Új Szó, 2018. május (71. évfolyam, 100-124. szám)

2018-05-26 / 120. szám

www.ujszo.com | 2018. május 26. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Már nem kell az irodalom? Az írók, költők lassan már arcról ismerik az olvasóikat JUHÁSZ KATALIN fogalmazódott meg bennem a minap, tulajdon­képpen nem is kérdésként, hanem amolyan összeg­zésként, személyes élmények hatá­sára. A kérdőjel a címben pusztán arra szolgál, hogy (csalfa, vak) re­ményt adjon még egy kis ideig. Per­sze a reménytelenség érzése nem egyenlő magával a reménytelenség­gel, a helyzet felmérése egyetlen személy szemszögéből még nem te­kinthető ténynek, mint ahogy néhány ütemből sem lehet tudni, tetszik-e majd egy zeneszám, vagy nem. Ügy esett, hogy az utóbbi nyolc napban öt irodalmi rendezvényen (író-olvasó találkozó, könyvbemu­tató) volt alkalmam részt venni kü­lönböző városokban, nem csak Szlo­vákiában. Ebből négy helyen megle­hetősen családiasra sikeredett a do­log, 7-8 érdeklődő érkezett, legtöb­ben maguk is irodalmárok. Az ötödik egy iskolában zajlott, ahol beterelték a gyerekeket a nagyterembe, hogy megcsodálják az író bácsikat, de gyanítom, hogy nem kaptak előzetes tájékoztatást róluk, sőt, talán aznap reggel tudták meg, mi vár rájuk ma­tekóra helyett (ellenkező esetben nyilván senki sem készült volna a matekórára, ami megengedhetetlen). A suliban nem ellenőriztem, de a négy másik helyszínen egészen biz­tosan nem bukkantak fel magyar szakos tanárok, egyetemisták, könyvtárosok, azaz olyan emberek, akikről joggal (és némi optimizmus­sal) feltételezhetnénk, hogy érdek­lődnek a kortárs irodalom iránt, kí­váncsiak arra, kik írnak manapság verseket, novellákat, regényeket, és mi készteti őket erre. Mielőtt még zúgolódni kezdene az olvasók töme­ge, hogy ennyicske kudarcból nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, jelzem, hogy két évtizede számolgatom már a közönséget, és az utóbbi négy-öt évben nálunk tíz fő­nél kezdődik a „tömeg” egy-egy iro­dalmi rendezvényen, ha pedig har­mincán összegyűlnek, már nemcsak a szerző elégedett, hanem a kiadó is. Szintén fontos, hogy nem a ponyvá­ról beszélek, hanem a nívós iroda­lomról, arról, amit a kritikusok is di­csérnek, nem csak a fülszövegírók. A Facebook-korszakban percek alatt százakhoz eljuttatott meghívók ellenére jó, ha a szerző rokonai be­futnak az eseményre - bár ők otthon a nappaliban, vagy a kertben is beszél­gethetnek vele munkásságáról. És minden városban mindig ugyanaz a pár ember érdeklődik, akik termé­szetesen jó ismerősként köszöntik egymást, sőt lassan az írók már arcról ismerik az olvasóikat. Pedig nem lila ködös, érthetetlen dolgokat írnak ők, hanem friss, aktuális képet kínálnak arról a világról, amelyben mind­annyian élünk. Ha nem vagyunk kíváncsiak rájuk, a világ sem érdekel minket? (Ezt a kérdőjelet se vegyék túl komolyan). Ki fél jobban Kiskátéi? MÓZESSZABOLCS K ezdjük egy találós kérdéssel: hogyan lehet elérni az elő­rehozott választások kiírását? Tízezres tüntetésekkel? Nem jött össze. Aláírásgyűjtéssel, referendummal? Nem, ugyanis nem lenne meg az 50%-os részvétel, így érvény­telen lenne a népszavazás. De van egy egyszerű megoldás: elég, ha Andrej Kiska bejelenti, hogy államfői mandátumának lejárta után be­lép a pártpolitikába, s mindjárt minden lehetségessé válik. E poénos felütésben az a vicc, hogy komoly valósággá válhat. De kezdjük az alapvető tényekkel. Kiska évek óta a legnépszerűbb