Új Szó, 2018. június (71. évfolyam, 125-150. szám)
2018-06-23 / 144. szám
www.ujszo.com | 2018. június 23. RÉGIÓSPORT 125 Egykori csillagok jubileuma Ekecsen Vincze Ottó a Slovan elleni aranycsatában (Kovács Zoltán felvétele) Ágh istván Ekecs. Június 16-án nagyszabású futballünnep zajlott a csallóközi településen, kilencvenedik születésnapját ünnepelte a labdarúgás, egy 1932-ben fennmaradt pecsétnyom alapján az Ekecsi Torna Club (ETC). A jeles jubileum alkalmából a községi önkormányzat megjutalmazta a szervezőmunkában, a futballpályán jeleskedőket, a rendezvényt pedig négy öregfíúk alkotta együttes, a Ferencváros, a Slovan Bratislava, a DAC és az Ekecs tornája tette sokáig emlékezetessé. A focikedvelők temérdek egykori válogatottat, a Bajnokok Ligájában is szóhoz jutott, világbajnokságon, kontinensviadalon is megfordult, országos bajnoki címmel, kupagyőzelemmel büszkélkedő futballistát láthatott újra akcióban. Köles Adrien énekszámát Polák László ekecsi polgármester ünnepi megnyitója követte, majd Valaskó Ferenc előadásában felcsendült az Ismerős Arcok ikonikus slágere, a Nélküled. Ekkor már mindenki a rendezvény első párharcára, az Ekecs-Ferencváros találkozóra fókuszált. „Csak a rend kedvéért mondom el, hogy a focigálán Herczeg Miklós személyében nekünk is van válogatott játékosunk” - büszkélkedett a csapatok meghívását intéző ekecsi Bogár László. Az első párharcon tarolt a Fradi, mezében Igor Nicsenko négyszer is betalált a vendéglátók kapujába. Az ETC mezében 0:6-os állásnál Tóth Három udvardi elsőség Hatalmas mezőny gyűlt össze, családias hangulat uralkodott a 32. triatlonfesztiválon. Bernáth Ferenc házigazda elégedett lehetett szereplésével és a verseny lefolyásával is. Rajta kívül még két udvardi elsőség született. Összesen 250 triatlonos indult a három versenyszámban. „Nagyon sokan voltak, de még többen is lehettek volna, ám a juniorok kitzbüheli Ek-ja és a sűrű versenynaptárban szereplő aznapi viadalok elszippantottak a mezőnyből - mondta Bemáth Ferenc házigazda versenyigazgató. - Richard Vargán kívül szinte a teljes szlovák élvonal bemutatkozott, Magyarországról csak Hadfázi Máté érkezett. Nálunk sose az volt a fontos, hogy a sportág nagyágyúi induljanak, hanem az, hogy együtt legyen a triatloncsalád, és idén ismét együtt volt, még Kelet-Szlovákiából is jöttek.” Érdekes és bevált új ítást vezettek be a szervezők a főszámnak számító mikrotriatlonban. A mintegy 150 versenyző közül előbb a gyengébbeket küldték vízbe, utánuk ment a mezőny erősebb fele. „Sűrű forgalom alakult ki a kavicsbánya vizében és később az országúton, hiszen egyszerre lihegtek egymás mellett a versenyzők. Fantasztikus hangulat alakult ki, egyfolytában valaki mellettem haladt. Jó húzásnak bizonyult a mezőny megkeverése — sorolta észrevételeit a férfiak 55-59 éves korosztályának legjobbja. - Végül Ondrej Kubo nyert, fantasztikus futással, azt hittem, mikor elrobogott mellettem, hogy egy versenyló jön. Kiváló a stílusa, fiatal még, egy héttel korábban Pozsonyban is győzött. Azt se tudj a, hogy került a triatlonhoz, de úgy néz ki, már közénk szegődött. Hadházi klubunk színeiben versenyzett, volt esélye a győzelemre is, de eltaktikázta a kerékpározást, csak 6. lett.” Féltávon szupersprint is volt az amatőröknek és kezdőknek, de mindig akad köztük olyan is, aki sérülés után tér vissza, vagy nyerni akar. Végül ebben a számban a valamilyen oknál fogva itt induló Branislav Rögei nyert. És délelőtt a reménységek és a diákok is versenyeztek - négy korosztályban. „Öröm volt nézni őket, hogyan