Új Szó, 2018. június (71. évfolyam, 125-150. szám)

2018-06-22 / 143. szám

201 RÉGIÓSPORT 2018. június 22.1 www.ujszo.eom Bajnokverés Zsigárdon SZABÓ ZOLTÁN Zsigárd. A Vágsellye-Galánta VII. liga 30., zárófordulójának zsigárdi rangadóján a második helyen álló hazai csapat 3:l-re legyőzte az addig százszázalókos vágsellyei Betonárist. „Kezdettől nagy iramot diktál­tunk, szinte lerohantuk a nagy mel­lénnyel pályára lépő bajnokot. Ne­gyedóra után már 2:0-ra vezettünk, és a félidő végéig még több ziccert is elpuskáztunk. A vendégek a szü­netig mindössze egyszer lőttek ka-, púra - értékelte a derbit lapunknak a zsigárdi Ronaldo, azaz a 23 éves Kolozsi Márk. - A fordulás után is fölényben futballoztunk, a kitörő Benest Csimma kapus fellökte a ti­zenhatoson belül, a megítélt bünte­tőt a hálóba lőttem. Ezután kicsit visszavettük a tempót, és szépítettek a vendégek. Összességében na­gyobb arányban is nyerhettünk vol­na.” A korábban a Vágsellyén és a DAC-ban futballozó Kolozsi térd­sérülése miatt szinte az egész tava­szi szezont kihagyta, de így is 14 gó­lig jutott. „A Betonáris elleni meccs miatt nyárra halasztottam a műtétet. Nagyon örülök, hogy simán legyőz­tük a favoritot” - szögezte le az Új Szónak a 30. forduló legjobbjának választott zsigárdi szélső. „Büszke vagyok a fiúkra, az idény legjobb játékát nyújtották a bajnok ellen, megérdemelték a 300 szurko­ló vastapsát” - szögezte le Baranyay Alajos polgármester. Egyébként a Betonáris 151, a zsigárdi csapat pe­dig 145 gólt lőtt a bajnokságban. A bíró elvtárs mindent lát, vagy majdnem mindent... (Kovács Zoltán felvétele) SPORTTARISZNYA DIÁKFOCI ■ I. liga FIATALABB DIÁKOK (U12), KÖZÉP, 27. forduló: M$K 2lilina-R. Sobota 16:3 (8:2), g.: Kysela (8., 24., 34., 56.), Bujny (4., 19,), Hostaíny (14., 23.), Bajela (16., 36.), Tichy (12.), Kubala (35.), Uhlárik (40 ), Murcek (52.), Jankovsky (53,), Kovácik (60.), ill. Csízi (21.), Mu­rányi (29.), Csendes (43.). A bajnokság végeredménye: 1. M$K Zlllina 70, ...4. R. Sobota 60, ...10. Zvolen 0. KELET, 27, forduló: Trebisov-Poprad 2:28 (2:14), g.: Vysokaj (10.), Michalclk (20.), ill. Ko« (6„ 12., 25., 29., 35., 46., 51., 59.), Laufik (11., 17., 46.), Lopuäek (32., 37., 53.), Petriöko (12., 16.), Pieäansky (12., 18.), Zmijovsky (20., 55.), Kroták (56., 57.), Hudák (13.), Gondkovsky (15.), Vydehna (27.), Báláz (42.), Kundis (51.), Jostiak (60). A bajnokság végeredménye: 1. Michalovce 69, ...10. Trebisov 9. FIATALABB DIÁKOK (U13), KÖZÉP, 27. forduló: M$K Zilina-R. Sobota 7:0 (3:0), g.: Tichy (27., 44., 57., 59.), Ilovsky (16., 37.), Sykora (24.). A bajnokság végeredménye: 1.Mariin 57, ...6. R. So­bota 46, ...10. Juventus 2ilina 9. KELET, 27. forduló: Trebisov-Poprad 0:7 (0:5), g.: Bukovensky (4., 24 ), Justh (14.), Kendra (15.), Murin (17.), Rataj (35.), Durőo (51.). A bajnokság végeredménye: 1. Michalovce 78, ...10. Trebisov 0. IDŐSEBB DIÁKOK (U14), KÖZÉP, rájátszás. 