hazai politikus - amit nem is annyira személyi kvalitásainak, mint inkább funkciójának, illetve a többi politikus gyenge teljesítményének kö­szönhet. Ha pedig egy ilyen fajsúlyos szereplő bejelenti, hogy nem tá­vozik a közéletből, de segíteni akarja a kormányváltást, akkor min­denki felkapja a fejét. Az ellenfelek és a konkurencia pedig megijed. Joggal. Első körben a jobboldali pártoknak van mitől tartaniuk, azon belül is azoknak, akik a liberálisabb szavazókat szólítják meg. Az új pártocskák (progresszívek, Spolu) mellett elsősorban az SaS tábora gyengülhet, ám a kormányoldalról ide tartozik a Híd is, amelynek maradék szlovák bá­zisát egy majdani Kiska-párt eredményesen szólíthatná meg. Nem lehetnek nyugodtak a fából vaskarika protestpártok sem, ame­lyek a politika nélküli és politikaellenes politikával kampányolnak. Énnek a definíciónak vígan megfelel a vállalkozói szférából érkező független jelölt, pártot eddig sosem látott Kiska is. Ezeknek a szereplőknek Kiska tökéletes államfőjelölt lett volna, ám ha belép a pártpolitikai térbe, már vetélytárs. Ugyanakkor az előreho­zott választások kiírása félreállíthatja őt. Ebben az esetben kivételesen az előrehozott voksolás lehet a Smer érdeke is - és ezzel visszatérünk a kommentár elején feltett találós kérdéshez. Tény, hogy az SNS és Kotlebáék mellett Ficóék táborát érintené a legkevésbé egy esetleges Kiska-párt zászlóbontása, ám mindemellett egy erős jobboldali szereplő megjelenése alapvetően rajzolná át a te­repasztalt. Növelheti az ellenzéki blokk erejét úgy, hogy közben redu­kálhatja is a mostani sokszínű tábor szereplőinek számát. Ficónak emellett a legkevésbé sem hiányzik egy népszerű ellenfél, akit a jobb­oldali választók többsége el tud képzelni kormányfőként - azok is, akik Sulíkot vagy Matovicot nem. Arról nem is beszélve, hogy a 20 százalék környékére zuhanó Smert már egy további aprócska szavazói elszivárgás is a Kiska-párt felé újabb lélektani határ alá lökné, a tizen­­valahány százalékos pártok közé. Kiska azt ígérte, hogy a novemberi önkormányzati választások után pontosítja elképzeléseit. A Smer számára ezután jön egy párhetes „ke­gyelmi időszak”, amikor kéjes élvezettel tépheti cafatokra Kiska rövid- és középtávú politikai terveit. Ha ugyanis 2019 elején a parlament döntene az előrehozott válasz­tások kiírásáról, és azokat a nyár elejére írná ki, a júniusig államfői mandátumát töltő Kiskának nem lenne alkalma és ideje saját pártot alapítani. És a „bosszú” része lenne, hogy már az elnökválasztáson sem indulhatna, mivel addigra lekésné a nevezési határidőt. Ebben az eset­ben találkozhat a Smer és az ellenzék érdeke, Ficóék pedig rúghatnak egyet a „házi konkurensbe” is, az SNS-be, visszaszerezve tőle pár tíz­ezer szavazót. A tavalyi Plavéan-ügyet, az oktatási tárca uniós pénzek pályáztatá­sával kapcsolatos botrányát megidézve a kormánykoalíciót megbontó „casus belli”, vagyis az előrehozott választás indoka majd egy SNS-es botrány lehet. Gabriela Mateéná miniszter és az agrártárca rothadó földügyei, valamint a védelmi minisztérium közbeszerzései tálcán kí­nálják magukat bármikor. Novemberig még sok víz lefolyik a Dunán, ám már most látszik, hogy Kiska döntése - amely még meg sem született - még izgalma­sabbá tette a szlovák belpolitikai mátrixot. Kína miatt marad el Trump és Kim Dzsong Un csúcstalálkozója Donald Trump amerikai alnök és Kim Dzsong Un észak-koro­­ai vezető