Új Szó, 2018. május (71. évfolyam, 100-124. szám)

2018-05-24 / 118. szám

ISKOLA UTCA www.ujszo.com I 2018. május 24. 117 Brünn felfedezése Spilberg várából csodás panoráma tárul a látogatókelé (FotóSJG) Ha megérkezik a jó idő, és a tavaszt megkerülve szinte mára nyár tombol, nagyon nehéz az iskolában ülni, figyelni, sőt, tanulni. Gondolom, ezt érezhették az osz­tályfőnökök - Hevesi Anikó és Spá­­tay Adriana tanárnő mert úgy dön­töttek, hogy a május 7-ei tanulmányi kirándulással kétnaposra hosszab­bítják meg az államünnepből adódó keddi szünetet. A komáromi Selye János Gimná­zium VI. N és III. C osztálya hétfő reggel már hét órakor buszra szállt, felpakolva étellel-itallal meg kifogy­hatatlanjókedvvel. Akadt olyan diák is, aki rohanni nem a lábán, hanem a mankóján tudott. Becsületére legyen mondva, zokszó nélkül végiggyalo­golta - pontosabban: végigmankózta - velünk az egész napot. Első utunk a Műszaki Egyetemre vezetett. Gimnáziumunk több volt diákja is ezen egyetem hallgatója, sőt, egyik osztálytársunk bátyja, volt se­­lyés gimnazista, Szeleczky Zsolt is ott tanul. Hevesitanámő volt diákja nagy lelkesedéssel, információkkal fel­vértezve mutatta meg nekünk az egyetemet, beszélt az egyes karok­ról, a felvételi feltételekről. A Mű­szaki Egyetem szinte egy kisebb vá­ros csupa modem, felújított épület­tel, rengeteg zöld területtel. Mivel magasan Brünn fölött terül el, szinte az egész várost belátni. A campus egyes helyein céges központok van­nak, ahol már az egyetem diákjait is alkalmazzák. Továbbhaladva láthat­tuk az energetikai kamara épületét, valamint a kollégiumokat is. Megle­pődtünk a távolságon - csak pár száz méter, és a diákok már otthon is ta­lálják magukat. Fiatal önkéntes ide­genvezetőnktől megtudhattuk azt is, hogy míg a Műszaki Egyetemet job­bára fiúk látogatják, addig a Masaryk Egyetemen - amely a város túlsó fe­lén található - a lányok vannak több­ségben. A két intézményt metróvo­nal köti össze, így a társaság félúton találkozhat. Megtekintettük az egye­tem sportközpontját is. Csupa új, modem, hatalmas épületegyüttest láthattunk, mely tökéletes kikapcso­lódást nyújt az egyetemistáknak. Brünn már első látásra nagyon szép városnak tűnt. Ám amikor fel­mentünk Spilberg várába, a csodás panorámától elállt a lélegzetünk, Spilbergben kész horrortúrán vet­tünk részt. Bejártuk a kazamatákat, kétségbeesetten kerestük Kazinczy Ferenc celláját és emléktábláját, ám sajnos nem jártunk sikerrel. Az egyik idegenvezetőtől megtudtuk, hogy a kazamaták egy részét éppen restau­rálják - Kazinczy volt rabhelye is ott található. A megemlékezéshez azonban ragaszkodtunk, így lefény­­képezkedtünk a koszorúnkkal, me­lyet tanáraink hoztak magukkal. A következő cél a Masaryk Egye­tem utcája volt, ezt a tervet nagy egyetértésben sikeresen szabotál­tuk. Kiharcoltunk egy háromórás pihenőt, hogy legyen idő körülnézni a városban, és esetleg valahova be­ülni egy sörre (természetesen alko­holmentesre!). Ám volt pár elszánt diák, aki szintén volt diákunkkal, Sarai Tomival - jelenleg a Masaryk Egyetem hallgatója - bejárta nem­csak az előbb említett intézményt, hanem több más egyetemet is. A hazaút alvás helyett - rendes gimnazistákhoz híven - énekléssel és jókedvvel telt. Fáradtan ugyan, de él­ményekkel telve értünk Komáromba. Tóth Erika, III. C Katedra Anyanyelvi Vetélkedő A Pénzes István emlékére indított Katedra Anyanyelvi Vetélkedő ötödik évfolyamát zárta a dunaszerdahelyi döntőn. A verseny a magyar nyelv játé­kosságára, a nyelv sokszínűségére, variabilitására kívánja felhívni a fi­gyelmet. Ennek szellemében állítot­ták össze a döntő feladatait. A megmérettetésre 45 felső tago­zatos tanuló, vagyis 15 háromfős csapat érkezett az ország különböző településeiről (Pozsonyeperjes, Vágsellye, Nádszeg, Dunamocs, Diósförgepatony, Gúta, Deáki, Zse­­líz, Felsőszeli, Léva, Farkasd, Du­­naszerdahely, Pered, Ekel). A dön­tőre azokat a csapatokat hívták meg, amelyek sikerrel vették az öt hóna­pon át zajló levelezős verseny aka­dályait. Ä Katedra folyóirat ver­senymellékletében közölt feladatla­pokat a versenyzők szeptembertől januárig oldották, hónapról hónapra küldték a sokszor 7-8 oldalasra ki­dolgozott megoldásaikat. A Szabó Gyula Szakközépiskola tornatermében lebonyolított döntő reggel 9 órakor kezdődött, ahol a ver­seny szakmai szervezője, Petres Csizmadia Gabriella és Petres Sán­dor, valamint adminisztrátora, Lelkes Renáta fogadta a résztvevőket. Az ünnepélyes megnyitón Fibi Sándor, a Katedra folyóirat szerkesztőbizottsá­gának elnöke hívta fel a figyelmet