Új Szó, 2018. május (71. évfolyam, 100-124. szám)

2018-05-18 / 113. szám

RÉGIÓSPORT 2018. május 18.1 www.ujszo.com Megnézzük, mutasd meg, mit tudsz... (Kovács Zoltán felvétele) SPORTTARISZNYA Ötödször futnak a családi napon Lakszakállas. Izsai nyitány után hatodszor lesz holnap (bemelegí­tés: 11.00) jótékonysági futóver­seny Fuss a gazdátlan kutyák megmentéséért névvel, ötödször Lakszakállason, ezúttal a családi nap műsorába ékelve. A rajtdíjból beérkező pénzzel a komáromi és nagymegyeri állatmenhelyet tá­mogatják. „A faluközpontban lesz a rajt és a cél: Negyed tizenkettő­kor a gyerekek kezdenek: az ovi­sokra 200 méter, az alsó tagozatos alapiskolásokra 500, a felső tago­zatosokra 1500 méter lefutása vár. Népes lesz a mezőny, hiszen a he­lyi óvodások és iskolások nagy számban indulnak - közölte ér­deklődésünkre Ravasz Ödön szervező. - Pont délben rajtol a 4 kilométer, háromnegyed egykor a 10 kilométer mezőnye. Egyre színvonalasabb és népszerűbb versenyünkre már hagyományo­san egy buszny ián érkeznek Tata­­bányáról, rajtolnak a bősiek és más csallóközi települések képvi­selői. Százötven-kétszáz felnőtt futóra számítunk, akik a táv meg­tétele után a helyi finomságokat is megkóstolhatják.” (jmk) Új szám a füleki terepfutóversenyen Fülek. Tizenegyedszer rajtol hol­nap (kezdés 12.00) a füleki terep­futóverseny mezőnye. Ezúttal szervezői triumvirátus - Földes Ferenc, Illés Zoltán és Kerekes László - áll mögötte. „Új szám a 4,2 km-es táv, mely Fülek utcáin vezet. Városunk vezetése kiáll a verseny fennmaradása mellett, és a kínálat bővítése is arra irányul, hogy a futók megismerjék nógrádi településünket. A versenyközpont az FTC stadionban lesz. Több ka­tegóriában futnak a gyerekek, a legkisebbek és az iskolások tizen­kettőkor indulnak, 14 órakor a felnőttek mezőnye rajtol. A távot futva, gyalogolva és kerékpározva is megtehetik. S bár Losoncon is lesz verseny, meg egyébként is nagy a kínálat, mégis reményke­dünk, hogy a futni akarók váro­sunkat választják, s a verseny után maradnak a Múzeumok éjszaká­jára is, ami sok látnivalót kínál” - tájékoztatta lapunkat Illés Zoltán társzervező, az FTC kerékpár­­szakosztályának vezetője. flmk) A Nyerges vendégei a westernlovasok Felsőszeli. Második állomásához érkezik szombaton (kezdés 10.30) az idei Westemlovagló Vándorku­pa. A mátyusföldi falu szélén, a volt kendergyár telepének helyén lesz elkészítve a pálya, s a vendég­látó aNyerges Polgári Társulás. „Csak azért szorítunk, hogy ne es­sen az eső, mert az már sokszor meghiúsította elképzeléseinket. Már reggel kezdődik X. gulyás főző verseny, és fél tizenegykor a me­zőny is felvonul - mondta érdek­lődésünkre Lednecky Zoltán házi­gazda, aki elejétől kezdve a ván­dorkupa nagy híve, és húsz éve él ebben a világban. -Nálunk a szo­kásosjunior, open és profi open számokon kívül a pónilovasok és szeniorok számára is kínálunk ver­senyzést szlalomban és hordóke­rülésben. A mezőny legalább het­ven százaléka nő, ezért is csalogat­juk a kisgyerekeket a póniverseny­­re, hogy a fiúk száma is gyarapod­jon. Gútán, az