Új Szó, 2018. április (71. évfolyam, 76-99. szám)

2018-04-19 / 90. szám

www.ujszo.com | 2018. április 19. ISKOLA UTCA Költészetnapi beszélgetés Nyitrán 117 A magyar költészet napja al­kalmából a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Magyar Nyelv- ós Irodalomtudományi Intézetének vendége volt ápri­lis 9-én Mizser Attila költő, íré, irodalomtörténész, az Irodalmi Szemle főszerkesz­tője, Nagy Hajnal Csilla költő, az online Irodalmi Szemle szerkesztője és Gyurász Marianna költő. A felolvasással egybekötött be­szélgetést Lombos Kornélia dokto­­randusz vezette. A pályakezdésre vonatkozó kérdésre hasonló vála­szok születtek: az írás a világ megis­merésének sajátos módja és egyben önkifejezési lehetőség, amit az ol­vasmányélmények is tápláltak gyer­mekkortól fogva, ezenkívül mind­hárman kiemelték a Pegazus­pályázatokat és a Szlovákiai Magyar írók Társasága tehetséggondozó tá­borainak jelentőségét, melyek során nemcsak tapasztalt mentoroktól ta­nulhattak, hanem kortársaikkal is megismerkedhettek. A versírási szokások, módszerek eltérőek a há­rom műhelyben. Nagy Hajnal Csilla gondolatfoszlányokat, relációkat je­gyez fel hol papírra, hol a telefonjá­ba, s amikor kinövik magukat, vers­sé alakítja, és gondos utómunkála­tokat is végez. Ha jön a vers, akár egyetemi órán vagy vizsga előtti stresszes helyzetben is engedni kell. Gyurász Marianna általában nem halogathatja az írást, ha 1-2 napon belül nem ül neki, nem sikerül a szö­veg. Mizser Attila viszont szöszölős alkat, hosszú időt szán egy-egy vers­re vagy kötetre, sokat bíbelődik a koncepcióval, kirakja a „bólyákat”, majd folyamatos átírások következ­nek, s csak a nyomdába adáskor en­gedi el a szövegeket. Arra is kitért, hogy a szerkesztői munka sokszor a költői invenció rovására megy. Az inspiráció is különböző a három köl-LomboS Kornélia (balról) kérdéseire Nagy Hajnal Csilla, Gyurász Marianna és Mizser Attila válaszolt tő számára: Nagy Hajnal Csillát a hétköznapi, de szokatlan helyzetek, emberi jellemek ihletik meg, Gy­urász Mariannát konkrét vershangu­latok - mostanában Izsó Zita versei - kerítik hatalmukba, Mizser Attila pedig szerkesztői munka közben olykor azon gondolkodik, ő milyen fénytörésben írná meg az adott prob­lémát, ha pedig kreatív írás kurzust tart, a feladatmegoldások néha ver­senylázba hozzák. Lombos Kornéliát az is érdekelte, milyen ideális olvasót képzel el ver­seinek a három szerző. Nagy Hajnal Csilla belső elvárásrendszeréhez iga­zodik, nem állít gátakat, ugyanakkor baráti körében számos tollforgató van, akik azon túl, hogy egymás lel­kes olvasói, rendre megosztják ész­revételeiket is. Ugyanakkor fontos­nak tartja a „laikus” olvasók figyel­mét is, szívesen olvas fel szokatlan helyeken, ahol az utca embere is be­lehallgathat a verseibe. Gyurász Ma­rianna gyakran kikéri a hozzá hason­ló gondolkodású barátai, ismerősei véleményét, s az építő kritikát mindig megfontolja. Mizser Attila szerint az író igényli, hogy szakmai közbeszéd tárgya legyen, ami jelenthet inspirá­ciót, de kudarcot is. Ugyanakkor fel­hívta a figyelmet arra is, hogy a kriti­ka szinte iparrá vált, és ügyes kiadói menedzselés kell ahhoz, hogy egy könyv sok helyre eljusson. (Fotó: MNYI1) A következő kérdéskör a környe­zet hatásait érintette. Nagy Hajnal Csilla összehasonlító irodalom sza­kosként a