Új Szó, 2018. június (71. évfolyam, 125-150. szám)
2018-06-07 / 130. szám
Gyermeknevelés A„ k e n d ő - barátok" elsősorban azért választják ezt a nálunk már divatjamúlt módszert, mert így a baba testközelben lehet az anyával. Érzékeli szívverését, légzését, testének melegét, illatát, s ez megnyugtatja, biztonságérzetet ad neki. A FORGÓKNAK BIZTOSAN JÓ A hordozókendő kétségtelen előnyeiről hosszasan tudnának beszélni azok, akiknek hiába minden ellenérv, egyszerűen lepereg róluk. Dr. Dolán Rózsa gyermekgyógyász a hordozókendő felsorolt előnyeit még eggyel kiegészítette: a baba forgóinak biztosan jót tesz a kendő, olyan hatása van, mintha széles pelenkát viselne. Ám az már valóban nem normális, amikor egy másfél éves kislányt édesanyja a nyakában lógva még a toalettre is magával viszi, közben pedig pedig rehabilitációra hordja, mert mozgásfejlődése elmaradt a hasonló korú gyerekekétől. „Rendkívül fontos, hogy ha már mozogni kezd a baba, teremtsük meg neki a lehetőséget, hogy térben, például a földön mozogjon. Az ember számára ez a természetes, benne van a génjeiben. Lassacskán mászkálni kezd, emelgeti a fejét, könyökre támasztva nézeget, játék után nyúl, majd később a lábát a szájába teszi. Amikor már kialakult a hátgerinc íve, felül, majd pedig feláll" - mondta a gyermekgyógyász. A GERINC FEJLŐDÉSE A baba gerince a méhen belül C betűhöz hasonlít. Vázizomzata még nagyon gyenge. Később megváltozik, amikor eléri a kettős S formát A gerinc görbületei az izmok fejlődésével és használatával összhangban fentről lefelé fejlődnek. Pár hetes-hónapos korában, amikor a baba elkezdi egyedül tartani a fejét, gerincének első szakaszán kialakul a nyaki homorulat. Később megerősödik a háta, majd a mászás, felülés, felállás következtében kialakul az ágyéki homorulat is. HALLGASSUNK A JÓZAN ESZÜNKRE! „A hátgerinc változása látható, és fontos, hogy meglegyen, mert a hátgerinc tartja a testet. Érdekes, hogy a gerinc öregkorban újra meggörbül, a hát és a nyak előre hajlik - hang-Ll^'S/1 EXTRA 2018. június wmmmmmmmmmffammmmmmmmmmmt súlyozta dr. Dolán Rózsa, majd hozzátette: - Képzeljük el, hogy ha műtét után a gyereket nem engednénk járni, hanem a nyakunkba vennénk és vinnénk. Meglepődnénk, amikor fél év után letennénk: nem tudna járni, izmai elsorvadnának, így van ez a hordozókendő mértéktelen használatával is: sem az izmok, sem a hátgerinc nem fejlődik ki rendesen. Nem csoda, hogy rehabilitációra küldték a kicsit." Tulajdonképpen azt gyakoroltatják vele, amit a gyerek maga is meg tudna tanulni, feltéve, ha hagynák. Hogy mennyi ideig lehet a kendőben hordani a gyereket? A szakember azt emelte ki, hogy a józan észre kell hallgatni. Ha a kismamának fontos intéznivalója akad, ha bevásárolni, sétálni megy, minden károsodás nélkül a nyakába kötheti, viszont amikor otthon van, vagy házi munkát végez, akkor inkább hagyja szabadon mozogni a gyereket. Terítsen le a padlóra pokrócot, s hagyja, hogy mászszon, felüljön, forgolódjon, hogy pszichomotorikai szempontból is fejlődjön. A lényeg, hogy ne korlátozzuk a fejlődését. Bizonyos ideig, mondjuk 5 hónapos koráig jó szolgálatot tesz a hordozókendő, de utána már lassan szoktassuk le róla. NÉHÁNY ÉVE JÖTT DIVATBA Az igazsághoz tartozik, hogy az első és második világháború után bevett szokás volt, és Afrikában még manapság is sok helyen hátukon fektetve cipelik a gyereket, így állandó kapcsolatban van az anyával. „A kismamának tudnia kell: ha állandóan cipelni fogja gyermekét, nem tanul meg rendesen mozogni. Úgy van ez, mint az étkezéssel: ha mindent darálva adunk neki, s kétéves kora körül kezd el darabosat enni, nem fogja tudni megrágni az ételt. Tehát hagyni kell, hogy jusson el oda, ahová a gének irányítják. Mindent az észszerű keretek között. Mint minden divat, remélhetőleg ez is elmúlik. Véleményem szerint ez egy bizonyos lázadás az eddig elfogadott dolgok ellen" - egészített ki dr. Dolán Rózsa. KovAcs Ilona Az utóbbi időkben nem ritka látvány, hogy a kismama babakocsi nélkül, jókora kendővel magához kötözve sétál néhány hónapos gyermekével. Sokan meg sem hallgatják az ellenérveket, a hordozókendőnek csak az előnyeit hajlandók figyelembe venni. Hord ózó kend öve sétálni ieen. HÁZIMUNKÁT VÉGEZNI NEM!