idei első versenyen ötvenen voltak a lovasok, remélem, nálunk még többen lesznek, köztük néhány Nyerges PT-versenyzővel. Megemlékezünk hallottainkról is, mert néhány an már távoztak közü­lünk, mióta létezik nálunk a wes­­terlovas mozgalom.” (jmk) Hokieredmény Hegyétén ÁGH ISTVÁN Hegyéte/Pozsonyeperjes. Tíz találat, hokieredmény (5:5) került a jegyzőkönyvbe a dunaszerdahelyi területi bajnokság AG Sport (VI.) Ligája 25. fordulójának hegyátei mérkőzésén. A párharc pikantériája, hogy a bennmaradásért küzdő vendéglátók 2:5-ös hátrányból mentettek pontot. Mégpedig remek hajrájuknak köszönhetően. „A dobogós helyezettekkel ta­vasszal pozitív a mérlegünk. Le­győztük a bakaiakat, döntetleneztünk a kisudvamokiakkal és a balonyiak­­kal. Védenceim alighanem azt gon­dolták, hogy az alsóházban tanyázó­­kat akár félgőzzel is két vállra fektet­hetik. Amikor a 75. percben ötödször is betaláltunk a hazaiak kapujába, már elkönyveltem, elkönyveltük a három pontot. Biztos vezetésünk tudatában kiengedtünk, nem összpontosítot­tunk kellőképpen az utolsó negyed­órára. Ez vezetett oda, hogy a végén keserű szájízzel vonultunk az öltöző­be. Rövidzárlat volt ez a javából” - magyarázta a megingás okait Győri Zsolt, a pozsonyepeijesiek trénere. Elmondása szerint a hazaiak érdekes taktikát alkalmaztak. Nem zártak vissza. Több játékossal az ellenfél térfelén maradtak, ebből húztak hasznot. „Egy ízben, még bakai játé­kosként, volt hasonló élményben ré­szem. NagyfÖdémesen a hazaiak már 4:1 -re vezettek, de mi kitámadtunk, és Sztakovics 94. percben szerzett fejes góljával 5:4 arányban nyertük a csa­tát. Az idény hajrájában zömmel al­sóházi csapatokkal, köztük az izsa­­piakkal és a csákányiakkal mérjük össze tudásunkat. Remélem, sikerül megfelelően motiválnom a fiúkat, hogy elkerüljük a hasonló megin­gást” - bizakodott a tréner, aki kerek perec elutasította, hogy gólokhoz, ponthoz segítették volna az ellenfe­let. „Ahogy ez már lenni szokott, ilyen véleménnyel is találkoztam. Ha így lett volna, akkor nem rúgunk nekik öt gólt” - zárta mondandóját Győri Zsolt. Ami azt illeti, a hegyéteiek az utóbbi mérkőzéseken nem fukar­kodnak a találatokkal: három bajno­kijukon tizenegy gólt szereztek. A felsőpatonyiak elleni hazai találko­zójukon három, a szentmihályfaiak vendégeként úgyszintén három gólt szereztek, ezúttal pedig ötször rez­­ditették meg ellenfelük hálóját. „Természetesen a vendégeknek jobb játékosaik vannak, jobb csapatuk van. Tartottunk tőlük, s arra számí­tottunk, hogy beleszaladunk a po­fonba. Hárítható gólokat kaptunk, lekontráztak bennünket. A fiúk azonban nem adták fel, küzdöttek és egyenlítettek. A fociszerencse for­­gandó. A 24. fordulóban a szentmi­hályfaiak elleni meccs 85. percében még mi vezettünk 3:2-re, de a hazai­ak a végjátékban fordítottak, s 4:3 arányban győztek. Legutóbb vasár­nap a 86. percben még a vendégek­nél volt a kétgólos előny, de sikerült döntetleneznünk. A pontot megér­demelten gyűjtöttük be. Mindent megteszünk azért, hogy megőrizzük VI. ligás tagságunkat” - nyilatkozta a páiját ritkító fordulatról, célkitűzésűkről Füssi Péter, a hegyé­teiek klubelnöke. 