Új Szó, 2018. június (71. évfolyam, 125-150. szám)
2018-06-14 / 136. szám
2 I KÖZÉLET 2018. június 14. | www.ujszo.com Kiska: Nem történt előrelépés Sokak szerint Kiska tegnapi országértékelő beszéde volt az eddigi legkritikusabb (SITA-felvétel) REAKCIÓK ANDREJ KISKA BESZÉDÉRE ► Peter Pellegrini (Smer) kormányfő: „Az államfő semmi jót nem mondott Szlovákiáról, egyetlen sikeres dolgot sem emelt ki, nem beszélt a kedvező gazdasági eredményekről, a bérek emeléséről és az életszínvonal emelkedéséről sem. Csak bírált." ► Bugár Béla, a Híd elnöke: „Tiszteletben tartom, hogy az államfő így tekint Szlovákia gondjaira. Azonban az összes előttünk álló probléma ellenére ebben az országban szerintem még mindig nagyon sok a pozitív energia, és az elmúlt két évben pozitív előrelépések is történtek. Minden politikus felelőssége, nem csak a ' koalíció és a kormánypárti politikusoké, az objektivitás megőrzése, illetve az, hogy ne csak a problémákról, hanem a sikerekről is szóljunk. Csak így tudjuk ugyanis pozitív és konstruktív energiával feltölteni a politikát és az egész társadalmat. Kár, hogy az elnök úr beszédében a pozitív és az államférfiúi részek nem kaptak nagyobb hangsúlyt." ► Andrej Danko (SNS) házelnök: „Az államfő beszédét nem fogom bírálni. Út a pokolba, ha nem fogjuk a problémákat megoldani és nem keressük a kompromisszumokat. Én a politikában konstruktív megoldásokatfogok keresni. Ha valaki azt gondolja, hogy a kigúnyolás a helyes út, akkor én azt mondom, hogy ez nem helyes út." ► Menyhárt József, az M KP elnöke: „Az MKP szemszögéből a kisebbségek helyzete lett volna a jelentés érdekes részlete, de ilyesmire nem került sor, csupán érintőlegesen hangzottak el a „roma közösség" és a „kisebbségi jogok" szavak. Kiemelte az extrémizmus és a korrupció elleni harc fontosságát, s ezzel mi is egyetértünk. ► Igor Matoviö, az OLaNO elnöke: „Ha összeírnánk az ország összes problémáját, amelyre az államfő a beszédében kitért, akkor egy komplex listát kapnánk, amelyhez többet nem tudnék hozzáfűzni." ÖSSZEFOGLALÓ Andrej Kiska idei országékelőjében, a tőle megszokott módon, rendkívül kritikus hangot ütött meg a jelenlegi kormánnyal és az előzővel szemben is. Pozsony. Az államfő szerint az ország helyzetét leginkább a márciusban meggyilkolt újságíró legutolsó cikke vázolja, melyben Ján Kúriák egyebek mellett a maffia és az állam vezetésének összefonódásáról, az uniós támogatásokkal való visszaélésről, az állami intézményekben működő korrupciós rendszerről, az igazságszolgáltatási szervek, a rendőrség és az ügyészség tétlenségéről és csődjéről rántotta le a leplet. Kiska Ján Kúriák és Martina Kusnírová halálát a meciarizmus idején elkövetett legsúlyosabb bűncselekményekhez hasonlította. Bírálta a rendőrséget Élesen bírálta a rendőrséget is a kettős gyilkosság kivizsgálása során elkövetett hibákért. Kiska szerint ugyanis a nyomozás kapcsán számtalan kérdés merül fel. Például, hogy miért nem tiltották el azokat az embereket a nyomozástól, akikről a meggyilkolt újságíró leleplező cikkeket írt. „A rendőrség jobban tiszteletben tartotta azt az embert, aki nyilvánosan megfenyegeti az újságírókat, mint azt az újságírót, aki önként együttműködik a gyilkosság felderítésében” - utalt az államfő a cseh újságíró mobiltelefonjának elkobzására. Kiska figyelmeztette a kormány tagjait és a parlamenti képviselőket, hogy pusztán rajtuk múlik, hogy ez a tragédia milyen mély sebet ejt társadalmunkon. Az államfő szerint ugyanis, ha valóban komolyan gondolják, hogy megpróbálják visszaszerezni az embereknek az államba és az igazságszolgáltatásba vetett bizalmát, rövidesen lesz erre lehetőségük az alkotmánybírók megválasztását szabályzó ÖSSZEFOGLALÓ Sorozatban negyedszer hallgatta végig az életfogytiglani szabadságvesztésről szóló ítéletet a Sykora-bűnbanda volt főnöke, a Kebelként ismert Róbert Lalii. Ezúttal már jogerős döntést hozott a Legfelsőbb Bíróság a fellebbviteli eljárás során. Pozsony. Hosszú évek után zárult le tegnap a hat gyilkossággal vádolt maffiacsoport ellen indított per. A Sykora-bűnbanda a kilencvenes években tevékenykedett Pozsonyban, Erdőháton és Szencen. A maffiacsoport további tagjai is szigorú büntetéseket kaptak. Lalis bűntársát, a Vincko