Új Szó, 2018. április (71. évfolyam, 76-99. szám)
2018-04-17 / 88. szám
www.ujszo.com | 2018. április 17. KULTÚRA 113 „Alapvetően az offline-ban hiszünk" Rádióműsort is sugároz, tévéműsort és nagylemezt is készít, könyvet és CD-t is kiad a kulturális portál AYHAN GÖKHAN Az idén tízéves Kultúrpart rangos helyet vívott ki magának a magyar nyelven elérhető kulturális portálok között. Az oldal főszerkesztőjével, Kalmár Andrással beszélgettünk a kezdetekről, a kultúrafogyasztásról, továbbá az online portálok jelentősége és megannyi kihívása is szóba került. Emlékszik még a megalakulás körüli első lépésekre? A Kultúrpartot az ügyvezetőnk, Küttel Dávid és az IT igazgatónk, Szonda Bálint alapította, hozzájuk csatlakozott Novák Péter, akivel mi nemcsak gyerekkori jó barátok voltunk, de számos projektben harcostársak - a Kultúrpart alakulásakor épp a kereskedelmi televíziózás bugyraiból próbáltunk kikecmeregni. Először csak szerzőként, a partvonalról figyeltem a portál alakulását, aztán az egyre erősödő videós divízió, a Mozgópart munkáját segítettem, és végül 2009 elején sikerült teljes mellszélességgel beszállnom a munkába. Ez a munka, egyébként annyira sokrétű, hogy mások számára szinte felfoghatatlan, mivel is foglalkozunk nap mint nap. Például a Kultúrpart három éve rádióműsort is sugároz, de készítünk tévéműsort és nagylemezt, adunk ki könyvet és CD- t, emellett a Kultúrpart produkció előadásai a kistérségi általános iskoláktól a MÜPA színpadáig mindenütt megfordultak már. Ugyanakkor a kultúrából nehéz megélni, és a függetlenségnek ára van, azért folyamatosan változtatjuk, illetve rugalmasan kezeljük az üzleti stratégiánkat, amelynek lényege, hogy a portál mögött egy kommunikációval foglalkozó csapat működik. Kalmár András, a Kultúrpart főszerkesztője (Képarchívum) Milyen értékrendet igyekeznek közvetíteni? Ahogy Novák Péter szokott fogalmazni, az „intézményesített hülyeség” korszakát éljük, a Kultúrpart pedig olyan emberek - szerzők, olvasók - gyűjtőhelyévé vált, akik egy másik értékrend mentén szerették volna megfogalmazni magukat, minket, a világot. Meg aztán a Kárpátmedence számtalan olyan tehetségben bővelkedik, akik megérdemelnék a figyelmet. Ebből kiindulva mindig igyekeztünk teret adni az izgalmas egyéni próbálkozásoknak, a művészetről való inspirativ másképp gondolkodásnak és a kreativitásnak. Ugyanakkor ahhoz a szerencsés nemzedékhez tartozunk, amelynek még vannak, voltak mesterei, és mivel ők is gyakran a perifériára szorulnak, nekik is helyet akartunk biztosítani. Nem akadémikus értelemben vett mesterekről van szó, hanem olyan emberekről, akikkel még meg lehet inni egy pohár bort, és akik nemcsak útmutatást és emlékeket tudnak átadni, hanem akikkel meg lehet élni a jelent is. Az első években a szerzők az ismeretlenségből bukkantak elő? A szerzők között voltak művészek, akiket a közönség nem publicistaként ismert, ugyanakkor jó tollúk volt és izgalmas gondolataik. De több egykori szerkesztőnket sikeres íróként, költőként ismerheti a nagyközönség, példaként említhetném akár Poós Zoltánt vagy Szálinger Balázst. De a fent említett mesterek is elláttak minket munícióval, például Bereményi Géza vagy Komiss Mihály. A Kultúrpart első komoly videós anyagai pedig az LGT erdélyi turnéján születtek, a backstage-ben, és azóta se nagyon volt olyan Presser Gáborkoncert vagy kiadvány, amelyben ne vettünk volna részt valamilyen formában. De ugyanezt mondhatom el az Eötvös Péter Alapítványról is. Milyen szempontok alapján válogatják meg a témáikat, a tárgyalandó jelenségeket? A kulturális körforgás különböző hangulatokat von magával, azonban erre mi nem nagyon ülünk rá. A minőség iránti igény és nem a divatok motiválnak minket. Sokkal inkább szükségünk van öt darab értő olvasóra, mint száz darab kattintóra. Ugyanakkor minden területen otthon kívánunk