Új Szó, 2018. április (71. évfolyam, 76-99. szám)
2018-04-14 / 86. szám
www.ujszo.com | 2018. április 14. SZOMBATI VENDÉG 9 Vándorlélek, megállíthatatlan Kerekes Vica: „Kivirágoztam. Valami azt súgta, hogy megint mozdulnom kell. És jött a családom Fülekről..." Végre valaki, aki nem ragaszkodott a vörös loboncomhoz! (Taiabér Tamás felvétele) SZABÓ G. LÁSZLÓ Angol nyelven forgatott cseh filmben, a Milada című politikai drámában lápett közönség elé Kerekes Vica az idei Cseh és Szlovák Filmkarneválon. A nemzetközi produkciókban dolgozó, Fülekről indult szfnósznőt továbbra is három országban foglalkoztatják. David Mmka, az Ausztráliában végzett, de már Amerikában dolgozó, cseh származású rendező filmje 1937 és 1950 között játszódik. Főhőse Milada Horáková, a szabadságért és igazságért bátran kiálló prágai jogásznő, akit a kommunisták koncepciós perben hazaárulás és összeesküvés vádjával annak ellenére kivégeztek, hogy maga Albert Einstein, Winston Churchill és Eleanor Roosevelt kért kegyelmet számára. Kerekes Vica a jogásznő húgát alakítja a filmben, aki főijével együtt magához veszi és felneveli az 1950 júniusában kivégzett Milada Horáková lányát. Különös helyzet: bár cseh és szlovák filmrendezőktől gyakrabban kap szerepet, a legjobb női alakítás díját két alkalommal is Magyarországon nyerte el. Először a Molnár György rendezte Ki/Be Tavaretben, majd Almási Réka Tranzitidő című alkotásában nyújtott játékáért. Tizenhárom éve, hogy Pozsonyban elvégeztem a színművészeti főiskolát, s rögtön utána Magyarországra költöztem. Molnár Györggyel nem sokkal azután dolgoztam, hogy Budapesten gyökeret eresztettem. Azóta valóban többször álltam kamera előtt a cseheknél és a szlovákoknál, de az elmúlt hónapokban ismét magyar filmben játszhattam, Szász Attila Apró mesék című történelmi thrillerében. Német nyelven játszott már, angolul most először, a Miladában. Engem mindig izgatott, hogy más nyelveken mennyire tudok őszintén hatni. Hogy a gondolataim, a szavaim szlovákul, csehül, németül, angolul ugyanolyan hitelesek legye-, nek, mint az anyanyelvemen, vagyis magyarul. Bárhol állok is kamera elé, rengeteg energiát viszek abba, hogy felvétel közben már ne a nyelvre, a kiejtésre figyeljek, hanem igenis létjogosultsága legyen annak, amit kimondok. A Miladában az is imponált, hogy minden feltétel adott volt a pontos felkészüléshez. Ezzel a módszerrel most találkoztam először. Profi körülmények között angol nyelvtanár foglalkozott velünk. A börtönbeli jelenet is, amikor Milada a lányától búcsúzik, mi pedig a fékemmel együtt a szavunkat adjuk neki, a sajátunkként fogjuk felnevelni őt, iszonyú nehéz volt. Jó párszor felvettük, s nekem érzelmileg minden alkalommal ugyanarra a pontra kellett felhevítenem magam. Nem adhattam sem többet, sem kevesebbet. A készenléti állapot is nagyon izgalmassá teszi a munkát. Mert két felvétel közben sem pihenhetsz, nem csavarhatod le magadban a lángot. Ebben a filmben ráadásul minden jelenetem torokszorító volt. S amivel nehezítettem a dolgomat: próbáltam úgy megformálni a figurát, hogy ne egy erős, önálló egyén legyek, hanem Milada személyiségének az a része, amely megmutatja a közös, családi vonásokat. Szekundálni akartam a címszerepet alakító izraeli színésznőnek. Aládolgozni. Nem stúdióban, hanem egy híres prágai börtönben forgattak. Maga a miliő