Új Szó, 2018. április (71. évfolyam, 76-99. szám)
2018-04-27 / 97. szám
101 TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA 2018. április 27. | www.ujszo.com Koruk előrehaladtával meghíznak a galaxisok MTI-HÍR Koruk előrehaladtával megnőnek és meghíznak a galaxisok - állapította meg egy kedden megjelent ausztrál tanulmány. Az Ausztrál Nemzeti Egyetem (ANU) és a Sydney-i Egyetem tanulmánya szerint a galaxisok alakja közvetlenül utal a korukra. „A galaxisok alakja általában valahol a tökéletesen kerek labdáé és az érmeszerűen lapos korongé között van” - mondta Matthew Colless, az ANU kutatója. „Arra jöttünk rá, hogy a csillagok kora és a galaxis kerekségének mértéke összefügg - a fiatal galaxisok laposak, az idősebb galaxisok kerek labdák, a két állapot között folyamatos átmenetekkel” - tette hozzá. A tudósok öt évet töltöttek távoli galaxisok megfigyelésével az Új-Dél-Walesben lévő Angol-Ausztrál Teleszkóp segítségével. „Egy galaxis valódi alakját a látható formája és a benne lévő csillagok mozgása alapján állapítjuk meg, ez megmutatja, milyen szögből látjuk a galaxist. így meg tudjuk különböztetni például a kerek galaxist egy lapos, de szemből látott galaxistól” — fogalmazott Colless. A tudós és csapata, amelyben amerikai, európai, dél-afrikai, indiai és dél-koreai szakértők is dolgoztak, megállapították, hogy a Tejútrendszer átlagos méretű. „Galaxisunk eléggé átlagos — százszor kisebb, mint a legnagyobb galaxisok és ezerszer nagyobb, mint a legkisebb galaxisok. Van néhány nagyon öreg csillaga, de fiatal csillagai is. Ebből a széles skálából közepesen átlagos kor következik” - emelte ki Colless. „Az alakja is átlagos, egy lapos korong közepén kidudorodással”-mondta. A galaxisok alakja általában valahol a tökéletesen kerek labdáé és az érmeszerűen lapos korongé között van (Fotó: Shutterstock) Záptojásszagú köd veheti körül az Uránuszt MTI-HÍR Záptojásszagú köd veheti körül az Uránuszt: a körülötte lévő felhőket hidrogénszulfid alkotja, amely a romlott tojás kellemetlen szagát is okozza. Régóta vitatott annak lehetősége, hogy ez a gáz jelen lehet a hetedik bolygó légkörében, de most először sikerült bizonyítani a feltételezést egy Hawaiin lévő teleszkóp segítségével - olvasható a BBC hírportálján. A bűzös gázt magasan az óriásbolygó felhőinek tetején észlelték, A felismerés új fényt vethet arra, hogyan formáíódtak a Naprendszer külső bolygói. A kutatók eredményeiket a Nature Astronomy című szaklapban publikálták. Korábbi teleszkópos vizsgálatok és a Voyager 2 űrszonda kutatásai ellenére sem volt biztos, miből áll össze az Uránusz légköre. A tudósok régóta próbálják kideríteni, hogy hidrogénszulfid (H2S) vagy ammónia (NH3) dominál-e a jégóriás felhőtakarójában, eddig azonban nem sikerült határozott bizonyítékot találni egyik feltételezésre sem. A hawaii Mauna Kea hegycsúcson üzemelő nyolcméteres Északi Gemini-teleszkóp közeli infravörös tartományban működő spektroszkópjával (NIFS) végeztek méréseket. Az eszköz az Uránusz infravörös fényét alkotóelemeire bontotta, aminek révén a kutatók megismerhették a bolygó légkörének alkotórészeit. Az Uránusszal ellentétben a Jupiternek és a Szatumusznak a felső légkörben lévő felhői ammóniajégből állnak. A kutatók szerint ezek a légköri összetételbeli különbségek új fényt vetnek a bolygók kialakulására és történetére. Leigh Fletcher, a Leicesteri Egyetem kutatója szerint ezek a különbségek valószínűleg ezeknek a világoknak már a korai életszakaszában alakultak ki. Mint kifejtette, ezeknek a bolygóknak az atmoszférájában lévő különböző gázok egyensúlyát feltehetően azok a körülmények alakították, amelyek a korai Naprendszerben a planéták kialakulásakor uralkodtak. Patrick Irwin, az Oxford Egyetem munkatársa szerint „ha egy szerencsétlen embernek valaha át kellene haladnia az Uránusz felhőin, nagyon kellemetlen és bűzös körülményekkel találkozna. De a többnyire hidrogén, hélium és metán alkotta mínusz 200 Celsiusfokos légkör már jóval azelőtt megtenné hatását, hogy az ember megérezné a szagot”. A mai Törökország keleti csücskében, Van tartományban, Van várostól 24 km-re található Qavuftepe vár annak idején egy északnyugat-iráni kereskedelmi útvonal mentén épült (Fotó: Shutterstock) Meglepetések egész sora egy törökországi ásatáson CSIBRÁNYI ZOLTÁN Törökország kulturális és idegenforgalmi minisztériuma, harminc év kimaradás után, 2014-ben újraindította az ország egyik történelmi-kulturális ékességének számító Qavuftepe vér