Új Szó, 2018. május (71. évfolyam, 100-124. szám)
2018-05-19 / 114. szám
. 8 I KULTÚRA 2018. május 19.1 www.ujszo.com RÖVIDEN Steven Spielberg DiCaprióval forgat Los Angelas. Ismét együtt dolgozhat Steven Spielberg és Leonardo DiCaprio: a Variety.com értesülése szerint az Oscar-díjas rendező és DiCaprio is tárgyal az Ulysses S. Grant amerikai elnökről szóló film elkészítéséről. A Lionsgate stúdió tavaly kezdte előkészíteni az életrajzi drámát Ron Chemow biográfiája alapján. Az amerikai polgárháborúban az uniós hadsereg tábornokának nagy szerepe volt a konföderációs sereg legyőzésében. Abraham Lincoln elnökkel együttműködve megnyerte a kulcsfontosságú shiloh-i és vicksburgi csatát. Később két elnöki periódust is töltött az Egyesült Államok 18. elnökeként; stabilizálta az ország gazdaságát és igyekezett eltüntetni a rabszolgaság utolsó maradványait is. Spielberg a 2013 -ban bemutatott Lincoln című filmjéért kapta nyolcadik rendezői Oscar-jelölését. A polgárháborús eposz főszerepét alakító Dániel Day-Lewis játékáért el is nyerte az Oscart. Spielberg a Kapj el, ha tudsz című, 2002-es filmjében rendezte Leonardo DiCapriót. (MTI) DiCaprio hamarosan Tarantino Once Upon a Time in Hollywood című, az 1969-es Manson-gyilkosságokat felelevenítő thrillerében forgat (Fotó: sita/ap) Cannes: átadták a Palm Dog díjat Matteo Garrone olasz rendező Dogmán című filmjének kutyaszereplői kapták meg tegnap a legjobb kutyaalakításért járó Palm Dog díjat (Kutya Pálma) a cannes-i filmfesztiválon. A nápolyi maffiáról készített nagyszabású Gomorra után ezúttal egy egyszerű kisemberről forgatta filmjét az olasz rendező. A főhős Marcello (Marcello Fonté) egy elvált, negyven év körüli, naiv és jó kedélyű kutyakozmetikus, aki kábítószerkereskedésből egészíti ki szerény jövedelmét. Kislányán kívül csak az üzletébe betérő kutyákban talál igazi társakra. „A kutyák a főszereplők. Az alakításukat különösen nagyra értékelte a zsűri”- mondta a díj átadón Toby Rose, a díj alapítója. (MTI) Füvek, fák, gyökerek, sorsok Száz Pál kapta a Talamon-djat, a méltató szerint ez a kötet a névadónak is tetszene JUHÁSZ KATALIN A Szlovákiai Magyar írók Társaságának (SZMÍT) választmánya immár tizenharmadik alkalommal ítálto oda a fiatalon elhunyt íróról. Tálamon Alfonzról elnevezett díjat az előző óv legjobb prózai alkotásának. Az elismerést idén Száz Pál kapta Fűje sarjad mezőknek című kötetéért. A névadó szülővárosában, Diószegen, Tálamon Alfonz szobránál tegnap Baka L. Patrik író, a SZMIT választmányának tagja mondott beszédet. A jelenlévők elhelyezték a megemlékezés koszorúit, majd következett a díjátadó ünnepség. Száz Pál phytolegendáriumában etnográfia keveredik szépirodalommal, amihez a növények adnak szimbolikus-allegorikus nyelvet. Tudomásunk szerint ez a magyar irodalom történetének eddigi egyetlen olyan szépirodalmi műve, amelyet tájszólásban írtak, fonetikus lejegyzéssel. Gyógynövényekről és emberi sorsokról szól, és a szerző a növények iránti tisztelet mellett a mátyusföldi nyelvjárást igyekszik összeboronálni a költészettel. A Biblián alapuló népi apokrif történetekből indult ki, amelyekben fontos szerepük volt a