Új Szó, 2018. május (71. évfolyam, 100-124. szám)

2018-05-05 / 103. szám

Ronda, Orson Welles kocsmája Malaga, az aréna múzeuma, Antonio Ordónez vitrinje A sevillai La Maestranza aréna ~>0 RÁCIÓN D EL TORERO « MACARENA CELESTIAL, ESPERjüíZADE SEVILLA, ÍSTRELUU0UEMÁSM8UA. WEBSEN! SU2E»5Ua$ GBAC1AY PEKA MN ISUAL; MN EL PELSS9 RÜ*AR' LIBRAME5ET0D0KAL UJEEIKWE«R»A^)6A| YHAZQÜE K«RE8CIWJ8í®í KI FERYIENTE CORWtON YKACaaS&«KSB&lM OUEENTUANORtAífWCíW^ YATUSPLAHmREWANU, MPOMTABAATOPISS Y!KH£ A ÖÉRBCER. 8 U ORAädN. öJbÜ UNA0ÖSA ENÍWHS faimb j^esfr'tjvM »&*•«» A torero imája (A szerző felvételei) Bikasirató (Folytatás a 11. oldalról) A bikaviadaloknak a legnagyobb reklámot a világ legnépszerűbb operája, Bizet Carmenje csapta. A Prosper Mérimée kisregénye alap­ján készült dalműben a csalfa cím­szereplő, miután Don Jósé tizedest elcsábította, majd faképnél hagy­ta, szemet vet a híres torreádorra, Escamillóra. Csapodárságáért meg­lakol, a féltékeny katonaszökevény a sevillai aréna mellett végez vele. A spanyoloknak az opera mindig is tetszett, de kifogásolják, hogy a bikaküzdelemben nem létezik „tor­reádor”. Tehát érdemes dióhéjban tisztázni a szereplőket és a játék­­szabályokat. Torero mindazoknak a neve, akiknek közük yan a bika megöléséhez. A matador az, aki vé­gül a bikát megöli, a banderillerók a matador segítői, s rózsaszín (nem veres) köpenyükkel ingerlik az álla­tot, s beledöfik a banderillapárokat a bikába, gyengítve ezzel is az álla­tot. A picador lovon ingerli a sze­rencséden jószágot, s pikájával (lán­dzsájával) sebzi meg. A matador az utolsó szakaszban köpenyével ingerli, s az „igazság pillanatában” kardjával végez vele. Ezek után folytatódik a bacchusi színjáték, a zsebkendő- és kalaplengetés, a bika fülének lemetszése, majd a díszpá­holyban - később - a herék feltála­lása. Az ügyeden matadornak fütty és mélységes megvetés jár. A viadal szinte másodpercre kidolgozott, egy akadály fordulhat elő, ha a bika „másként gondolkodó”, s nem az elvártaknak megfelelően cselekszik. Ez a kiszámíthatadan habitus már számos életbe került. 2011-ben Andalúziában forgat­tunk, s minden valamirevaló vá­ros arénájába eljutottunk. Talán a legérdekesebb helyszínt Malagá­ban láttam. Küzdőterét 1876-ban építették, s tízezer ember fér el a lelátókon. Évente 15 alkalommal rendeznek viadalt falai közt. Ott­létünkkor egy különleges esemény­nek lehettünk tanúi, egy matador edzett a porondon. Jósé Manuel Infante Segado akkor már nevet szerzett toreróként Spanyolország­ban, gyakorlás közti szünetben így vallott szenvedélyéről: .Általában reggelente készülök, edzőtermi gyakorlatok után délutá­nonként a bikaviadalokra koncent­rálok, megnézem a kollégáimról készült felvételeket, videókat, a kü­lönféle alakzatokat. Sokat tanulok az állatok mozdulatait és a torérók hibáit figyelve, ezenkívül mentáli­san is fel kell készülnöm. Tudatosí­tanom kell, hogy akármennyi órát fordítok is az edzésre, az mindig kevésnek bizonyul, hiszen testben és lélekben folyamatosan jelen kell lenni minden egyes pillanatban, hogy elkerüld a bika támadásait. Ez viszont rengeteg kitartást, áldozatot igényel napról napra.” A szimpatikus „sportember”!?) va­lóban egy figurát - a tűző melegben - százszor is megismételt, ivott egy kis folyadékot és folytatta a mono­tonnak tűnő mozdulatait. Vízivás után mi a hűvös múzeum­ba tértünk be. A nagyon gazdag gyűjteményből kiemelkedik An­tonio Ordónez vitrinje. A ma­tador az 50-es, 60-as évek igazi szupersztárja volt, alakját Ernest Hemingway a Fiesta (A nap is felkel) című regényében is meg­örökítette. Élete során mintegy kétezer, más források szerint még ennél is több bikával vívott meg, a nagyobb sérülést elkerülte. Veje nem volt ilyen szerencsés, 36 éves korában érte a halálos baleset az arénában. Unokája szintén foly­tatta a tradíciót. Emlékét szülővá­rosa híven őrzi, szobrot is állított nagy fiának. A matador barátai közé tartozott Hemingwayen kívül az amerikai színész-rendező Orson Welles is. A 20. század érdekes figurá­ja számos alkalommal kereste fel Spanyolországot, Rondában kedvenc kocsmájának falát fotói díszítik. Annyira megszerette a várost, hogy hamvait Antonio Ordónez Ronda melletti birtokán helyezték örök nyugalomra. He­mingway, aki az Akiért a harang szól híres regényének egy részét is a városban írta, és Welles is szám­talanszor megfordult az 1784-ben épült híres rondái arénában. A küzdőtér mégis akkor keltette fel a világ érdeklődét, amikor Frances­co Rosi a városban forgatta híres operafilmjét, a Carment. A vász­non olyan sztárok népszerűsítették az andalúz települést, mint Placido Domingo, az amerikai szoprán Ju­lia Migenes-Johnson és a torreá­dort megszemélyesítő kiváló olasz basszbariton Ruggero Raimondi. Ha már a Carmennál tartunk, tér­jünk vissza néhány gondolat erejé­ig a mű helyszínére, Sevillába! Az aréna mára már az operarajongók zarándokhelyévé vált. A küzdőtér, a múzeum mind rejt érdekessé­geket, s a látogató egy csendes sarokban, a torrerók kápolnájá­ban elmélkedhet az élet dolgairól. A kifüggesztett fohász, Antonio Rodriguez-Buzón A toreró imája is a dicsőségről szól, de a végén a győztest alázatra is inti. Igen, az alázat. Két éven belül két matadort ölt meg a bika, egyet Dél- Franciaországban, egyet pedig Lisz­­szabonban. Ráadásul az utóbbi tra­gédiát a tévénézők milliói követték. Az elmúlt háromszáz évben több mint félszáz bajnok hagyta ott a fo­gát a küzdőtér homokján. A fekete statisztikák szerint a pamplonai bi­­kafüttatásokon az elmúlt négy év­tizedben 273 sérülés történt, halál­esetet legutóbb 2009-ben jegyeztek fel. A San Fermín ünnep igazi tu­ristacsalogató, a város elöljárói még a balesetek láttán sem mondanak le az attrakcióról. A viadalok ellenzőinek tábora és a viharfelhők is szépen gyülekeznek így - talán a különállás szimbó­lumaként is - katalán parlamen­ti döntés nyomán Katalóniában 2011. szeptember 11-én rendezték az utolsó corridát Barcelonában. A spanyol alkotmánybíróság felhör­dült, s a tradíció megsértésével vá­dolják a renitens katalánokat. Az állatbarátok pedig egyre aktívab­bak: Pamplonában a félmeztelen­meztelen, vérszínű festékkel kikoz­metikázott fiatalok - a bikakínzás ellen - hagyományt teremtettek futásukkal, s ez a demonstráció is hatásos. Madridban a közelmúlt­ban a tüntetők a húszezer ártatlan, megkínzott és legyilkolt állattal példálóztak, s a játékok támogatá­sainak megvonását követelték, te­hát a „cirkuszt-kenyeret” gazdasági alapját támadták. Nincsenek egye­dül, egy 2004-es felmérés szerint a spanyol városlakók 63%-a ellenzi a viadalokat, s ez a szám minden bi­zonnyal csak növekszik. Nos, fel van adva a lecke a derék spanyoloknak, de legyen ez az ő gondjuk. Véleményem szerint a bi­kaviadal nem különb, mint a titok­ban rendezett magyarországi kutya­viadalok, a báli (szintén titokban tartott) kakasviadal vagy a barbár népi szokás, a kakasütés. Elítélem azt is, hogy a két éve elhunyt ma­tador tragédiájának nyomán az in­terneten kegyeletsértő, kárörvendő bejegyzések jelentek meg. Az élet mindkét oldalon érték! Csermák Zoltán Sevilla, az aréna kápolnája

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents