Új Szó, 2018. május (71. évfolyam, 100-124. szám)
2018-05-18 / 113. szám
8 I KULTÚRA 2018. május 18. | www.ujszo.com Meghalt Lucian Pintilie Bukarest. Életének 85. évében szerdán meghalt Lucian Pintilie, az • egyik legismertebb román színházi és filmrendező. A 60-as években a bukaresti Bulandra .Színházban emlékezetes előadások sorát rendezte, majd 1973-ban, miután A revizort három előadás után betiltották, elhagyta Romániát. Párizsban telepedett le, ahol színházi rendezőként dolgozott. Csak az 1989-es fordulat után tért haza, hogy megvalósítsa a cenzúra által korábban megakadályozott filmes terveit. Első filmjeit még Romániában forgatta (a Helyszíni szemle a román mozi egyik klasszikusa). Már késő című filmjét 1996-ban Cannes-ban Aranypálmára jelölték, Végállomás a Paradicsom című 1998-as filmjéért megkapta a velencei fesztivál különdíját. (MTI) PENGE Profán és szent ceremóniák Áfra János Rítus című harmadik verseskötete a korábbiaktól mindenekelőtt a szövegszerveződés retorikai szintjét és a versek szimbolikus hálózatát tekintve tér el. Ez a váltás akár radikálisnak is mondható. Ugyanakkor a szövegek rendkívül erős vizualitása, az állítások testre vonatkozása, a majd-VI DA GERGELY KRITIKAI ROVATA nem mindent belengő komor hangulat már a 2012-es Glaukómát és (másként) a 2015-ös Két akaratot is jellemezte. Sőt, a személyesség itt is megvan, csak épp a befogadó oldalára kerül át - s ez jelzi igazán a kötet nóvumát. A beszélő, aki magát grammatikailag sosem fejezi ki, minden versben egy Te megszólítotthoz beszél: fiúhoz, férfihoz, mátkához, lányhoz, apához. Egy életút bontakozik ki előttünk, a versek ezen életút egyes állomásaihoz kapcsolódó modem rítusdalok, szertartásénekek, melyek gondosan kidolgozott rituálékat írnak elő a megszólítottnak. Talán nem túlzás azt mondani, hogy a megszólaló az archaikus korok „spirituális közvetítőjének” szerepét veszi magára. Még akkor is, ha ez a hang olykor megbicsaklik, esetleg éppen túlépül, vagy ha a közhelyes sor nem mindig nemesedik át az olvasó számára, még akkor is őt magát szólították meg. A könyv négy ciklusa az évszakok szerinti rendet követi, a télből, a halál rítusaitól tartunk az őszbe, minden ciklus egy-egy rímes, ütemhangsúlyos, a többihez képest archaizálóbb szöveggel végződik. Ezek a négy alapelemnek vannak szentelve, a tél végén a „víz” van, ami szó szerint az olvadás és az élet eljövetelétjelzi: „Jég hasad, gördül, térül folyam, /majd eljön a fény és megfogan. "Gondolom, lesznek majd elemzők, akik felfejtik az elemek és az évszakok kapcsolódásának, ember és természet összetartozásának szimbolikáját, erre itt nem vállalkozhatunk. Ami fontosabb: találónak gondolom a szerzői önértelmezést, amikor a mágikus és liturgikus elemek beépítése kapcsán szinkretizmusról beszél, vagyis a könyv szimbolikus világa eltérő eredetű kultikus hagyományok eredménye. Mindez jól látható rögtön a tél-ciklus első (A vezető című) versében. Egy hindu temetési szertartással kezdünk (a halott testének nyilvános elégetése), majd az ókortól a kereszténységen át nagy karriert befutó tömjén és mirha enyhíti a gyászolók fájdalmát, valamint őrzi meg a halottat: „Állj meg a küszöbön, / ott tömjént égess, /az megtartja őket/a torokszorítófel-/ismerést követő, /demégazátjutást/ éppen megelőző/hamvas pillanatban... ” A vers utolsó harmada pedig rituális