maradványainak és környékének feltárási munkálatait. Azóta szenzációs ismeretekkel gazdagodott a törökországi régészet egyre bővülő nagykönyve. Lássuk az eddigi eredményeket. A Kr. e. 9-7. század között fennállt Urartu államalakulat királya, II. Sarduri által a Kr. e. 8. században építtetett vár területén évezredek viszontagságait átvészelő szezám- és búzamagvakra bukkantak az ásatások első évében. (A hajdani államalakulat népessége kapcsán illő megjegyezni: önmagukra nem az urartuiak, hanem a „Biainili”-ek megnevezést használták. A mai Törökország keleti csücskében, Van tartományban, Van várostól 24 kmre található Qavu§tepe vár pedig annak idején egy északnyugat-iráni kereskedelmi útvonal mentén épült.) 2800 évvel ezelőtti használóik urartui nyelven, ékírással jelezték is az adott cserépedényeken, hogy mit tároltak bennük. A vezető régész, a Yüzüncü Yil Egyetem Régészeti Tanszékének professzora, Rafet Cavujoglu a Hürriyet Daily Newsnak elmondta, az előkerült 120 darab „pithosz” tárolóedény mindegyike 300 kg kapacitású, és bennük egykori tulajdonosaik gabonát, szezámolajat, bort és más élelmiszereket tartottak. Most a magok életre keltésének előmunkálatain dolgoznak, ami laborkörülmények között sem egyszerű. Míg ha a magok csupán az eltelt idő miatt feketedtek meg, jó eséllyel élet lehelhető beléjük (amennyiben így áll a helyzet, lehet bizakodni, mert volt már arra sikeres példa korábban a világon, hogy régmúltból fennmaradt magok életképesek maradtak, konkrétan nyolcszáz éves tökmagok). Ám ha tűz játszott közre, forró lángoktól szenesedtek el, akkor a professzor szerint pici a remény a magok kicsírázásának. Az ásatások nyomán az is kiderült, szőlőt is termesztettek itt. Máig fennmaradt a várban élők élhetőbb mindennapjait biztosító csatornahálózat, amely korántsem mellesleg a világ legrégebbi ilyen építménye. 2016 nyarán ugyancsak a Hürriyet Daily News oldalán írtak arról, vadon élő állatok, köztük egy gímszarvascsontváz töredékeire bukkantak ugyanerrefelé, ami meglepte a régészeket, mert a Vanmedence területén először kerültek elő állati csontmaradványok a vaskorból. Az egyetem Embertani Tanszékének akadémikusa, Hakan Yilmaz úgy véli, a gímszarvas csontváza (a beazonosítást megerősítette Mary Stiner, az Arizonai Egyetem Embertani Tanszékének professzora, a vadon élő állatok egyik legnevesebb kutatója) számít a helyszín legfontosabb leletének. Rafet Qavu§oglu akkor úgy nyilatkozott: „Ezeknek a csontdaraboknak hála elmondhatjuk, éltek vadállatok Urartu területén.” Ugyanakkor azt is látjuk, tette hozzá, hogy „eme állatok legtöbbje mára eltűnt innen”. Hakan Ydmaz pedig beszámolt ama felismerésről az itteni állatvilág kapcsán, hogy a valaha itt élt hegyi juhok több hasonlóságot mutatnak az iráni birkákkal, mint az anatóliai juhokkal. 2017 őszén, megint a Hürriyet Daily News oldala adta hírül, hogy a terület feltárása az urartuiak temetkezési szokásaikról is szolgáltatott új ismereteket. A vár közelében egy arcával délkeleti irányba elföldelt férfi és egy arcával északkelet felé tájolt nő maradványait találták meg egy közös sírban - ezért a régészek azt gondolják, házaspár lehettek. Sírmellékleteik között volt például bronz öv, tálca és pecsét valamint egy nyakgyűrű. Sírjuk mellett egy ló csontváza is előkerült. Ez azért jelentős lelet, mert urartui sírból először került elő ilyen. A csontvázból mintát vettek az állat kora és fajtája meghatározásához. A ló csontjai közelében eldeformálódott vas- valamint bronzszegek is előkerültek, amelyek az első vélemények szerint talán egy lovas jármű tartozékai lehettek. Az ásatási helyszínen nagy gondot jelentenek a kincsek reményében illegális ásásokat folytatók, mert az ő ténykedéseik meggátolják a leletek eredeti állapotú feltárását, és így a régi időkre vonatkozó értelmezések még nehezebbé válnak. Annyi azért így is kiderült, miként az több török internetes oldalon olvasható, hogy négyféle temetkezési módhoz folyamodtak az urartuiak. Az egyik a hamvasztásos-umás módi volt (8 darab, fél méter mélységűre kiásott ilyen típusú sírt találtak). A másik módszer esetén a halottat tábla alakú, nagy kőlapokból kialakított „ládába” helyezték, mondhatni amolyan kőkoporsót helyeztek a sírba. A harmadik a talajban kövekből kialakított sírkamrás megoldás. A negyedik megoldás, amikor egyszerűen közvetlenül a földbe temették a halottat, felhúzott lábakkal, magzati pózban. Rejthet-e még meglepetéseket £avu?tepe vára? Ha igen, remélhetőleg idővel kiderül.
