Új Szó, 2018. június (71. évfolyam, 125-150. szám)
2018-06-20 / 141. szám
www.ujszo.com | 2018. június 20. ISKOLA UTCA 117 Városukkal ismerkedtek Rendhagyó órán ismerkedhettek meg mélyrehatóbban városukkal a somorjai Corvin Mátyás Alapiskola 9.B osztályának tanulói. Egy lokálpatrióta tudásának alapjait a helyi táj, a település környezete és a régió szűkebb vagy szélesebb körű ismerete kell hogy képezzék. Az egész életen át tartó tanulás fontos része a diákok kulturális és természeti értékek megismerésére irányuló gyakorlati tudásának és tudatosságának növelése. Az alkalmazhatóság, a tapasztalattal alátámasztott tudás mellett további alapvető cél a kulcskompetenciák és alapkészségek, valamint a képességek kialakítása, megszerzése az együttműködés készségének elsajátításával, fejlesztésével. A kitűzött céloknak megfelelően a Corvin Mátyás Alapiskola 9. B osztály tanulói Ismerd meg a várost, ahol élsz! címmel rendhagyó geográfiamatematika-történelem-szlovák órán vehettek részt, melynek segítségével többet megtudhattak saját településükről, Somorjáról, annak kivételes adottságairól és szépségeiről. Június 5-én reggel négy csoport indult a megismerés útjára, melynek során 13 feladatlapot kellett kitölteniük. A városmegismerő túrán a tanulók változatos rejtvények, fejtörők, feladványok és speciális feladatok megfejtésével juthattak tovább, megismerve ezáltal saját képességeiket és kreativitásukat. A feladatok révén felfedezhették a A feladatok révén felfedezhették a város rejtett kincseit (Fotó: cmai) város rejtett kincseit, és más oldaláról ismerhették meg azokat a helyeket, ahol nap mint nap megfordulnak. A megadott helyszínek között ott szerepeltek városunk nevezetességei: a késő barokk stílusú katolikus templom és a pálos kolostor, Szűz Mária megkoronázásának szobra, a reneszánsz stílusban emelt városháza, az evangélikus templom, amelyet klasszicista stílusban építettek, az ispotály és a Szent István tér. A műemlékek közül a református templom épülete a legértékesebb, amely a Csallóköz egyik legrégibb és legszebb gótikus temploma. A feladatok által a tanulók megismerhették a régió flóráját, lakosságának demográfiáját, és különböző matematikai feladatokat oldhattak meg a város Fő terén. A 15 speciális feladat közül a legkedveltebb a szelfi készítése három ismert somorjaival, a közvéleménykutatás, valamint az anyakönyvi hivatalban és a bankban tett látogatás volt. A projekt prezentáció elkészítésével és a tanulók előadásával zárult. Külön köszönet a Corvin Mátyás Alapiskola kiváló tanárainak: Jávorka Andreának, Varga Líviának, Meleg Nagy Tímeának és Varjú Péternek, akik felkészítették a tanulókat erre a feladatra, és kidolgozták az igényes feladatlapokat. (CMAI) Muzslai tehetségek Kiválóan szerepelt a muzslai Endrődy János Alapiskola háromtagú lánycsapata a Kárpát-medence kincsei című versenyben. A magyarországi Lakitelek Népfőiskola, a Hungarikum Bizottság és a Nemzeti Művelődési Intézet Kárpát-medence kincsei címmel hirdetett versenyt általános iskolák 7. osztályosainak 2017 decemberében. A felhívásra több mint 600 csapat küldte el jelentkezését Magyarországról és a Kárpát-medence magyarlakta tájegységeiből. Az első forduló után 400 csapat versengett az elődöntőbejutásért. Az eredmények alapján 24 magyarországi és 24 határon túli csapat mérkőzött meg az április végi elődöntőben. A 48 csapatból választották ki a