Új Szó, 2018. április (71. évfolyam, 76-99. szám)

2018-04-17 / 88. szám

2018. április 17., kedd, XIV. évfolyam, 15. szám A legnagyobb PL-csapatok közé emelkedett a City Nem a legstílusosabban, de annál magabiztosabban lett angol bajnok a Manchester City, miután a Premier League 34. forduló­jában a sereghajtó West Bromwich Albion 1-0-ra legyőzte ide­genben a Manchester Unitedet, és ezzel behozhatatlan hátrányba került Jósé Mourinho csapata. A hétvégén Európa több országá­ban is bajnokot avattak, és számos derbire is sor került. P ép Guardiola csapa­ta baljós előjelekkel várhatta a Tottenham elleni idegenbeli ösz­­szecsapást, miután a Bajnokok Ligájában oda-vissza kikapott a Liverpooltól, miközben hazai pályán vereséget szenvedett a nagy rivális Mancheser Unitedtől is. A rossz sorozat azonban nem döngölte a földbe a csapatot, sőt, éppen a Tottenham itta meg levét a City dühének. A Spurs még nem áll készen Pedig a mérkőzés előtt a hazaiak mestere, Mauricio Pochettino még azt nyilatkozta, hogy számukra nem a három pont miatt fontos ez a mérkőzés, hanem azért, mert meg szeretnék mutatni, hogy ké­szen állnak a bajnoki címért folyó harcra. A mérkőzés a legkevésbé sem ezt igazolta. A bajnoki cím felé menetelő Manchester City ugyanis gyakorlatilag lerohanta a londonia­kat, és hamar kétgólos előnyre tett szert: előbb Gabriel Jesus volt ered­ményes egy klasszikus kontra után, majd Ilkay Gündogan növelte az előnyt percekkel később - igaz, egy vitatható büntetőből. Eriksen szerencsés góljával ugyan még a félidő vége előtt szépíteni tudott a Tottenham, de a City győzelme egy percig sem forgott veszélyben, és Raheem Sterling gólja végleg rövid­re zárta a meccset. Ekkor azonban még nem lehetett tudni, mit ér a 3-1-es siker. Bár kevesen számítottak rá, tény­szerűen igaz volt: a Manchester United a forduló későbbi mérkő­zésén azzal a tudattal lépett pályára a West Bromwich ellen, hogy ha a csapat veszít az Old Traffordon, bajnok a City. A United pocsék já­tékkal rukkolt elő, és alul is maradt a sereghajtóval szemben. A Manchester City belga kapitá­nya, Vincent Kompany eközben felesége családjánál járt látogató­ban, és a rokonokkal figyelték, mit játszik a Manchester United a West Bromwich Albionnal. Mi­után biztossá vált a kékek bajnoki címe, Kompany előbb a rokonok­kal örült, - közöttük egyébként volt United-szurkoló is - majd te­lefonon felhívott pár csapattársat. A folytatás már a helyi kocsmában zajlott, a 32 éves kapitány leugrott a szurkolók közé, akikhez rövid be­szédet is intézett. Elmondta, milyen hosszú utat tettek meg az újabb bajnoki címig, és emlékeztetett, hogy sokan akár 40 évet is vártak City-szurkolóként hosszú idő után az első bajnoki címre, amit most egy újabb, összesen a harmadik PL- siker követett. Történelmi lehet a siker Pép Guardiola a 2008/2009-es szezonban ült le először első osz­tályú profi csapat kispadjára, azóta pedig összesen 23 különböző tró­feát söpört be aktuális csapataival. Ami a bajnokságokat illeti: a Bar­celonával háromszor diadalmas­kodott (2008/2009, 2009/2010, 2010/2011), a Bayern Münchennel szintén triplázni tudott (2013/2014, 2014/2015, 2015/2016), és 2018- ban megszerezte első bajnoki címét a Manchester Cityvel is - egy hó­nappal a bajnokság vége előtt. Azért van még miért küzdeni a csapatnak, hiszen a City a PL két markáns re­kordját is megdöntheti még. Az egy szezonban szerzett legtöbb pont és a legtöbb rúgott gól csúcsa is a Chelsea nevéhez köthető, igaz, kü­lönböző szezonokban sikerült felál­lítani a rekordokat. A londoniak a 2004/2005-ös kiírásban 95 pontot szereztek, míg a 103-as gólcsúcsot a 2009/2010-es szezon végén állítot­ták fel. Guardiola csapata jelenleg 87 pont­nál és 93 szerzett gólnál jár öt for­dulóval a vége előtt, és már minden rangadóját letudta a csapat, sor­rendben a Swansea City (o), a West Ham United (i), a Huddersfiled Town (o), a Brighton & Hove Albion (o) és a Southampton (i) következik. Ha a csapat megtartja az eddigi 2,63 pont/meccs mutató­ját, akkor Guardioláék éppen 100 ponttal írnak majd történelmet, miközben - szintén az eddigi áda-A PSV 2016 után lett újra bajnok Hollandiában, épp a nagy rivális ellen Pép Guardiola bajnokcsapata még a pont- és gólrekordért is versenyben van a Premier League-ben got alapul véve - 107 gólos össztel­jesítményben reménykedhetnek a szurkolóik, ami egyben azt is jelen­tené, hogy statisztikailag minden idők legjobb Premier League-csa­­pataként zárhatnák a szezont. Bajnok lett a „testvércsapat” is A Manchester Cityhez hasonlóan arab befektetői háttérrel rendelkező Paris Saint-Germain is megszerezte a bajnoki címet a hétvégén, nem is akárhogy: a PSG 7-1-re ütötte ki hazai pályán a második helyen álló Monacót. A fővárosi csapat ezzel bebiztosította hetedik bajnoki cí­mét a francia élvonalban. Negyed­óráig csak kóstolgatták egymást a csapatok, utána viszont beindult a párizsi henger, Lo Celso, Cavani és Di María góljaival öt perc alatt lerendezte a mérkőzést a PSG, on­nantól pedig gálajelleget öltött a találkozó. Lo Celso újabb találatára az első félidőben még Rony Lopes válaszolt, a szépítés ellenére azon­ban csak a különbség volt kérdés a folytatásban. A második játékrészben még hár­mat vágtak a párizsiak, Di María A PSG semmit sem bízott a véletlenre, és 7-1-re kiütötte legnagyobb ellenfelét és Draxler találata, valamint Falcao öngólja pedig 7-1-es kiütést ered­ményezett, valamint a PSG tör­ténetének hetedik bajnoki címét, amit stílusosan hódított el Unai Emery legénysége, ráadásul a sé­rült Neymar és a mérkőzést végig a kispadról szemlélő Mbappé hiá­nyában. A Schalke nyerte a Ruhr-vidéki rangadót A Schalke 04 hazai pályán 2-0-ra legyőzte a Borussia Dortmundot a Bundesliga 30. fordulójának rang­adóján. A Bundesliga 92. Ruhr-vi­­déki derbije előtt az a régen látott helyzet állt elő, hogy a Schalke meg­előzte a tabellán a Borussia Dort­mundot, előbbi a második, míg utóbbi a harmadik helyen állt a már biztos bajnok Bayern München mö­gött. Ősszel a Dortmund már 4-0- ra is vezetett, de 4-4 lett a vége, így sorozatban negyedszer is döntedenre végeztek a felek - a Ruhr-vidéki der­bik történetében még sohasem volt arra példa, hogy egymást követő öt mérkőzés is iksszel záruljon. Most sem történt: a második fél­idő elején Schmelzer hibája után Caligiuri szerzett labdát, Ko­­nopljankához játszott, aki 13 mé­terről kilőtte a kapu jobb oldalát. A játékrész derekán Reus szabadrúgás­ból egyenlíthetett volna, de a lehe­tőség kimaradt. A második félidőre feljavult ugyan a BVB, de egyenlítés helyett a hazaiak biztosították be a győzelmet: egy legurított szabadrú­gást Naldo bombázott a kapuba. A rangadót nyerő Schalke négy pontra ellépett riválisaitól, és ezzel karnyújtásnyi távolságba került az ezüstérem. Unalomba fulladt a római derbi Gól nélküli döntedennel ért vé­get a római derbi, azaz a Lazio és az AS Roma mérkőzése a Serie A 30. fordulójának vasárnapi záró­mérkőzése. Azt mondjuk sejteni le­hetett, hogy nem lesz öldöklő iram, hiszen a Roma kedden még a Baj­nokok Ligájában, míg a Lazio csü­törtökön az Európa Ligában lépett pályára. Az is várható volt, hogy a Roma az ünneplés, a Lazio pedig a csalódottság miatt nem lesz csúcs­formában, de az első 45 perc min­den várakozást alulmúlt. Parolo két kísérletén és Bruno Peres próbálko­zásán - ami ugyan a kapufa tövéről jött ki - kívül semmi nem történt. A második félidő sem volt sokkal mozgalmasabb, egészen a 80. percig kellett várni, hogy élet költözzön a mérkőzésbe. Akkor a Lazio román védője, Radu rántotta le a kapu félé igyekvő Cengiz Undert, amiért megkapta a második sárga lapját. Eusebio Di Francesco azonnal be is küldte Stephan El Shaarawyt, a megfogyatkozott Lazio pedig elkez­dett helyzeteket kidolgozni, melyek közül a legnagyobbat a monteneg­rói Adam Marusic hagyta ki. Lesimázta az Ajaxot a holland bajnok Az Eredivisie 31. fordulójában a PSV otthon 3-0-ra legyőzte az Ajaxot, így három meccsel a vége előtt tízpontos, behozhatadan előnyre tett szert. A PSV ezt meg­előzően 2016-ban ünnepelhetett legutóbb bajnoki címet, összessé­gében ez már a 24. aranyérme a gárdának - ha az Ajax megőrzi öt­pontos előnyét a harmadik helyen álló AZ Alkmaarral szemben, akkor a 33-szoros bajnok amszterdamiak­nak ez a 24. ezüstjük lehet. Pincési László

Next

/
Thumbnails
Contents