Új Szó, 2018. június (71. évfolyam, 125-150. szám)

2018-06-08 / 131. szám

181 SPORT 2018. június 8. | www.ujszo.com A Jihlava után a Haladást is megmentette Michal Hipp a mezőkövesdiek elleni mérkőzés után köszönti a szurkolókat (Somogyi Tibor felvétele) SZABÓ ZOLTÁN Michal Hipp tavaly novemberiben vette át a labdarúgó NB l-ben a bennmaradásért küzdő Haladás irányítását. Az 55 éves szlovák edző vezetésével feltámadt a szombathelyi együttes, és végül a nyolcadik helyen zárta a bajnokságot. A felsőkirályi származású trénerrel a Mezőkövesd elleni zárémeccs után beszélgettünk. Hogyan került a Haladáshoz? A korábban Szombathelyen légi­óskodó Brano Fodrek ajánlott a klubvezetőknek, úgy tűnt, hogy már Mészöly Gézát én váltom. Azután kicsit elhúzódott a dolog, rövid ideig Pacsi Bálint volt a szakvezető, de mivel nem javultak az eredmények, jött a váltás. Egyértelmű volt a célkitűzés a vezérkar részéről, hogy bent kell tartanunk a csapatot az NB I-ben. Három szlovákiai tagot hoz­tam magammal a szakmai stábba, segítőmet, Pinte Attilát, valamint a korábban a DAC-nál dolgozó Gábris Csaba erőnléti edzőt és Botond Má­té fizioterapeutát. Nem volt ismeretlen önnek az NBI? Egyáltalán nem. Miután befejez­tem ténykedésemet a Jihlavánál, gyakran jártam magyar élvonalbeli meccsekre. Miután a nevem felme­rült a Haladásnál, rendszeresen fi­gyeltem a csapatot, az együttes 15 bajnokijából tizenhármat a helyszí­nen láttam. így tudtam, mire számít­hatok. Mi várta Szombathelyen? Három fordulóval az őszi idény vége előtt egy padlón levő gárdát vet­tem át. Csak néztem, hogy az első gyakorláson 29 mezőnyjátékos és négy kapus jelent meg. Egymás el­leni meccset vezéreltem, s az ott lá­tottak alapján választottam ki a 18-as keretet. A fiatalokat az U19-es csa­pathoz irányítottam, a többieket pe­dig elküldtem. Ilyen előzmények után fogadtuk a Fradit a stadionavatón. Szinte senki sem bízott bennünk, mégis nyertünk. Utána idegenben le­győztük a Puskás Akadémiát, oda­haza pedig a Vidít. Erre sokan fel­kapták a fejüket, csodáról beszéltek. A tavaszi idény miért nem volt ennyire sikeres? Kitűnően sikerült a felkészülés, zsinórban nyertük az edzőmeccse­ket. De rendkívül kedvezőtlen volt az NB I-es sorsolásunk, az első hét meccsből ötöt idegenben játszot­tunk. Otthon gyűjtögettük a ponto­kat, de idegenben háromszor kikap­tunk, ráadásul sérülések, betegségek és eltiltások is sújtottak bennünket. Aztán Diósgyőrben és Pakson is nyerni tudtunk, majd miután odaha­za legyőztük a Puskás Akadémiát, a játékosok túlságosan megnyugod­tak. Azt hitték, már semmi baj nem történhet, és ez majdnem meg­bosszulta magát. így a Vasas elleni peches vereség után az utolsó for­dulóban kellett kivívnunk a benn­maradást. Hála Istennek ez fantasz­tikus szurkolótáborunk hathatós se­gítségével sikerült is. Az utolsó meccsen nagyon fe­szültnek látszott a kispadon. Nem csoda, hogy ideges voltam, hiszen óriási volt a tét. A hármas sípszó után viszont nagy kő esett le a szívemről. Ha kiesünk, kútba esett volna a félévi kemény munkánk, és gyorsan el lettek volna felejtve a bravúros győzelmeink, és az, hogy a nyolc