Új Szó, 2018. április (71. évfolyam, 76-99. szám)
2018-04-28 / 98. szám
2 I 2018. április 28. | www.ujszo.com , JKz állam nem akar segíteni” Kassa. Nem hozott érdemi előrelépést a keleti gazdák ügyében a csütörtöki tárgyalás. A gazdák követeléseikre jobbára csak általános választ kaptak. „Az látszik, hogy a mezőgazdaság problémái nem egyszerűek, de mi azért vagyunk itt, hogy megoldjuk azokat” - jelentette ki a megbeszélés után Gabriela Matecná földművelésügyi miniszter. A gazdák 19 követelésére csak annyit mondott, hogy elemezni fogják. A gazdák csalódottak voltak a találkozó után. „Úgy látjuk, hogy a minisztérium szerint mindenért mi tehetünk, az állam nem tud segíteni nekünk, jobban kellene ismernünk a törvényeket, és jogászokat kellene alkalmaznunk, amit abszurdnak tartunk” - jelentette ki Frantisek Oravec, az egyik gazda. Molnár Zsolt dunaszerdahelyi gazda szerint a találkozó csak arra volt jó, hogy megtudták, az állam nem akarja megoldani a problémáikat. Tegnap a gazdák szűkítették a 19 pontos követelési listát, kiemelték a számukra 5 legfontosabbat, (ipj, mm) Az 5 feladat 1. a mezőgazdasági támogatási csalások független kivizsgálása 2. csak szlovákiai lakhellyel rendelkező magánszemélyjuthasson földhöz 3. átvizsgálni a Szlovák Földalap szerződéseit 4. Gazdabizottság létrehozása a tárca mellett 5. támogatást csak annak adjanak, aki jogviszonnyal rendelkezik az adott parcellára Stabilizálódó kormánypártok Pozsony. Április végén stabilizálódott a kormánypártok támogatottsága az AKO ügynökség szerint az április elején mért adatokhoz képest: a Híd és a Smer kicsit erősödni tudtak, az SNS pedig hozta az április elején mért értéket. A parlamenti ellenzék vezető pártjai, az SaS és az OEaNO enyhén csökkentek, ami betudható annak is, hogy a Progresszív Szlovákia és a Spolu is kezdi megközelíteni a parlamenti bejutási küszöböt. Az MKP támogatottsága az AKO szerint viszont 2,7 százalékról 1,9 százalékra csökkent. (ipj) Pártok támogatottsága* Smer 21,4 20,7 SaS 16,1 17,1 SNS 10,9 10,7 LSNS 10,3 10,0 Sme rodina 9,0 8,6 OLaNO-Nova 8,7 9,1 KDH 6,9 8,6 HlD 6,8 5,6 Progresszív Szlovákia 3,8 3,2 Spolu 3,7 2,8 MKP 1,9 2,7 * Az első felmérés április 4-7.f a második április 20-24. közötti adatokon alapul • Forrás: AKO ügynökség, az adatok százalékban Csicsai: a támogatás bomba üzlet LAJOS P. JÁNOS Csicsai Gáborral (Híd), a földművelésügyi tárca államtitkárával beszélgettünk a kelet-szlovákiai gazdák problémáiról, az agrártámogatások elosztása kapcsán felmerült törvényszegésekről. A gazdák a napokban találkoztak Gabriela Mátééná földművelésügyi miniszterrel, a megbeszélés azonban tényleges eredmény nélkül ért véget. Ön is kudarcnak tartja a találkozót? Először azt kell tisztáznunk, hogy az aktuálisan felvetett gondok melyik része tartozik a földművelésügyi minisztériumra, és melyik része polgári peres vagy büntetőjogi kérdés. A kettő között éles határt kell húzni. Amit a kassai találkozóról tudok, az alapján azt tudom mondani, hogy a problémák döntő többségét a gazdák közti, már rég meglévő rossz viszonyra lehet visszavezetni. A minisztériumnak ezekben az ügyekben nincs hatásköre. A földek tulajdonjoga és a bérleti lehetőségek okozzák a legnagyobb problémát. A gazdák szerint törvénysértések történtek... Sajnos minden régióban vannak olyan spekuláns csoportok vagy erős, esetleg magukat erősnek gondoló gazdák, akik felrúgják vagy ignorálják a létező törvényeket, ez a jelenség