Új Szó, 2018. április (71. évfolyam, 76-99. szám)
2018-04-12 / 84. szám
www.ujszo.com I 2018. április 12. RÉGIÓ I 5 Elvesztette a pert ház tulajdonosa Egyelőre a Legfelsőbb Bíróságnak se sikerült elhallgattatni (Képarchívum) a zenélő A Legfelsőbb Bíróság megerősítette azt az előzetes intézkedést, amely megtiltja a zenélő ház tulajdonosának, hogy zenével zaklassa a város lakosait. A zenélő házat azonban egyelőre a Legfelsőbb Bíróság sem tudta elhallgattatni. ELiaim! A polgármester 2015. június 10- én adott ki ideiglenes intézkedést (rozhodnutie o predbeznom opatrení), amely arra kötelezi a párkányi zenélő ház tulajdonosát, hogy szüntesse be az együttélést zavaró tevékenységét, és állítsa vissza az eredeti békés állapotot. Az intézkedés miatt a zenélő ház tulajdonosa pert indított. Először a kerületi bírósághoz fordult, majd a Legfelsőbb Bírósághoz, amely három év elteltével megerősítette a kerületi bíróság előzetes intézkedésre vonatkozó korábbi jóváhagyását. „Hétfőn (április 9.) megkaptuk az erről szóló határozatot” - tájékoztatta lapunkat Eugen Szabó polgármester. A bírósági döntésről az ügy minden érintettjét értesítették. A határozatot ajánlott küldeményként vehették át. Miután a bíróságra beérkeznek az átvételi tanúsítványok, a döntés jogerőre lép. A párkányi Kossuth utca lakói abban bíznak, hogy ez után megszűnik a tizenhat éve tartó zenei terror, amit napi tizenhat órában kénytelenek hallgatni. Verdi La Traviata című operájának négyperces áriája Plácido Domingo előadásában tíz másodperces szünetekkel az év minden napján reggel hattól este tízig szól az utca egyik házából. A zenélő ház tulajdonosa így próbál bosszút állni azért, mert zavarja őt a szomszédok kutyáinak ugatása. „Aláírásokat gyűjtöttünk ellene, tüntettünk a városháza előtt, és több feljelentést tettünk, de nem jártunk sikerrel, mert a Szlovák Szerzői Jogvédő Szövetségnek kifizetett minden szükséges díjat, nem sértette meg az éjszakai nyugalmat és nem lépte túl a megengedett zajszintet” - állítják az utca lakói. A Legfelsőbb Bíróság polgármesteri intézkedést megerősítő határozata ellen nincs helye fellebbezésnek. Megsértéséért 1700 euróig terjedő pénzbírságot lehet kiszabni. „Nem bírságolni akarunk, hanem a döntést akarjuk érvényre juttatni. Sokféle lehetőségünk van, amelyeket most nem szeretnék pontosítani” — közölte a polgármester. Az ügyészség indítványára a rendőrség is lépéseket tett. Zaklatás bűntette miatt a tettest hat hónaptól három évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik. (guzsu, tasr) BEIRATKOZÁS Ogyalla. A Feszty Árpád Alapiskolában április 12-én (csütörtök) és 14-én (szombat) lesz a leendő elsősök behatása az iskola B pavilonjában, a negyedikesek tantermében. Csütörtök: 13.00-17.00; szombat: 9.00-12.00. Gúta. Mindhárom magyar alapiskolában (Corvin Mátyás AI, II. Rákóczi Ferenc Al, Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpont) április 12-től (csütörtök) 14-ig (szombat) lesz a leendő elsősök behatása. Csütörtök: 13.00-17.00 (az egyháziban 14.00-18.00); péntek: 8.00-17.00 (az egyházi-AJÁNLÓ Április 12. (csütörtök) Komárom -19.00: Még élni akarok - Jimmy-musical a városi művelődési központban. Jimmy szerepében Pintér Tibor. Közreműködik a szigetszentmiklósi Sziget Színház tánckara. Pozsony-18.00: Koszorús Rita Hypnotime című kiállításának megnyitója a Galéria 19-ben. Nagymegyer-10.00: nemzetközi roma nap a vmk-ban. Dunaszerdahely -18.00: Barak László Én nem menni lakni külföld című könyvének bemutatója a New York Caffee & Restaurantban. Április 13. (péntek) Pozsonypüspöki-18.00: Lampl ban 14.00-18.00); szombat: 8.00- 12.00 (az egyháziban 9.00- 12.00). Komárom. A város valamennyi magyar alapiskolájában (Eötvös utcai AI, Munka utcai AI, Jókai Mór AJ, Marianum Egyházi Iskolaközpont) április 12-én (csütörtök) és 13-án (péntek), 13 és 17 óra között lesz a beiratkozás. Az iskolavezetők kérik a szülőket, vigyék magukkal a személyazonossági igazolványukat és a gyerek születési anyakönyvi kivonatát. vének bemutatója a Vesna kultúrházban. Komárom-17.00: 17. Vox Humana Kórusfesztivál a vmk-ban. Fellép az Eötvös Utcai AI Kicsinyek Kórusa, a Határőr Utcai AI Skovránok (Pacsirta) énekkara, a vmk és a Jókai Mór AI Kicsinyek Kórusa, a Komensky Utcai Alapiskola Margarétky (Margaréták) énekkara, a Marianum Egyházi Iskolaközpont Schola Mariana Kicsinyek Kórusa, a vmk és a Jókai Mór Alapiskola Gyermekkara, a művészeti alapiskola növendékzenekara, a Gaudium vegyes kar és hangszeres kamaraegyüttes, a Klapka György Férfi Dalkör és a pápai Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola Kórusa. Zsuzsanna Ajándék című köny-Spis virsli 100g egységár 5,70 EUR/kg Az ideiglenesen csökkentett árak érvényességnek időtartama 2018.4.5-4.18 Bánovecky zsíros, rögös túró 250 g egységár 3,56 EUR/kg Ariel Color 50 adag mosás 3,75 kg egységár 2,13 EUR/kg Corgon 10% 500 ml + 50 ml grátisz egységár 0,89 EUR/I tücny h ^ 2SÜ0 CORGOfl Toreador szalámi 100 g egységár 5,60 EUR/kg mnovecto- hrudkoviW 2500 ARIEL Superbrands díj már 5. alkalommal! A legjobb hazai élelmiszerek Gyűjtsön a kedvezményre minden bevásárláskor! A kiadó es a hirdető fenntartja a jogát, hogy a hirdetésben előfordulhatnak tevedesek, hibák es sajtóhibák. Az arak csak az ideiglenesen csökkentett fogyasztói arak ervenyessege ■;**alatt vagy a készletek kimerüléséig ervenyesek. Egyes árucikkek es szolgaltatasok ara, illetve a kedvezmények mértéké nem veszi figyelembe a regionális különbségeket ezen árucikkek es szolgáltatások arai közt. A kedvezményeket az adott régióban érvényes alternatív arakból nyújtjuk. A röplapon levő termekek kiárusítása nem kizárt a kedvezmény -Sail időtartama alatt a JEDNOTAII. besorolású boltokban. EJ POTRAVINY SUPERMARKETS DP 180278