hazai meccsünkből ötöt megnyertünk, háromszor pedig döntetleneztünk. A kiesés ellen ví­vott küzdelemben hasznosítottam a jihlavai tapasztalatokat, ahol jóval nehezebb helyzetben voltunk, mint most a Haladásnál, és mégis meg­menekültünk. A kispadról magyarul adta az utasításokat. Már jól beszéli a nyelvet? Az alapszavakat már ismerem, előre, hátra, jobbra, balra, gyere vissza... Mivel szülőfalumat ve­gyesen lakják magyarok és szlová­kok, nem tudnának eladni Magyar­­országon, de csak a konyhanyelvet ismerem, a legnagyobb gondot a ra­gozás okozza. Szerencsére itt van Pinte Attila, aki nemcsak asszisz­tensként, hanem tolmácsként is se­gíti a munkámat. Milyen érzés volt, amikor a szurkolók a meccs után önt éltet­ték? Fantasztikus! Jólesett, hogy a drukkerek elismerik a munkánkat, egyébként nekünk vannak a legjobb szurkolóink Magyarországon. Elégedett a három szlovákiai lé­gióssal? Igen. Karol Mészárost a javasla­tomra szerződtették, ősszel köl­csönben volt nálunk, de elődeimnél nem játszott rendszeresen. Nálam viszont húzóember lett, kár, hogy a bajnokság hajrájában megsérült. Pinte Patrik fiatal tehetséges játé­kos, akire lehet számítani. Kristián Kolcáknak megmondtam, csak rajta múlik, hogy helye lesz-e a csapat­ban. Örülök, hogy igazolta az elvá­rásokat. Mivel csatárgondjaink vol­tak, leigazoltuk a cseh Michael Rabusicot, aki az első meccsén láb­törést szenvedett. Mennyiben más a magyar baj­nokság, mint a szlovák? Sokkal fejlettebb az infrastruktúra Magyarországon, modem stadio-Michal Hipp ► Született: 1963. március 13-én Felsőkirályiban (Horná Králová) ► Klubjai játékosként: Duslo Sala, Hurbanovo, Nitra, First Vienna, Slavia Praha, FC Koáice, Nitra, Pieátany, Feist ► Válogatottság: csehszlo­vák 5x (1990-1991), szlovák 5x (1994) ► Edzői karrierje: Gabőíkovo (1997), Nitra (2000, másodedző), Artmedia Petrzalka (2000-2006, másodedző), Artmedia Petrzalka (2006), Szaturn Ramenszkoje (2006- 2007, másodedző), Artmedia Petrzalka (2008-2009), szlovák válogatott (2008-2012, másodedző), Slovan Bratislava (2009), szlovák válogatott (2012-2013, Grigával közösen), Nitra (2014-2015), Jihlava (2016), Haladás (2017-) nokban játszanak a csapatok. Jó já­tékerőt képviselő légiósok szerepel­nek az NB I-ben nemcsak a Fradinál és a Vidinél, de a többi együttesnél is. Elég csak Paintsil, Lanzafame, Lazovics és Scsepovics nevét emlí­teni. Hasznára válik a bajnokság­nak, hogy a korábban neves nyugati csapatokban szereplő Juhász, Gera, Hajnal és Huszti hazatért, és átadja tapasztalatait a fiataloknak. Hogyan tovább? A feladatunkat teljesítettük, a na­pokban egyeztetünk a klubvezetők­kel. Novemberben a szezon végéig szóló szerződést kötöttünk egyéves opcióval. Mindenképpen meg kell erősíteni a csapatot, legalább öt já­tékost szeretnénk igazolni. Még egyszer nem akarnám, hogy az utol­só meccsen dőljön el a bennmara­dásunk. LÉGIÓSOK MAGYARORSZÁG, 33. forduló: Diósgyőr-Videoton 2:1, Szarka Ákos (D) - 90 perc, TomáS Tuj-SAKK Stavangerben az Altibox Norway Chess viadalon az utolsó forduló dönti el a győztes sorsát. A négytagú élmezőnyben a norvég világbajnok Carlsen mellett