lenni. Köztudomásúan ez hordoz magában némi veszélyt, de nem törődünk vele, meijük vállalni a kockázatokat. Annál is inkább, mert a kultúra fogalma rendkívül sok mindent magába foglal. Igaz, hogy az olvasóink legalább hatvan százaléka ilyen-olyan gyűjtőportálokról jut el hozzánk, de büszkék vagyunk arra, hogy jelentős részük megmarad stabil követőként. A kerek évforduló megkövetel némi változtatást az oldal életében? Rettenetesen fontos haladnunk a korral. A fogalmak is átrendeződtek, a kultúrafogyasztás platformjai is, másképp nézünk tévét, de másképp megyünk színházba is. Arról, hogy miként nézünk filmet, már ne is beszéljünk. És akkor ott vannak még a könyvek... Mi igyekszünk megtalálni azt a formát, amellyel a leginkább meg tudjuk szólítani a közönségünket. És a „villanyújság” mellett nagyon szeretünk „élők lenni”, és szeretnénk még élőbbek lenni, mint most, megcsinálni azt a helyet, amely több mindent - irodát, színházat, hang- és filmstúdiót, kocsmát - magában foglal. Talán furcsa ezt hallani, de mi alapvetően az offline-ban hiszünk. A kulturális oldalak alakítják az olvasói ízlést? Vagy ez egy ábránd? Aki hozzánk téved, szerencsés esetben találkozik egy rá jó hatást gyakorló, az ízlését formáló véleménnyel. Hadd éljek egy személyes példával: a filmkritikusunk, Kovács Gellért véleménye abszolút befolyásolja az enyémet, s ugyanez mondható el a zenekritikusunk, Blaskó Zsófi írásairól is. Amikor meghallgatok egy-egy előadót, akiről ír, általában egyetértek vele, holott van köztünk három évtizednyi korkülönbség. Ebből kiindulva bízom abban, hogy az olvasókat sem hagyjuk hidegen. Visszatér a kassai Tháliába a Leenane szépe NÉMETI RÓBERT Az évad negyedik és egyben utolsé nagyszínpadi bemutatója izgalmas vállalkozásnak ígérkezik a kassai Tháliában: Martin McDonagh Leenane szépe című darabját nyolc évvel ezelőtt már bemutatta a társulat. A kegyetlen humorú darab most új koncepcióban jelenik meg a színpadon. A darabot Bérezés László rendezi, aki sajátos stílusú, egyedi hangú alkotója a magyar színházi életnek. A szereposztás is különleges: az öregasszony, Meg szerepében a budapesti Nemzeti Színházból és számtalan magyar filmből ismert Szarvas József lép színpadra Kassán. Vendégművészként érkezik a produkcióba Varga Anikó (Maureen szerepében), akit a Thália nagy sikerű Portugáljában is láthatott a közönség, valamint Habodász István, aki már a februárban bemutatott Kálmánoperettben, A montmartre-i ibolyában is szerepelt. A teátrum állandó színészgárdájának képviseletében Öllé Erik kapott szerepet a drámában. „A próbák előtt gyorsan kiszaladtam Dublinba, onnan tovább Nyugat- Irország szegényes kietlen falvaiba, Sligoba, Inishmore-ba, az Aranszigetekre... és igen, Leenane-be is. Szóval azokra a helyekre, ahol a régi és az új ír drámák java része történik - mesélte a csütörtöki premier kapcsán Bérezés László a tegnapi sajtótájékoztatón. - Azt, hogy miért is vonzódom ehhez a világhoz, nem ez a gyorstalpaló kirándulás fejtette meg, még ha mindenütt benéztem is az éppen adódó ír kocsmákba.” Mint mondta, a darab hősei, mondhatni, átlagos emberek, de átlagon felüli ábrándokkal és vágyakkal. A történet a széleken, a periférián, világvégi, elhagyatott helyen játszódik, ott, ahol kévés a történés, de nagyon sok az álom. „A darab mondanivalóját a legendák balladai homályával, a mesélők ízes fantáziájával, a tragédiák drámaiságával, szélsőséggel és szeretettel meséljük el. Már ezelőtt is volt szerencsém Varga Anikóval és Öllé Erikkel, illetve Gadus Erika jelmez- és díszlettervezővel dolgozni, persze Szarvas Józsefhez is volt már szerencsém. A Leenane szépében újra velük dolgozhatok - és először Habodász Istvánnal. Izgatottan várom a régi-új találkozásokat” - tette hozzá a rendező. Habodász István és Szarvas József az előadás egyik jelenetében (A szerző felvétele)