legjobb 12 anyaországi és a legjobb 12 külhoni csapatot. A csapatoknak minden egyes fordulóra házi feladatot kellett készíteniük. A két előfordulón 50 kérdésből álló feladatlapot oldottak meg. A feladatokat, melyek a Hungarikumok Gyűjteményébe választott értékek ismeretére irányultak, a Hungarikum Bizottság állította össze. Emellett a vetélkedőn részt vevő iskolák helyi értékeikből is mutattak be ízelítőt. A titkos feladatok megoldásánál a csapatok leleményessége, ügyessége dominált. „Az én hungarikumom!” feladatnál minden csapat választott magának egyet a Hungarikumok Gyűjteménye 70 értéke közül, majd a zsűri előtt minden csapat 5 percben bemutatta az érték legfontosabb jellemzőit. Az előadáson bármilyen eszköz, ének, tánc, vers, próza felhasználható volt. Az egyes fordulókban elért pontszámokat minden csapat vitte tovább. Több erdélyi, kárpátaljai és muravidéki csapat izgatottan készült a döntő napjára. A házi feladatok ismét nagyon érdekesek voltak. Nagy öröm ért bennünket, amikor az összesített pontszámok alapján a muzslai Endrődy János Alapiskola háromtagú csapata: Hausknecht Vivien, Gróf Virág és Kostolánsky Kiara a legjobb 12 külhoni csapat között szerepelt. A Felvidéket az elődöntőben 6 csapat képviselte, de a döntőbe Csicsó, Ekecs és Muzsla csapata jutott be. Végül a döntőt a csíkszentdomokosi Cserevirágok csapata nyerte Erdélyből. Szoros volt a verseny, a helyezések között néha csak egy-egy pontnyi eltérés volt. Az eredményhirdetésen sok-sok hungarikum ajándék és könyv talált gazdára, és a legjobbak kétnapos magyarországi kiránduláson vehetnek részt. A kellemes élmények, az új barátságok felejthetetlen emlékeket jelentenek. A szép eredményért a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Tornaiján, a IV. Felvidéki Tehetségnapon kitüntette a muzslai csapatot és mentorát. Büszkén képviseltük iskolánkat és községünket. Tartalmas, gazdag programokkal teli nap méltó lezárása volt a 2018-as iskolaévnek. Köszönet a szülőknek a támogatásért, a lányoknak, akik a rájuk bízott feladatot nagy lelkesedéssel és odaadással végezték el. Zalaba Zsófia pedagógus, a csapat mentora A Kárpát-medence kincsei című versenyen elért szép eredményért a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Tornaiján, a IV. Felvidéki Tehetségnapon kitüntette a muzslai diáklányokat, Hausknecht Vivient, Gróf Virágot és Kostolánsky Kiarát, valamint mentorukat, Zalaba Zsófiát (Fotó: ejaij Izgalmak a Futurában A 2017/2018-as tanévben is izgalmas tanulmányi kirándulásokon vehetett részt a komáromi Selye János Gimnázium minden osztálya. Ezek közül az egyik secundo osztály, ahol jómagam is tanulok. Egy egész napot töltöttünk el a mosonmagyaróvári FUTURA élményközpontban osztályfőnökünk jóvoltából. Ezen a helyen a gyerekek játszva tanulhatnak a természettudományról. Az intézménynek egy csaknem 300 éves műemlék magtár ad otthont. Az épület emeleteit tematikusán osztották fel a négy elem szerint. Van víz, föld, levegő és tűz szintje. Emellett megtalálható még itt egy beltéri csillagvizsgáló, egy előadóterem, ahol egy jól felkészült személy várt osztályunkra, hogy érdekes és látványos kísérleteket mutasson be, egy kis humort is csempészve előadásába. De ez nem minden, a legalsó szinten még egy 5D-s vetítőterem is van, ahol különböző rövidfilmek közül válogathattunk. Az összes szintet végigjártuk, és mindent, amit csak lehetett, kipróbáltunk. Már