az amerikai sztártrió Caruana, So és Nakamura tartózko­dik. Minden bizonnyal roppant iz­galmas utolsó fordulót tekinthetünk meg. Mai rovatunkban Hikaru Na­kamura sikeres csatáját vesszük górcső alá: Angol megnyitás Világos: Nakamura - Sötét: Karja­­kin I. c4 Hf6 2.Hc3 e5 3.HÍ3 Hc6 4.g3 Fb4 5.Fg2 0-0 6.0-0 e4 7.Hg5 Fxc3 8,bxc3 Be8 9.f3 exß lO.Hxß d5 II. d4 dxc4 12.Fg5 h6 13.Fxf6 Vxf6 14.Hd2 Ve7 15.e4 Ha5 16.e5 (Vilá­gos az áldozott gyalogért erőteljes kezdeményezéshez jutott, amely a centrum birtoklásában és jelentős térelőnyben mutatkozik meg.) 16.. .Fe6?! (Sötétnek nincs ideje a hasonló logikusnak tűnő lépésekre. 16.. ,c5-re volt szükség, és minél ha­marább megaknázni világos centru­mát.) 17.He4 Bad8 18.Vh5 b5?! (Nehéz jó lépést ajánlani sötétnek ebben az állásban. Valószínűleg a profilaktikus 18... Vf8 vagy 18...Kh8 volt a legjobb lépés.) 19,Hf6+! (A sötét védelem megin­gott.) 19...Kh8 20.d5 Fxd5 21.Fxd5 Bxd5 22.Hxe8 Bxe5 23.Vxf7 Vxe8 24.Vxe8+ Bxe8 25.Bael Bxel 26.Bxel c5 27.KÍ2 b4 28.Ke3 bxc3 29. Bcl (Sötétnek a minőségért ugyan sok gyalogja van, de fokoza­tosan az összes elhullik.) 29...Hc6 30. Bxc3 Hb4 31.Bxc4 Hxa2 32.Bxc5 Hb4 33.Ke4 Kh7 34.Bc4 a5 35.Bc5 a4 36.Ba5 Hc6 37.Bxa4 Hd8 38.Ba6 Hf7 39.Kf5 Hh8 40.h4 Hf7 41 .g4 és sötét feladta. 3113. fejtörő Világos indul, és három lépésben mattot ad. Ellenőrzőjelzés-világos: Ke4, Ba7, Hc8, gy.: c3, c7 (5 báb). Sötét: Kc5 (1 báb). A megfejtéseket az Új Szó címére (DUEL-PRESS, s.r.o., Új Szó, P. O. BOX 222, 830 00 Bratislava 3) küldjék, SAKK megjelöléssel. A DUEL-PRESS KFT. az érvényben lévő jogszabályoknak megfelelően dolgozza fel a személyes adatokat. Bővebb információért látogasson el a https://ujszo.com/gdpr weboldal­­ra. Feladványonként mattligás meg­fejtőink között egy 14 eurós, ligás megfejtőink között egy 7 eurós pénzdíjat sorsolunk ki. Beküldési határidő - a3110.,a3111. és a 3112. fejtörőkkel együtt -2018. június 18. Mészáros Mihály vel (V) - 90 perc; Haladás-Mező­­kövesd 1:0, Kristián Kolcák (H) - 90 perc, Pinte Patrik (H) - a 78. percig, Hudák Dávid (M) — 90 perc. férfi Bajnokok Ligája, az 5-8. he­lyért, Genova 18.45 - M4 SPORT: Vízilabda, férfi Bajnokok Ligája, elődöntő, Genova 19.30 - SPORT 2 (cseh), SPORT 1 (magyar): Németország-Szaúd- Arábia felkészülési labdarúgó­mérkőzés 20.00 - SPORT 1 (cseh), M4 SPORT: Forma-1, Kanadai Nagy díj, 2. szabadedzés 20.00 - ŐT SPORT: Csehor­­szág-Oroszország férfikézilabda vb-selejtező 22.00- SPORT 2 (magyar): Golf, Jude Classics, 2. nap 3.00 (szombat) - NOVA SPORT 2: Cleveland Cavaliers-Golden State Warriors kosárlabda NBA, nagydöntő, 4. mérkőzés SPORTATV-BEN 11.00 - CT SPORT: Prostéjovi férfitenisztoma 12.15 - EUROSPORT 1: Tenisz Roland Garros 13.00 - DAJTO, CT SPORT: Tenisz Roland Garros 14.55 - SPÍLER: Motorsport, Supersport-vb, szabadedzés, Bmo 15.15 - EUROSPORT 2: Kerék­pár, Criterium du Dauphiné Libé­­ré, 5. szakasz 16.00 - SPORT 1 (cseh), M4 SPORT: Forma-1, Kanadai Nagydíj, 1. szabadedzés 16.00 - SPÍLER: Motorsport, Superbike-vb, szabadedzés, Bmo 16.15 - EUROSPORT 1: Tenisz Roland Garros 17.30 - M4 SPORT: Vízilabda,

Next

/
Thumbnails
Contents