Új Szó, 2018. május (71. évfolyam, 100-124. szám)
2018-05-07 / 104. szám
www.ujszo.com | 2018. május 7. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Sok hátrány, egy előny Több hátulütője is van a nyugdíjkorhatár alkotmányba vésésének P ártj a szociáldemokrata irányultságára hivatkozva jelentette be pénteken Fico, hogy az alkotmányban akarja rögzíteni: a nyugdíjkorhatár ne emelkedhessen 65 év fölé. Eltekintve attól, hogy szándéka minden bizonnyal az is, hogy elterelje a lakosság figyelmét a politikai problémákról, a törvénynek valószínűleg több lesz a negatív hatása, mint a pozitív. Egyelőre ugyan nem lehet tudni pontosan, hogyan is nézne ki az az alkotmánytörvény, amely 65 -vagy 64, esetleg a férfiaknak 65, a nőknek pedig 63 évben maximálná a nyugdíjkorhatárt de amit tudunk, az nem sok jóval kecsegtet. A Smer 2013-ban elfogadott egy viszonylag progresszív módosítást a nyugdíjtörvényben, bár csak 2017-ben, vagyis egy kormányzati ciklussal később lépett életbe. Lényege: a nyugdíjkorhatár a várható átlagos élettartamot figyelembe véve évente emelkedik. Erre szükség volt a nyugdíjrendszer konszolidálása érdekében: ha nem nőne a korhatár, csökkenteni kellene a nyugdíjak fizetéshez viszonyított értékét, vagy az államnak vállalni a nyugdíjakat kifizető Szociális Biztosító hiányát. Fico most az emberek szociális érzékenységét vette célba, mondván: nem hagyhatjuk, hogy halálukig dolgozzanak. A jelenlegi törvény alapján nem is dolgoznának a halálukig, hiszen éppen a várható élettartam alapján emelkedik a korhatár. Emellett a javasolt plafont, a 65 évet csak mintegy 20 év múlva, 2038 táján érnénk el, ez pedig még a nyugdíjrendszer szempontjából is rendkívül hosszú idő. Elég, ha csak azt nézzük, hogy a jelenlegi rendszert mintegy 15 éve vezették be, és azóta hányszor módosult... Vagyis egy új látszatintézkedést lebegtet Fico, amely nem segít, és ha nagy baj lesz a költségvetésben, akkor úgyis módosítanák. Abban még igaza is lehet Ficónak, hogy vannak olyan foglalkozások, amelyek esetében a jelenlegi 62 év és 139 nap is hosszú, de inkább azt kellene megnézni, hogy bevezethető-e alacsonyabb nyugdíjkorhatár azok esetében, akik nehéz fizikai munkát végeznek. Persze itt figyelembe kell venni azt is, hogy aki korábban megy nyugdíjba, kisebb járadékot kap. Veszélyesebbek azonban egyes kormánypárti és ellenzéki politikusok j avaslatai. Andrej Danko, az SNS elnöke „előnyben” részesítené a gyermeket felnevelő nőket, hajói lehet kiolvasni ezt a szavaiból. Miért a nőket, és miért így? Minden tisztelet a nőké, de erre a látszólag pozitív intézkedésre ők fognak ráfizetni. Danko ezzel ugyanis „visszanyomja” őket a gyereknevelő-háziasszony státusba, mintha a gyereknevelés csak az ő feladatuk lenne. És mindezt ráadásul egy-két év nyugdíjkorkedvezménnyel fizetné meg nekik. Csak azt is tudnia kell, hogy így alacsonyabb lesz a nyugdíjuk is azzal az egy-két év „kedvezménnyel”. Sokkal előnyösebb lenne például - ha már annyi pénze van az államnak, hogy osztogathat, ahogyan azt Fico ; mondja—, ha a gyes alatt nem az 547 eurós kivetési alapból fizetné az állam a nyugdíj járulékot a gyereket nevelő szülő után, hanem mondj uk f az átlagkeresetből. így a három év gyes sokkal többet dobna a majdani nyugdíj összegén, és az intézkedés nemsemleges - az a szülő kapja, aki gyesen volt a gyerekkel. De még veszélyesebb Igor I Matovic ötlete, aki egy jót cigá: nyozott is ezzel. Ő ugyanis gyere: kénként egy évvel csökkentené a : korhatárt a nők esetében, de csak : akkor, ha az anya legalább közép: fokú végzettséggel rendelkezik. : Ennek semmi más alapja nincs, : csak a színtiszta rasszizmus. Egyetlen hozadéka a Fico által javasolt törvénynek az lehetne, ha a korhatár mellett a második nyugdíjpillért is sikerülne bebetonozni az alkotmányba, ahogyan ezt a Híd I szeretné. De elég meglepő lenne, ha épp egy olyan kormánykoalíció ; védené az alkotmánnyal a