a nyelvi kifejezésmód választékossá­gának funkciójára. Az ebédig tartó versenyen a résztvevők hét feladat­sort dolgoztak ki, melyek között sze­repeltek szóalkotási és -gyűjtési fel­adatok, szóláskeresések és -értel­mezések, notarikon- és anagramma­készítések. Az eredményhirdetés gyorsításáért a felkészítő pedagógu­sok vállalták a feladatlapok folyama­tos javítását, így délután 1 órakor ki­derültek az eredmények. A követke­ző csapatok kerültek a dobogós he­lyekre: 1. hely: A logikus trió csapat -Bahurek Vivien, Mihály fi Lilla, Szabó Réka; Pázmány Péter Alapis­kola és Óvoda, Vágsellye; felkészí­tő: Paszmár Erzsébet 2. hely: Fenegyerekek csapat - Kálnay Enikő Csenge, Mészáros Viktória, Szabó Noémi; Juhász Gyula Alapiskola, Léva; felkészítő: Drenka Beáta 3. hely: Főnix csapat - Jalili Lin­da, Zéger Fanni Bernadett, Vass Ri­ta; Széchenyi István Alapiskola, Felsőszeli; felkészítő: Jakubecz Márta (kv) A győztes vágsellyei trió felkészítő tanáruk, Paszmár Erzsébet és Fibi Sándor, a Katedra folyóirat szerkesztőbizottságának elnöke társaságában (Fotó: KV) Olvasóközpontú irodalomtanítás A Selye János Egyetem Tanár­képző Karán mutatták be az egye­tem volt oktatójának, Vojtek Sán­dornak Olvasóközpontú iroda­lomtanítás című kötetét. A posz­tumusz tanulmánykötetet annak szerkesztője, Fenyő D. György magyartanár, a Magyartanárok Egyesületének elnöke ajánlotta a jelenlevők figyelmébe. „Vojtek Sándor magyartanár nagyon fiatalon, negyvenévesen hunyt el. Ez a kötet arra vállalko­zik, hogy megpróbáljon mégis­csak hű tükre lenni annak, ahogy ő a tanításról, az irodalomról, a diákokról, a szlovákiai irodalom­­tanításról, a magyartanítás értel­méről gondolkozott” - írja a szer­kesztő az utószóban, miközben hozzáteszi: az olvasó csak egy nagyon kis szeletét kapja annak, amit a szerző tanárként, kutató­ként és emberként vallott. Sze­rencsés helyzetben vannak azok, akik ismerték őt, vagy tanította őket, hiszen ők pontosan érzik a személyes példákon keresztül is mesélő tanulmányokat olvasva, hogy a tanár úr miként próbálta megszólítani az irodalmi művek olvasóit, elsősorban a diákokat. Haszonnal forgathatja ezt a kö­tetet olvasmányos módszertani kézikönyvként minden magyar­tanár, hiszen a könyv jelentős ré­sze lírai és prózai művek tanítási célzatú elemzését, módszertani megközelítését tartalmazza számtalan azonnal felhasználható segédlettel kiegészülve. A rend­kívül népszerű Rumini című me­seregény élményszerű tanításá­hoz ugyanúgy segítséget kap a vállalkozó kedvű magyartanár, mint József Attila Thomas Mann üdvözlése című versének feldol­gozásához. De izgalmas lehet minden irodalomkedvelő számára is, hiszen csupa nem hétköznapi téma körbejárására hívja az olva­sót. A könyvbemutató közönsége a fent említett József Attila vers tanításának módszertani trükkje­­iből kapott ízelítőt. A felvonultatott módszertani eszköztár bemutatásánál az elő­adó kiemelte, hogy ezek bárme­lyike könnyen alkalmazható más irodalmi művek feldolgozásánál is, hiszen valamennyi célja annak elősegítése, hogy a művek meg­szólítsák az őket olvasókat, létre­jöjjön az a kapcsolat, amelyhez tanárként Vojtek Sándor határo­zottan ragaszkodott. (PB:) A diákok megtanulták a családi költségvetés tervezésének fontosságát, betekintést nyertek a váratlan helyzetekre való felkészülés eshetőségeire (Fotó: EUAI) Az Eötvös Utcai Alapiskola 8. évfolyamos tanulói a közelmúlt­ban az OTP Fáy András Alapít­vány Oktatási Központjában Bu­dapesten 4 órás képzésen vettek részt, mely a családi pénzgazdál­kodásra irányult. A tréningen a diákok megtanul­ták a családi költségvetés terve­zésének fontosságát, betekintést nyertek a váratlan helyzetekre va­ló felkészülés eshetőségeire. A gyakorlatokon megtapasztalták az elvégzett munka értéke, az idő és a pénz kapcsolatát. Az egyes fel­adatok rávezették őket, hogy bi­zonyos helyzetekben mit jelent a kockázatvállalás. A foglalkozá­son elsajátították a kockázatválla­; lásból adódó, várható nyereség­­; gél, esetleg veszteséggel járó ; összefüggéseket is. Megismer­­: kedtek a befektetések, hitelek, ; biztosítások lehetőségeivel. A : tréningen alkalmuk nyílt a külön­böző pénzügyi helyzetekben való ■ tudatos döntések meghozatalára. Az interaktív foglalkozás vé­­; gén valamennyi résztvevő a hasz- i nosítható tudás megszerzésének ; bizonyítékaként egy „DIPLO­­MÁ”-val gazdagodott, s képze­letbeli tarisznyáját a nap folya­mán felejthetetlen élményekkel töltötte meg. Dr. Kovács Tünde az Eötvös Utcai Alapiskola igazgatóhelyettese Gazdálkodj okosan!

Next

/
Thumbnails
Contents