ez is izgalmas volt, de látogatásunk fénypontja egyértelműen a Tesla generátor beindítása volt. Hihetetlen és egyben kissé ijesztő is volt látni, ahogy a hatalmas gép zúgva-búgva beindul, villámokat szór és fültépően recsegropog. Ennél sokkal visszafogottabb, kisebb, ám legalább annyira érdekes volt a Jákob létrája. Két vékony rúd között egy áramív futott felfelé. Ezt ismételte újra és újra, bár nem volt olyan monumentális, mint a Tesla, mégis legalább annyira látványos. Programunk utolsó pontja a Tesla küldetés volt, amit csapatban kellett teljesítenünk. Megnéztünk egy videót, amiből megtudtuk, mi lesz a feladatunk. Ezt még kiegészítették egy hátizsákkal, amelyben benne volt minden, ami szükséges a csavaros, bonyolult "kód megfejtéséhez: térkép, ceruza, kódlap és egy füzet, ami útmutatóként szolgált. Ezekkel és elszántsággal indultunk neki a kihívásnak, aminek teljesítéséhez minden szinten végre kellett hajtani bizonyos kísérleteket. A feladatot az összes csapatnak sikerült teljesítenie, a leggyorsabb csoport még egy kis jutalmat iskapott. Aki nem kapottjutalmat, annak sem volt miért szomorkodnia, hiszen rengeteg új élménnyel és tudással gazdagodott. Fekete Lujza II. N (secundo) A selyés diákok mindent, amit csak lehetett, kipróbáltak a Futura élményközpontban (Fotó: SJG) Nemzetközi kooperatív interaktív tanulás Az Erasmus+ programból nyert anyagi támogatásnak köszönhetően iskolánk, a komáromi Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskola intenzíven kezdett el foglalkozni az oktatás, ezen belül a szakoktatás korszerűsítésével. A jelenlegi helyzet részletes elemzése, az iskolánk diákjainak igényeit, elképzeléseit, valamint a komáromi régió vállalkozóinak igényeit is figyelembe véve támadt a közös nemzetközi virtuális tanulási portál ötlete. A vállalkozói, digitális és nyelvi készségek fejlesztésére irányuló, modulokból álló projekthez egy romániai és egy olaszországi szakközépiskola is kapcsolódott. Bevezettünk egy nagyon sikeres újdonságot: közös virtuális szakoktatást a kereskedelmi akadémia, valamint a kereskedelmi és információs szolgáltatások - nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok szakokon. A diákok háromtagú nemzetközi csapatokban közösen oldották meg a feladatokat, egymást segítve kölcsönösen tanultak, kihasználva a virtuális tér nyújtotta lehetőségeket. A több részből álló virtuális turisztikai információs útmutató létrehozása közben a diákok rengeteg új tapasztalattal gazdagodtak, a készségek fejlesztése mellett megélhették a sikert, gyarapíthatták angol szókincsünket. A pedagógusok a moderátor, mentor szerepét töltötték be, akik a diákokat kísérték. Olyan munkafeltételeket sikerült kialakítanunk, hogy a diákok már nem siettek el az iskolából, a csengetés mintha nem is létezett volna. A 20 órásra tervezett virtuális oktatás spontán módon majdnem 40 órára bővült, és a résztvevők alig várták a személyes találkozást Komáromban. A romániai és olaszországi szakközépiskolákkal való együttműködés során sok új ötlet született, amelyeket szeretnénk beépíteni közös terveinkbe. Folytatni szeretnénk a gazdaságtan közös virtuális oktatását a CLIL módszer alkalmazásával, mely már természetes részévé vált iskolánk szakoktatásának. Közös virtuális portál kialakítását készítjük elő a középiskolások vállalkozási oktatásának támogatására. Katarina Mészárosová projektkoordinátor