Új Szó, 2018. április (71. évfolyam, 76-99. szám)
2018-04-13 / 85. szám
8 I KULTÚRA 2018. április 13. | www.ujszo.com PENGE A táguló kufliverzum Az utóbbi évek talán legüdítőbb gyermekkönyv-vállalkozása Dániel András kuflis sorozata. Az első rész 2013-ban jött ki (Egy kupac kufli), azóta évente, olykor kettesével jelennek meg a kultikussá vált sorozat darabjai, némelyekről már az Új Szó hasábjain is olvashattunk. Sőt, az elmúlt évben 3 kötettel gazdagodott a kufliverzum: kijött A kuflik és a mohamanyi, a Kuflik a láthatatlan réten, valamint A világ első kuflizenekara. (Az alábbiakban az első kettőről lesz szó.) A könyvek hátlapján célközönségként az óvodás-kisiskolás korosztályt jelölik meg a szerkesztők, de sokkal találóbbnak gondolom a kiadó honlapján található ajánlásokat, melyek a felső korhatárt 99 évre lövik be. Bizony, a felnőttek számára is remek szórakozást nyújtanak a kötetek. (Nem lepődnék meg, ha kisebb házastársi civakodásokról kapnék híreket, ki is olvasson fel este a gyereknek, ahogyan az nálunk is megmegtörtént...) Ennek elsődleges oka a rendkívül kreatív vizuális és nyelvi világ, mely nem veszíti szem elől elsődleges közönségét, miközben a felnőtt elvárások felé is kikacsingat, és sok résszel az első után is érdekes bír maradni. A kuflik olyanok, mintha Barbapapáék kelet-európai inkamációi lennének, bár ők nem rendelkeznek különleges képességekkel, nem is túl okosak, kicsit lepattantak, vágyaik is egyszerűek. Szívük azonban a helyén. A mohamanyiról szóló történetben például a nevezett lénynek segítenek élelemhezjutni. A kuflik imádnak .»„Hl --------------------j lustálkodni, hasat süttetni az elhagyatott réten, s bizony meg kell harcolniuk ezekért a kiváltságokért. A láthatatlan rétről szóló történetben a reggelre leereszkedő köd okozta rejtéllyel kell megküzdeniük Zödönéknek, hogy megleljék a megérdemelt reggelit. A másik történetben (könyvenkét 2 mesét kapunk) Hilda gombakalapja okoz kalamajkát, s mindkétszer „misztikus” segítők igazítják útba hőseinket. Ezek a példák itt csak tétova utalások arra, hogy a szerző milyen remekül építi be és fogalmazza át egyszerre a hagyományos mesei toposzokat. Sokat köszönhet a kuflik világa az amerikai rajzfilmek önreflexív szemléletének is, de messze kerüli azok cinizmusát. Klasszikus értelemben vett mesekönyvekről beszélhetünk, melyek egyúttal túl is lépnek szöveg és kép szokásos illusztratív viszonyán. A kufliverzum felépítésében ugyanis a vizuális és verbális összetevő ugyanolyan súllyal jelenik meg, nincs egyik a másiknak alárendelve. Önreflexív egymásbajátszásuk jelenti e kötetek szemléletmódjá-Sokatköszönhet a kuflikvilága az amerikai rajzfilmek önreflexív szemléletének, de messze kerüli azok cinizmusát. nak eredetiségét, elsődleges humorforrását. Nem lehet megunni az olyan gégékét, mint amilyen például a sűrű ködbe borult táj képe és a „ráhelyezett” felirat feszültségéből adódik: „Ez itt nagyon szép lenne, ha lehetne látni!” Vagy: „Itt van egy lepke” - mutat egy nyíl valamire, miközben a ködtől persze nem látjuk. S ami tényleg élvezet a felnőttnek, hogy e mese remeküljeleníti meg magának a vizuális befogadásnak az aktusát. Ez a reflexió kiterjed a szöveghatárokon túlra is. Pontosabban: a szerzői koncepció fikcióvá, ha tetszik, szöveggé alakítja az egész könyvtestet. Az előzéklapok már eleve a kitalált vizuális-nyelvi világban jelennek meg, felvezetve a meséket. Még a végén, a tirázs utánra is marad poén. Bélabá és Valér párbeszédéből kiderül, pontosan tudják, hogy egy mesekönyv szereplői. A kuflik így tanítanak a reflektált olvasásra, így élesítik a látást, miközben mindvégig egész egyszerűen, khm, cukik. Dániel András: A kuflik és a mohamanyi / Kuflik a láthatatlan réten. Pozsonyi Pagony, 2017.48-48 oldal. Értékelés: 9/10 VI DA GERGELY KRITIKAI ROVATA Menekülés a semmibe Sean Baker Floridai álom című drámája a talajvesztésről szól TALLÓSI BÉLA Sérült amerikai családokról szél a film. Valahol a periférián