étkezés, egy távol-keleti (?) „gyökerű” rizsgombóc elfogyasztásával a rituálé elvégzője beavatottá válik az életbe. De ez az élet éppen ritualizáltságának következtében lesz nyitott a transzcendenciára, ahogy a halált is képes magába fogadni, s nem egy lehatároló végpontnak tekinti. Affa János kötetének legfőbb tétje ez: a hétköznapok ismétléseinek, az életút rutinjainak átritualizálásával értékesebb létezéstfelkínálni. A költészet performatív erejével. „Nevetés jön, ez kíséri reggeledet, / a halk robbanás, ami felszínre hív, / és elnyeled a jelent egy kávé feketéjével. ” Afra János: Rítus. Pesti Kalligram, 2017.108 oldal. Értékelés: 8/10 0/\*I O m <4 i f *>e +421905654349 lOt ITlaJUS ZJi petitek,20.00 www.ticketportal.sk SOMORJA, VÁROSI PARK - POMLÉ Kész a mű, és sorsára hagyja Dragomán György két drámát írt, eddig az egyik került színre SZABÓ G. LÁSZLÓ Két drámát írt eddig. A Nihilt és a Kalucsnit. Máglya című regényét Armin Petras, a körtére német színház egyik jeles rendezője adaptálta három nyelven négy színpadra. Dragomán György mégsem tartja magét színházi embernek. Szereti a színházat, érdekli is, de mint mondja: felemás a viszonya vele. „Az írás magányos dolog, a színdarabot is egyedül írtam, nem vagyok közvetlen kapcsolatban sem színházzal, sem dramaturggal, sem színészekkel. A színházi ember és az íróember két külön kategória. Én magamnak írtam két darabot.” Gyerekkorában Marosvásárhelyen járt színházba, később, miután Magyarországra települt a család, Szombathelyen. Első regénye, A pusztulás könyve megjelenése után egy interjúban említette, hogy érdekli a színház, akkor megkérték, írjon drámát. Ez volt a Nihil, egy titkos, földalatti börtönkórházban játszódó történet, amelyet végül nem mutattak be, csak egy felolvasószínházi előadáson ismerte meg a közönség. Két évvel később megírta a Kalucsnit, de a lendület aztán abba is maradt, a regényírást folytatta. „Inkább írok regényeket és novellákat, darabokat írnom felesleges, hiszen semmi nem történik velük. A prózaírás belső kényszer. Darabokat senki nem olvas, de ha mégis, akkor azután, hogy megnézte az előadást. A regény és a novella akkor van kész, amikor befejezem, a darab akkor, amikor elnyeri végső formáját a színházban. Nehéz rávenni igazgatókat, rendezőket, hogy darabokat olvassanak. Az is véletlen, hogy a Kalucsni színpadra került. Kárpátaljára mentem Visky Andrással, a kolozsvári Állami Magyar Színház dramaturgjával, beszélgettünk, kérdezte, miért nem írok darabot. Elmondtam neki, hogy írtam. Megnézte, és színpadra állította. Azóta az Odry Színpadon is bemutatták, Máté Gábor rendezésében.” O maga semmit nem tesz azért, hogy bármelyik darabja színpadra kerüljön. „Nem vagyok közösségi ember. Ülök és dolgozom. Megírom, amit kell, és kész, a sorsára hagyom. Ha megy, megy, ha nem, nem, mindegy. Nem az én dolgom megmagyarázni, hogy miért nem lett ezekből a darabokból semmi. A Kalucsniból már korábban is lehetett volna, mondom most, hogy láttam színpadon. Felfoghatatlan számomra, hogy mit nem értenek rajta, hiszen minden teljesen világos benne. Családi dráma. Kivándorlási dráma. Hatalmi viszonyok, diktatúra, zaklatások, zsarolások. Egy háromgenerációs család két házkutatás közötti története. El akarják hagyni az országot, ezért bekerülnek a kommunista politikai rendőrség, a Securitate látókörébe. A nyolcvanas