talán a kelet-szlovákiai régióban még erősebben van jelen. A másik oldalon sajnos általában kisgazdák, idősebb emberek állnak, akik nem ismerik megfelelően a törvényeket, nem tudják, hogy hová fordulhatnak jogorvoslatért. Az, hogy valaki elveszi egy másik ember földjét, learatja más termését, megveri a másik gazdát, az kifejezetten a belügyminisztérium, a büntetőjog területére tartozik, az ilyen embereket szigorúan büntetni kell. A Szlovák Földalapról szóló törvény több mint 20 éves, jelenleg folyik a módosítása. A még érvényes változat azt mondja ki, hogy akinek érvényes szerződése van az alappal, és rendesen fizeti a bérleti díjat, akkor az alapnak nincs joga arra, hogy felmondja a szerződést. Ezzel úgy lehet visszaélni, ha például egy tönkrement nagy mezőgazdasági vállalatot egy pénzügyi befektető vesz meg, legyen az belföldi vagy külföldi, akkor automatikusan kapja a megvett cég jogait is. Ha tehát a megvásárolt cég fizette a bérleti díjat, akkor a bérleti jogot a vevő kapja. A módosítás értelmében a Földalap felmondhatja majd ezeket a bérleti szerződéseket, és azokat részesítheti előnyben, akik állattenyésztéssel vagy speciális növénytermesztéssel foglalkoznak. Ha tudják igazolni, hogy mekkora területet tudnának még megművelni, akkor erre a területre elsőbbséget élveznek majd a Földalapnál. Ez garanciát jelent majd a kisgazdáknak, akik tényleg művelni akarják a földet, nem csak a terület alapú támogatásokat akarják igényelni? A törvénymódosítás pontosan szabályozza majd, hogy ki milyen feltétellel juthat földhöz, és az is benne lesz, hogy mikor részesülhetnek előnyben. A miniszterrel folytatott találkozón részt vevő gazdák többsége azonban szintén csak a területét akarta növelni, anélkül, hogy speciális termelést vállalt volna. Azt ugyanis látni kell, hogy a föld jelenleg - ha nem folytatnak rajta állattenyésztést vagy speciális növénytermesztést - magasan kifizetődő befektetés. Mindegy, hogy hogyan sikerült az adott év, a földalapú támogatás nyereségkulcsa 30 százalék körül mozog. Napjainkban a 30 százalékos nyereség bomba üzletnek számít, ezért hadakozik ma mindenki a bérelt földért. Csicsai Gábor Ezt a földművelésügyi minisztérium nem tudja megoldani. A törvényekben pontosan le van írva, hogy ki, milyen földet hogyan használhat. A tegnap ismertetett esetek szinte mindegyikében történt törvénysértés, de nem a földművelésügyi minisztérium illetékességében, nem a támogatás kiosztása, megtagadása kérdésében, hanem a büntetőjog vagy a polgári törvénykönyv szempontjából. Tehát a nagyvállalatok, a pénzügyi befektetők, akik jobban ismerik a törvényeket, visszaélnek a hatalmukkal, a pénzükkel? Igen, a befektetők pénzben erősek, meg tudják venni a földet, könnyen rá tudnak ígérni egyes területekre, vagy pedig vannak olyan helyi spekulánsok, akik helyben erősnek érzik magukat, és figyelmen (Somogyi Tibor felvétele) kívül hagyják a jogszerű állapotokat, jogtalanul művelnek területeket, igénylik az azokra járó támogatást. A probléma az, hogy ki tudják mutatni, deklarálni tudják az igényüket. Ha egy földterületre ketten kémek támogatást, csak az egyiknek lehet igaza, ki kell szűrni, hogy kinek a „papírjai” a megfelelőek. A probléma ott kezdődik, hogy a „papírokban” általában a spekulánsok az erősek, azt használják ki, hogy a kisgazdák sokszor nem tudják, hogyan kell igazolni az igényüket, nem tudják, hogyan védekezzenek. Elhangzott olyan vád is, hogy a Szlovák