második j pillért, amelynek Fico pártja is ré; sze. Ő, aki néhány éve még legszívesebben eltörölte volna ezt a takarékoskodási rendszert. (Lubomlr Kotrha karikatúrája) A verébevők országa SZALAY ZOLTÁN ásfél hónap telt el a Pellegrini-kormány kinevezése óta, amelynek legfőbb célja az lett volna, hogy a februári kettős gyilkosság után kirobbant válságot kezelje. Másfél hónap alatt nem lehet eltakarítani mindazt a szennyet, amelyet Robert Fico és Robert Kalinák tíz év alatt felhalmozott, ennek a kormánynak azonban csak két éve van, hogy eredményeket mutasson fel, nem vesztegetheti tehát az idejét. A kérdés: mit tett Peter Pellegrini az elmúlt másfél hónapban, hogy meggyőzze a közvéleménye bízhatunk benne? Ténykedését azzal kezdte, hogy feleslegesen sokat magyarázkodott egy vicces videó miatt, amelyen úgy tűnt, mintha egy zacskó kokain esett volna ki a zakózsebéből. Még a parlamenti szószékben is szükségét érezte, hogy fogpiszkálókat mutogasson, mintha egyébként az embereknek épp ez lenne a legfőbb problémájuk. Ez a bemutatkozás emlékezetes marad. Miközben a kormányfő vicces videója megfelelő kommentálásán törte a fejét, a belügyminisztériumot nem tudta kézben tartani, első minisztere egy hónapig sem bírta, az ő utódja kiválasztásakor pedig Pellegrini még csak meg sem próbálta demonstrálni, hogy saját csapatát építi: Fico és Kalinák döntését hajtotta végre. Kettőből semmi. Az egyetlen jelölés, amely talán valóban Pellegrini fejéből pattanhatott ki, Eubica Lassákováé lehetett, hiszen az új kulturális miniszter épp Pellegrini szülővárosából, Besztercebányáról jött. Csakhogy Lassáková kinevezése ellen az első pillanattól tiltakoztak azok, akikkel együttműködni hivatott: a művészek. Ráadásul semmiféle jelét nem mutatja, hogy képes lenne kezelni az egyre inkább elmérgesedő helyzetet a közmédiánál, legalább morálisan, ha közvetlenjogkörökkel e téren nem is rendelkezik. Pellegrini pedig ezekre a fejleményekre hogyan reagál? Krumplit ültet, fogadja az Egyesült Arab Emírségek belügyminiszterét, napozik a teraszon, és belezavarodik pénzügyei magyarázásába. Háromból semmi. Egy pillanatra hihettük el, hogy van némi tekintélye: meggyőzte Tibor Gáspár országos rendőrfőkapitányt, hogy mondjon le. Ezt azonban olyan érthetetlen körülmények között tette, Tomás Drucker lemondásának másnapján, hogy senki nem hitte el, nem valamiféle színjátékot látunk. Azóta sem magyarázta meg senki normálisan, mi történt. Négyből semmi. Pellegrini nem szólal meg a sajtótájékoztatókon, a fontos döntéseket - mint például a nyugdíjkorhatár plafonjáról szóló alkotmánytörvény beterjesztését vagy a hatalmas szociális csomag előkészítését - Robert Fico jelenti be, Pellegrini csak mosolyog, reprezentál, utazgat. Volt itt bármiféle válság? Pellegrini viselkedését látva ezt senki nem állítaná. O a béke, a szeretet, a megértés nagykövete. Azaz: mintha ennek az országnak nem lenne valódi vezetője. Olyan valódi vezetője, aki valódi intézkedéseket tenne, hogy az elmúlt hónapokban napvilágra került ügyek rendeződjenek. Mert nem lehet elégszer hangsúlyozni: a kettős gyilkosság önmagában nem robbantott volna ki ekkora válságot, a válságot a Kuciak cikkei nyomán napvilágra került információk okozták. Erről pedig nem beszél senki, Bugár Béla sem, mintha mindent csak az ellenzék meg a gonosz média talált volna ki. Senki nem beszél arról, hogy a szervezett bűnözés és az agrártámogatások lenyúlása elleni küzdelem, az újságírók védelme és munkájának segítése terén olyan intézkedéseket kellene hozni, amelyek megakadályoznák, hogy ez a válság megismétlődhessen. Érthetetlen, felfoghatatlan, elfogadhatatlan, hogy erről egy felelős kormány képviselői közül senki nem beszél. Miért fontosabb hirtelen a belföldi üdülés támogatása vagy a nyugdíjkorhatár emelkedésének befagyasztása mindazon témáknál, amelyek miatt heteken keresztül tüntettek az emberek az országban? Két lehetséges válasz létezik: vagy nem tudnak mit kezdeni a helyzettel, vagy nem akarnak. Egyetlen dologban bíznak: az emberek többségét nagyon olcsón meg lehet vásárolni. A, jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok” mondást alighanem populista politikusok találták ki. A nyomorult, szorongatott emberek mondása ez, akiknek a mai veréb a túlélést jelentheti, és hiába mondaná nekik bárki, hogy juthatna akár túzok is mindenkinek, nem hinnék el, mert még nem is láttak túzokot. Mert a túzokok létezését is biztosan csak a félrevezető, gonosz média találta ki. Az anyák napja utáni hétfő M ájus a szerelem hónapja. Május első vasárnapja anyák napja. Május második hete az Európai Babahordozó Hét. 2018a családok éve. Nemrég jelentek meg egy amerikai genetikusok által végzett nagymintás kutatás eredményei, amelyek kimutatták, hogy az anyák az életüket jellemző folyamatos stressz miatt akár 4—5 évvel rövidebb életre számíthanak, mint gyermektelen, hasonló életkorú társaik. Ha megkérdeznénk tetszőleges számú átlagos szlovákiai magyar anyát, hogy mivel ünnepelték ezt a jeles napot, nagy valószínűséggel virágot, csokit, gyerekek által készített kézműves ajándékokat, bájos mosollyal elmondott versikéket sorolnának fel a legtöbben.És ha megkérdeznénk, hogy mire vágyna igazán, vajon miről mesélne az átlagos, közép-kelet-európai mártír-anyaminták között felnőtt, saját anyaságát teljesítménykényszerek és bájos mosollyal álcázott versengések közepette megélő fiatal nő? Mit tennél a listára, kedves anya-társam? Kikapcsolódást, kényeztetést, én-időt? Felmentést a házimunka mókuskerekéből? Őszintén kimondott, tettekkel kísért elismerő szavakat? Néhány óra felhőtlen játékidőt a gyerekeiddel, amikor nem a feladatlista következő pontja lebeg a szemed előtt? Bűntudat nélkül magadra költött pénzt? Igazi elismerést és pénzügyi megbecsülést a munkahelyeden? Kitörő élvezettel átélt, felszabadult szexet? Friss és kíváncsi, mindenre nyitott szerelmet? Visszakapott szabadságot és újrakezdést? Vagy azt, hogy a következő gyerekedet méltóságteljesen és háborítatlanul tudd megszülni? Hogy ne ítéljen el senki azért, mert nyilvánosan szoptatsz vagy épp nem szoptatsz, fegyelmezed a gyerekedet vagy épp szabadjára engeded, az utolsó lélegzetvételeddel is a családodért harcolsz vagy éppen leteszed a mártír mintát és teret adsz a saját érzéseidnek is? Hosszan tudnám még sorolni. De nem teszem, nehogy hozzáűjak még néhány tételt ahhoz a kollektív tudatban és tudattalanban élő listához, amely arról szól, hogy nekünk, anyáknak, milyennek is kellene lennünk. Végső soron ma hétfő van. Anyák napja mögöttünk. Elmúlt. Amióta világ a világ és néven nevezzük a napokat, minden vasárnap után hétfő következik. Átlagos, nyűgös, nehezen induló hétfők, újra meg újra. Anyák napja után a mindenki más napja. De tudod, nem azon múlik. Nem igazán azon múlik a jól-léted, hogy mekkora csokor virágot kaptál tegnap, vagy sikerült-e videóra venni a könnyfakasztó versikét. Hanem azon, hogy abból a végtelen odaadásból és mindent elfogadó szeretetből, amelyet a szeretteid felé sugárzol nap mint nap, tudsz-e adni önmagadnak is. Hogy képes vagy-e úgy odafordulni önmagad felé, mint a gyermeked felé a legtörékenyebb állapotában. Ha nekijár, neked miért ne járna. Sőt. Neki akkor jut elég a törődésből és szeretetből, ha neked már korábban jutott. Ezért aztán az a cinkos ötletem támadt, számodra, átlagos, közép-kelet-európai mártír-anya-minták között felnőtt, fiatal nő, hogy bármit kaptál is tegnap anyák napja alkalmából, ma adjál önmagadnak néhány percet. Állj oda a tükör elé és vizsgáld meg amit látsz, szeretettel, békével, elfogadással. Nézd meg azt a képet, amit látsz, szemléld és nézegesd addig, amíg meg nem találod benne az ősit, a gyönyörűt, a zabolátlant. A bölcset, a kíváncsit, a játékos lelket, a forrón égő tekintetet. Ha ma, egy átlagos hétfőn elő tudod hívni ezeket, mindennap menni fog.