évek vége felé járunk, de a rendszer még mindig be tudja darálni őket. Erről beszélni kell. Félmillió ember eljött Erdélyből. Több mint tíz éve, 2006- ban írtam a darabot, és erről a kérdésről nem beszélt előttem senki. Fel sem merült a téma sehol, a magam szempontjából kellett megírnom. Regényben nem akartam, úgy éreztem, színpadra kívánkozik. Most lett aktuális. Megtalálta a maga közönségét. El lehet-e menni, miért nem lehet maradni? Vagy: szeretnék elmenni, mert nem hagyják, hogy itt maradjak. Két attitűd van attól függően, hogyan gondolkodik az ember. Menekülés vagy száműzetés. Ezt a konfliktust próbálja megmutatni a Kalucsni.” Kolozsváron klasszikus kőszínházi produkció született a darabból, Budapesten, az Ódry Színpadon pályájukon most induló, fiatal színészek díszlet nélküli vizsgaelőadása. „Mindkét előadásból sokat tanultam. Érdekes volt látnom, mi történik azzal, amit írok. Színészek átélik, viszonyba kerülnek és foglalkoznak vele, ez minden szempontból tanulságos” - mondja a szerző, majd hozzáteszi: más a színház és más az irodalom mechanizmusa; a színházban minden bizonytalan. „Most is elolvasta valaki az egyik novellámat, ami elég drámai, és azt mondta: milyen jó lenne színpadon. Ebben maradtunk. Azóta semmi nem történt. Egy másik novellámból már készült is színdarab, játsszák valahol, kihozta a Google, így tudok róla. Szólt az illető, hogy majd jelzi, ha színpadra kerül. Nem jelezte, pedig már megvolt a bemutató. Vicces. Volt olyan is, hogy elküldtem a két darabot, mert kérték, és megállt az egész, választ sem kaptam. Vagy éppen regényt írtam, és arra kértek, írjak gyorsan egy darabot. De a regényből nem akartam kijönni. A színházban egyébként van egy hatalmi játék. Szeretnek beleszólni a darabba. Ha szorosabb kapcsolatba kerülnék a színházzal, kérném is, hogy tekintsenek halott szerzőnek. Ne cseszegessenek, ne írassák át velem. Ezért nem írok forgatókönyveket sem. Szuverén szerző vagyok, tudom, mit akarok. Sokszor úgy érzem, csak azért szólnak bele, mert a pozíciójukból beleszólhatnak. Ezt én nem tűröm. Ezért aztán az lesz, ami lesz.” Máglya című művéből Armin Petras átiratában a Vígszínház, a stuttgarti Staatstheater, a drezdai Stadtschauspiel és a nagyszebeni Radu Stancu Nemzeti Színház együttműködésében három nyelven, két-két német, román és magyar színésznő közreműködésével rendhagyó előadás született, amely az idei évad egyik legjelentősebb európai színpadi vállalkozása. „Meglepődtem, amikor megtudtam, hogy készül a színpadi adaptáció. Nem tudtam elképzelni, hogy a Máglyából darab születik. Nehezen adja magát a könyv. Nagyon kockázatos vállalkozásnak gondoltam. Ugyanaz a rendező és mégis három különböző előadás. A különbség a színésznők adottságaiból következik. Ketten játszanak el minden szerepet, a regény figurái sorra megjelennek a nézők előtt. A német verzióban folyamatosan cserélnek szerepet a színésznők, a magyarban Puzsa Patrícia játssza Emmát, Kopek Janka a nagymamát és a többi figurát. A román előadásnak más a lendülete, az gyorsabb valamivel, a német kicsit rituálisabb. A magyar adaptáció fordítás. Azok nem az én mondataim, hanem a műfordítóé. A német előadásba bekerült három mondat Kafkától. Mindig szerettem volna egy színpadon lenni vele. Most ez is összejött.” DP180368 .Szuverén szerző vagyok" - mondja Dragomán György (Képarchívum)