23 gól a kéméndiek kapujában ÁBEL GÁBOR Kéménd. öt fordulóval a pontvadászat vóge előtt irtózatos vereséget mórt a listavezető Podhájska a kóméndiekre az órsekújvári területi bajnokság Vili. Meva Liga-mórkőzósón. A termálfürdőjéről híres telepü­lés labdarúgói 23:0 arányban szét­lőtték a Garam-partiakat. Az érsek­újvári FKM és az udvardiak egy­kori csatára, Nagy Péter nyolcszor talált be a vendéglátók kapujába, de Marián Sásik is öt alkalommal volt eredményes. A nézők számára ért­hetetlen volt, hogy Veszelei And-HÍRKOSÁR ■ Labdarúgás NŐI II. LIGA, A CSOPORT, 22. forduló: Union N. Zámky-Safa 2:1 (1:0), g.: Sumová (8., 58), ill. Vnuková (67.); DAC-Dúb­­ravka 0:2 (0:0), g.: Horváthová (80.), Kozlová (82.). Az állás: 1. Trnava A 61,2. Sala 58, 3. N. Zámky 54, ...11. DAC 21, ...14. Kopcany 0. INTERLIGA, Galánta, 4. forduló: Bon Team-Blué Stars 1:0 (1:0), g.: O. Sípos; Hurikán—Javorinka 1:0 (1:0), g.: M Varga; rás, a hazaiak hálóőre 4:0-ás állás­nál már a 12. percben lekérette ma­gát a pályáról, majd nem sokkal ké­sőbb Pekaj Edmond és Banda Ro­land is elhagyta a játékteret, így a kéméndiek mindössze kilenc játé­kossal fejezték be a párharcot. „Lélektelen játékkal és széteső teljesítményünk nyomán sikerült elrontanunk a több mint száz szur­koló búcsúi hangulatát. Az sem mentség, hogy az ellenfél pont­veszteség nélkül vezeti a tábláza­tot. Nagyon szomorú vagyok, ugyanis négy és fél évig nem volt foci a községben, az elmúlt idény­ben viszont a felnőtt- és a diákcsa­pat is bejelentkezett a bajnoki küz­delmekbe. Tavaly ősszel hat vere­séget könyvelhettünk el, most pe-G-Klub-Barca 1:7 (0:3), g.:T. Peller, ill. K. Veszprémi 3, L. Bit­ter 2, Prágai T., T. Ven; Raf Team-Arsenal 3:2 (1:0), g.: I. Hodúr, R. Mihálik, V. Bucha, ill. K. Lax, M. Benus: Liverpool- Santos FC 0:3 - játék nélkül. 1. Raf Team 4 3 0 1 21:7 9 2. Javorinka 4 3 0 1 15:5 9 3. Hurikán 4 3 0 1 8:4 9 4. Santos 4 3 0 1 9:7 9 5. Bon Team 4 2 0 2 5:8 6 6. G-Klub 4 2 0 2 7:13 6 7. Barca 4 2 0 2 11:18 6 dig a tavaszi szezon közepén már négy összecsapáson maradtunk pontok nélkül. A gondok akkor kezdődtek, amikor alakulatunk meghatározó labdarúgója, Ubár Róbert távozott tőlünk, és nem tud­tuk őt kellőképpen pótolni. A Pod­hájska elleni bajnoki számunkra rendkívül szerencsétlenül alakult, hiszen az utolsó fél óra során tizen­három alkalommal landolt a há­lónkban a labda, és Patrik Norovsky játékvezető alig győzte feljegyezni a találatokat. Hamarosan összeül a válságstáb, és döntünk a jövőről. Mindenesetre nem szeretnénk idő előtt bedobni a törülközőt, mivel a kilépés ezereurós büntetéssel jár­na” - tájékoztatott Bohumil Tobér­­ny kéméndi klubelnök. 