néven ismert Ivan Cuppert is életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. A következő vádlott, Martin Bihári 23 éves szabadságvesztést kapott. Alojz Kromkát a vád minden pontjában bűnösnek találta a legfelsőbb instancia, büntetést viszont nem kapott, ugyanis jelenleg már életfogytiglani szabadságvesztését tölti, a jogszabály módosításakor, illetve a rendőrfőkapitány kiválasztását és megválasztásán változtató új törvény jóváhagyásakor. Kijelentette, hogy nem elégedhetünk meg az átlagon aluli megoldásokkal. „A döntés az önök kezében van, csak önökön múlik, hogyan fogunk emlékezni a 2018-as évre. Mint egy elszalasztott lehetőségre, vagy úgy, hogy összefogtunk és mindent elkövettünk azért, hogy visszaszerezzük a polgároknak az államba vetett bizalmát” - mondta Kiska. Konfrontálódott Ficóval Kiska bírálta Robert Fico harmadik kormányát és a jelenlegi kabinetet is. Szerinte az, hogy a kormány átalakításakor nem módosították a kormányprogramot csak bizonyítja, hogy az előző kabinet képtelen volt szlovák jogrend szerint pedig nem lehet többszörös életfogytiglani börtönbüntetésre ítélni valakit. A taláros testület elnöke szerint a bírósági tárgyaláson felsorakoztatott bizonyítékok egyértelműen igazolták a vádlottak bűnösségét, ezért nem volt ok módosítani a Spemegoldást találni a problémákra, és nem teljesítette ígéreteit. Kiska arra is kitért, hogy a gyilkosságot és az azt követő eseményeket leszámítva, szinte lekopírozhatta volna előző jelentéseit, mert számos területen nem történt előrelépés az elmúlt egy-két év alatt. Fico bojkottálni akarta Sajtóhírek szerint Robert Fico (Smer) felszólította koalíciós partnereit, hogy bojkottálják az államfő beszédét, és hagyják el a parlament üléstermét az ország állapotát értékelő beszéde alatt. Bugár Béla és Andrej Danko ezeket az értesüléseket nem akartak kommentálni. A koalíció képviselői szerint Kiska az ellenzék vezéreként lépett fel, visszaélt a két fiatal halálával és csak a negatívumokat emelte ki beszédécializált Büntetőbíróság eredeti döntését. A bíróság teljes egészében helybenhagyta az alacsonyabb szintű bíróság döntését. A vádlottakat egyebek mellett bűnbanda létrehozásáért, hat gyilkosság elkövetéséért ítélte el. A fellebbviteli eljárást sikerült leben, megfeledkezett az ország pozitív eredményeiről, például a kiemelkedően jó gazdasági mutatókról. „Szavak, szavak, szavak, ez minden. Nemcsak arra kell figyelni, hogy mi hangzott el, hanem arra is, hogy ki mondta. Hiányzott az önreflexió. Ha valaki bírálni akar, kell, hogy joga legyen hozzá” - így reagált Anton Hmko, az SNS alelnöke az államfő szavaira. Az ellenzék szerint az államfő kritikus volt, de igazat mondott, s beszédéből nem lehetett kiérezni jövőbeli politikai ambícióit. Lubomír Galko (SaS) szerint az államfő jobb beszédet mondott, mint tavaly, és arányos volt az aktuális helyzethez. „Helyesen tette, hogy nem kerülgette a forró kását, hogy kimondta, a rendőrségnek nagyon rossz híre van, s ki a felelős ezért” - mondta Galko. zárni, holott Stefan Harabin még kedden törvényellenesnek nevezte a döntést meghozó taláros testület összeállítását, ami miatt több bűnvádi feljelentést is tett. „Ami a Lalisügyről tárgyaló taláros testületet illeti, kétség nem fér hozzá, hogy törvényes módon állították össze” - közölte állásfoglalásában a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Daniela Svecová, akit Harabin kedden szintén beperelt. A tegnapi ítélethirdetés azért húzódott el, mert a taláros testület elnöke szerint Harabin indokolatlanul beleavatkozott a tárgyalásba. „Anélkül, hogy a testület elnökétől szót kapott volna, megszólította az egyik vádlottat, és megkérdezte tőle, törvényellenesnek tartja-e a taláros testület összeállítását” - mondta tegnap Farkas, aki Harabin magatartását elfogadhatatlannak nevezte. Harabin ezt követően hazugnak nevezte Farkast, majd a kialakult vita miatt néhány percre félbe kellett szakítani az ítélethirdetést. A jogerős döntést végül a számtalan nézeteltérés és huzavona ellenére nem sokkal dél után sikerült meghoznia a Legfelsőbb Bíróságnak, (dem, tasr) A Sykora-bandát vezette, életfogytiglani kapott Róbert Lalié élete hátralevő részét börtönben fogja eltölteni (TASR-feivétei)