Új Szó, 2018. június (71. évfolyam, 125-150. szám)
2018-06-09 / 132. szám
www.ujszo.com I 2018. június 9. KÖZÉLET I 3 Kiska: Fico áll a lejárató kampány hátterében Andrej Kiska (Somogyi Tibor felvétele) ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Nem volt teljesen tiszta Andrej Kiska elnökjelölt! kampányának a finanszírozása, egyes információk szerint túllépte az előírt maximális határt, ás az előkampánya költségeit sem teljesen maga fedezte - ezzel vádolják az államfőt. Kiska szerint Róbert Fico áll az ellene folyó lejárató kampány hátterében. Andrej Kiska kampányával foglalkozik a parlament összeférhetetlenségi bizottsága is, az adóhivataltól kértek adatokat arról, hogy az államfő cége, a KTAG mennyit költött. A sajtónak kiszivárogtatott dokumentumok alapján Kiska kampányára 354,5 ezer eurót költöttek, 88 ezer euróval többet a megengedettnél. „A pénzügyminisztérium 2014- ben ellenőrizte minden köztársaságielnök-jelölt kampányát, és megállapította, hogy Andrej Kiska nem sértett törvényt” - jelentette ki Roman Krpelan, Kiska szóvivője. Az államfő hivatala szerint azonban a törvény azt mondja, hogy a kampányköltségekbe csak a reklámkiadásokat kell beszámolni, egyéb költségeket, például szállásköltséget vagy a terembérlést nem. így Kiska kampánya beleférhet az előírt mintegy 270 ezer eurós keretbe. Mindent bemutat Az államfő megígérte, hogy nyilvánosságra hozza a kampánya finanszírozásának részleteit, amint befejeződik az ügyben indított rendőrségi vizsgálat. Kiska úgy véli, a kampányfinanszírozás miatt ellene indított lejárató hadjáratot Robert Fico folytatja ellene. Az államfőnek az SaS szerint is nyilvánosságra kellene hoznia minden olyan dokumentumot, amely összefügg elnökválasztási kampányának finanszírozásával és a KTAG céggel. A liberálisok szerint a sajtóba került információk miatt az államfő hivatala veszít tekintélyéből és méltóságából. „Úgy gondoljuk, hogy ebben a helyzetben Andrej Kiskának nyilvánosságra kellene hoznia minden megrendelést, amelyet a hivatalos és nem hivatalos kampánya során a KTAG cégnek küldött; továbbá azokat a számlakivonatokat, amelyeket a KTAG a munka elvégzése után kiállított, és ugyanígy a számlakivonatok kifizetéséről szóló bizonylatokat is, melyeket az elnök maga fizetett” - közölték a liberálisok. Illegálisan szerzett iratok Az SaS figyelmeztetett arra is, hogy a nyilvánosság nem lehet biztos benne, a Kiska elnökválasztási kampányáról kiszivárgott dokumentumok hamisítványok-e vagy hiteles másolatok. A dokumentumok ugyanis adótitoknak minősülnek. Törvényes úton nem kerülhettek nyilvánosságra. Eddig három alkalommal szivárogtattak ki adótitoknak minősülő dokumentumokat az államfő cégének könyveléséből. Egyébként az SaS is úgy véli, az utóbbi időben médiakampány folyik az államfő ellen. Tizenöt javítás A Pravda értesülései szerint Andrej Kiska államfő a KTAG családi kft-jén keresztül finanszírozta az úgynevezett előválasztási kampányát. A cég könyvelése szerint erre a célra mintegy 770 ezer eurót fordított, ebből szeretett volna a KTAG 146 ezer euró áfát visszaigényelni. Az adóhatóság ezt nem engedélyezte, mivel ezeket a szolgáltatásokat nem tekinthetik üzleti tevékenységnek. Az adóhivatal már 2014-ben elutasította a KTAG adó-visszaigénylését, de a cég csak 2017-ben törölte a könyveléséből a Kiska előválasztási kampányának finanszírozásához kapcsolódó számlákat. Tavaly összesen 15 javított adóbevallást adott be. Nem hivatalos értesülések szerint ezek az adóhivatal ellenőrzésével függenek össze, amelyre a 2017/2018-as év fordulóján került sor a KTAG-nél. Az utólag leadott adóbevallások már nem tartalmazták az elnökválasztási kampány kiadásait. Ezt az államfő szóvivője, Roman Krpelan is megerősítette. (Ipj, TASR) Ne hitelből menjünk nyaralni ÖSSZEFOGLALÓ Egyre többen vásárolnak részletre vagy hitelre nyaralást, ami pánzügyi szakértők szerint a lehető legrosszabb megoldás, könnyen a család eladósodásához vezethet. Sokkal olcsóbb, ha az év közben megspórolt pónzből mennek üdülni, alapos tervezéssel biztosítani lehet, hogy a pénztárcánk a lehető legkevésbé érezze meg a nyári kirándulást. Pozsony. A befektetésekhez hasonlóan a nyári üdülést is tanácsos időben megtervezni. Az, hogy elmehetünk-e kirándulni, függ a család időszerű anyagi helyzetétől, a rövid távú tartalékok nagyságától, az