diplomamunkájával fini­sei, miközben szerkeszti az online Irodalmi Szemlét; e tevékenységek erősítik egymást és a versírást. Ugyanakkor időnként más területre kirándul: elkezdett dalokat írni és fo­tózni. Gyurász Marianna molekuláris biológiát hallgatott és doktoranduszi tanulmányainak végén jár, aminek hatását abban látja, hogy írás közben is szereti apró részletekre boncolgat­ni a dolgokat, kíváncsi az elemi egy­ségek kapcsolódási pontjaira. A tu­dományos kutatást és az irodalmi al­kotást összeegyeztethetőnek tartja. Mizser Attila mindennapjait az egye­temi oktatás, a szerkesztés, a szerve­zés, a pályázatírás tölti ki, szövegből szövegbe jár tehát, kevés ideje marad saját alkotásra. Lombos Kornélia rákérdezett, mi­lyen tanácsokat adnának kezdő köl­tőknek. Nagy Hajnal Csilla középis­kolai irodalmi pályázat zsűritagjaként érzékelte, hogy sokan nem olvasnak kortárs irodalmat, amit nagy hiá­nyosságnak tart. A folyamatos olva­sás ugyanis biztonságot jelenthet egy kezdőnek. Ezentúl pedig mielőbb rá kell találnia a saját hangjára, aztán so­kat kell írnia, húznia, toldania, pihen­tetnie és publikálnia. Na meg írótá­borba járnia. Gyurász Marianna sze­rint is fontosak ezek a találkozások, de mindenekelőtt lényeges az olvasás és a világ zajlása iránti érdeklődés vagy kíváncsiság. Mizser Attila is a köny­vek, olvasmányok hasznát emeli ki. Aztán kis célszinteket kell kitűzni: bekerülni egy-egy rangosabb folyó­iratba, összeállítani egy kötetet, meg­találni a megfelelő kiadót vagy írói csoportot. Maga az írás azonban ma­gányos műfaj: meg kell találni azt a hangot, ami a legjobban szól benne, s onnan dől el, hogy mire elég, beljebb léphet-e az irodalom sűrűjébe, vagy a peremről figyeli az eseményeket. A nyitrai magyar tanszék rendsze­resen szervez író-olvasó találkozókat és könyvbemutatókat, irodalmi fo­lyóiratok lapszámbemutatóit, mivel oktatói fontosnak tartják, hogy a jö­vendőbeli tanárok és a kulturális in­tézményekben elhelyezkedő fiatal szakemberek tájékozottak legyenek az éppen zajló irodalmi folyamatok­ban, ismeijék és olvassák, népsze­rűsítsék a kortárs szerzők műveit. Az idei költészetnapi beszélgetés egy rendezvénysorozat nyitánya volt, amit egy prózaírókra hangolt beszél­getés követ a közeljövőben, ősszel pedig irodalmi folyóiratok szerkesz­tőségeinek bemutatkozása zár majd. Zella Ágnes A Selyéből az ENSZ-modellkonferenciára Március vágán zajlott a Karinthy Modal United Nations ENSZ-diákkonfe­­rencia, amelyen a komáromi Selye János Gimnázium diákjakánt án is rászt vehettem. A modellkonferenciát 2004 óta minden évben megrendezi a buda­pesti Karinthy Frigyes Gimnázium a politika és a diplomácia iránt ér­deklődő középiskolai diákok szá­mára. Az idei konferencia jelszava a „Fighting inequality” („Harc az egyenlőtlenség ellen”) volt, e jelszó köré csoportosultak a megoldásra váró társadalmi és gazdasági jelen­ségek. Az esemény nemzetközisé­gét jelzi, hogy egyebek mellett Lengyelországból, Hollandiából, Svájcból, Görögországból és az Egyesült Államokból is érkeztek diákok. A Model United Nations (MUN) lényege, hogy a világ különböző szegleteiből érkező diákok - akár­csak az ENSZ-ben a „valódi” diplo­maták - közösen megvitatják a világ aktuális problémáit, mindezt angol nyelven. A munka bizottságokban, szigorú szabályrendszer szerint fo­lyik, és