növényeknek. A kötet szerkezete is az ünnepek rendjén és a hozzájuk kapcsolódó szakrális tartalmakon alapul. Néhol a különböző növények csak eszközül szolgálnak a lágertörténetek, a kitelepítések vagy épp a zsidóüldözés illusztrálásához. Máskor hangsúlyosabb szerepet kapnak, például életet mentenek. Sok történetet interjúk során magnóra rögzített a szerző, másokat csak megjegyzett, és az elfelejtett részleteket saját kútfőből pótolta, illetve hangsúlyossá tett bizonyos társadalmi mozgásokat azzal, ahogyan egy bizonyos fajta vegetáció együtt él egy társadalommal egy mikroökológiai környezetben. „Betelepítés, kitelepítés - tulajdonképpen ezt csináljuk a kertben is” -Száz Pál a pozsonyi könyvbemutatón mondta egy interjúban a szerző, aki szerint ebben a könyvben úgy lehet sétálgatni, mint egy kertben. A díjnyertes kötetet Száz Pál egykori kollégája, az Irodalmi Szemle volt főszerkesztője, a szintén Talamon-díjas Szalay Zoltán (lapunk főszerkesztője) méltatta. Mint elmondta, az utóbbi évek különleges élménye volt számára látni „kisarjadni” ezt az egyedi alkotást. „Személyesség és személytelenség egyidejűleg van jelen ebben a műben. Személyes, mert a szerző saját nagyszüleinek ajánlja, saját szülőföldjéhez, felmenőihez fordul, az ő történetüket meséli el, minden sorában érezhetjük azt a bennfentességet, ami egyetlen pillanatra sem zátja ki az olvasót, nem válik belterjességgé: a tájnyelv, a család nyelve befogadó. Személytelen, mert senki nincs jelen civil, hivatalos valójában, nincs egyetlen megfogható elbeszélő, a történeteket bárki mesélheti, sőt, az is a cél, hogy mindenki mesélje őket, hiszen maga a »mesézés« a cél. Fricskát mutat tehát minden divatos elméletnek, azoknak is, melyek szerint a szerző halott (hiszen itt az egész mű a szerző gyökereiből táplálkozik, a szerzőből indul és a szerzőben végződik), és azoknak is, amelyek szerint a hiteles mű nem nélkülözheti a személyes dimenziót, nem lehet leválasztani a szerzőről (hiszen ebből a műből semmi hagyományos értelemben vett konkrétumot nem tudhatunk meg a szerzőről). Ezért is felemelő olvasni. Öntörvényű, mint minden igazán fontos mű, besorolhatatlan, és ellenáll a fontoskodó szakmai kategorizálásoknak. Teszi ezt egyszerre naivan, természetességéből fakadóan, és furfangosan, rétegzettségéből fakadóan.” Szalay Zoltán szerint a díj névadójának is tetszene ez a könyv. „Azért gondolom ezt, mert Tálamon Alfonz világa hasonlóképp egy nagy nyelvi kísérlet terepe, mint Száz Pálé, egy olyan nyelvi kísérleté, amely elnyomott, elfojtott nyelvjárásokat, rejtett, titokzatos, nemegyszer kacifántos történeteket juttat szóhoz, hoz napvilágra. Talán abban is hasonlóak, hogy egyikük sem a népszerűséget kereste/keresi, hanem következetesen járja azt az utat, amelyet a művészi elképzelés jelölt ki számára. A nem radikális művészet középszerű művészet, írta Kertész Imre, és azt hiszem, ebben Tálamon Alfonz és Száz Pál egyetértene vele”. A díjazott nem tudott személyesen jelen lenni a diószegi díjátadón, aminek Szalay szimbolikus jelentőséget tulajdonított. „A szelleme alighanem jelen van, amikor a könyvéről beszélünk, csak épp ő nincs itt fizikailag. Itt