igyekeztek, és mennyire szomorúak voltak, még sírtak is, ha nem ők győztek - adott közre észrevételeiből a veterán versenyző. — Családias légkör uralkodott, számtalan mosolygó arcot láttam. És ez ránk, udvardiakra is vonatkozik, hiszen három kategóriában is nyertünk. Meglepett, hogy két hölgy is első lett: Vadkerti Zsuzsa a 30—39 évesek, az időközben Párkányba került Nagy Ingrid az 50 éven felüliek között. Tehát három udvardi állhatott fel a dobogó tetejére.” A versenytényeket a Hírkosárban közöljük. (jmk) Feketenyéken folytatják a fogathajtók SZABÓ ZOLTÁN Szombaton (a kezdés 10.00) a GG-rancson kerül sor a 6. nemzetközi fogathajtó versenyre, amely a nyolc viadalból állé dél-szlovákiai sorozat idei harmadik állomása. „30-32 kettes fogatra számítunk, a résztvevők fele Magyarországról érkezik, és egy turócszentmártoni hajtó is rajthoz áll. A kétfordulós akadályhajtás után következik az esetleges összevetés - amely a hibátlanok versenye - majd a vadászhajtás. Nagyon színvonalas viadalt várok, mert rendkívül erős a mezőny - mondta lapunknak Gasparovics László, aki zsinórban négyszer megnyerte akadályhajtásban a dél-szlovákiai sorozatot. - Bízom benne, hogy klubunk tagjai felveszik a versenyt a nemzetközileg is elismert magyar hajtókkal. A felsőszeli és a zsigárdi viadalon nem a legjobban szerepeltem, remélem, hazai pályán sikerül javítanom.” A tombolán értékes díjakat lehet nyerni, az első hely egy póniló, de többek között színes tévé, fűkaszáló és kerékpár vár a szerencsésekre. A műsor - szombat, 8.00: a fogatok érkezése, 8.30: nevezés, 9.00: pályabemutató, 10.00: akadályhajtás, 1. forduló, 13.00: akadályhajtás, 2. forduló, 17.00: vadászhajtás, 18.00: ünnepélyes eredményhirdetés, 19.00: tombolahúzás. A dél-szlovákiai sorozat állása 2 verseny után - akadályhajtás: 1. Vankó Imre (Felsőszeli) 34 pont, 2. Kajos Sándor (Alsószeli) 24, 3. Kajos Vivien (Alsószeli) 23, 4. Gasparovics Kiara (Feketenyék) és Kolozsi János (Zsigárd) 22-22. Vadászhajtás: 1. Cserge Igor (Dunatőkés) 15, 2. Vankó Imre és Kajos Sándor 12-12. A bajnokság végén a hajtők hét legjobb eredménye számít a pontversenyben. Árpád volt eredményes. „Nem hagyhatom cserben a fiúkat, hazamegyek a csukáimért, s a bronzmeccsen én is csatasorba állok” - közölte elhatározását a vesztes csatát követően az immár 73 esztendős Inczédi László, a torna rangidőse. A másik ágon a DAC-Slovan örökrangadóra került sor. „Eljöttem, hogy legalább néhány órára együtt lehessek egykori játékostársaimmal” - fogalmazott Bari Jenő, a III. ligás rimaszombatiak trénere. Egy ideig úgy tűnt, hogy Borbély Balázsék sikerrel veszik a fővárosiak alkotta akadályt, hiszen kétszer is vezettek, de a bő játékoskerettel érkezett Slovan fordított és 5:3 arányban nyerte a presztízscsatát. Közben az ekecsi polgármester, Polák László méltatta és jutalmazta a helyi sportéletben jeleskedőket. „Az elmúlt években, évtizedekben nagyon sokan bekapcsolódtak községünk sporttörténéseibe. Klubvezetőként, edzőként, játékosként, támogatóként egyaránt. Nem szeretnénk senkit sem kihagyni. Azoknak is hálával tartozunk, akik már nem élhették meg ezt a jeles napot. Az ő jutalmukat a családtagok kapták. Van mivel büszkélkednünk, van mire emlékeznünk” - fogalmazta meg a kiválasztás kritériumait Polák László a község polgármestere. A tornán is volt mivel büszkélkedniük a hazaiaknak, akik a 3. hely ért vívott csatában begyűjtötték a DAC skalpját. A régi csaták hősei természetesen az oroszországi focivébé aktuális történéseire is odafigyeltek. „Neheztelek Lionel