Új Szó, 2018. június (71. évfolyam, 125-150. szám)
2018-06-20 / 141. szám
KÖNYVESPOLC ■ 2018. JUNIUS 20. www.ujszo.com Egy öntudatos nő útja A ntal Ágotát sokan ismerik Dunaszerdahelyen. Folyamatosan szervez, ügyködik a város érdekében, sőt, majdnem polgármester lett. Sokan kérdezték tőle, honnan meríti az energiát, honnan a lelkesedés, a tettvágy, ami előrelöki. Nemrég könyvet írt az életéről, illetve egy blogot egészített ki. Merész vállalkozás, sokan belebuktak már, hadd ne soroljuk. A Szeretettel, Ági című kötet viszont kiváló stílusban íródon, jól szerkesztett, dinamikus szöveg. És ami a legfontosabb, olyan őszinte, hogy az már faj. A szerző semmit nem rejt véka alá, kitárulkozik, mindent megoszt az olvasóval, amit eddigi tapasztalatai alapján fontosnak gondol az életről. Figyelmeztetem önöket, hogy semmiképp se autóbuszon, vonaton, váróteremben vagy munkahelyen kezdjenek ismerkedni ezzel a könyvvel, mert egy idő után valaki meg fogja kérdezni, miért sírnak. Nekem is sokszor folytak a könnyeim nyilvános helyeken az első részt olvasva, amin alaposan meglepődtem, mert rég történt velem ilyen. Az utóbbi években mindent távolságtartással, a személyes helyett inkább szakmai kíváncsisággal, szerkesztői szemmel olvasok. Úgy kóstolom a könyveket, mint az ételkritikusok a különböző fogásokat: az összetevőket próbálom elemezni, és fejben máris pontozok. Ez esetben viszont az empirikus befogadás tűnik az egyedüli helyes viszonyulásnak. Például, mihez kezdjen egy tizenhat éves lány, ha gyógyíthatadan rákos édesanyja a halála előtt rá bízza tizenegy éves öccsét, de semmilyen „jó tanáccsal” nem látja el? ,Azt mondta valaki, hogy anyuka a halálával tanított meg az életre. Elment, hogy elmélyülhessen a kapcsolatom az öcsémmel, mindenkivel akit szeretek, akiszámít, hogy tudjam az első rezdülésből mi az elégséges és mi a jó vagy kitűnő. Meglátni egy nézésből egy gesztusból Hogy érték legyen minden pillanat, amit a gyerekeimmel tölthetek, amit az apámmal tölthetek, bármennyire zsarnoknak is tartom néha, hogy súlya legyen minden köszönömnek, minden légy szívesnek!" Az élet apró szépségeinek sorolása, a fontos és kevésbé fontos dolgok közti határozott szelektálás képessége, a másik ember felé fordulás őszintesége végig jelen van a kötetben, ahogy a szülőktől, nagyszülőktől örökölt tulajdonságok tudatos elemzése is, mindenfajta spirituális maszlag nélkül. Á legmeghatóbb fejezetek mégis a gyásszal kapcsolatosak, például egy Down-szindrómás magzat elengedésének folyamatát is részletesen olvashatjuk. „Délben megkaptam a szert, majd mondták, két órát feküdjek. Feküdtem. Behunytam a szemem, lekicsinyítettem magam, és belemásztam a pocakomba. Elmondtam neki, mennyire szeretem, az összes anyai szeretetet belecsomagoltam a tenyerembe, és azzal simogattam. Végre bátran és őszintén. Kértem, hogy bocsásson meg nekem, nekünk, és kértem, hogy ezzel a szeretettel a tarsolyában menjen vissza békével az angyalokhoz hogy majd ha úgy dönt, újra le tudjon születni. A szer, amit adtak, szépen lassan hatni kezdett. A lélekben már feladott test furcsállotta, mi zavarta meg a burkot, valami nem jó, valami ártó. Hadakozott ellene. Egyszer csak megéreztem a kisbabám első és utolsó rúgását. Határozott és