is van tehát, meg nincs is, hasonlóképpen, ahogy a könyvében ott is van meg nincs is a sok-sok szereplő, öreganyád, öregapád, az unoka, Lébus, Imreatya, Krisztusurunk, Ádámatyánk, Evanyánk, Szent Péter, Szűz Mária és a többiek mind, akik jelenlét és távoliét között lebegnek” - mondta Szalay, aki végezetül Száz Pál szellemének gratulált a díjhoz. Az ünnepségen Olasz István, a Komáromi Jókai Színház művésze olvasott fel a kötetből, a zenéről pedig immár hagyományosan Buják Andor (szaxofon) és Bohus Zoltán (zongora) gondoskodott. MOZIJEGY Újabb fityisz a képregényfilmeknek Nem kérdés, hogy 2016 egyik meglepetésfilmje a Deadpool volt: a piros ruhába öltözött, halhatatlan szuperhős (víg)balladája ugyan egy percig sem tagadta, hogy a képregényfilmek családjából való, ám minden jelenetével kigúnyolta a zsáner elemeit. Nem volt korrekt, nem volt fiataloknak való, de alig volt olyan pillanat, amikor ne tudott volna hangoson felröhögni a moziterem közönsége egy-egy, sokszor elborult poén hallatán. Nem meglepő, hogy a kasszáknál is sikeres (58 millió dollárból készült, és ennek több mint tízszeresét termelte ki) film folytatást kapott, csupán az volt a kérdés, hogy továbbra is megőrzi-e a Deadpool az önironikus hangját. A második rész láttán nyugodtan elmondhatjuk: igen, megőrizte, sőt, David Leitch rendező elővette az ilyenkor szokásos megoldást - a Deadpool 2 nagyobb, szebb és helyenként még jobb is. Azoknak is igaza lesz, akik azt mondják, hogy ugyanazt csinálja, mint az első rész, és kinevet mindent és mindenkit, nem ismer kegyelmet, például simán elereszt pár poént még a Marvel-Fox irányába is. De ezek még mindig működnek, mert vicces, ahogy egy feszült akciójelenet közepén a hős elsüti a kissé otromba viccet, vagy ahogy felvételizted a maga szedett-vedett csapatába a hősöket, mintha egyfajta szerencsétlen Bosszúállók-csapatot toborozna. Az akciójelenetek pedig pörögnek, és tényleg meglátszik, hogy immár 58 millió dollárosnál nagyobb költségvetésből gazdálkodhattak a készítők, még ha ez az előrelépés a leginkább a jobb minőségű CGI-ban manifesztálódik is. Bírálni persze most is lehet, és alighanem van is miért. A Deadpool 2- ben továbbra sincs értékelhető történet (most épp egy kisfiút kell megmenteni, akit a Kábel névre hallgató antihős akar eltenni láb alól), és a meglepően sok karakter közül néhányan annyira ár- V nyaltak, hogy hozzá» w juk képest még a természetfilmek állathősei is drámai figurák. Nem mintha ne kacérkodna drámai hangvétellel a folytatás: van itt szó otthonról és szeretetről, és nem is áll rosszul a mozinak, amikor két tréfa között arról elmélkedik a hős, hogy milyen fontos a család. DeaDeadpoolt2-t nyilván nem a drámáért fogjuk igazán szeretni. Ismét az a legjobb ebben a filmben, hogy szinte korlátok nélkül röhög azon a világon, amelynek maga is része. Teszi mindezt hangosan, szemtelenül, úgy, hogy a néző minden percét élvezze. Ha tehát a temérdek képregényfilm között kétévente kapunk egy Deadpoolt, azzal csakjól járunk. Deadpool 2. Amerikai akcióvígjáték, 119 perc, 2018. Rendezte: David Leitch. Szereplők: Ryan Reynolds, Moréna k Baccarin, Zazie Beetz, Josh Brolin.