mekkora hatással volta játékára? A környezet mindenkire erősen hatott. Minden átállást igyekeztek gyorsan megoldani a stábtagok, hogy egy pillanatra se essünk ki az adott érzelmi állapotból. Ayelet Zurer, az izraeli színésznő hihetetlen társam volt abban a bizonyos búcsújelenetben. Annyira egymásra tudtunk csatlakozni, hangolódni, hogy azt kell mondanom: ilyen partnerem talán még nem is volt soha. Pedig nem az a barátkozó típus. Sokat töprengtem ezen, hogy ilyen a lénye, az alaptermészete, vagy egyszerűen csak ezt követelte meg a szerepe? A különcsége és a visszafogottsága mindenesetre nagyon kapóra jött a figurához. Tartotta magát. Senki felé nem nyitott, én is csak pár szót válthattam vele. Még izgultam is, hogyan fogunk működni a kamera előtt. De a felvételek során már csak egymásra fókuszáltunk. Igor Orozovié, korosztálya egyik legjelesebb színésze volt a másik partnere. Ő játszotta a férjét. Nagyon jó partner volt ő is, de mivel tömöríteni kellett az anyagot, a történet ugyanis Miladára koncentrál, önálló családként nem nagyon mutatkozhattunk meg a filmben. A cseh nézők, bár súlyos drámai történetekben is láthatták már, elsőként vígjátékokkal és mesefilmekkel azonosítják. Az ő szemükben Kerekes Vica „az a vörös, szeplős, érzéki magyar színésznő”. A Milada egészen más képet fest önről. Más a fizimiskám, más a frizurám, nem vagyok vörös, a ruháim is zártak. Hálás is vagyok David Mmkának. Végre valaki, aki nem ragaszkodott a vörös loboncomhoz! Régóta imádkoztam, hogy jöjjön már egy olyan rendező, aki mást vár tőlem, nem a megszokott külsőt. Hiába könyörögtem másoknak, mindig ugyanazt a választ kaptam, hogy nem, nem, nem, nekünk ez kell! Mintha attól féltek volna, hogy ha nem leszek vörös, minden máshogy fog működni. Most viszont befestették a haját. Nem. Parókát kaptam, és nagyon élveztem. Van még valami, ami miatt magasabb polcra helyezi magában ezt a filmet, mint az ezt megelőzőket? Miután angolul leforgattuk az egészet, el kellett készíteni a film cseh verzióját is. A cseh kollégák önmagukat szinkronizálták, az izraeli színésznőt érthetően cseh színésznő, és én is erre a sorsra jutottam volna, de nem engedtem. Soha életemben nem voltam még ennyire kemény, határozott. Kihúztam magam, és azt mondtam a cseh szinkronrendezőnek, hogy szeretném én megpróbálni. Vért izzadtam, mert tudtam, nem vallhatok kudarcot. Amikor Az Úr angyalát csehből szlovákra szinkronizálták, Pozsonyban kihagytak a munkából. Öt percig néztek, majd elutasítottak. Megalázó helyzet volt. Féltem, ugyanezt fogom megélni a Miladával is, de nagy örömömre nem ez történt. Igaz, David Mmka is mellettem állt. Leszinkronizáltam pár jelenetet, és azt mondta: mehet. Csatát nyertem. És most jön az Apró mesék, amelyet a kiemelkedő tehetségű Szász Attila rendezett. A másik csoda. Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni róla. Annyira nehéz volt elengedni a filmet, hogy amikor befejeződött a forgatás, álltam a zuhany alatt, és zokogtam. Majd megszakadt a szívem, hogy vége. A második világháború után, valamikor 1945-ben játszódik a film, amikor káosz és bizonytalanság uralkodik Magyarországon. A történet főszereplője egy szélhámos, aki ezt a zavaros időszakot próbálja kihasználni, míg egy váratlan találkozás örökre megváltoztatja az életét - olvasható a film ismertetőjében. Annyit azonban még elárulhatunk: két férfi küzd a nőért. Az egyik még nem érkezett meg a frontról, a másik, a férj katonatársa már ott van a közelében. A bemutatóig nem árulhatok el semmit, titoktartás kötelez, ezért a nőről sem beszélhetek. Súgva mondom: vagány, életre való teremtés, aki a legnehezebb helyzetekben sem veszíti el az erejét. Tele van titokkal a film. Nem lehet tudni, kinek tiszták a szándékai, ki mond igazat, és ki hazudik a figurák közül. Vagy hogy ki a manipulátor. Nagyon sok a filmben a megválaszolatlan kérdés. Az ön szerepéről is csak annyit árultak el az alkotók, hogy: „Kerekes Vica a tehetségéhez méltó feladatot kapott.” Évekkel ezelőtt, a Couch Surf vetítésén egymás mellett ültünk a moziban Szász Attilával. Kapott tőlem egy nagyon erős, gyömbéres cseh cukorkát. így ismerkedtünk meg. Most, hogy együtt dolgoztunk, elmondta, hogy már a Félvilágban is benne voltam nála a pakliban. Végül azért nem hívott, mert még nem voltak meg az arcomon azok a ráncok, amelyekre a figurának szüksége volt. Most viszont lefutottam nála mind a három kört. Előbb csak találkoztunk, beszélgettünk, aztán egyre közelebb és közelebb kerültem a szerephez, míg végül az enyém lett. Szabó Kimmel Tamás az egyik partnere. Miután Pozsonyból Magyarországra költöztem, a szolnoki színházban játszottam két évig. A Sose halunk meg színpadi változatában játszottam Tamással. Ő még akkor főiskolás volt. Mi, szolnoki színésznők fentük rá a fogunkat, hiszen olyan friss, harmatos fiú volt. Nagyon felhevítette a légkört. Jó volt vele játszani. És most, az Apró mesékben jól összecsaptunk érzelmileg. _ Molnár Levente a kolozsvári Állami Magyar Színház tagja. Ő játssza a férjét. Már a válogatáson éreztem, hogy nem lesz baj. Levente kiszámíthatatlan színész, csakhogy én ezt kimondottan élvezem. Meg is lepett sokszor a felvételek során. S most, hogy készen a film, mivel telnek a hetei, hónapjai? Filmszínészetet tanítok Salamon András és Incze Ágnes filmiskolájában. Kamarás Ivánnal vagyunk osztályvezetők. Régóta vágytam erre, hiszen pedagóguscsaládban nőttem fel. Az volt a nagymamám, az édesanyám és a bátyám is. Anyukám csak pislog, hogy tanítok, közben nagyon büszke rám. Színház? Még mindig nem? Vannak pillanataim, amikor kedvet érzek egy önálló produkcióra. Eljön majd ennek az ideje is. Mint ahogy a költözésemnek is eljött. Budáról Pestre? Budáról Budára. A Gellért tér közeléből a Várba. Gondoltam, lássuk a várost felülnézetből. Onnan, ahol a királyok laktak. Gyönyörű hely. A Tóth Árpád sétányra látok a szobából. Vándorlélek. Nem fog gyökeret ereszteni sehol. Van bennem elég erő ehhez is. Soha nem okozott lelki problémát, hogy éppen hol töltök hosszabb időt. Fülek, Pozsony, Prága, Budapest... én mindenütt jól érzem magam. A változások nagyon jót tesznek az embernek. Most is kivirágoztam. Valami azt súgta, hogy mozdulni kell. És jött a családom otthonról. Beültek a kocsiba, hozták a glettelőt, az ecsetet, a festéket, a vödröt, rendbe tették a régi falakat. Hogy szépen adhassam át a terepet, és több fázisban átköltöztem a másik lakásba. Apukám megfőzte anyukámmal a töltött káposztát, hozták magukkal, a bátyám a pálinkát, és jöttek, segítettek. Csak a párom furcsállta, hogy más országból hívok segítőket. Nem volt könnyű megértetnem vele, hogy ez mindannyiunkat boldoggá tett. Legalább addig is együtt lehettünk.
