Új Szó, 2018. május (71. évfolyam, 100-124. szám)

2018-05-26 / 120. szám

4 I RÉGIÓ 2018. május 26.1 www.ujszo.com Csak a természetet lehet élvezni a malonyai arborétumban A növények nagy részének csak a nevét tüntették fel, a látogatók keveset tud­nak meg a származási helyükről és arról, ki, mikor hozta ezeket Malonyára (Képarchívum) VRABEC MÁRIA Egyre több látogató kifogásol­ja, hogy a neves Migazzi arborétumban kevés a nyilvános toalett ás egyáltalán nincsenek tájékozódást segítő táblák. rm-m.i Az utóbbi időben a park vendég­könyvében és közösségi oldalán is megszaporodtak az erre vonatkozó bejegyzések, de volt, aki egyenesen a fenntartónak, a Szlovák Tudomá­nyos Akadémiának írt panaszleve­let. A fiivészkert igazgatója szerint azonban az elégedetlenség oka csu­pán a tájékozatlanság, mert a hason­ló kertek Európa más országaiban sem a szolgáltatásaikról híresek. A 76 hektáros malonyai arboré­tumot 1892-ben Ambrózy István gróf alapította, miután Migazzi An­tóniával kötött házassága révén megörökölte a birtokot. Gyakori olaszországi utazásai során lenyű­gözte az ottani buja vegetáció és úgy gondolta, megpróbálja a mediterrán örökzöldeket az itteni zordabb ég­hajlati körülmények között is meg­honosítani. A negyvenhektáros töl­gyes helyére fokozatosan földközi­­tengeri, kelet-ázsiai és észak­amerikai cseijefajtákat telepített, ezeket természetes sövényekkel, magasabb fákkal védte a szél és a fagy elől, így sikerült számukra ked­vező mikroklímát teremtenie. Örökzöldek buja kertje Bár a merész kísérletnek akkori­ban a természettudósok és a botani­kusok között is sok ellenzője volt, Ambrózy gróf bebizonyította, hogy megfelelő gondoskodással és a ter­mészetes körülményeiket megkö­zelítő feltételek mellett nálunk is megmaradnak a távoli egzotikus tá­jak növényei. A gróf és ügyes kertésze, Stefan Misák 1912-ben már 78 hektárra bő­vítette a park területét, a kastély előtti területen teraszos kertet alakítottak ki, az északi lejtőkre pedig árnyé­kos, nedves helyeket kedvelő tűlevelűeket telepítettek. A háború után az arborétum az állam tulajdo­nába került, 1951-ben rezervátum­má nyilvánították, 1953-ban pedig a Szlovák Tudományos Akadémia vette át. Az ötvenes évek végén kül­földi botanikus kertektől kapott fa­csemetéknek és magoknak köszön­hetően tovább gazdagodott az élő gyűjtemény, de az igazi másodvi­rágzást az 1960-as kínai, 1975-ben az észak-amerikai, majd az 1982-es és 1985-ös koreai expedíció jelen­tette az arborétum életében. Az ex­pedíciók során gyűjtött anyagból te­lepítették a 14 hektáros kínai, az 5,5 hektáros koreai valamint a 7,5 hek­táros észak-amerikai területet, amely unikum térségünkben. A buja erdőre emlékeztető, ren­dezettségében is természetesnek ható fuvészkertbe tíz éve rózsaker­tet telepítettek az arborétum kerté­szei. Az Ambrózy gróf által ter­mesztett bokros amerikai rózsákból egy sem maradt meg, az újonnan te­lepített tövek történelmi, azaz 1900 előtti és modem rózsafajták keresz­tezései. A monarchia legnevesebb rózsakertésze, Geschwind Rudolf által nemesített valamennyi rózsa­fajtából akad a kertben egy-egy tő. Vécó a bejáratnál A maga nemében egyedi füvész­­kertet évente mintegy ötvenezren keresik fel, de a látványon kívül mást nemigen kapnak. Nyilvános vécék csak a bejáratnál vannak, frissítőt ugyanitt egyetlen kávéau­tomatából lehet vásárolni. A növé­nyek nagy részének csak a nevét tüntették fel, a látogatók keveset tudnak meg a származási helyükről és arról, ki, mikor hozta ezeket Ma­lonyára. Ugyancsak kevés az infor­máció az alapító személyéről és ar­ról, hogy Ambrózy gróf 1914-ben elhagyta Malonyát, magyarországi birtokára, Tanyba költözött, majd a közeli Jeliben még egy arborétumot hozott létre. A grófot ott is temették el 1933-ban. Az arborétum vezetője, Jana Konöpková szerint a turisták sze­rény kiszolgálásának az az oka, hogy a rendelkezésre álló korláto­zott összeget inkább a park karban­tartására fordítják. „De semmiben nem maradunk le a nagy európai fü­­vészkertek mögött, a londoni Kew Gardens királyi botanikus kertben, a Hampshire grófságban található Harold Hillier Arborétumban vagy a hamburgi botanikus kertben is csak a bejáratnál vannak mosdók, úgy, mint nálunk. Ezeket szeret­nénk felújítani, de ehhez nemcsak a szükséges anyagi támogatást, ha­nem a turistaszezon végét is meg kell vámunk.” Vegyen könyvet! A tájékoztató táblákat illetően az arborétum vetetőjének az a véle­ményé, hogy elég a járdák melletti fákat, cserjéket megjelölni. „Negy­ven táblán tájékoztatjuk a látoga­tókat arról, melyik útvonalon me­lyik fa hol található, és némely fák ágain is lógnak a fajt latinul és szlo­vákul is feltüntető táblák. Az ala­pítóról minden információt meg­kaphatnak az érdeklődők a kastély­ban berendezett emlékszobában. Igaz, hogy ez csak munkanapokon 15 óráig látogatható, de aki el sze­retne mélyülni az arborétum törté­nelmében, vagy a dendrológiában, az könyveket is vásárolhat a jegy­pénztár mellett” - magyarázza az igazgatónő. Szerinte az arborétumban senki nem tévedhet el, akinek legalább alapvető tájékozódási készsége van, és követi a nyilakat. „Úgy gondo­lom, felesleges volna több informá­cióval terhelni a látogatókat és kü­lönböző szolgáltatásokkal elterelni a figyelmüket. A füvészkertek azért vannak, hogy a természetben gyö­nyörködjünk, élvezzük a virágilla­tot, a madárcsicsergést, a gondola­tainkba mélyedjünk. Aki többet akar tudni, az úgyis visszajáró vendéggé válik és megtalálja a módját, hogy bővítse az ismereteit.” RENDŐRSÉGI NAPLÓ Gasztronómiai fesztivál a várban Tragikus baleset történt Eperjesen Eperjes. Halálos baleset történt Eperjesen tegnap hajnalban. Az Országos Tűzoltó- és Mentő­­szolgálat Kerületi Parancsnok­sága arról tájékoztatott, hogy a tűzoltók emelték ki a holttestet az autóból. „A balesetben egy 51 éves férfi vesztette életét. A orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani.” Az autó ismeret­len okokból lesodródott az útról, és egy fának ütközött. (TASR) Két autó és egy kamion ütközött Pozsony. Baleset történt a fővá­rosban: összeütközött egy kami­on és két személyautó a Kikötői híd alatti körforgalomban. A baleset után két embert a tűzoltóknak kellett kiszabadíta­niuk az autókból. Mindketten megsérültek, kórházba vitték őket. A tűzoltók megtették a szükséges tűzvédelmi intézke­déseket. A baleset körülményeit vizsgálják. (SiTA) Alsószeli. Tragikus baleset tör­tént a Galántai járásban, Alsó­­szeliben. Egy ember belehalt sé­rüléseibe. Az autó ismeretlen okokból lesodródott az útról és felborult. A balesetben hárman sérültek meg, az autó egyik utasa, egy 17 éves lány súlyosan. Őt helikopterrel szállították az ér­sekújvári kórházba. (SITÁ) Vasárnapig tart a pozsonyi várban a Food Fest fesztivál, amely idén az álelmiszer­­pazarlás veszélyeire szeretné felhívni a figyelmet. POZSONY A 9. évad boresttel rajtolt, a mottó: Az étel ajándék, ne pazaroljuk el. Ja­­ros'lav Érti séf ötleteket és tippeket ad arra, hogyan lehet felhasználni a hűtőben, a spájzban tárolt ételmara­dékokat. A főzéséhez az úgynevezett tökéletesen tökéletlen (Perfectly Im­perfect) zöldségeket fogja felhasz­nálni, amelyek külsőre nem tökéle­tesek, az ízükben azonban nincs sem­mi kivetnivaló. A fesztiválra látoga­tók megismerhetik a világ legna­gyobb és a világ legbüdösebb gyü­mölcsét is. A kulináris élvezetek mel­lett, új ismereteket is szerezhetnek az érdeklődők a zéró hulladék mozgá­sok finomság várja az éhes látogatókat lomról, illetve életstílusról, amely már Szlovákiában is terjed. Megis­merkedhetnek a Hungry Slovak (éhes szlovák) applikációval, amely a szlo- ! vákiai éttermek pazarlása ellen har­col. Ezzel az applikációval nemcsak bolygónkon segíthetünk, hanem spó­rolhatunk is. A csatlakozó éttermek j általában több mint 50 százalékos ár­(Képarchívum) kedvezménnyel kínálhatják a meg­maradt ételt, amit a vendégek saját ételhordójukban vihetnek haza, ezzel is támogatva a hulladék nélküli gaz­dálkodást. A fesztiválon ott lesznek a jellegzetes szlovák ételek, a juhtúrós galuska, a kürtös kalács készítői is, és termékbemutatókkal is készülnek a szervezők. (TASR, sk) Halálos baleset Alsószeliben Tiétek a legjobb tabló? NYERJETEK VELE AKÁR 400 EURÓT! Játékszabály és részletek: ujszo.com TABLÓK VIADALA!

Next

/
Thumbnails
Contents