Új Szó, 2018. április (71. évfolyam, 76-99. szám)

2018-04-26 / 96. szám

^ Utazási tippek összeköti, ami az otthon melegén és a kölcsönös bizalmon alapul. Az egész otthoncsereprogram lénye­ge a hasonló gondolkodású emberek egymásra találása, átengedve másoknak saját otthonukat, saját kis világu­kat. Úgy csöppenünk bele egy másik család életébe, mintha családtagok vagy legalábbis rokonok lennénk. Az otthon melegét mindhá­rom út alkalmával éreztük, ami nem csak a behűtött ital­nak és az előkészített finom­ságoknak volt köszönhető. A legjobb az egészben, hogy nem csupán szállást ka­punk, hanem igazi otthont, ahol tényleg úgy érezhetjük magunkat, mintha a saját la­kásunkban lennénk. A szolgáltatásnak egyszeri éves díja van (150 dollár), ami korlátlan számú otthon­cserét tesz lehetővé. Ma már több mint 400 ezer otthon szerepel az ajánlatok között a világ 187 országában. A társaság célja, hogy két éven belül egymillióan cserélhes­senek otthont évente. Ahogy a fentiekből kide­rült, semmiért nem kell fi­zetnünk. A saját otthonunkat engedjük át a nyaralás ide­jére a cserepartnerünknek. Az autó, kerékpár vagy más eszközök cseréje természe­tesen opcionális. Számomra praktikus volt például meg­állapodni az autócserében közelgő kéthetes nyaralá­sunkhoz a francia Riviérán. Ráadásul úgy egyeztünk meg a vendéglátókkal, hogy az autót azon a reptéren hagyják, ahová érkezünk. Felvesszük a kulcsot, be­­állunk a ház garázsába és már „otthon" is vagyunk. A kerékpárokat is megkapjuk, AZ ELSŐ CSERE Az első csere előtti ag­gódás természetes. Ki fog aludni az ágyamban? Nem tesznek-e valami kárt? Biztos akkor fog elromlani valami, amikor ők itt lesznek - ha­sonló gondolatok természe­tesen felüthetik a fejüket. Az első utunk érdekes tapasztalat volt. Mint min­denben, amikor az ember valami újat próbál ki, ott volt a bizonytalanság és egy sor kérdés... A cserepartner lakása ugyan tiszta és jól el­rendezett volt, de finoman fogalmazva nem a mi ízlé­sünknek megfelelően volt berendezve. A porcelánfigu­rák és a házigazdáról készült képek uralták az egész la­kást. Az első napon ez kicsit fura érzés volt, de megbarát-ÚGY CSÖPPE­NÜNK BELE EGY MÁSIK CSALÁD ÉLETÉBE, MINT­HA CSALÁD­TAGOK VAGY LEGALÁBBIS ROKONOK LENNÉNK. koztunk vele, főleg úgy, hogy minden más szempontból rendben volt a lakás. Fontos a bizalom kiépíté­se már az elején. Erre álljon itt néhány gyakorlati tipp: Én minden alkalommal egy videóhívást szoktam javasol­ni (Skype vagy Whatsapp), ahol egy kicsit megismerjük a cserepartnert, bemutatjuk tot, a helyszíneket, az uta­zók neveit, illetve azt, milyen plusz szolgáltatásokat nyúj­tanak egymásnak (például autó, kerékpár, játékok). Ha nem találkozunk a csereven­dégekkel, meg kell szervez­nünk, hogy valaki fogadja őket, és mutassa be a lakást, illetve távozáskor átvegye a kulcsot. amivel 10 perc alatt kiteker­hetünk a helyi tengerpartra. HOGYAN VÁGJUNK BELE? Az első lépés a regiszt­ráció, ahol bemutatjuk magunkat és a lakásunkat szöveggel és képekkel. Fon­tos, hogy a lehető legjobb oldalát mutassuk az ott­honuknak a leírásban és a képeken is. A fotózás alkal­mával legyen rendbe téve a lakás, és a fényviszonyok le­gyenek jók. A profil kitöltése után adjuk meg a preferált utazási időpontjainkat és az álomhelyszíneket, ahová szeretnénk eljutni. Ezután indulhat is a ször­fözés az ajánlatok között. Rákereshetünk, hogy ki az, aki konkrétan a mi városunk­ba vagy régiónkba szeretne látogatni, és írhatunk nekik egy bemutatkozó levelet. A regisztrált tagok többsége viszont nem ad meg konkrét utazási helyszínt és időpon­tot sem. Őket nyugodtan megkereshetjük konkrét cse­reajánlattal, amelybe írjuk bele a javasolt dátumot, il­letve azt, hogy mennyire va­gyunk flexibilisek. Érdemes több helyre írni egy időben. Tapasztalatom szerint kb. 8-10-ből egy fog összejönni. Ha megegyeztünk az idő­pontban, mehet a vissza­igazolás, ami valójában egy szerződés a két fél között, ami tartalmazza az időpon­a lakást, véglegesítjük a dá­tumot, és megbeszéljük az összes többi részletet. A másik mód arra, hogy a megbizonyosodjunk a cse­repartner megbízhatóságá­ról, hogy átnézzük a profil­ját, ahol láthatók a másoktól kapott értékelések, mióta tag, hány cseréje volt. A harmadik módszer, hogy úgy alakítjuk az utazást, hogy az egyik helyszínen találkozunk. Ez segít a lakás bemutatásában és egymás megismerésében is. Ha sikerült megegyezni, jöhet az utazásszervezés. Megvizsgálhatjuk, hogy az autózás, a repülő vagy a vonat felel-e meg legjobban számunkra. A müncheni utazáshoz például a vonat mellett döntöttünk, mert mindent összevetve az volt a legpraktikusabb és a legol­csóbb megoldás. A lakásba való bejutásra hihetetlenül kreatív meg­oldásokkal találkoztunk. A müncheni utazásnál a lakás kulcsát az udvaron található egyik növény cserepe alatt találtuk meg. A velencei cse­repartnerrel, mivel mindket­ten autóval utaztunk, egy autópálya parkolójában találkoztunk és cseréltünk kulcsot, Szlovénia területen. A hagyományos módszer, amikor egy helyi ismerős segít bejutni a lakásba, a leg­gyakoribb. A távozáskor a kulcsot álta­lában vagy a lakásban hagy­tuk és becsaptuk az ajtót, vagy a postaládába dobtuk be. A csere végén jöhet a véleményírás. Hasonlóan más foglalós oldalakhoz itt is értékelhetjük a szálláshelyet, illetve igazolhatjuk, hogy a csere ténylegesen megtör­tént. Ez azért fontos, mert a jövendő foglalásokhoz refe­renciaalapot biztosít. Összességében tehát a Home Exchange egy nagy­szerű lehetőség az ingye­nes nyaraláshoz, de fontos szempont, hogy körültekin­tően járjunk el a kiválasz­tásnál. Távollétünkben gon­doskodjunk arról, hogy legyen egy megbízható helyi ember, aki segítséget nyújt a lakás bemutatásában, a beengedésben és rendelke­zésre áll bármilyen sürgős esetben. Fontos, hogy a lakásunk előre nem látható esetekre legyen biztosítva. Szegedi András Utazás EXTRA 2018. április 13

Next

/
Thumbnails
Contents