csúcstalálkozójának terve azárt omlott össze, mert Kína kihátrált mögUle. James Stavridis, az Egyesült Ál­lamok haditengerészetének nyugal­mazott admirálisa állította ezt egy tévéinteijúban. A tengernagy ko­rábban a NATO szövetséges fegy­veres erőinek európai főparancsno­ka volt, jelenleg pedig a Tufts egye­tem dékánja. Úgy véli: Kína.bátorí­­totta arra Észak-Koreát, hogy lépjen vissza a tárgyalásoktól, ezért nem reagált Phenjan az elmúlt napokban az ismételt amerikai kapcsolatfelvé­teli kísérletekre. Stavridis admirális szerint Kína nyilvánvalóan irányító szerepet akar betölteni ebben a fo­lyamatban. A tengernagy emlékez­tetett, hogy a csúcstalálkozó szerve­zése nagyon olajozottan haladt, a vi­lág amerikai-észak-koreai csúcsról beszélt, amelyben szerepet kapott Dél-Korea is, de Kína szerepe nem domborodott ki eléggé, és ezt Hszi Csin-ping kínai elnök elfogadhatat­lannak találta. A nyugalmazott ten­gernagy hangsúlyozta, hogy Phen­jan magatartásában Kim Dzsong Un május elején tett, második pekingi látogatása után állt be változás. Pókerjátákos Korábban Donald Trump elnök a Mun Dzse In dél-koreai államfővel tartott sajtóértekezletén azt hangsú­lyozta, hogy Kim Dzsong Un állás­pontja Hszi Csin-ping találkozója után változott meg. Az amerikai el­nök „világszínvonalú pókeijátékos­­nak” nevezte a kínai elnököt. Kína ferde szemmel nézte Elemzők szerint Kína meg akarja megakadályozni, hogy a térség erő­viszonyai jelentősen átalakuljanak, méghozzá az ő komoly beleszólása nélkül. Ez játszhatott közre abban, hogy miután tervbe vették Kim Dzsong Un találkozóját Donald Trumppal, Kim titokban Pekingbe látogatott. Az észak-koreai vezető beiktatása óta első alkalommal uta­zott külföldre, és látogatását csak tá­vozása után jelentették be. Elemzők szerint a Hszi Csin-pinggel tartott találkozó célja az volt, hogy aláhúz­zák a két ország közti szoros kap­csolat helyreálltát, valamint, hogy azt az üzenetet közvetítsék az Egye­sült Államoknak: az Észak-Koreával kapcsolatos lépéseikkel nem kerül­hetik meg a kínai elnököt. A Korea-közi csúcs után Kína to­vábbi lépéseket tett, hogy megerő­sítse szerepét a diplomáciai folya­matokban, illetve, hogy helyet kap­jon a Koreai-félsziget jövőjét meg­határozó nemzetközi tárgyalásokon. Az NBC elemzése szerint Kína egyre jobban aggódhat a két Korea esetleges egyesítése miatt is. A csa­torna emlékeztetett arra, hogy Kína az elmúlt napokban provokálta az Egyesült Államokat, mert stratégiai bombázót landoltatott a Dél-kínai­­tenger egyik vitatott hovatartozású szigetén. Érre válaszként a Pentagon visszavonta Kína meghívását a Csendes-óceáni térségben tartandó közös hadgyakorlatról. A döntést a Washingtonban tárgyaló Vang Ji kí­nai külügyminiszter negatívnak, „nem konstruktívnak” minősítette. Trump azt hiszi, üzletei Az amerikai sajtóban többféle ér­tékelés jelent meg Donald Trump csúcstalálkozó lemondására vonat­kozó döntéséről. A Politico című lap például úgy vélekedett: meglehet, hogy az elnök ugyanazt a tárgyalási stratégiát alkalmazta most a politiká­ban, amelyet korábban bevallottan az üzleti életben szokott. Vagyis lélek­tani nyomást próbál gyakorolni tár­gyalópartnerére azzal, hogy szinte a megállapodás előtti utolsó pillanat­ban feláll a tárgyalóasztaltól, arra késztetve ezzel a másik felet, hogy mindent próbáljon megtenni a tár­gyalások folytatása érdekében. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents