Új Szó, 2018. április (71. évfolyam, 76-99. szám)

2018-04-28 / 98. szám

www.ujszo.com SZALON ■ 2018. ÁPRILIS 28. 21 TÁRCA A SZALONBAN Németh Zoltán Lost in Translation M egérkezés egy ide­gen országba: el­veszített ének, csa­­vargófiitty fordul meg a levegőben, pedig az egy idegen nyelv, rozsdás hússzelet csikorgása a szájban, pe­dig az egy idegen nyelv, hamisít­ványok osztogatása, pedig az egy idegen nyelv, szétrágott sörösüveg ropogtatása a fogak között, pedig az egy idegen nyelv. Megérkezés egy idegen országba: ő is valaki más lesz, az, amit a nyelv enged, az elve­szített múlt helyén üres sírás, csak a jelen sima mozgása az arcán, mint amikor a felhő árnyéka vonul át a szemen. Megérkezés az idegen or­szágba: elhagyott beszélgetések az árokszélen, két kézzel kiszórt, ki­dobott tudás, a semmiről. Jelenték­telen, félig bekötött szemmel látni, félig bekötött szájjal ízlelni, gumi­kesztyűvel a kézen megérezni. Meg­érezni azt, hogy ki lehet itt belőle. Az első meglepetés: az éneklő nyelvűek országát felváltotta a ma­gánhangzók nélkül beszélők népe. Az előbbieknél a gyerekek kottából tanulják a nyelvet, az autóbuszon, vonaton vonalas füzetből éneklik a dialógusokat egymásnak, zene­könyvből tanulják a matematikát, fizikát, nyelvtant. Az utóbbi or­szágban viszont ragasztószalaggal a szájukon járnak otthon és az is­kolában is, így gyakorolva a lehető legminimálisabb szájmozgást és mimikát. Beszélni mozduladan arccal, összezárt szájjal: valódi isten­kísértés, a hihetedenség esztétikája! Mintha kőszobrok, kőistenek arcá­ra függesztenénk tekintetünket, és az ő beszédüket hallanánk, ahogy mozduladanul, magánhangzók nélkül őrlik a nyelvet. A középisko­lában késpengét tesznek a gyerekek szájába, és így gyakorolnak órákon át, testnevelésen, történelmen, bio­lógián. A homlok magas, értelmes, isteni mozduladansága uralkodik a rágóizmok és a mandibula fölött. A nervus facialis elképesztően vissza­fogott energikussága már messziről felkelti a figyelmet. A zygomaticus nyilván csak sokévi kíméleden edzéssel válik alkalmassá erre a fel­adatra. A muscula depressor anguli oris és a muscula levator labbi superioris által bezárt terület, mint egy mozduladan sportpálya vagy könyvlap, amelyen iszonyú csaták zajlanak. A nyelv készíti el az arcot. A homokcsikorgást a fogak között, az életen át tartó idomítást. A második meglepetés: amikor kijutott a hegyek és dombok ölelé­séből, és eljutott ebbe az országba, rájött, hogy hatalmas teherbírással minden energiát arra fordítanak la­kosai, hogy itt egyeden hegycsúcs, egyeden domb, egyeden kupac ne maradjon. Óriási szerkezetekkel bontják a hegyeket, és mérnökök ezrei dolgoznak azon, hogy a ten­gertől az országhatárig egyeden matematikailag tökéletes sík felszín jöjjön létre. Igen, a tökéletesség áb­rándja, amelynek eléréséhez nem sajnálják az energiát, immár 1400 év óta! Vajon milyen lehet ez a nép, hogyan gondolkodik, megvalósul-e utópiája? És: hogyan, mi módon válhat részévé az idegen? Ha autóval utazunk ide, akkor már messziről hatalmas táblákon hirdetik, merre lehet kábítószert vásárolni, sőt, a könnyebb elérhe­tőség kedvéért telefonszámok is szerepelnek az útjelző oszlopokon. A város mellékutcáiban dílerekre hívja fel a figyelmet a közigaz­gatás, a drogfogyasztást az állam támogatja. Az utcákon, a járdán szétdobált fegyverek, néha csőre töltve, szőke hajú gyerekek fo­ciznak velük és kiabálják, gól, ha egy bokor ágai közé rúgják. Az itt élők kerülik saját lakásukat, húz­­zák-halasztják a hazatérést, a csa­ládtagok a város egy-egy pontján bóklásznak, kerülik egymást, mire a fáradtság végre hazakényszeríti őket. A friss kenyeret megvetik, és értéktelen dolgokkal fizetnek az áruért. A gyerekek gázt fogyasz­tanak, az anyák gázzal mossák a ruhákat, gázzal tisztítják az uta­kat. Egyeden országot gyűlölnek, amely ellen propagandahadjárat zajlik a tévéreklámokban, válogatás nélkül minden csatornán, gonosz fétisként ábrázolva: Katar. De min­den nő szűz, élete végéig, a gyer­mekáldást, szaporulatot a valláson keresztül oldják meg. És csak a te­rek nyugati felében található WC. Most már tudta, élete gyönyörű fordulatot vesz. A parkban egy amerikai gyártmányú gépfegyvert