minden témában egy hatá­rozati javaslat kidolgozásával zárul. Természetesen ez minden résztve­vőtől sokrétű tudást és alapos felké­szülést igényel. Fontos, hogy senki sem a saját országát képviseli, ha­nem egy másik nemzet álláspontja szerint kell véleményt formálnia. A konferencia megnyitójára im­már hagyományosan az Országház­ban került sor. Az impozáns esemé­nyen nagykövetek, diplomaták is tiszteletüket tették. Számos inspirá­ló beszéd hangzott el, de abban az összes felszólaló egyetértett, hogy bármely globális probléma megol­dásában elsőrendű a különböző né­zőpontok elfogadása és a megegye­zésre való törekvés. Másnap már mindenki a saját bi­zottságában foglalt helyett, ahol el­kezdődött a két napon át tartó vita. Én a Szociális, Humanitárius és Kultu­rális Bizottságba (HSCC) kerültem Egyiptom képviselőjeként. Három kérdéskörrel foglalkoztunk: a vallási intolerancia társadalmi és gazdasági hatásaival, a harmadik nem jogi el­ismerésével, illetve a női körülme­télés visszaszorításának lehetőségé­vel. A késő délutánba nyúló tanács­kozások során - igazi diplomatához méltón - minden követ megmozgat­tam, hogy érvényt szerezzek az ál­talam képviselt ország érdekeinek, például rövid beszédeket tartottam, lobbiztam, javaslatokat dolgoztam ki. Mindeközben természetesen a „szerepemből” sem léphettem ki, ami - a hosszas felkészülés ellenére Egyiptom képviseletében — olykor kifejezetten nehéznek bi­zonyult, tekintve a helyi és az egyip­tomi mentalitás és érvrendszer kö­zötti különbséget. A kimerítő bizottsági munka után az estéket ismerkedéssel, a város fel­fedezésével töltöttem. Szerencsére a szervező gimnázium kitett magáért, így csapatépítő programokból nem volt hiány: míg egyik nap a belvá­rost jártuk be „kincsvadászattal” (Fotó: SJG) egybekötve, másik nap a hivatalos buli szolgáltatott alkalmat a kikap­csolódásra. A zárónapon délelőtt a bizottsá­gok közösen ültek össze, végső vi­tára bocsátva a korábban kidolgozott javaslatokat. Szerencsére a köz­gyűlés az összes határozati javasla­tot elfogadta. Délután a záró cere­móniával hivatalosan is véget ért az idei KarMUN konferencia. Bár csu­pán három napot töltöttünk együtt, számtalan új barátság köttetett, ezért fájó szívvel váltunk el egymástól. Köszönetét szeretnék mondani is­kolám angol szakos pedagógusai­nak, különösképpen Vlahy Anita ta­nárnőnek, aki már évek óta magára vállalja iskolánk diákjainak felké­szítését a hasonló konferenciákra, és idén is segítséget nyújtott a felké­szülésemben. Bár ez volt a harmadik hasonló konferenciám, mégis hasonló, ha nem nagyobb lelkesedéssel vártam, mint a legelsőt. Amellett, hogy új barátokra, kapcsolatokra tettem szert, szélesítettem a világlátáso­mat, különböző kultúrákkal ismer­kedtem meg. A viták során fejlesz­tettem a kommunikációs képessé­gemet, de alkalmam a nyílt vita­készségem, improvizációm és a kreativitásom fejlesztésére is, még­pedig angol nyelven. Ha egyetlen dolgot kellene kiemelnem, akkor azt mondanám: a legnagyobb felisme­rés számomra az volt, hogy a társa­dalmunk égető gondjait csakis együtt, közös erővel, értő és sokol­dalú párbeszéddel oldhatjuk meg. Hiszem, hogy a KarMUN és a hozzá hasonló konferenciák hozzájárul­nak ahhoz, hogy mi, fiatalok egy jobb, békésebb, élhetőbb világot te­remtsünk ajövőben. Bánki Bence

Next

/
Thumbnails
Contents