Messire, világsztár létére büntetőt hibázott. Ezzel elúszott a tippmixem” - kommentálta az argentinok Izland elleni döntetlenjét az Ezüstcipő-nyertes Nyilasi Tibor. Arra a kérdésre, vajon szerinte ki lesz a világbajnok, a következőket válaszolta: „Ma még nagyon az elején tartunk, korainak tűnik jóslásokba bocsátkozni. Ami engem illet, a braziloknak szurkolok.” A tombolahúzást a döntő követte. A Slovan a higanymozgású Jaroslav Timko duplájával 2:0 arányban győzte le a fáradni látszó, tizenegy játékossal rendelkező Fradit. „Szerettünk volna az eredeti felállás szerinti társulattal érkezni, de a szabadságolási időszak kezdete, valamint néhány edzősködő futballistánk elfoglaltság miatt hiányozott” - tájékoztatott a hiányzások okáról Bacsa Mihály, a zöldfehérek szervezője. Az ünnepélyes eredményhirdetést az ekecsi kultúrházban díszvacsora követte, melyen az egykori kiválóságok felelevenítették a dicső múltat. „Egyértelmű, hogy pályafutásom legnagyobb sikerét a bázeli KEK-diadal jelentette, de az ekecsi tomaelsőségünkre is büszke vagyok. Elvégre a fináléban a Ferencvárost győztük le” — fogalmazott egy huncut mosoly kíséretében Ivan Hrdlicka. Tornatények a Hírkosárban. SPORTTARISZNYA Helmeczi-arannyal felérő varsói bronz A liptószentmiklósi Szlovák Kupabronz, valamint a nagymihályi Extrifit Slovakia Cup arany- és ezüstérme után Varsóban, a Diamond Cupon folytatódott Helmeczi Tibor idei sikersorozata. A lengyel fővárosban rendezett testépítő seregszemlén a Men's Physique kategóriában, a 182 cm-nél magasabbak között ismét dobogóra állhatott: a győztes szlovák Dominik Antos és második ukrán Jevgenyij Nyikityenko mögött a harmadik helyen végzett. .Aranyosan csillogó bronzérem - állítja sikeréről lapunknak a királyhelmeci testépítő, aki tíz vetélytársával versenyzett - Életem és eddigi pályafutásom legjobb formájában érkeztem Lengyelországba. Ez az első körben beigazolódott, ugyanis a bírók engem láttak a legjobbnak. Az sem keserített el, hogy a következő körben, amikor már csak hatan álltunk a pódiumon, ketten megelőztek. Vigasztal viszont, hogy én is le Ketten előzték meg (Képarchívum) tudtam győzni egy világ- és egy Európa-bajnokot! Számomra ez óriási sikert és elismerést jelent, hatalmas motivációval bír. Teljesítményemre a Szlovák Testépítő- és Fitneszszövetség is felfigyelt. Most azonban már előre tekintek. A színpadon eltöltött tíz perc kellemes, örömmel teli emlékként marad meg bennem. Örömöt szereztem családomnak, barátaimnak, a városnak és nem utolsósorban támogatóimnak, de természetesen az egész Bodrogköznek is.” Helmeczi Tibor bravúrja akár kulcs is lehet a hivatásos versenyzők közé. Egy álma valósulna meg, ha sikerülne neki a profik világába törnie. Tények a Hírkosárban. (pan) Kizárták a nagyszigetieket Komárom. A területi bajnokság pontvadászatának hajrájában a Komáromi Területi Éabdarúgószövetség sporttechnikai bizottsága kizárta a nagy szigetieket a VTI. liga küzdelmeiből. Az ok: a klub számos figyelmeztetés ellenére nem fizette be időben a mérkőzésekre delegált hivatalos személyek megelőlegezett költségeit. „A rendszabály értelmében az egyesület büntetésként 500 eurót köteles átutalni a szövetség számlájára. Mindemellett az alakulat 2019. június 30-ig nem szerepelhet bajnoki küzdelmekben - tájékoztatott Kovacic Tibor, a területi szövetség sporttechnikai bizottságának elnöke. A záróforduló Vel’ky Ostrov-Dedina Mládeze nem lejátszott mérkőzésének három pontját 3:0-s gólaránnyal az ifiiságfalvaiaknak adták. A véglegesített táblázatot a Hírkosárban közüljük. (áb)