Új Szó, 2018. május (71. évfolyam, 100-124. szám)

2018-05-25 / 119. szám

8 I PENGE Pöcsölni nem könnyű Stermeczky Zsolt Gábor, a kriti­kusként és slammerként is aktív fiatal költő első kötete korrekt be­mutatkozás. Nem kevesebb - és nem is több. Filmes terminológi­ával élve, a Tévedések tárgya af­féle „így jöttem” könyv. Bemu­tatja az alanyi beszélő családi hát-VI DA GERGELY KRITIKAI ROVATA országát, amelynek történelmi horizontja is kirajzolódik. Az utóbbit nagyrészt a kötet má­sodik (középső), Nem válik című ciklusa hivatott elvégezni. Ebben a nagymama veszi át a szót az ala­nyi költő unokától, s vezeti végig az olvasót a 20. század második felén, elég nagy léptekben (a ver­sek egy-egy évszámot kapnak cí­mül: 1947,1966,1995). Mélyfú­rásokat nem kapunk, semmilyen tekintetben, nem is célja ez a szer­zőnek. Finoman jelzi ugyan a he­lyeket, amelyeken felfeslik a fa­míliatörténet „szövete”, de a jel­zések túlságosan is visszafogottak — s ugyanez vonatkozik a kötet egészére is. Talán olvasói belátás kérdése, hogy amit alulretorizált vagy eszköztelen lírai nyelvként azonosítunk (lásd Áffa János hát­lapszövegét), nem jelez-e inkább biztonsági játékot. Flogy ez a nyelv még nem igazán képes mit kezdeni a családi anyaggal (és önmagával). Ezért lehet csupán félsiker a cím­adó vers mitizálásra vonatkozó intenciója: „miután mindketten meghaltak, /alkalmassá váltak a megbocsátásra /és a mitizálásra. igy váltak együtt / tévedések tár­gyává ” - mondja a lírai én a nagyszülőkről. Már ez a kijelentés is a közhelyhatáron billeg, de a vers folytatása már menthetetlenül átcsúszik: „mert megbocsátani az élőknek kell ”. Nincs az a kontex­tus, amely „feldúsítaná” e szö­veghelyet, bár a folytatás tesz rá némi kísérletet: „ akkor is, ha újra és újra eltakarja a / tévedés, // hogy a vér / nem válik, /csak át­alakul Ez utóbbi pár sor egyben a kötetzárlat is, mely távlatba he­lyezi a könyv szimpatikus alap­­gondolatát: óhatatlanul a generá­ciókon átívelő, öröklődő tévedé­sek tárgyai vagyunk. Stermeczky kötete illeszkedik a fiatal lírának abba a komoly félsi­kereket felmutató „projektjébe”, mely az eszköztelenség és a köz­vetlen lírai megszólalásjegyében ösztökéli az alkotókat, hogy a mindennapok közhelyeit (a szó neutrális, ha tetszik, antik értel­mében) bátran építsék be költé­szetük nyelvébe. Ennek sikeres működtetése különös odafigyelést és magabiztosságot kíván. A lírai én az emlékekkel folytatott munkáját, az önmaghatározás kí­sérleteit „pöcsölésnek” nevezi. A kifejezés igen találó, önirónia és szerénység is visszhangzik benne. Az étvágy című zsánerdarabban ugyanis épp fordítva mondja: „ én közben eszem, és nem /pöcsölök távoli dolgokon ”, miközben ter­mészetesen állandóan távoli dol­gokkal kell foglalkoznia, a jelen minden pillanatára rányílik a múlt, legyen az személyes vagy törté­nelmi. Az ápol és eltakar című vers ügyesen montírozza egybe a közéleti és a történelmi távlatot egy lakásöröklési ügylet keretei között: „ az előszobában Magyar­­ország Alaptörvénye /fogadott, sokszor felülírt dísz, / az aktuális érzelmekkel / bővítve, a régieket már senki/nem használja. ” A kötet egyértelmű erénye, hogy beszélője pontosan felmérte lehe­tőségeinek eszköztárát, ami biza­kodásra ad okot. Csakhogy óva­tossága, távolságtartása összessé­gében súlytalanná is teszi az opust. Mindenesetre, pöcsölni nem könnyű. Stermeczky Zsolt Gábor: Téve­dések tárgya. Scolar Kiadó, 2018.72 oldal. Értékelés: 5/10 Idris Elba lesz a Notre Dame-i toronyőr Los Angeles. Idris Elba lesz a Notre Dame-i toronyőr egy új a­­daptációban, az afroamerikai film­sztár a rendezője és a társproducere is lesz az új mozinak, melynek a ze­néjét is ő jegyzi. Victor Hugo regényének főhősé' Quasimodo, a púpos torony őr, aki a párizsi Notre Dame-székes­­egyházban él, és beleszeret egy ci­gánylányba. A klasszikus műből számos adaptáció született, az egyik legnépszerűbb a Disney 1996-os animációs filmje. Idris Elbának nem ez az első rendezése, Yardie című krimijét idén a Sundance filmfesztiválon AjövőQuasimodója (Képarchívum) vetítették. Színészként legutóbb a Hegyek között, a Thor: Ragna­rök, valamint a Bosszúállók: Végtelen háború című képre­gényfilmben láthattuk. (MTI) KULTÚRA 2018. május 25. I www.ujszo.com Solo: akcióvígjáték Star Wars-köntösben Most megtudhatjuk, hogyan futott