talált, végigrugdosta a körúton, a csillogó fém engedelmesen hem­­pergett talpa alatt, kedve támadt szájába venni a csövét. Két kisgye­rek egy megállíthatadanul pörgő Mauser M12-essel passzolgatott a buszmegállóban, az emberek kö­zömbösen fordították el fejüket, a puska néhányszor eldördült, majd a szél az épület sarkába so­dorta az elhasznált lőfegyverek közé. Megszomjazott, kinyitotta a gázcsapot, és mélyen megszívta a rézcsövet. Az íz fenomenális volt, de hirtelen kedve támadt epres ízesítésű anyagra, amelyet a közeli boltban árusítottak lecsavarható tetejű palackban. Majd egy üres lakásban húzta meg magát, tudta, nem kell tartania a helyiektől, csak késő éjszaka érkeznek haza. A lakás nyugati részén megtalálta a mellék­­helyiséget, a tévében reklámok, a Katartól elborult emberek számára ajánlottak szopogatótablettákat. Talált néhányat a polcon, és való­ban: mintha kevésbé gyűlölné az olajmágnásokat, sejkeket. Ahogy lement a nap, kilépett az utcára. Még nem döntötte el, a jobb vagy a bal oldali kis utacskán induljon el, kokain, heroin, marihuána, pervitin, képzeletében a lehetősé­gek beláthatadan tartománya. De van, amikor nem kell a ká­bítószer, elég az idegenség olyan fokú áradása, hogy szédül, kavarog, forog a világ. Elég egy idegen nyelv, és más lesz ő is. Arra gondolt: egy nőt fog szerezni magának, akivel érintedenül élhet élete végéig. LAPAJANLO FELJEGYZÉSEK ÚTKÖZBEN Ali pasa dzsámija II. / az új sehidek Replika - Társadalomtudományi folyóirat. 104. szám - Szegénység Újragondolt szegénység címmel szervezett a Blinken OSA Archívum konferenciát 2016 szeptemberében, abból az alkalomból, hogy Kemény István (1925-2008) irathagyatéka nyil­vánosan kutathatóvá vált. Kemény „a magyar szociológia kiemelkedő alakja, a szegénykutatás meghatá­rozó személyisége nevén nevezte a társadalmi jelenségeket: mun­kás- és cigánykutatásai mindmáig viszonyítási pontként szolgálnak a fiatalabb generációk számára.” ,A szegénység és kirekesztett­ség olyan társadalmi jelenségek, amelyeket sokan vizsgáltak már, és amelyek csökkentéséért sokan sok­féleképpen tettek és tesznek, mégis újratermelődnek. A szociológia és a rokon tudományok feladata minden korban, hogy feltárják e jelenségek társadalmi viszonyait, okait, bemutassák a sze­génységben és kirekesztettségben élők életét, és szembesítsék ezzel a társadalmat és a döntéshozókat. A szegénység léte azonban kínos minden politikai rendszer számára: az volt a Kádár-rendszerben, és az most is, amikor a kormányzati kommunikációban még a szó használata sem megengedett.” - írják a szerkesztők, Székely Iván és Koroncai András az Előszóban. A Replika Szegénység számá­ban Szelényi Iván tanulmánya, „Kemény munkásságának három tanulságos elemét emeli ki; (...) Kovái Cecília kulturális antropo­lógiai megközelítő írása, kritikusan vizsgálja a cigányság társadalmi pozíciójának diszkurzív tereit. (...) Szabari Veronika (...) írása Kemény módszertani individualizmusát A hétköznapok forgata­gában álló Ali-pasina dzámija forgalmas út­kereszteződésbe szo­rult sírkertjében bé­késen aludtak a holtak, s várták az ítélet Napját meg a feltámadást, ahogy azt a Próféta a Könyvben (cirab) megírta, mígnem a föld, amelyben addig nyugodtak, kike­rült az Ar-Rahím (a Kegyes) ural­mát képviselő sztamboli szultán birtokából. Miután az 1878-as ber­lini kongresszus a Monarchiának ítélte Bosznia-Hercegovinát, s a megszálló csapatok átlépték a Szá­vát, a muszlint lakosság körében, akik érthető módon a legkevésbé sem szerették volna, hogy a föld, amelyen járnak, a gyaur, katolikus császár uralma alá essen, felkelések törtek ki. Szarajevó megszállása kész katasztrófába torkollott. A ci­vil lakosság, beleértve asszonyokat, öregeket, gyereket, úgy védekezett, ahogy tudott, a megszállás szinte házról házra haladt. A Blazuj és Visoko felől a vá­rosba vezető út éppen Ali pasa dzsámija előtt találkozik, nem csoda, hogy itt zajlott az első és legdurvább vérengzés. A Szaraje­vót körülvevő hegyek biztosítása után a völgybe szorult felkelők a városi lakossággal együtt a dzsá­mikba menekültek, az ablakokból és a minaretekről igyekeztek meg­ritkítani a katonákat. Ali pasa me­csetjénél ötven ember halt meg, s ötven sehid született (mártír). Égy tanú szerint a minaretből nőket és gyereket hajigáltak le a katonai ba­jonettekre. A mahala lángokban állt, csak a Kosevo patak fékezte meg, hogy tovább ne terjedjen a városra. A megszállás a pravoszláv (szerb) lakosságnak sem volt ínyé­re, jól tudjuk ezt már a gimnáziu­mi érettségire bemagolt, „Gavrilo Princip szerb diák...”