10. fordu­ló: Martin-R. Sobota 9:1 (4:1), g.: Vítek (38., 42., 69,), Lackó (4., 25.), Dolník (8.), Beniac (19.), Gierhardt (39.), Rybakov (61.). A bajnokság végeredménye: 1. Martin 48, ...6. R. Sobota 15. KELET, rájátszás, 10. forduló: Humenné-Trebisov 1:0 (0:0), g.: Gumenicky (54.). A bajnokság végeredménye: 1. Bardejov 56, ...6. Trebisov 17. IDŐSEBB DIÁKOK (U15), KÖZÉP, rájátszás, 10. fordu­ló: Martin-R. Sobota 3:2 (2:1), g.: Ruttkay (23.), Ondría (25.), Lopusan (52.), ill. Krokavec (32.), Bencsík (51.). A bajnokság végeredménye: 1. Podbrezová 50, ...3. R. Sobota 27, ...6. Zvolen 18. KELET, rájátszás, 10. forduló: Humenné-Trebisov 0:2 (0:0), g.: Vandzura (48.), Horváth (60.). A bajnokság végeredménye: 1. Michalovce 44, ...4. Trebisov 35, ...6. Humenné 12. (áb) ■ Területi bajnokság GALÁNTA, IDŐSEBB DIÁKOK (U15), 26. forduló: Sládkoviőovo-Velká Maca 5:3 (0:1), g.: Vyboch (45., 11-esböl, 52.), Botlo (59.), Kaca (61.), Pavlisko (66.), ill. Kopin (35., 70.), Sido (64.): Dőlné Saliby-Sereif B 0:9 (0:7), g.: Franta (3., 32.), Báláz (9., 66.), Nagy (12.), Danco (18.), Tömések (22., 35.), Befius (45.); Pata-Pusté Sady 10:1 (3:0), g.: Knapp (5„ 30., 40.), Práznovsky (15.), Valenta (48., 65.), Pilo (60., 69.), Tóth (67.), ill. Mihok (70.); Abrahám/Hoste-Tomásikovo 3:10 (1:6), g.: Zgancík (24., 52., 68.), ill. Jankovics (2., 27., 27. j, Lakatos (19.), Bihercz (22., 30., 35., 45., 59.), Fatul (40.. 48.): Trstice-Velké Úíany 11:0 (5:0), g.: Vontszemű (7., 54, 59.), Kollárik (12.), Anderko (22, 27, 32.), Fábry (47.), Erdélyi (49.), Juhos (63,67.). Korábban lejátszották: Jelka-C. Voda 17:1. Szabadnapos: Vozokany. A bajnokság állása: 1. Serei B 24 23 0 1 184:10 69 2. Trstice 24 19 2 3 90:26 59 3. Jelka 24 17 1 6 119:47 52 4. Sládkoviíovo 24 13 3 8 89:70 42 5. Tomásikovo 24 13 2 9 106:59 41 6. Abrahám/Hoste 24 13 1 10 95:73 40 7. C. Voda 24 12 1 11 81:92 37 8. Vozokany 24 8 4 12 63:77 28 9. V. Úíany 24 8 0 1 6 41:133 24 10. Pata 24 7 1 16 48:93 22 11. V, Maca 24 7 1 16 67:117 22 12. P. Sady 24 5 2 17 48:106 17 13. D.Saliby 24 1 2 21 9:137 5 Ismét Kis Ferenc­­emléktorna Pozsony. Szombaton immár máso­dik alkalommal rendezi meg a Po­zsonyi Magyar T annyelvű Alapis­kola és Gimnázium az elhunyt ta­nára emlékére alapított Kis Ferenc­­emléktomát az újvárosi Mladosf sportközpontban. Csakúgy, mint tavaly, idén is három számban: röplabdában, kosárlabdában és te­remfociban mérhetik össze a tudá­sukat a versenyzők. Az emléktor­nára bárki benevezhet, aki valaha a „Dunautcára”járt, 1984-ben érett­ségizett versenyzők is érkeznek a tornára. A teremfocira 10, a röplab­dára és a kosárlabdára pedig 8-8 csapat jelentkezett. Az emlék­­torna megnyitója szombat reggel 9.30-kor lesz, 10 órakor pedig el­kezdődnek a mérkőzések. „Mivel egy csapat akár mind a há­rom versenyszámban indulhat, úgy szerveztük meg, hogy a meccseik ne üssék egymást, így mind a három versenyszám párhuzamosan zajlik” - mondta Morvay Péter szervező. A meccsek után az iskola épületé­ben lesz az ünnepélyes eredmény­­hirdetés és a vacsora. (mgy) Ógyallai Bajnokok Futása Ógyalla. A helyi Western és Lóba­rátok Polgári Társulás első alka­lommal szervez futóversenyt szom­baton „ Fuss a természetben és tá­mogass egy jó ügyet” címmel. „Több száz versenyzőre számítunk, mivel mindenkiből lehet bajnok, aki eljön, bizonyítani szeretne, hogy képes rá. Ezzel is tesznek valami jót magukért, az egészségükért, és egyben segítenek másoknak, mivel a nevezési díj egy része jótékony­­sági célre lesz felajánlva” - mondta lapunknak Hamran Mária, a polgári társulás vezetőségi tagja, a futóver­seny főszervezője. - A délelőtt 10 órakor rajtoló verseny útvonala az ógyallai oktató-turisztikai ösvényen keresztül vezet, abból a célból, hogy a versenyzőknek be tudjuk mutatni az adott környék jellegzetességeit, a természetjárás népszerűsítését, vagy akár a turistaforgalom fellen­dítését. A start és a cél a csillag­­vizsgálónál van, az út pedig a Révay pusztán, Abán, a Zsitva menti nád­dal benőtt mocsaras területen (alú­­vium) és Gyótva védett területein átvezet. Útközben több ritka és vé­dett állatot és növényt is láthatnak a versenyzők. A Zsitva menti útvonal 15 km, míg a Révay útvonal 6 kilo­méter hosszú, melyek színes szala­gokkal lesznek kijelölve. A célban minden futót emlékérem és frissítő vár. Nagy örömömre indul a zsitva­­besenyői Magyar Imre is, de meg­tiszteli részvételével a versenyünket a város szülötte, Martin France pa­­raolimpikon is. A szurkolás mellett lehetőség lesz az önkéntes véradás­ra, bemutatkoznak a capoeiristák, karatékák és több egészségvédelmi programok is szerepelnek a nap fo­lyamán”. (miriák) Kilencedszer is Móder Cup Tardoskedd. Kilencedik alkalom­mal tiszteleg a Lucerna Polgári Tár­saság a hatvanegy éves korában el­hunyt Móder László labdarúgó em­léke előtt. Szombaton (kezdés 9.00 órakor) a Tardoskeddi Szikora - György-stadionban rendezik meg a Móder Cup elnevezésű, diákcsapa­tok (U15) kispályás tornáját. A nyolc résztvevőt két csoportba sorolták, az egyes mérkőzések idő­tartama 2x15 perc. „Egyszerre két pályán zajlanak a küzdelmek, az előrejelzések szerint a tavalyi aranyérmes érsekújvári FKM fia­taljai holnap duplázhatnak. Díjazzuk a legjobb mezőnyjátékost, kapust és góllövőt, valamint kioszt­juk a fair play díjat is. Az elmúlt időszakhoz hasonlóan ezen a hétvé­gén is ingyenesen juthatnak hozzá a focikedvelők sport- és szakköny­vekhez, illetve a számítástechniká­val összefüggő kiadványokhoz” - tudtuk meg Buda Ferenc főszer­vezőtől, a Lucerna Polgári Társaság elnökétől. (áb) Címet védenének a kismácsódiak Vága. Igazi focicsemege várja a MINI CUP kispályás focitomára kilátogatókat. Szombaton 8.30-tól 20.00 óráig pattog majd a labda a vágai futballpályán. A mátyusföldi nagyközségben immár a huszadik évfolyamához érkezett a környék sportrajongóit is vonzó küzdelem­sorozat. „Időnként tizennyolc-húsz csapat is részt vett a kupanapon, idén tizenkét gárda méri össze tu­dását. A résztvevők párharcai pár­huzamosan két pályán folynak, a csoportmérkőzések során 2x10 percet töltenek a pályán a játékosok, a további összecsapások időtartama 2x 15 perc. Az első három helyezett és a tizenegyesrúgó verseny győz­tese értékes serleget vihet haza. Ta­valy a kismácsédi Cosmopolitan végzett az élen, amely holnap sze­retné megvédeni címét” - közölte Szabó Jenő, az V. ligás vágaiak klubelnöke. (áb) Éjjeli focikupa Nagyszarván Nagyszarva. Negyedik alkalommal rendezik meg szombaton a nagy­szarvai Éjjeli kispályás focikupát, amely áz első években még baráti vállalkozás volt, és csak később vette át a szervezését a nagyszarvai futballklub. 