Új Szó, 2018. április (71. évfolyam, 76-99. szám)
2018-04-05 / 78. szám
www.ujszo.com | 2018. április 5. KÖZÉLET I 3 D4/R7: Már a tárca is a kivitelezőt bírálja Az illetékesek abban bíznak, hogy a D4-es körgyűrű és az R7-es gyorsforgalmi is hozzájárul ahhoz, hogy a fővárosban kevesebb lesz a forgalmi dugó, egyelőre senki nem tudja, mikorra fejezik be az utakat (Felvétel: Martin Domok/Pius 7 dní) Hiányos marad a D4-es körgyűrű A pozsonyi körgyűrűt és rá kapcsolódó gyorsforgalmi út első szakaszát magántőke bevonásával, úgynevezett PPP-projekt keretében építi a spanyol Cintra társaság vezette konzorcium. A magántársaság az utat megépíti, s az üzemeltetést is vállalja a következő 30 évben. Az állam mindezért 30 éven át fogja törleszteni az építkezés és az üzemeltetés árát. Évente 52,8 millió euróról van szó, az összesen 59 kilométernyi út ára így 30 év alatt eléri az 1,76 milliárd eurót. Egyébként a projekt befejezése után sem lesz igazi körgyűrűje Pozsonynak, a D4-es ugyanis a város északkeleti részén véget ér, a Kárpátok alatti alagutat, amely összekötné a körgyűrűt a Csehország irányába vezető D2-es sztrádával, nem építik meg. DEMECS PÉTER Pozsony. A közlekedési minisztérium reakciójából is egyértelmű, hogy a pozsonyi D4-es körgyűrű, valamint az R7-es gyorsforgalmi út fővárosi szakaszának projektjável komoly gondok vannak. Míg korábban a konzorciummal való kommunikációt intenzív tárgyalásoknak nevezte a tárca, tegnap közölte, folytatni kell a nyomásgyakorlást. Hosszú hetek után adott ki nyilatkozatot a D4-es és az R7-es megépítéséért felelős konzorcium a projekt állásáról. Korábban felmerült, hogy az építkezés a hiányzó építési engedélyek miatt késlekedik, illetve azért, mert a spanyol Cintra társaság köré tömörülő konzorcium képtelen volt eddig olyan nagy beszállítókat, építő vállalatokat szerződtetni, amelyek garantálnák a projekt mielőbbi befejezését. Ki a felelős? A konzorcium tegnapi reakciójában az államot vádolja azzal, hogy késik az építési engedélyek kiadása. A minisztérium szerint viszont a spanyoloknak ezekkel a nehézségekkel számolniuk kellett volna, hiszen ilyen nagy projekteknél gyakran előfordul, hogy menet közben módosítani kell néhány technikai részletet, ami miatt aztán új engedélyek kiadására van szükség. A késlekedés másik okát a minisztérium abban látja, hogy a konzorcium lassan dolgozott az utak projektdokumentációján, s a környezetvédelmi minisztériumtól a lehetségesnél jóval később kérte ki a szükséges engedélyeket. További nehézségeket okoz, hogy egy szakasz esetében külön-külön nyújtják be a technikai változások miatt elkerülhetetlen módosítások engedélyeztetését, ez pedig nehezíti a hivatalok munkáját, a kérvények elbírálását. „Ezért aggodalommal figyeljük a konzorcium azon kijelentéseit, amelyekkel csak saját késlekedését próbálja mentegetni” - állítja a minisztérium. A tárca a spanyolok azon állításával sem ért egyet, mely szerint míg nem kapják meg az összes engedélyt, képtelenek teljes erőbevetéssel beindítani az építkezést. „Ismételten felszólítjuk a kivitelezőt, hogy a már érvényes engedélyek alapján haladéktalanul indítsa el az építkezést a lehető maximális mértékben, hogy minimalizálja a lehetséges késlekedést” - közölte lapunkkal a minisztérium. Mi történt eddig? A konzorcium állítja, már a projekt minden szakaszán megkezdték a munkálatokat, a tényleges építkezés viszont még nem kezdődött el, nagyrészt előkészítő munkálatokról, a munkagépeknek szolgáló bekötőutak építéséről, fakivágásról, villanyvezetékek átszereléséről van szó. Például a D4-es körgyűrű részét képező új Duna-híd projektdokumentációját még nem is fejezték be. Az R7-es projektje valamivel jobb állapotban van, a konzorcium szerint Egyházgellénél már épül az R7-es, lerakták a leendő gyorsforgalmi út alapjait, s az útszakaszra tervezett néhány híd tartópilléreinek alapozása is kezdetét vette. A konzorcium viszont a projekt minden egyes szakaszával kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a munkálatokat nem tudják felgyorsítani, amíg nem kapják meg a módosított építési engedélyeket, nem dolgozhatnak tovább. Ugyanakkor azt is elismerte, hogy mindeddig egyetlen nagyobb beszállítóval vagy építő vállalattal sem írtak alá szerződést. „Tudatosítjuk, hogy a beszállítók közt is zajlik a konkurenciaharc, aminek következtében számos álhír jelent meg a sajtóban. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy elsősorban a szlovák építő vállalatokkal akarunk együttműködni - kisebb és közepes társaságoknak szeretnénk lehetőséget adni, támogatva ezáltal a hazai építőipart. Úgy tűnhet, hogy eljárásunk eltér attól, amit eddig Szlovákiában megszoktak, ám meggyőződésünk, hogy nemzetközi tapasztalataink pozitív eredményeket hoznak” - magyarázta a már szinte szemmel látható késlekedést a konzorcium. Érsek Árpád (Híd) közlekedési miniszter belátható időn belül a konzorcium képviselőinek részvételével ellenőrző napot tart az építkezésen, ennek időpontját később fogják közzétenni. Kampányol a teljes „Fidesz-média LAJOS P. JÁNOS Az idei magyarországi választási kampányra a négy ówel ezelőttinél is jobban rányomta bályegát a Fidesz-, illetve kormánypárti módia működóss. A Fidesz kampányából kivette rószót a közmódia mellett az elmúlt óvekben Fidesz-közeli oligarchák kezóbe került TV2 ás a Mészáros Lőrinc kezábe került regionális laphálázat is. Nemcsak az ellenzék, hanem a Nemzeti Választási Bizottság, a magyar igazságszolgáltatás és az Alkotmánybíróság szerint is olyan mértékben részrehajló a magyar közszolgálati média, hogy az már büntetést érdemel. Nem feladat Az Alkotmánybíróság tegnap nyilvánosságra hozott ítéletében elutasította a magyar közmédia beadványát, amelyben a választási bizottság határozata és az azt megerősítő bírósági ítélet ellen fellebbeztek. Ugyan az NVB által az Ml „Ma reggel” című műsorának kiegyensúlyozatlansága miatt kiszabott egymillió forintos bírságot nem kell kifizetnie a közmédiának, az Alkot-DU l i a dunaújvárosi r» ' La hirportál Lakókra gyújtotta a házat a migráns yhífl Töretlenül a polgári Magyarország a Fidesz célja CMWKM K*U / » ÓRÁJA Csáky Csongor: Brüsszelnek rendeznie kell az őshonos kisebbségek jogait !»'íbo)'o-a" ú í" C © .wwí&aor-Jut £r •” AfMclt ★ SaokTMft:« fj Mic'awft Off** Ha; \ Pasit,0'*« l'tfíMt 0 Archú* 2ö'-G > BAON ; KEMMA E“— megyei hirportál SZÁNDÉKOS AUSZTÍTÁS / S ÓRÁJA ; Lakókra gyújtotta a házat a migráns B Töretlenül a polgári Magyarország a Fidesz célja JOG! GARANCIA KEU. / 8 ÓRÁJA ; < i nr; trwsmHwn» - Cunlípi SíO. x • ' * <r C .•--.v,.oeoi.no * ! £ < Aplilukí« *• Joi+crrj'iu f§ Mie'0»ftC*ce He- V »rt!p<«í [Mr»<*c Q Ni»« Arc*-* 2010 » 4 E BEOL ÄT-* Q ‘ . 5ZÁMOÉKOS PUSZTÍTÁS / 5 ÓRÁJA j Lakókra gyújtotta a házat a migráns H NtWZrn ÖNAZONOSSÁG __ ' Töretlenül a polgári » Magyarország a Fidesz célja R j : ' { JOGI GARANCIA «U/* ÓRÁJA (Internet-fotó) j BáCs-Kiskun megyei hirportál SZÁNDÉKOS PUSZTÍTÁS / 5 ÓRÁJA Lakókra gyújtotta a házat a migráns NEMZETI ÖNAZONOSSÁG Töretlenül a polgári M amracnvcván a Cirlac? rólla Négy regionális honlap, azonos hírek mánybíróság által is helybenhagyott ítélet kimondja a törvénysértést. A „Ma reggel” című műsort azért panaszolták be, mivel egy kéthetes ciklusban, február 28. és március 13. között, vagyis a jelenlegi kampány során csak kormánypárti politikusok kaptak meghívást. Akkor sem kérdeztek meg ellenzékieket, amikor az ellenzéket érintő témákról volt szó. Az NVB döntése ellen az Ml azzal az indoklással fellebbezett, hogy a döntés sérti a sajtószabadságot, és „nem várható el a médiaszolgáltatótól, hogy egy adott üggyel kapcsolatban valamennyi létező álláspontot felderítsen”. TV2 - hatmilliós bírság Az NVB elmarasztalta az Andy Vájná fideszes kormánybiztos kezében lévő TV2 kereskedelmi csatornát is. A csatorna ugyancsak a reggeli műsorában, a Mokkában vétett a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelménye ellen. A Mokkában február 19. és március 20. között „nem sikerült” ellenzéki politikust megszólaltatni, az ellenzéki témákról itt is vagy kormánypárti politikust vagy 55 kormánypárti „szakértőt” kérdeztek. A bizottság 6 millió forintos bírságot szabott ki. Tarol a Mediaworks A Magyarországon jelentős olvasottsággal rendelkező regionális lapokat és honlapokat tavaly szerezte meg a Mészáros Lőrinc kezében lévő Mediaworks. A cég kezébe 15 nyomtatott megyei és helyi sajtótermék - mint például a Somogyi Hírlap, Tolnai Népújság stb. -, valamint 14 regionális honlap került. Ez utóbbiak általában szintén egy-egy megyét fednek le Magyarországon. A regionális média megszerzése után az első feladatuk a hírszolgálat központosítása volt. Míg korábban az egyes szerkesztőségek dönthették el, hogy honnét merítenek, milyen hírekkel szolgálják ki olvasóikat, addig ma - lapunk információi szerint - már szinte mindent „fentről” kapnak. Ezt bizonyítja illusztrációs képünk is, amely a tegnapi aktuális híreket ábrázolja négy ilyen honlapon: gyakorlatilag szinte minden politikaiközéleti hír megegyezett a dunaújvárosi, a Komárom-Esztergom megyei, a Békés megyei és a Bács-Kiskun megyei hírportálokon. A helyi szerkesztőségek gyakorlatilag csak a helyi eseményekről, szalagátvágásokról, kulturális eseményekről adhatnak hírt.