Új Szó, 2018. június (71. évfolyam, 125-150. szám)

2018-06-14 / 136. szám

ISKOLA UTCA vww.ujszo.com | 2018. június 14. 115 A közös alkotás katartikus élménye 4. TÓTH ANIKÓ Zenei ólmónyműhely részesei lehettek a közelmúltban az ipolysági Szondy György Gimnáziumban a helyi Bartók Béla Ifjúsági Vegyes Kar is a baráti Valaáské Meziriéí-i FrantiSek Palacky Gimnázium Basové G diákkórusának tagjai. A kórusimprovizációs kalandra közös, zsinagógabeli koncertjük tette fel a koronát. A szlovákiai középiskolák tantár­gyai között sajnos nem szerepel a ze­ne. Ezt a hiányt részben pótolhatja a karének. A kórustagok a próbákon nemcsak a zenetörténetben szerez­hetnek jártasságot, hanem fejleszthe­tik énektechnikájukat, ritmusérzékü­ket, sőt, együttműködési készségüket is. Az ipolysági Szondy György Gim­náziumban 27 éve tevékenykedik di­ákkórus, mely 2011-ben felvette a Bartók Béla Ifjúsági Vegyes Kar ne­vet. Az iskolai és városi rendezvé­nyeken kívül rendszeresen fellép ba­ráti iskolák eseményein, eleget tesz alkalmi meghívásoknak, és megmé­retteti magát a Csengő Énekszó or­szágos kórusversenyen is. Az idei tanév a kórus számára zenei prog­ramban igencsak gazdagnak bizo­nyult, hiszen vendégszerepeit Ko­lozsváron és Balassagyarmaton, a koranyár pedig újabb izgalmas ese­ményt hozott: az iskola zenei élményműhelyt szervezett, melyre meghívta a Valasské Meziricí-i Frantisek Palacky Gimnázium Baso­vé G diákkórusát. A két énekkarnak ez volt a harmadik találkozása, ugyanis 2011-ben a Basové G részt Az ipolysági diákkórust Béres Gábor vezeti vett a Bartók Béla Ifjúsági Vegyes Kar megalakulásának 20. évforduló­jára szervezett jubileumi hangverse­nyen, 2016-ban pedig Valasské Meziricíben adtak közös jótékonysá­gi koncertet. A Kórusimprovizáció workshopot június 7-én Tóth Árpád karnagy, ze­neszerző, zeneteoretikus, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egye­tem oktatója tartotta a Szondy György Gimnázium audiovizuális termében. A kórusimprovizáció sajátos kísérleti módszertanra épül, mely az énekes­nek jóval nagyobb szabadságot nyújt a hagyományos karéneklési lehető­ségekhez mérten, ugyanakkor az egyéni törekvések belesimulnak a közös dallam- és ritmusvezetésbe, s mindez különleges, lekottázhatatlan hangzást eredményez. Tóth Árpád rendkívül intenzív, játékos, elegán­san szellemes foglalkozása mély be­nyomást tett a cseh és a magyar diá­kokra, lelkesen tanulták a jórészt af­rikai zenéből származó harmóniákat és ritmusképieteket, a nyelvi hidat az angol jelentette. (Fotó: SZGYG) Az élményműhely ötletgazdája, az ipolysági diákkórus vezetője, Béres Gábor kivételes jelentőségűnek tartja a rendezvényt, egyrészt azért, mert a fiataloknak szükségük van újabb és újabb inspirációkra, a tradíciókat ter­mékenyen megmozgató kihívásokra, melyek értelmet adnak a sokszor fá­radságos próbafolyamatnak, emellett nyitottságra, rugalmasságra serken­tik az ifjú énekeseket. Ráadásul a ba­ráti iskolák közös rendezvényei álta­lában sport- vagy tanulmányi verse­nyek, a versengés nyomán kialakult rangsorolás pedig gyakran csalódást okozhat. Á kórusimprovizációs módszer alapelve viszont a közös já­ték és tanulás, az interakció, az em­pátia, az együtt alkotás élménye, ami végig érzékelhető volt az egész dél­előtti program felfokozott hangulatá­ban. A kórusimprovizációs zenei ka­landot egy remek koncert követte a Menora Saag Centrum Artisban, vagyis a zsinagógában. A Bartók Bé­la Ifjúsági Vegyes Kar az idei tanév­ben tanult kórusművekből adott íze­lítőt: reneszánsz madrigál, barokk kánon, héber dallamok és magyar népdalfeldolgozások csendültek fel Béres Gábor vezényletével, Somló Tamás és Miroslav Zajac zongorajá­tékával. A Basové G kórus karnagya, Jana Krcháková is változatos műsort állított össze az ipolysági hangver­senyre: különböző korok és zenei műfajok váltották egymást, spanyol, angol, héber, cseh, szuahéli nyelvű művek közvetítettek különleges ze­nei csemegét, nagyszerű szólisták és hangszeres kísérők bizonyították te­hetségüket. A koncert végén a két kó­rus együtt énekelte Henry Purcell By the Waters of Babylon kezdetű ká­nonját, amit a délelőtti workshopon tanultak meg. A szépszámú értő kö­zönség a hangverseny közben több­ször is vastapssal hálálta meg a diák­kórusok nyújtotta esztétikai élményt. A Kisebbségi Kulturális Alap tá­mogatásával megvalósult kórusimp­rovizációs projekt eredményesnek bizonyult, hiszen lehetőséget adott a kultúrák találkozására, a közös alko­tás katartikus élményére, a művészeti csoportok kapcsolatának elmélyíté­sére. Maradandó emléket jelent az if­jú énekeseknek és az ipolysági kóruszene-rajongóknak egyaránt. Egyhetes „gyermeknap" „Ökoterasz" a nagymegyeri suliban - a bútorokat használaton kívüli raklapokból készítették Változz, hogy változtass (Fotó: NKA) Nagyszombat megye a környezetvédelmi világnap alkalmából minden évben meghirdeti Az év ökolágiai tette versenyt, melybe iskolánk, a Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia negyedszer kapcsolódott be. Az idei pályázatunkban kifejtet­tük, hogy célunk tanulóink környe­zettudatos szemléletének kialakítása, a figyelem felhívása a globális prob­lémákra és arra, hogy mindenki tehet valamit a környezetünkért. Diákja­inkkal ültettünk fákat és szedtünk szemetet, nem keveset. Célunk a vá­rosunkhoz közeli két főút melletti au­tóparkoló kitisztítása volt. Összesen 24 zsák szemetet gyűjtöttünk össze. Pár nap múltán azonban rájöttünk, hogy sajnos a „szemétkommandó” és a szemetelők versenyét mindig a sze­­metelők nyerik. De nem adjuk fel. Is­kolánkban sikerült kialakítanunk egy „ökoteraszt”, amely alkalmas külön­féle foglalkozásokra, akár a tanítási órákon vagy a délutáni szakkörökön is. A terasz bútorait használt rakla­pokból készítettük az iskola alkalma­zottaival és diákjaival. A pályázatban felvázolt tevé­kenységünket szakmai bizottság ér­tékelte. Az ünnepélyes eredmény­hirdetésjúnius 5-én volt Nagyszom­batban. Nagy örömünkre a díjkiosz­tóról idén sem tértünk haza üres kéz­zel. Az oktatási intézmények közül iskolánk 2. helyezést ért el egyedüli díjazott középiskolaként. „Aki azt hiszi, hogy egy korláto­zott erőforrásokkal rendelkező vi­lágban létezik korlátlan növekedés, az őrült.” Egy francia közgazdász, Serge Latouche fogalmazott így, aki már több mint 30 éve a fogyasztói társadalom kritikusa. Mindannyian jól tudjuk, hogy a fogyasztói társa­dalom egyik jellemzője a túlfo­gyasztás, s egyik következménye az irdatlan mennyiségű szemét. De azt is tudjuk, hogy nem ez az egyetlen rákfenéje. Kiss Klaudia koordinátor Nem mindennapi gyermeknap­ban volt részük idén is a gútai Brünni téri Tündérkert óvoda ovi­­sainak, hiszen óvodánkban immár hagyományosan egy egész hétig tart az ünneplés. Május 28-tól június 1-ig, hétfő­től péntekig tartottak a gyerme­keknek szervezett akciók. Hétfőn Komáromba kirándul­tak, ahol a mozgásé volt a fősze­rep, hiszen az OlympCenter ugri­­parkjában kitombolták magukat, mozogtak, mókáztak, és hogy megismerkedhessenek a csodás óvárossal, elsétáltunk a Klapka térre és környékére, megnéztük az Európa udvar színes építményeit. Kedden a Gútai Városi Műve­lődési Központban a Kalap Jakab Bábszínház Kisvakond című elő­adását nézték meg. A bábszínház­ba meghívtuk a helyi alapiskolá­sokat és a jövendőbeli kis ovisokat is szüleikkel. Szerdán az óvoda udvarán a Gömöri Polgári Társu­lás jóvoltából Angyal Sára Réka előadásában Az eltáncolt cipellők című népmesét nézhették meg az apróságok, a bátrabbak be is kap­csolódhattak és a mese szereplői lehettek egy-egy rövidke időre. Nagyon élvezték a népzenét, és a néptáncos lépéseket is örömmel utánozták. Csütörtökön óvodánk gyermekeinek egy része a kabát­falui Holdas ranchon tett látoga­tást, lovagoltak, barátkoztak a nagy négylábúakkal, a kisebb gyermekek az óvoda környékén lovas kocsikáztak az egyik nagy­papa jóvoltából. Pénteken a gútai Nagy szigeti Gyermeknapra láto­gattunk ki, ahol a gyerkőcök egy helyi vállalkozó munkagépeit irá­nyították, próbálgatták nagy élve­zettel, valamint vadászati kiállí­tást, rendőrbemutatót néztek meg, kisállatokat simogattak és etettek. Volt még fagyizás, arcfestés, édes jutalom, finom kis muffmok, „kis tortácskák”, minden, mi szem­szájnak ingere. Néhány akciót, ju­talmakat és gyereknapi ajándéko­kat az óvoda szülői szövetsége szervezte és finanszírozta. Kö­szönjük nekik is a támogatást, mint ahogy a szülőknek és a nagyszü­lőknek is, akik valamilyen módon hozzájárultak a gyermeknapi programokhoz, és támogattak bennünket. így telt a fergeteges, rendhagyó, egyhetes gyermeknap a gútai Tündérkert oviban. Az ovisok csillogó szemmel meséltek élmé­nyeikről. Magyarics Szépe Ildikó óvónő A gútai ovisok a Kisvakond című bábjátékot is megnézték (Fotó: TO)

Next

/
Thumbnails
Contents