16 csapat jelentkezett a kupára, amely szombaton 17.00-kor kezdődik, és két pályán folynak majd a küzdelmek. „A 16 csapat négy csoportba lesz beosztva, amelyekből az első kettő fog to­vábbjutni a kieséses szakaszba. A döntő mellett a harmadik helyért is megküzdenek majd a csapatok” - mondta Derzsi Attila szervező. A kupa egészen hajnali háromig is elhúzódhat. A rendezőség zenéről is gondoskodik, emellett egy nagy kivetítőn a labdarúgó-világbaj­nokság meccseit is követni lehet majd. (mgy) Ficzera: Cél az élmezőny Abaújszina. Tizenötödször rajtol el (9.30) június 23-án, szombaton a Kassa-Abaújszina félmaraton futó­verseny. Az Alsó-kapunál gyüleke­ző nemzetközi mezőnyben ezúttal is ott lesznek a honi, abaújszinai szí­neket képviselő futók és gyorskor­csolyázók is. Az előbbiekben Fi­­czere Bertalan, Hudák József, Breznai Miroslav és Martina Ma­­jeská, az utóbbiban pedig Domon­kos Gyula, Domonkos Petra, Op­­rendek Dusán, Kababik József, Ig­­náth László és Koval Miroslav küzdhet meg a minél jobb helyezé­sért. A tavalyi kiírásban kitünően szereplő Ficzere Bertalan, a hatvan év feletti kategóriában kitűnő telje­sítményt nyújtva másodikként ért célba. Lapunknak elmondta, a ki­sebb sérülések miatt az év eddigi szakaszában nem sok versenyen indulhatott el, ám az edzéseket nem hagyta ki, és felkészültnek érzi magát. „Kategóriámban természe­tesen ismét az élmezőnyben sze­retnék végezni, s bízom benne, hogy az elmúlt évhez hasonlóan újfent megkapjuk a kellő buzdítást az otthoniaktól, és a verseny végén elégedettek lehetünk az elért ered­ménnyel.”-jelentette ki a kiváló versenyző. (pan) Hagyományteremtő focitorna Nyitracsehi. Első alkalommal ren­deznek kispályás focitomát a Cétényi-patak mente ezerszáz lako­sú településén szombaton (kezdés 8.30 órákor). A tét a polgármester által felajánlott serleg elnyerése. „Szeretnénk hagyományt teremteni, mivel a környékünkön csak itt-ott találkozunk hasonló eseménnyel. Szerencsére óriási az érdeklődés, a megmérettetésre húsz csapat jelent­kezett. A Nyitrai, az Érsekújvári és a Lévai járás is képviselteti magát, de a mezőny zömét a faluban össze­verbuvált alakulatok teszik ki. A versengésekbe a szurkolók is be­kapcsolódhatnak, akik a tizen­egyesrúgásoknál mutathatják meg rátermettségüket. Reméljük, hogy egy vidám, jó hangulatú sporttornát sikerül megvalósítanunk” - tájé­koztatott Kupecek Róbert főszerve­ző, Nyitracsehi polgármestere. (áb) Hollandiából is érkeznek csapatok Királyrév. Június 23-án, szombaton 8.30-kor veszi kezdetét a hagyomá­nyos Agrostaar-kupa Királyréven. „Idén 16 csapat méretteti meg ma­gát, érkeznek a Galántai, a Duna­­szerdahelyi és a Vágsellyei járásból is. Királyrév testvértelepülése, Nagynyárad is benevezett a ver­senyre. Sőt, két csapat érkezik Hol­landiából is, így mondhatjuk, hogy nemzetközi tornává nőtte ki magát az Agrostaar-kupa” - tájékoztatott büszkén Kollárik Gyula, a királyrévi futballklub elnöke. A csapatokat négy csoportba sorsolták, ahonnan az első két csapat jut majd tovább. Este nyolc óra felé várható a torna kicsúcsosodása. A döntő mellett a 3. helyért is játszanak majd a csapa­tok. A szervezők a torna legjobb ka­pusát, a legjobb játékosát és a leg­jobb góllövőjét is jutalmazzák, (mgy)

Next

/
Thumbnails
Contents