8. Arsenal 4 1 0 3 9:9 3 9. Blue Stars 4 1 0 3 4:7 3 10. Liverpool 4 0 0 4 3:14 0 A ROZSNYÓI TERÜLETI SZÖVETSÉG ELNÖKÉNEK KUPÁJA, 1 forduló: Hrhov (U19)-Plesivec 0:2 (0:0), g.: Z. Laven (65.), SzaniszlóA. (82., 11-esből). ■ Díjátadó AGŰMŰRI OLIMPIAI KLUB DÍJAZOTTJAI KÖZÜL-ifik21 éves korig: Angyal Adrién (tékvandó, Hakimi Roznava: csapat, fel­nőttek: a Geológ Roznava asztaliteniszcsapata. DIÁKFOCI ■ IV. liga DUNASZERDAHELY, FIATALABB DIÁKOK (U13), 16. forduló. A CSOPORT: Cenkovce-Janíky 5:12 (0:8), g.: Kolldth (32., 50), Molnár (34), Mikóczi (38., 45), ill. Horváth (3., 4), Rigó (7,11.), Sléz (9„ 17., 26., 33., 40), Danis (23., 54., 59); N. 2i­­vot-Lehnice 4:7 (1:4), g.: Farkas (15., 49), Rajcsányi (52., 59), ill. Zátrok (1., 3,59), Kuczman (23., 29., 43), Hornáóek (45); Blatná n/O.-íakany 4:1 (2:0), g.: Hideghéty (9), Érsek (29., 46., 57), ill. Ujvary (54); Holice-Trnávka 2:1 (1:0), g.: Bugár (19., 55), ill. Rigó (58). Szabadnapos: Stvrtok n/0. 1. Holice 15 14 0 1 138:15 42 2. Tmávka 14 11 1 2 67:19 34 3. Janíky 15 11 0 4 108:41 4. N.2ivot 14 8 0 6 47:42 24 5. Cakany 14 6 1 7 56:70 19 6. Lehnice 14 6 0 8 52:57 18 7. Cenkovce 14 3 0 11 25:116 9 8. Stvrtok n/0. 14 2 1 11 33:86 7 9. Blatná n/0. 14 1 1 12 14:94 4 (14., 19.,22.),Cseh (30.), ill. Czucz(35.). Szabadnapos:Vyd- Baka4:1 (2:1), g.:Fatona(16.,28.),Bábics(65.), Hlaváő(67.), : I.Topofníky 16 1 6 0 0 1 53:9 48 rany. : ill. Lentulay (21); Zl. Klasy-Sap-Üárad 13:0 (5:0), g.: Kiss ) 2. Zl. Klasy 16 14 0 2 113:14 42 1. Vrakúft 15 12 2 1 67:18 38 (6., 15., 19., 34., 60., 61 .,66.), Libái (27.), Pajger (41,59.), Ba- 3. V. Blahovo 16 13 0 3 76:33 39 2. Or. Pofon 14 11 1 2 95:22 34 : nyák (56 ), Domonkos (62 ), Farkas (69.); Toporníky-Okoc- : 4.Vrakún 16 8 2 6 51:48 26 3. Tretend n/0. 14 9 2 3 71:22 29 Sokolec 14:0 (3:0), g.: Csölle (22., 50., 69 ), Dórák (27., 32., ; 5. Balon 16 7 1 8 29:37 22 4. H. Potöfi 14 8 2 4 95:31 26 37., 43.), Hőlczl (39.), Paröetich (48., 54., 67.), Szedlák (55., ! 6. Baka 16 6 2 8 62:60 20 5. Kútniky 15 6 3 6 43:36 21 64 ), Nagy (57 ); 0. Polön-Vrakún 1:2 (0:0), g.: Pollák (65 ), i 7. D. Stil 16 5 1 10 33:68 16 6. M. Dvorníky 14 5 2 7 51:42 17 i ill. Pongrácz (39., 50.); D. Stál-Balon 3:2 (2:2), g.: Lukács i 8. Or. Pofon 16 4 1 11 32:58 13 7. V. Blahovo 14 4 2 8 44:53 1 4 : (33., 61., mindkettőt 11-esből), Rásó (27.), ill. Petőcz (22 ), I 9. Okoc-Sokolec 16 2 1 13 17:111 7 8. Michal n/0. 14 1 1 12 13:129 4 : Máté (24.). ' 10. Sap-fiárad 16 1 0 15 9:137 3 9. Vydrany 14 0 1 13 14:140 1 : C CSOPORT, 16. forduló: D. Stál-Tr. Hradská 2:2 (1:1), g.: Hodosy (13., 33.), ill. Kacz (16., öngól), Bazsó (58.); Padárr- Jahodná 2:9 (2:3), g.: Lelkes (9., 20.), ill. Győri (11.), Kanócz (23., 33., 45., 54., 60.), Fucsek (24., 37.), Fehér (50.); Ohra­­dy-Okoc-Sokolec 3:1 (3:1), g.: Hajdú (5.), Soóky (24.), Kö­rösi (30.), ill. Nagy (17.); C. Radvan-líop 3:8 (2:2), g.: Vörös (4., 17.), Both (43.), ill. Szalai Balázs (22., 26.), Csápai (40., 45.. 50., 53., 58.), Szalai Dávid (48.) Szabadnapos: TopoFnfky. 1. Jahodná 14 14 0 0 131:11 42 2. D. Stál 14 9 2 3 49:14 29 3. T. Hradská 15 9 2 4 55:33 29 4. Ohrady 14 7 2 5 30:41 23 5. TopoTníky 14 6 1 7 38:40 19 6. Izop 14 5 3 6 33:41 18 7. Okoc-Sokolec 14 4 4 6 26:38 1 6 8. Cil. Radvan 15 2 1 12 1 5:63 7 9. Padán 14 0 1 13 11:107 1 IDŐSEBB DIÁKOK (U15), IV. LIGA, 16. forduló: V. Blahovo-FOCIMENETREND ■ III. liga TIPOS III. LIGA, KELET-SZLOVÁKIA. 