Új Szó, 2018. május (71. évfolyam, 100-124. szám)
2018-05-05 / 103. szám
RÉGIÓ www.ujszo.com | 2018. május 5. A békés tüntetés csütörtökön hatkor kezdődött az RTVS épülete előtt (A szerző felvétele) Ki lesz a következő? tüntetés a rádió előtt NÉMETI RÓBERT Május harmadikán, a nemzetközi sajtószabadság napján feketébe öltözött kassai művészek és közéleti személyiségek Ki lesz a következő? címmel rendeztek tüntető megmozdulást a Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) Moyzes utcai épülete előtt. KASSA A békés, csendben zajló akció mindössze pár percig tartott, mintegy húsz résztvevővel. Ján Gálik, a Ján Kuciak és Martina Kusnirová meggyilkolása kapcsán indított megmozdulások egyik szervezője is jelen volt. „Arra szeretnénk felhívni „Mindannyian az újságíróka t tá m o ga tj u k, és to vá b b ra is mellettük állunk, hiszen őkazok, akik Ján Kuciak munkájátfolytatják." az emberek figyelmét, hogy a nemzetközi szinten is nagy port kavaró gyilkosságot az állam tisztességtelenül, nem megfelelően vizsgálj a, és arra is rá akarunk mutatni, hogy az RTVS-ből tapasztalt újságírókat rúgtak ki, mert kritikusan rámutattak a tényekre” - mondta Gálik. Hozzátette, az állami televíziónak és a szerkesztőknek az utóbbi években sikerült elnyerniük az emberek bizalmát, de ezekkel a lépésekkel most éppen ellenkező irányba haladnak. „Mi mindannyian az újságírókat támogatjuk, és továbbra is mellettük állunk, hiszen ők azok, akik Ján Kuciak munkáját folytatják és a kellemetlen, sokszor nem kívánt igazságokat is feltárják a nyilvánosság előtt” - zárta Ján Gálik. AJÁNLÓ Május 5. (szombat) Guta - 9.00: V. Vándorkupa westemlovasverseny a Szekeres ranchon; 10.30: ünnepi felvonulás; 11.00: a verseny kezdete; 18.00: kiértékelés; 19.00: retró disco. Karva - 9.00:4. Fekvőkerékpáros Találkozó a Duna korzón, kisebb túra a Bélái kastélyhoz, visszafelé megálló a Vintop Karkónál;14.00: rekus versenyek és rekupróba; 17.00: Mikié Peti zenél. Dél-Komárom -19.00: Rákász Gergely orgonista koncertje a református templomban; Bach-, Vivaldi- és Gershwin-művek csendülnek fel. Léva -16.00: Tangó majális a Reviczky Ház klubjában. Közreműködik a budapesti Tango Harmony együttes, az argentin tangóbemutató után tánctanítás lesz. Május 6. (vasárnap) Komárom/Örsújfalu -18.00: Bereményi Géza-Cseh Tamás-Soóky László: Azonos esőben való létezés - pódiumjáték Jakubecz László előadásában az örsújfalui kultúrházban. Dramaturg: Varga Emese. Május 7. (hétfő) Kassa -19.30: Aranyosi Péter önálló estje a kassai Thália Színház Mojmír utcai nagyszínpadán. Szepsi -18.00:7. Szepsi kvíz - játékest a Piano Club Caféban. A kvízre 3-5 fos csapatok jelentkezését várják. I 5 Május 7-11. (hétfő-péntek) Komárom - Európai Babahordozó Hét a Shopping centerben lévő Gyereksarokban érdekes előadásokkal, börzével, piknikkel. Hétfő -10.00: Kriston Intim Torna; 16.30: Tévhitek a szoptatásról. Kedd -16.30: Mosható pelenkák a 21. században (helyszín a Zichy-pont). Szerda - 16.30: Hulladékmentes háztartás. Csütörtök-10.00: Ringató foglalkozás; 11.00: gyermekelősegély; 16.30: az Artis Centrum bemutatkozása; egész napos kézművesvásár. Péntek-15.00: babahordozók piknikje az Anglia parkban; 16.30: Maminbabahordozós latin fitnesz; 17.00: Szülő-gyerek kapcsolat - előadás (helyszín a Zichy-pont). Május 8. (kedd) Nagyszombat-18.30: magyar mise a Szent Ilona-templomban, majd baráti találkozó a pasztorációs központban. Május 9. (szerda) Tornaija —18.00: Aranyosi Péter magyarországi humorista önálló estje a Tornaijai Városi Művelődési Központban. Komárom -17.00: Váradi Péter Pál-Lőwey Lilla: Erdély - Jókai Mór, Az Anna báltól a szent Anna tóig (A mesemondó aranyember barangolásai) - könyvbemutató a Kultúrpalota (Duna Menti Múzeum) dísztermében. Az irodalmi fotóalbumot a szerzők mutatják be, a kötet a helyszínen kedvezményesen megvásárolható. Gundel - Kis magyar szakácskönyv VOüteEGEk £ Vendégségek naplója Pilátes Magyar borvidékek Kismama napló Dr.míriamatoppard Halmos Monika Levendula, rózsa, ibolya A legnemesebb ehető virágok .MIM KERTEK ínyenckonyha cukorbetegeknek és fogyókúrázóknak Nagyszülők könyve Kertésznapló Levendula, rózsa, ibolya Minikertek Termékeinket megvásárolhatják az ÚJ SZÓ h i rdetói rodájában-Dunaszerdahely Komensky utca 5872-11., Telefon: 0911/618 170 Munkanapokon nyitva: Hétfő: 9.00-12.00 I 13.00-15.00 Kedd: 9.00-12.00 I 13.00-16.00 Szerda: 9.00-12.00 I 13.00-15.00 Csütörtök: 9.00-12.00 I 13.00-15.00 Péntek: 9.00-12.00 I 13.00-15.00 Komárom Petőfi utca 22., Telefon: 035/770 20 09 Munkanapokon nyitva: Hétfő: 9.00-12.00 I 13.00-16.00 Kedd: 9.00-12.00 I 13.00-14.00 Szerda: 8.30-12.00 I 13.00-16.30 Csütörtök: 9.00-12.00 | 13.00-15.00 Péntek: 9.00-12.00 Érsekújvár Mihály bástya 4., Telefon: 035/644 41 62 Munkanapokon nyitva: Hétfő: 9.00-12.00 I 13.00-16.30 Kedd: 9.00-12.00 I 13.00-14.00 Szerda: 9.00-12.00 I 13.00-14.00 Csütörtök: 9.00-12 00 I 13.00-14.00 Péntek: 9.00-12.00 I 13.00-14.00