Földalap is a nagyvállalkozókat, vagy ahogyan a kassai nyilatkozatban nevezik, az „olasz vagy szlovák maffiát” segíti, inkább ők vannak előnyben. Kuciak-ügy: már dolgozik a nyomozócsoport ÖSSZEFOGLALÓ Már a gyakorlatban is megkezdte munkáját az a nemzetközi nyomozócsoport, amelynek feladata Ján Kuciak újságíró és jegyese, Martina Kuönírová meggyilkolásának kivizsgálása - közölte lapunkkal Jana Tokölyová, a Főügyészség szóvivője. Pozsony. A csoport tagjai engedélyt kaptak arra, hogy a másik országban is dolgozzanak, így az olasz rendőrök nyomozhatnak, vizsgálódhatnak Szlovákiában, míg a szlovákok Olaszországban. Munkájukat természetesen koordinálják, ám kihallgatások, írásos bizonyítékok lefoglalására vagy házkutatásokra már nem kell bonyolultan nemzetközi engedélyeket kérvényezni. „Az Europol és az Eurojust képviselői segítséget nyújtanak a nyomozócsoport tagjainak a bizonyítékok elemzésében, s az ezzel összefüggő anyagi támogatásban” - pontosított Tokölyová. A nyomozásról eddig sem tettek közzé túl sok információt a hatóságok, tegnap megerősítette a Főügyészség, hogy ez a továbbiakban sem lesz másképp. „A közös nyomozócsoport létrehozásáról szóló megállapodás alapján nem tehetünk közzé további információkat a büntetőeljárásról. Ez volt az olasz fél kifejezett kérése, amely bekerült az aláírt egyezménybe” - fűzte hozzá a szóvivő. Előszóra gyilkosság A hónap közepén egyeztek meg a szlovák és az olasz hatóságok a nyomozócsoport létrehozásáról. „Az olasz fél segítségének köszönhetően jobb hozzáférést kapnak a szlovák hatóságok a nemzetközi szervezett bűnözéssel összefüggő bizonyítékokhoz, és bízunk benne, ennek az együttműködésnek köszönhetően sikerül letartóztatni a tetteseket” - közölte a nyomozócsoport megalakulásáról szóló egyezmény aláírása előtt az európai rendőrségek ernyőszervezete, az Europol. A nemzetközi nyomozócsoport elsősorban a Kuciak-ügy felgöngyölítésén dolgozik, ám az olasz hatóságokat érdekli a Szlovákiában tevékenykedő olasz állampolgárok tevékenysége, akik kábítószerekkel való kereskedelembe és gazdasági bűncselekményekbe keveredtek. Jaromír Ciznár főügyész korábban jelezte, hogy az olasz rendőrséget főleg ezek a bűntettek érdeklik, ám egyezség született arról, hogy prioritásként a Kuciak-ügyet fogják kivizsgálni, majd ezután kezdenek foglalkozni a további esetekkel. Vadala: átadhatnak! Az olasz gyanúsítottak egyike, Antonino Vadala olasz vállalkozó egyébként tegnap a Kassai Kerületi Ügyészségen beleegyezett, hogy kiadják Olaszországnak. „Az ügyészség tíznapos határidőn belül dönt az európai elfogatóparancs végrehajtásáról. A döntést követően, melyről tájékoztatni fogunk, a rendőrségnek tíz napja lesz arra, hogy átadja a keresett személyt” - közölte Milan Filicko ügyészségi szóvivő. Vadalát március 13-án vette őrizetbe a szlovák rendőrség. Olaszországban kábítószerrel összefüggő bűncselekmény miatt indítottak eljárást a vállalkozó ellen. A gyanú szerint Vadala társaival nagy mennyiségű kokaint csempészett huzamosabb ideig Dél- Amerikából Európába. Az európai elfogatóparancsot később kiegészítették, és már pénzmosással is gyanúsítják. A kiadatási letartóztatásról szóló határozat ellen a Kelet- Szlovákiában élő vállalkozó nem emelt panaszt. Szlovákiai kapcsolatairól és tevékenységéről Ján Kuciak, a meggyilkolt oknyomozó újságíró is írt. (dem, TASR) Antonino Vadalát hamarosan kiadhatják az olasz hatóságoknak (Németi Róbert felvétele) KÖZÉLET