26. forduló - 17.00: Snina-Bardejovská N. Vés (jv.: Suéka). ■ V. liga POZSONY, A CSOPORT, 23. forduló -18.30: MSK Senec-De­­vínska N. Vés B (KoStrna). ■ Területi bajnokság DUNASZERDAHELY, IDŐSEBB DIÁKOK (U15), IV. LIGA, 17. forduló -17.00: V. Blahovo-ZI. Klasy (Czucz), Baka-D. Stál (Ürögi), Balon-O. Potöh (Csörgő), Vrakúh-Topolniky (Nagy K.), Okoc-Sokolec-Sap-Nárad (Kövér). ■ Területi bajnokság GALÁNTA, FIATALABB DIÁKOK (U13), 16. forduló: Selice- Matúskovo 7:2 (4:0), g.: Oláh (5., 8., 22., 31.), Farkai (12.), Szilágyi (33.). Krajöovií (49.), ill. Csoz (41.), Vígh (46.); Pusté Úfany-Dolné Saliby 2:1 (0:1), g.: Koros (49.), Chovanec (50.), ill. Baros (6.); Dolná Streda-Horné Saliby B 3:3 (2:2), g.: Po­lák (5.), Gál (7.), Boroviéka (35.), ill. Panyik (10.), Matusek (15.), Szlávik (40.); TJ Cierny Brod-FC Jelka 0:9 (0:3), g Ri­gó (8„ 41.), Tiraotej Sipoi (17., 45.), Boros (22., 49.), Egyed (27.), Lukié Sipos (32.), Turáni (37.). Szabadnapos: FC Tomásikovo. 1. Jelka 14 12 1 1 95:8 37 2. Selice 15 1 2 1 2 96:26 37 3. TomáSikovo 14 9 1 4 72:31 28 4. H. Saliby B 14 6 3 5 33:33 21 5. D. Streda 14 5 2 7 38:55 17 6. P. Úfany 14 5 0 9 24:72 15 7 Matiískmm 14 4 0 11) MRS 17 B CSOPORT, 16. forduló: 0. PotőA-Kútniky 3:1 (2:0), g.: Hor­váth (20), Gyurkovics (30), Sátor (40), ill, Pongrácz (57); H. Potön-Trslená n/0.2:5 (0:2), g.: Pöthe (54), Straka (56), ill. Kulacs (18., 11-esből), Orbán (27., 33., 58), Szamaránszki (50); Micbal n/0 -V. Blahovo 0:12 (0:5), g.: Mozáry (3., Horváth (13., 20., 33., 53), Lelkes (15., 41,58), Faragó (43., 54). Grünfeld (52); Vrakúií-M. Dvorníky 4:1 (4:0), g.: Nagy 10 8. C. Brod 15 3 1 11 42:68 10 9. D. Saliby 14 2 3 9 13:71 9 IDŐSEBB DIÁKOK (U15), 21. forduló: P. Sady-D. Saliby 5:0 (1:0), g.: Mihok (5„ 37.), Janícek (40., 45., 65.); V. Maca-To­­másikovo 6:7 (1:6), g.: Takács (35., 62.), Kristian Kopin (36., 51., 58.), Jozef Kopin (54.), ill. Fatul (2., 9„ 33.), Lakatos (12., 16.), Jankovics (20., 46.); C. Voda-Trstice 1:7 (0:3), g.: Kap­­rinai (44.), ill. Kurucz (7., 14., 28., 46.), Anderko (58., 68.), Fáb­­ry (65.); Sereit B-Abrahám/Hoste 8:1 (2:1), g.: Chatmúch (7., 14.), Behus (36., 55., 59.), Sabík (41.), Hermansky (67.), Hor­­ník (69.), ill. Zgancík (29.); Jelka-Pata 10:2 (5:2), g.: Szalay (7.), Boros (17.), Baros (19., 68.), Érsek (22. -11 -esből, 52.), Adrian Rigó (31., 38.), Rigó Marek (60.), Egyed (67.), ill. Tóth (8., 11.); Vozokany-Sládkovicovo 1:5 (1:3), g.: Balázs (15.), ill. Sárközi (9.), Kaca (20., 54.), Pavliéko (25.), GaTavsky (60.). Szabadnapos: V. Úfany. 1. Sered B 19 18 0 1 153:8 54 2. Trstice 20 16 2 2 71:22 50 3. Jelka 19 14 1 4 88:36 43 4. C. Voda 19 12 1 6 74:41 37 5. Sládkoviéovo 20 10 3 7 70:63 33 6. Abrahám/Hoste 19 10 1 8 60:56 31 7. Tomááikovo 19 9 2 8 74:56 29 8. Vozokany 20 6 4 10 50:62 22 9. P. Sady 19 5 2 12 45:76 17 10. V. Maca 19 5 1 13 60:100 16 11. V. Úfany 18 5 0 13 26:98 15 12. Pata 20 4 1 15 31:77 13 13 n Ralihv 19 1 7 1fi RUR S

Next

/
Thumbnails
Contents