elvárásainktól, igényeinktől. „Ha nincs elég pénzünk, nem kell mindenáron nyaralni, mert így felélhetjük az összes megtakarításunkat, és ha minden centre oda kell figyelnünk, mindent át kell számolnunk, a végén nem is élvezzük majd az üdülést” - magyarázta Zdenka Ullmann, a Partners Group SK társaság pénzügyi szakértője. Jobb a takarékszámla A legtöbb háztartásban, főleg a többgyerekes családoknak szinte minden centet be kell osztaniuk, ezért ha szeretnének nyaralni, ajánlott a rendszeres takarékoskodás. A spórolás hosszát a tervezett utazás árának és a pénzügyi lehetőségek függvényében kell meghatározni. „A pénzügyi tartalékot ne a folyószámlán tartsuk, sokkal jobb egy bankkártya nélküli tartalékszámla, hogy ne legyen olyan könnyű hozzáférni a megtakarításhoz” - mondta Zdenka Ullman. Kölcsönt inkább ne Szlovákiában is terjed az a trend, hogy a kirándulást részletre vásárolják meg vagy e célból kölcsönt vesznek fel. Ullman ezt nem tartjajó megoldásnak. Hasonló véleményen van Maros Ovcarik, a Financny kompas független pénzügyi tanácsadó portál igazgatója. „Azt kell tudatosítani, hogy minden kölcsönnel, amelyből valamilyen fogyasztást finanszírozunk - beleértve a kirándulást is -, nemcsak az élmény, jelen esetben a kirándulás árát kell kifizetnünk, hanem a kamatokat és a bank egyéb költségeit is. Vagyis például az 1000 eurós külföldi út így végső soron akár 1150 euróba is kerülhet” - magyarázta érdeklődésünkre Ovcarik. O a részletre való vásárlást sem javasolja. „A legdrágább kölcsönök rendszerint azok, melyek első ránézésre a legegyszerűbbnek tűnnek. Ezek közé tartozik a részletre való vásárlás is Pénzügyi tanácsok ► Előre vázoljuk az elvárásainkat, s eszerint állítsuk össze a költségvetést. ► Tájékozódjunk az úticélról, a helyi árakról, szolgáltatásokról, lehetőségekről. ► Készítsünk napi tervet, mikor, mire és legfeljebb mennyit akarunk költeni. ► Kössünk utasbiztosítást, jobb megelőzni, mint utólag oldani a problémát. ► Mármosttegyükfélrea kirándulásra szánt pénzt. ► Ne csak készpénzt vigyünk, bankkártyát is. Előnyösebb kártyával fizetni, minta helyi bankautomatából pénzt kivenni. ► Már nyaralás befejeztével elkezdhetünk spórolni a következő kirándulásra.(sza) közvetlenül az utazási irodától. Ha már úgy döntünk, hogy így akarjuk finanszírozni a kirándulásunkat, mindenképpen megéri megszólítani a saját bankunkat, s tanácsos még 2- 3 másik banktól is ajánlatot kérni, s ezek összehasonlítása után a legelőnyösebbet kell választani” - tette hozzá a szakértő. Járulékos költségek A kiadások nem csak az utazási irodának fizetendő árat vagy a szállodai költségeket jelentik. Tanácsos előre összeírni és kiszámolni, pontosan mire lesz szükségünk - beleértve az autópályamatricát, az útdíjat vagy a vámot, az üzemanyag árát, a reptéri költségeket stb. Gondoljuk -végig, hogy a kiránduláson naponta mennyit szándékozunk költeni -például mibe kerül az étkezés, az autókölcsönzés, a belépőjegyek, az ajándéktárgyak, a fakultatív kirándulások stb. Nem szabad elfeledkezni az utasbiztosításról és arról sem, hogy ha az utolsó pillanatban új úti okmányt kell intézni, az is pénzbe kerül. Szükség lesz tartalékra is az esetleges előre nem látható költségekre - egészségügyi problémákra, bírságokra stb. All inclusive Az úticél kiválasztása előtt el kell dönteni, hogy csak pihenni szeretnénk-e, vagy fel is akaijuk fedezni, meg akaijuk ismemi az országot. Ha az ár elsődleges szempont, mérlegelni kell, hogy zavar-e bennünket a szállás és a szolgáltatások alacsonyabb színvonala. „Mindig több ajánlatot kell összehasonlítani, nem kell a last minute utakra várni, az lehet marketingfogás is” - véli Zdenka Ullman. Repülőjegyet is lehet jutányos áron vásárolni, ezért néha megéri külön biztosítani a szállást és az odajutást, akár utazási iroda nélkül is. A „kezdő” kirándulóknak és a kisgyerekes családoknak ideális megoldás lehet az all inclusive kirándulás - itt csak minimális egyéb költséggel kell számolni. A tapasztaltabb utazók számára, akik képesek jól beosztani az anyagiakat, vonzó lehet a félpanziós szálloda - mellette egész nap kirándulhatnak, és helyi különlegességeket is megkóstolhatnak. Azok a vendéglők, ahol a helyiek étkeznek, általában olcsóbbak, mint a turisták által látogatott helyek. (sza) Inkább olcsóbb nyaralást válasszunk (Matej Jankoviő/Plus jeden defi - illusztrációs felvétel)