfinomabbak lennének, de mégiscsak kipróbálhatók. S ami lényegibb, reményt jelenthetnek a jövőre nézve, hiszen a leírásuk révén bizonyára sokáig fennmaradó tudás sokak segítségére lehet az elkövetkező éhínséges időszakokban — mert ilyen mindig volt és lesz is, csak ugye hosszú távon előre soha nem tudható, hogy hol. Még sosem láttak ilyen nagy neutroncsillagot MTI-HlR Egy úttörő módszer ssgítságável végzett mérésekkel a valaha észlelt legnagyobb tömegű, mintegy 2,3 naptömegű neutroncsillagot azonosították spanyol csillagászok. A Katalán Műszaki Egyetem (UPC) csillagászati és asztrofizikai csoportja és a Kanári-szigeteki Asztrofizikai Intézet (IAC) munkatársai az Astrophysical Journal című szaklapban mutatták be eredményeiket, amelyek az ismeretek új útját nyitják meg az asztrofizika és a nukleáris fizika számos területén - olvasható a PhysOrg tudományosismeretteijesztő hírportálon. A gyakran pulzároknak nevezett neutroncsillagok maradványcsillagok, amelyek elértek életük végére, egy 10 és 30 naptömeg közötti csillag halálából maradnak vissza. Apró méretük ellenére - átmérőj ük mintegy 20 A neutroncsillagok maximális tömege meghatározásának fontos következményei vannak az asztrofizika számos területén, például az atomfizikában (Fotó: Shutterstock) kilométeres - a neutroncsillagoknak nagyobb tömegük van, mint a Napnak, tehát különösen süniek. Az UPC kutatója, Manuel Linares és az IAC két munkatársa, Tariq Shahbaz és Jorge Casares csillagászok által vezetett kutatásban a szakértők a világ legnagyobb optikai és infravörös teleszkópja, a Gran Telescopio Canarias (GTC), a William Herschel Teleszkóp (WHT), az Isaac Newton Teleszkóp Csoport (ING) és az IAC-80 teleszkóp adataival dolgoztak, amelyeket kombináltak a sugárzó bináris csillagok dinamikus modelljével. Eredményeik szerint a 2011-ben felfedezett PSR J2215+5135 jelű csillag mintegy 2,3 naptömegével a jelenleg ismert több mint 2000 neutroncsillag közül a legnagyobb tömegű lehet. A PSR J2215+5135 egy bináris rendszer része, amelyben két csillag kering egy közös központi tömeg között: a „normál” csillaghoz (mint amilyen a Nap) társul egy neutroncsillag. A másodlagos vagy társcsillagot erős sugárzás éri a neutroncsillagtól. Minél nagyobb tömegű a neutroncsillag, annál gyorsabban mozog a társcsillag keringési pályáján. Az újszerű módszer hidrogén és magnézium színképvonalát használja a társcsillag mozgási sebességének meghatározásához. Ez a módszer alkalmazható a többi neutroncsillagra is. Az elmúlt tíz évben a NASA gammasugaras teleszkópja a PSR J2215+5135-höz hasonló tucatnyi pulzárt fedezett fel. Elméletben a módszer alkalmazható olyan fekete lyukak és fehér törpék tömegének megméréséhez is, amelyek hasonló bináris rendszerben léteznek, ahol fontos szerepe van a sugárzásnak. A neutroncsillagok maximális tömege meghatározásának fontos következményei vannak az asztrofizika számos területén, például az atomfizikában. A nukleonok közötti, nagy sűrűségben fellépő kölcsönhatás a napjaink fizikájának egyik legnagyobb rejtélye. A neutroncsillagok természetes laboratóriumok, ahol az anyag elképzelhető legegzotikusabb és legsűrűbb állapotai figyelhetők meg.