egyértelmű, semmivel össze nem téveszthető rúgás volt. Egy jel, hogy itt vagyok, és hogy ennyi volt a közös létünk. "Szem nem marad szárazon. És semmiféle hatásvadászat nincs a szövegben, csak a szinte minimalista őszinteség. A kötet második részének India a főszereplője, Antal Ágota ugyanis oda „jár” jógát tanulni. Egy, a miénktől szinte mindenben különböző kultúra komoly megpróbáltatások elé állíthatja az európai embert, ha nem eléggé nyitott az új ingerekre. Ezeket a hol vicces, hol elgondolkodtató helyzeteket veszi sorra a szerző, sok öniróniával és még több elmélkedéssel, egyszerre töprengő és pörgős stílusban. A konklúzió pedig valami olyasmi, hogy nézőpont kérdése minden, és hogy nem az az egyedül helyes irány, amit mi itt annak ítélünk. A jógát, bár rendkívül fontosnak tartja a saját életében, és régóta oktatja is, nem tukmálja az olvasóra Antal Ágota, mint a hozzá hasonló megszállottaktól elvárnánk. Inkább csak finoman jelzi, megvillantja, milyen lelki folyamatok indulnak be, mi mindent kaphat és hova fejlődhet az ember, ha elkezdi a gyakorlást. A kötetben szó esik még a kenyérsütésről mint lelki folyamatról, a lovaglásról mint a kölcsönös megértés és elfogadás eszközéről, a hitvesi hűségről és hűdenségről, a külsőről és a belsőről, és nem utolsósorban a sztereotípiák megkérdőjelezéséről és felrobbantásáról. Mit is mondhatnánk még? A Szeretettel, Ági inspiráló és tanulságos olvasmány. Juhász Katalin Antal Ágota: Szeretettel, Ági Városunkért Polgári Társulás, 2017 205 oldal Bele a megszállottságba CSEPELYI ADRIENN BELEMENÉS FUTBALL ÉS EGYÉB TÁRSMÖVÉSZETEK A szótári meghatározás szerint a belemenés az a durva szabálytalanság, amelynek során az ellenfél valamely játékosát valaki szándékosan kíméletlenül, rúgással, lökéssel stb. megtámadja. Csepelyi Adrienntől távol áll a szándékos durvaság, de Belemenés című könyvében kertelés nélkül beszél a futballról, saját magáról és ennek a kettőnek a kapcsolatáról. Ritka az a könyv, amely nem életrajz, mégis teljesen konkrét nevek, meccsek, helyszínek szerepelnek benne. Amelyben nem kell találgatnunk, mennyiben azonos a szerző a főhősével, mert a szövegben bevallottan nincs semmi fikció. Csepelyi Adrienn a saját történetét írta meg, a penyigei kislányét, akinek az életébe berobbant a futball, és mindent megváltoztatott. Csepelyi életében a sorsfordító meccs az 1996-os Németország- Anglia Eb-elődöntő volt. (Egy végtelenül személyes könyv kapcsán engedtessék meg nekem is, hogy személyes legyek: az volt az első Eb, amit végignéztem. Egy füzetbe jegyzeteltem a fontos dolgokat, amelyek természetesen a kapusok védései voltak. A német-angol elődöntőt én is láttam, és a sors igazságtalanságának tartom, hogy amíg a tizenegyespárbajban büntetőt hibázó Gareth Southgate nevére mindenki emlékszik, addig azt csak néhány fanatikus tudná felidézni, hogy azt a tizenegyest Andreas Köpke fogta meg.) Aki szereti a futballt, az valószínűleg tudna mondani egy hasonló első meccset, amikor valami megfogta ebben a játékban, valami, amit nehéz megmagyarázni - a dráma, a hősiesség, a felfokozott érzelmek vagy bármi más —, és amikortól kezdve hirtelen egy új dolog is fontos lett az életében. A futball kegyetlen, és olykor sokkal több fájdalmat okoz, mint örömet (ha az ember pont a Liverpoolt választja, mint Csepelyi Adrienn, akkor nem csak olykor, hanem általában), és mégis minden futballkedvelő úgy gondolja, hogy a gyötrelmes mécsesek és máig fiijó eredmények ellenére is sokkal szegényebb lenne az élete e nélkül a játék nélkül. Csepelyi a saját sztorijait írja meg, de ezek egyúttal egyetemes sztorik is, amelyekkel minden futballdrukker azonosulni tud. A könyv első fele amolyan felnövéstörténet, amelynek a futball ad keretet és értelmet. Az exnépszabadságos, jelenleg a Népszavánál dolgozó szerző könnyű tollal, gördülékenyen, érzékenyen, de sohasem érzelgősen ír a saját életéről, néhány vonással skiccel fel alakokat és helyzeteket, és a hosszas leírások helyett a párbeszédek és a szokadan helyzetek dinamikájára támaszkodik. A szöveg nagyon jól olvastatja magát, ám nagyjából félúton történik egy váltás, valahol ott, ahol a főhős felnő. Addig viszonylag részletes képet kapunk arról, ahogy az elbeszélő kezdi felfedezni ezt az új, immár a futballt is tartalmazó világot, az általános iskolából a gimnáziumba, majd az egyetemre kerül, s arról is, milyen kihívásokkal szembesül (például hogyan harcolja ki a helyét a kollégiumi tévészobában a BL- fordulók idejére), a későbbi időszakokból azonban inkább csak epizódokat villant fel. Ezek is nagyon jól megírt epizódok, de a szöveg itt egy kicsit elveszti a regényjellegét, és inkább publicisztikák sorozatának tűnik. A szerző maga mondta a könyvbemutatón, nem szerette volna, ha a Belemenés egy olyan könyv lenne, amelynek az a fő témája és ismertetőjegye, hogy nő írta, és ez a szándék érezhető is. Néhány „de most akkor te az Inzaghi feneke miatt nézed a focit?” típusú kérdés nyilván szerepel benne, de teljesen kimarad belőle például az, hogyan lett Csepelyi Adriennből futballal (is) foglalkozó újságíró, hogyan tudta elfogadtatni magát ebben a - Magyarországon főleg - ma is nagyon férfiközpontú világban. Pedig az olvasó, aki addigra már megszokta a teljes kitárulkozást és őszinteséget, erre is kíváncsi lenne. Csepelyi viszont a könyv második felében kicsit máshova tolja a fókuszt, és ahogy újságíróként is, személyes hangot megütve, de a háttérben maradva számára fontos ügyekről ír: szó esik a női futballról, a vakok labdarúgásáról, mentett buldogokról, és olvashatunk anekdotákat a világ különböző pályáiról. (Dunaszerdahelyről is!) Az alcímnek (Futball és egyéb társművészetek) megfelelően a szövegben rengeteg irodalmi és zenei utalást találunk, amelyeknek dekódolása az adott területen jártas olvasónak pluszörömöt okozhat. A focit kevésbé ismerő olvasók talán nem fogják érteni, hogy miért kapta Szálai Adám az asztal borogató jelzőt, és hogy miért volt fontos Izland ellen az egyenlítés a legutóbbi Eb-n, de a történetek enélkül is élvezhetők. Nick Homby Focilázáról szokták mondani nem fütballdrukker olvasók, hogy segítségével bepillantást nyerhetnek a megszállottságba - a Belemenés sok párhuzamot mutat a Focilázzal. Megszállottságnak Csepelyi Adrienn sincs híján, mi periig jól jártunk, hogy mindezt ilyen őszintén leírta. A Belemenés drukkereknek kötelező, a többiek pedig talán egy kicsit jobban megértenek bennünket belőle. Bőd Titanilla Csepelyi Adrienn: Belemenés Európa Könyvkiadó, 2018 306oldal