egyik napról a másikra élnek, bizonytalan bevételből próbálnak a legjobban kijönni, hogy a gyerekek valahogy jóllakjanak. A hatéves Moonee (Brooklynn Prince), a történt főhőse barátaival önfeledt játékkal - és a felnőttek bosszantására kieszelt csínytevésekkel - igyekszik kalanddá tenni a vakációt. Nihil, unalom és perzselő hőség süt át a filmen. Olyan lepusztult, lélektelen helyre visz el a történet, ahonnan mielőbb menekülnénk. Bár klasszikus értelemben vett, egyenes szálú történetről sem beszélhetünk: a Floridai álom epizodisztikus szerkezetű, vagyis lazán fűzött események sorozatát vonultatja fel egy szükségből összeverődött lakóközösség bemutatására és egy életstílus lassú, fokozatos feltárására. A floridai Orlandóban járunk, de nem a hotelek, vidámparkok és éjszakai bárok zónájában - oda csak az utolsó kockák vezetnek el Moonee kaotikus kitörési kísérletét, reménytelen menekülését megmutatva. A Floridai álom hősei a mesébe illő üdülőkomplexumoktól pár lépésre nyíló más, szűkös lehetőségeket kínáló világban élnek, olyan nívón, amitől már nem nagyon van lejjebb. Itt, a turistaparadicsom árnyékában, a Disneyland szomszédságában sivár környezetben áll egy lilára festett, ütött-kopott motel, amelyben a társadalom kirekesztettjei húzódnak meg. Közöttük él Halley (Bria Vinaite), a börtönviselt extravagáns nő, aki egyedül neveli a kislányát, Moonee-t. Sean Baker a kaotikus életmódról fest lehúzó képet köznapi helyzetek felvillantásával, és annak az ábrázolásával, hogy mennyire magukra hagyatottan, felügyelet nélkül töltik a vakációt a gyerekek az utcán, ahol a felnőttek bosszantására kieszelt csínyekkel múlatják az időt. Ki-kinyílik egy-egy ajtó, hogy belássunk a zajos motelotthonokba, ahol a zűrös múltú, bizonytalan egzisztenciájú felnőttek nem a vakációzó gyerekeik nevelésével, felügyeletével vannak elfoglalva. Legfőbb gondjuk, hogy legyen miből kifizetni a lakbért. Örökös harcot vívnak a motel gondnokával, Bobbyval (Willem Dafoe), aki éberen figyel, és szigorral igyekszik betartatni a házirendet. Ő a főnök és a kapocs, amely összetartja az epizodikusra széttördelt helyzeteket. A lakókörülmények bemutatása után, Baker Halleyt és a kislányát állítja a középpontba. Bobby támaszként próbál mellettük állni, de nem könnyű kezelni őket: mindkettő öntörvényű, zabolátlan, ezért is zuhannak mind mélyebbre, s válnak egyre elutasítottabbá. Halley nem tud megkapaszkodni, csúszik egyre lejjebb. A film a talajvesztéshez vezető utat mutatja be, olyan erősen és autentikusan ábrázolja a kitaszítottak magára maradottságát, kilátástalanságát, a gyámhivatal kemény fellépését, ahogy amerikai filmben ritkán látni. Sean Baker remekül, erős hatást kiváltva vezeti végig sorsok révén a lecsúszást a lejtőn, miközben nem kommentál, nem véleményez, csak realisztikusan, a maga pőreségében megmutat egy darab Moonee (Brooklynn Prince) édesanyjával (Bria Vinaite) (Fotók: asfk) A gondnokkal, Bobbyval (Willem Dafoe) A szomszéd fiúval kedvenc találkahelyükön, a lila fal tövében FILMKOCKA Floridai álom ■ Eredeti cím: The Florida Project ■ Amerikai dráma, 2017,111 perc ■ Rendező: Sean Baker ■ Forgatókönyvíró: Sean Baker, Chris Bergoch ■ Operatőr: Alexis Zabé ■ Zene: Lome Balte ■ Szereplők: Willem Dafoe, Brooklynn Prince, Valeria Cotto, Bria Vinaite, ■Christopher Rivera, Caleb Landry Jones A film előzetesét megnézhetik az ujazo.com-on. (filmvásznon ritkán látható) Amerikát. Nem könnyű nézni ezt a mozit, épp a történet hiánya miatt, és azért sem, mert nagyon töményen ábrázol életből vett, kilátástalan gyereksorsokat. Nem utolsósorban pedig, mert könyörtelenül szembesít azzal, ahogy abban a közegben, amit látunk, vagyis a mélyszegénységben az álmok már a gyermekkorban kettétörnek; a sorsok, ajövő már ott, akkor eldől. A külsőségeiben színes, festett világ belső, kevésbé látható, rejtegetett viszonyaival - amit a film kendőzetlenül, a maga valóságában, totál realitásában megmutat - nyomasztó és lesújtó.
