Új Szó, 2018. április (71. évfolyam, 76-99. szám)
2018-04-24 / 94. szám
Kudarc a jövőkép nélküli Barcelona szezonja? 10-11. oldal 2018. április 24., kedd, XIV. évfolyam, 16. szám Bár az angol szurkolók jelentős része már régóta követeli, mindenkit sokkolt a hír, amikor április 20-án a Premier Leagueben szereplő Arsenal bejelentette, hogy az együttest 1996 óta irányító Arséne Wenger az idény végeztével lemond posztjáról. Távozásával a modern futball utolsó igazi menedzserét veszíti el a futball. G eorge Graham közel egy évtizede irányította sikerrel az Arsenalt, amikor nem várt bomba robbant egy évvel a csapat KEK-győzelme után: bebizonyosodott, hogy a menedzser illegális pénzeket, mintegy 425 ezer fontot fogadott el egy norvég játékosügynöktől, Rune Haugétól, miután az Agyúsok még 1992- ben leigazolták John Jensent és Pál Lydersent. Az angol szövetség egy évre eltiltotta Grahamet, az Arsenal pedig - amely egyébként szigorúan hosszú távra tervez edzőivel - menedzser nélkül maradt. Arséne kicsoda? A klub 120 éves történetében mindössze 25 menedzser ült a kispadon, így mindenki számára világos volt az 1990-es évek közepén is, bogy a vezetőségnek komoly, nehéz döntést kell meghoznia, ők pedig az Angliában gyakorlatilag ismeretlennek számító francia szakemberre, Arséne Wengerre voksoltak. Bár a legendával ellentétben az Evening Standard soha nem jelent meg ,Arséne kicsoda?” szalagcímmel, pontosan ez volt a szigetország reakciója a kinevezésre. Ennek ellenére Wenger jött, és nemcsak modern klubbá formálta az Arsenalt, de örökre megváltoztatta az angol futballt is. A normál üzleti életben - ahogy azt 2006-ban, az International Football Arena nevű konferencia egyik fóruma leszögezte — „egy ádagos menedzserkeresési időszak körülbelül 4-5 hónapig tart”. Nos, a fociban általában már az elődje kirúgása után néhány nappal megtalálják az új menedzsert. „Minden bizonytalankodást a gyengekezűség jeleként vesznek” - mondta Ilja Kaenzig, a zürichi fórum résztvevője, a német Hannover 96 akkori menedzsere. Az utóbbi két évtized egyik legihletettebb választása éppen egy különösen „lomha” folyamat következménye volt: mivel Wenger Arséne Wenger a világ legjobbjai közé emelte az Arsenalt - 22 év után hagyja el a klubot, amit maga épített (Fotó: képarchívum) Távozik a modern futball utolsó menedzsere akkoriban Japánban dolgozott, nem állt azonnal rendelkezésre, így hát az Arsenal várakozott, ideiglenesen kinevezett menedzserek alatt működött heteken át, és így menthetedenül magára vonta a lomhaság vádját. 1990-ben a Manchester United elnökét, Martin Edwardsot is hasonlóképpen lomhának csúfolták, amikor is nem volt hajlandó kirúgni az éppen vereséget vereségre halmozó menedzserét - bizonyos Alex Fergusont. Edwards úgy vélte, Ferguson hosszabb távon képes lehet fejlődni. Végül mindkét klubnak igaza lett, és az angol futball modem történetét a két menedzser párharca jellemezte elsősorban. Miért éppen öld Mind Arséne Wenger, mind Alex Ferguson rendíthetedenül hitt a számokban. Az 1980-as évek végén Arséne Wenger volt az, aki - megszállott közgazdászként és matematikusként - elkezdte használni a Top Score nevű programot, amelyet egy barátja fejlesztett ki. A program különböző pontértékeket rendelt a játékosok mellé a pályán mutatott megmozdulásaik alapján. „Azok, akik rendre magas pontszámokat értek el, később komoly karriert futottak be” - állítja Wenger, aki maga is gyakran elismerte, hogy a meccsek másnapján olyan, mint egy drogfüggő: azonnal a legfrissebb elemzési adatok után nyúl. „Wenger mindig is rajongott az átlagokért, a számokból kiolvasható trendekért” - nyilatkozta korábban az Opta futballelemző cég ügyvezető igazgatója, Aidán Cooney. Önéletrajzi könyvében maga Dennis Bergkamp, az Agyúsok legendája is hasonló tapasztalatokról számol be. A holland irányító állítja, a mester statisztikákkal tartotta sakkban pályafutása alkonyán. Gyakoriak voltak az ehhez hasonló párbeszédek is: Bergkamp: A híres statisztikák közül vajon melyik mutatja meg, hogy egyeden gyilkos passzal megfordítottam a meccs képét? Wenger: Az egy dolog. De kevesebbet futsz a meccsek utolsó harminc percében, ebben az állapotban veszítesz a sebességedből is, és jobban ki vagy téve a sérüléseknek Ez meg egy másik dolog. Amikor Wenger 1996-ban az elszigetelt Anghába érkezett, ott még mindig léteztek kiaknázandó ismerethiányok Olyan tudást hozott magával, amelyet abban az időben senki sem birtokolt az országban. Azon kevesek közé tartozott, akik már adatokat használtak a játékosteljesítmények elemzéséhez; tudta, milyen ételeket kell enniük a játékosoknak; mindenekfelett pedig ismerte a külföldi átigazolási piacokat. Ügy tűnik, az egyeden menedzser volt Angliában, aki felismerte, hogy a Milan tartalékjátékosa, Patrick Vieira, és a Juventus cserepadján ücsörgő Thierry Henry ragyogó játékosok Jóllehet ennek észrevételéhez semmiféle misztikus sugallat nem szükségeltetett - és erről Vieira már a Sheffield Wednesday elleni debütálása első negyvenöt percében meg is győzte a Highbury közönségét -, Wenger brit riválisai között senki sem akadt, aki korábban akár csak megnézte volna Vieirát. A túl nagy siker is visszaüthet A problémát éppen az jelentette, hogy túlságosan sikeres volt. így hát a többi menedzser elkezdte tanulmányozni, hogy pontosan mit csinál; leutánozták az étkezéssel, a játékosmegfigyeléssel és a statisztikák felhasználásával kapcsolatos innovációit. Ezalatt ráadásul, hasonlóan sok más zseniális úttörőhöz, az idősödő Wenger egyre inkább hajlamossá vált egyedül a saját feje után menni - kevésbé volt hajlandó új trükköket tanulni, illetve odafigyelni az értelmes kritikákra. Végül, miután már mindenki többé-kevésbé ugyanazzal a tudással rendelkezett, az Arsenalon felülkerekedtek a nagyobb bérkiadásokkal rendelkező klubok. Ez történik az adott ligákban jelen lévő tudáshiányokkal: gyorsan eltűnnek. Ez a magyarázata annak is, hogy a Wenger-féle Arsenal semmit sem nyert a 2006 és 2013 közötti időszakban. Ennek ellenére a klub példádanul sikeres volt anyagilag. „Wenger a világfútball talán egyetlen, pénzkiadástól ódzkodó menedzsere, akinek megszorításai győzelemre ugyan nem vezettek, az Arsenal nem nyert trófeákat 2006 és 2013 között - ám eredményei minden bizonnyal lenyűgözték Stan Kroenkét, a klub többségi tulajdonosát. A 2002-től 2013 elejéig terjedő időszakban az Arsenalrészvények értéke 1200%-ot emelkedett, úgy, hogy mindeközben a brit részvények ádagos emelkedése mindössze 60% volt” - derül ki a Fociológia című, a futball közgazdaságtanával foglalkozó kiadványból. Az Arsenal fútballklubként nem teljesített jól ezekben az időkben - de jó üzletnek bizonyult. így néz ki, ha egy fociklubot üzletként működtemek: jegyárnövekedés, csökkenő trófeák iránti vágy, tisztes profit. A szurkolók persze prüszkölnek mindezektől, ugyanis nem azt akarják, hogy imádott klubjaik nyereséget termeljenek, hanem hogy kupákkal legyen tele a vitrin. Az Arsenal vezetősége ugyanakkor nem mondhatta a szurkolóknak: „Nem tudunk egy teljes szezonon át versenyezni olyan csapatokkal, mint a United, a Chelsea vagy a City. Felejtsétek el!” — ugyanakkor nagyon is jól tudták, hogy ez az igazság. A vezetőség már nem várta el Wengertől, hogy komoly címeket nyerjen. Ez a magyarázata, hogy soha még csak nem is gondolkodtak el rajta, hogy kirúgják - még a 2011-es év legsötétebb pillanataiban sem. A „Papus” Arséne Wenger végül maga hozta meg döntését. Hogy távozása mekkora érvágás lesz a klubnak, arról a Manchester United szurkolóinak már lehet némi fogalma. Arséne Wenger ugyanis maga volt a klub, a stílus, az identitás, a szakértelem, a pénzügyi guru és a játékosmegfigyelő is. Olyan adottságokkal vezette pénzügyi racionalitások mentén az Arsenalt, melyről kortársai nem is álmodhatnak, hiszen legtöbbjüknél csak az a kérdés, hogy ádépték-e már az egymilliárd elköltött eurós határt, mint Carlo Ancelotti vagy Jósé Mourinho, vagy csak közelítenek hozzá, mint mondjuk Pép Guardiola. Eközben Wenger nemhogy nem szórta a pénzt, de kis túlzással egy személyben gazdálkodta ki azt a 390 millió fontot, amibe az új Emirates Stadion került. De nem csak a könyvelésen alkotott nagyot: a Graham-éra utolsó éveire jellemző dögunalmas futballt helyett a „Wengerball” lett az Agyúsok védjegye: a látványos támadójáték, a briháns technika, az örömfútball, ami a mai napig a klub védjegye, még ha nem is mindig párosul eredménnyel. Ha munkásságának utolsó évei vitathatóak is, egy dologban konszenzus alakult ki az angol sajtóban: abban, hogy Arséne Wengernek minden Arsenal-szurkoló köszönhet valamit. A futball szeretetét, egy példaképet, élete egyik legszebb napját, örök érvényű barátságokat, vagy épp egy olyan apafigurát, amilyet mindig is szeretett volna. Hegedűs Henrik