- kezdetű mondatból, mely a világháborús narratíva bevezető mondataként szokott szerepelni. Avagy ahogy a Svejk első mondata kezdődik, amelyet magyarra nem lehet elég hűen lefordítani (ld. erről Kappanyos András tanulmányát) „Tak nám zabili Ferdinanda”. A dzsáminál a sarkon álló türbe alatti két nisán története is erre a narratívára fűzhető fel. Tulajdo­nosai, Avdo Sumbul és Behdzet Mutevelic az 1907-ben (többek közt a kiváló költő, Safvet-beg Basagic által megálmodott) bos­­nyák (muszlint) kulturális és művészeti lap, a Gajret szerkesz­tői voltak. A Gajret a bosnyákok (muzulmánok) szerb nemzethez való tartozását propagálta, s a dél­szlávok Szerb Királyság alatt való egyesítését. A merényletet követő terror folyamán tartóztatták le őket, 1915-ben a kegyeden bá­násmód következtében az aradi kazamatákban haltak meg. Ma­radványaikat csak 1928-ban hoz­ták haza, s jugoszláv eszmét pro­pagálva (hasonlóan a vidovdam mártírokhoz) emeltek türbét föléjük Szarajevó első sehidjei, Ajnided és Semsided közelében. A sírkő különössége, hogy klasszikus szabása és az arab felirat mellett cirill betűs írás is látható rajta, utóbbit legalább meg tudom fej­teni: „yMpjiH 3a cjioöo/iy cßora Hapoaa y apancicHM Ka3aMarnMa 1915.” (A szerző felvétele) A mai poszt-háborús megosz­tottság korában elképzelheteden a nisán szerb (!) írással, hacsak nem kedélyborzoló provokációként. Ám mindez a bosnyák nemzeti identitás alakulása tekintetében - amely a Monarchia korában vette kezdetét, ám sok kacskaringóval tarkított fejlődés, és több háborút és kiábrándulást követve a bos­nyákok mai (boszniai muszlimok) önálló nemzetként való meghatá­rozásához vezetett - lényegében természetes. Ugyanúgy természe­tes, és ma már fájón áthidalhatat­lan Musa Cazim Catic bosnyák költő néhány verse: egyikben szerb hazafiságát, míg másikban horvát honszeretetét fitogtatja. Mindezt már a Skenderija szockós bevásárlóközpontjában gondo­lom Catic kötetét lapozgatva egy antikváriumban, mikor két idő­sebb nő toppan be, s az eladótól a Korán iránt érdeklődik. Egyikük sincs lefátyolozva, de a régi két­nyelvű kiadást lapozgatva enyhén ironikus megjegyzést tesznek a ci­rill írásra: „ah, fina cirilica”. Az Ali pasa dzsámija melletti koronként szűkülő temetőt persze már Sumbul és Mutevelic korá­ban sem használták. Ám amikor a háború sötét napjai idején bezá­rult a várost körülölelő hegyeken az ostromgyűrű, és nem lehetett a városszéli meredélyeken elnyúló mezarjéAxt temetkezni, itt hán­tolták el az áldozatokat. Ali pasa dzsámijától kezdődött a Miljacka partján a külvárosok felé húzódó sniper alley, a lélekvesztő út. A Skenderija feletti orvlövész-állá­­sokról nem védte semmi a nyűt terepen sem az eleveneket, sem a dzsámit, amely jelentős károkat szenvedett. Csak 2004-ben nyílt meg újra. Az új sehidek sírjain itt is a koráni vers olvasható: „Ne mondjátok arra, kit Allah útján megöltek: »Halottak.« Sőt, mi több! Élnek, csupán nem fogjátok fel.” (al-Baqara, 154) Száz Pál tárgyalja, Virág Tünde pedig a »cigányfalu« mai jelentéséről és értelmezési keretéről ír. (...) Mink András tanulmánya Kemény Szabad Európa Rádió-beli jegyzeteiről” szól. „Gagyi Agnes és Pulay Gergő a szegénységku­tatásban és az új középosztálybeli aktivizmusban tapasztalható szolidaritásról, reprezentációról és képviselettől” értekezik. „Miseries Bálint írása a szegény­ség, a szociológia és a hatalom” viszonyrendszerét vizsgálja.” (...) „Végül az eredeti források kutatói számára Táti Örs Lehel készített tanulságos áttekintést (...) a Blinken OSA Archívum vonatkozó dokumentumairól.” (sz) A mellékletet szerkeszti: Sánta Szilárd. E-mail: szilard.santa@ujszo.com . Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Uj Szó - Szalon, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3

Next

/
Thumbnails
Contents