össze a galaxis legsármosabb gazfickója leendő másodpilótájával, Chewbaccával, és miként váltak életre szóló barátokká (Fotó: sita/ap) A gyenge alakítások ellenére fogyasztható spin-off született KACSINECZ KRISZTIÁN Egy lapon lehet említeni Alden Ehrenreich Han Solóját Harrison Fordéval? Persze hogy nem. Hozza a kötelező varázst a Solo: Egy Star Wars­­törtónet? Nem igazán, inkább csak elvátve fut át rajtunk az a bizonyos gyermeki, bizsergető izgalom egy-egy ismerős jelenet, figura vagy zenetéma felbukkanásakor. Lehet mégis szeretni? Piszkosul, ha előzetesen nem támasztunk túl nagy elvárásokat, hanem elfogadjuk annak, ami: egy nyomokban sci-fi és Star Wars-elemeket is tartalmazó, látványos, akciódús, könnyeden hu­moros kalandfilmnek. Egy ilyen popcommozin oktalan­ság is lenne számon kérni a drámai­­ságot, az aprólékosan kidolgozott cselekményt, az eszmei mondani­valót, a karakterfejlődést vagy az eget rengető alakításokat. A Solo éppen olyan laza, mint a címadó ka­rakter: nem veszi túl komolyan ma­gát, ahogy az egész franchise körüli felhajtást sem. Az összes eddigi film közül talán ez állja meg leginkább a helyét ön­állóan is, tehát akkor is maximálisan élvezhető, ha korábban nem láttunk egyetlen Star Wars-epizódot sem. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne egy csomó jópofa utalás a klasszi­kus epizódok egy-egy kultikus jele­netére. A nosztalgiafaktor egyéb­ként is megkerülhetetlen, ha arról készítünk filmet, hogyan nyerte el kártyán a galaxis legsármosabb gaz­fickója az Ezeréves Sólymot, vagy hol és hogyan fűtött össze leendő másodpilótájával, Chewbaccával (ez a jelenet egyébként telitalálat, és egyáltalán nem úgy zajlik, ahogy várnánk), illetve miként váltak élet­re szóló barátokká. A nosztalgiát kellene erősítenie a fiatal Lando Calrissiannak is, de Donald Glover annyi új, apró vonással dúsította fel a karaktert, hogy olyan, mintha most találkoznánk először ezzel a piper­­kőc, simlis hamiskártyással. Lando alakjának feltámasztása és újraér­telmezése sokkal jobban sikerült Han Solóénál, ami végeredményben Ehrenreich nem túl kiemelkedő szí­nészi teljesítményének tudható be. A többi karakter eléggé sablonos, Emilia Clarke (Qi'Ra) a csalfa sze­relmest, Paul Bettany (Dryden Vos) a hivatásos főgonoszt, Woody Har­­relson (Tobias Beckett) pedig a párt­fogóból lett elvtelen árulót alakítja. FILMKOCKA Solo: Egy Star Wars­­történet ■ Eredeti cím: Solo: A Star Wars Story ■ Amerikai kalandfilm, 2018,135 perc ■ Rendező: Ron Howard ■ Forgatókönyvíró: Jon Kasdan, Lawrence Kasdan, George Lucas ■ Operatőr: Bradford Young ■ Zene: John Powell ■ Szereplők: Alden Ehrenreich, Emilia Clarke, Woody Harrelson, Thandie Newton, Donald Glover, Joonas Suotamo, Paul Bettany A film előzetesét megnézhetik az ujszo.com-on. Utóbbi figurában egyébként sokkal több rejlett volna, kár, hogy megle­hetősen elnagyolt. A rajongóknak valószínűleg nem lesz panasza a Solóra; vagy leg­alábbis nem annyi, mint Az utolsó Jedikre volt. Abszolút működik a fan service, és-néhány izgalmas adalék­kal is bővül a Star Wars-univerzum. Láthatunk például egy második vi­lágháborút idéző, nagyon sötét han­gulatú, az eddig megszokottól telje­sen elütő csatajelenetet. Néhány ap­ró utalásból a Birodalom korrupt, el­nyomó rendszeréről is pontosabb képet alkothatunk, az agymosó pro­paganda a totalitárius diktatúrákat idézi. Az akciók pörgősek és izgal­masak, John Powell zenéje pedig csak fokozza a hatást, leginkább a vonatrablás alatti, kórussal kiegé­szített futam szól nagyot. És hát ki ne akarná végignézni századszor is, hogyan rázza le az Ezeréves Sólyom a csillagrombolók és TIE vadászok hadát, átszáguldva a galaxis legsö­tétebb bugyrain, és ki ne epedne el a kíváncsiságtól, hogyan sikerült 12 parszek alatt teljesíteni a Kessel­­útvonalat? A forgatás körüli mizéria - a pro­ducerek kirúgták az eredeti rende­zőpárost, Phil Lordot és Chris Mil­lert, a helyettük beugró Ron Howard pedig gyorsan újraforgatta a már majdnem kész filmet - és a gyenge alakítások ellenére fogyasztható, sőt élvezhető alkotás a következő Star Wars spin-off. Könnyed szórako­zásnak kiváló, sokkal többet azon­ban ne várjunk tőle. Akinek viszont bejön ez az űrwestemvonal, örülhet a folytatásért kiáltó lezárásnak. Ha hihetünk a pletykáknak, lesz ilyen.

Next

/
Thumbnails
Contents