Új Szó, 2018. március (71. évfolyam, 50-75. szám)
2018-03-15 / 62. szám
Í14 UTAZAS 2018. MÁRCIUS 15. www.ujszo.com A célországban is kérhető a kártérítés A bécsi repülőtér vezetése számára már a legfontosabb, hogy minél több utas induljon Schwechatról, ezért ma már sokkal nyitottabbak a fapadosok megjelenésére, ez pedig veszélybe sodorhatja a pozsonyi légikikötő forgalmát (Fotó: Shutterstock) Bécsbe mennek a fapadosok, mi lesz a pozsonyi reptérrel? » Hetven új útvonalat indít a nyárig a Wizz Air Huszonegy új Airbus A320-as családba tartozó repülőgépet vesz át idén a magyar hátterű Wizz Air diszkont légitársaság, amely négy új célállomást és hetven gj útvonalat vesz fel járathálózatába. A légitársaság közleménye szerint júliusig Athén, Tallinn, Harkov és Bécs is elérhetővé válik a Wizz Air hálózatában, az osztrák főváros repülőtere nyártól bázisként üzemel majd. A bővülés több mint kétmilliárd dolláros befektetést jelent 11 bázison Magyarországon, az Egyesült Királyságban, Ausztriában, Lengyelországban, Ukrajnában, Romániában és Grúziában. Budapestre újabb Airbus A320-as érkezik, amellyel a ferihegyi flotta repülőinek száma 11-re nő. A Wizz Air tavaly novemberben jelentette be, hogy 146 Airbus A321neo repülőgépet rendelt, és ezzel rendelésállománya 281-re nőtt. (MTI) Veszélyben a pozsonyi repülőtér forgalma, a nagy európai fapadosok ugyanis egyre nagyobb számban jelennek meg a bécsi légi kikötőben. Korábban a magyar hátterű Wizz Air jelentette be, hogy bázist nyit Bécsben, az Easyjet már régebben elhagyta a szlovák főváros repülőterét, most pedig a Ryanair is jelezte: tárgyal bécsi reptér vezetésével, és bízik benne, hogy hamarosan Schwechaton is megjelennek az ír fapados gépei. Bécs sokáig nagyon negatív álláspontot képviselt a fapados légitársaságokkal kapcsolatban, hosszú ideig szinte csak a hagyományos fuvarozók járatai indultak az osztrák fővárosból. Most azonban az új vezetés számára már a legfontosabb, hogy minél több utas induljon Schwechatról, ezért sokkal nyitottabbak a fapadosok megjelenésére. Ma már számos fapadosnak van járata Bécsből, ilyenek az easyjet, a Vueling, a Volotea vagy a Norvégián, de ide sorolhatjuk a Lufthansa-csoporthoz tartozó Eurowings légitársaságot is. Júniustól már a magyar Wizz Air gépei is megjelennek Bécsben, és ha a Ryanair tárgyalásai eredményesek lesznek, akkor egy év múlva már az ír fapados is kínál járatokat az osztrák fővárosból. Ez pedig jelentősen ronthat a pozsonyi repülőtér forgalmán. A szlovák fővárosból induló utasok megközelítőleg húsz százaléka Bécs környékén él, így várhatóan ők inkább az osztrák fővárosból repülnek, ha megjelennek ott a fapadosok. Ez pedig magával hozza azt, hogy a Ryanair biztosan megszüntet néhány olyan járatot, amelyet nem tud megtölteni Pozsonyból, vagy azokat, amelyeket Bécsből egyszerűbben, és adott esetben drágább jegyekből tud nyereségessé tenni. Hasonló a helyzet a Wizz Airrel is, hiszen a magyar fapados is repül Pozsonyból, és lesznek olyan járatok, amelyek a most bejelentett bécsi bázisnyitás után az osztrák fővárosból is indulnak, így szinte biztosra vehető, hogy némelyik járat meg fog szűnni, kevesebbszer landol a jellegzetes lilás-rózsaszínre festett gép a szlovák főváros repülőterén. Hogy a bécsi nyitások mennyire befolyásolják a pozsonyi repülőtér forgalmát, ma még nehéz megjósolni, annyi azonban már most biztos, hogy számos olyan járat lesz, amelyre jegyet már csak bécsi vagy adott esetben budapesti indulással foglalhatunk. A legnépszerűbb célállomások szinte biztosan megmaradnak, ám azzal számolni kell, hogy csökkenhet a járatsűrűség, így az utasoknak már nem lesz nagyon választási lehetőség, eltűnik az indulási időpontok nyújtotta rugalmasság. Szabó Lad A a légitársaf\ ság, amely LjA r JM jelentős /% m késés JL JLXa/ miatt egy átszállásos repülőútnak csak az első szakaszát valósította meg, a kártalanítás érdekében a végső célállomás helye szerinti bíróságok előtt is perelhető - közölte az Európai Unió Bírósága. A luxembourgi székhelyű uniós törvényszék ítéletében aláhúzta: akkor is így kell eljárni, ha az egységes foglalás a teljes repülőútra vonatkozóan különböző légitársaságok járataival valósul A légitársaság a kártalanítás érdekében a végső célállomás helye szerinti bíróságok előtt is perelhető. meg, azonban a végső célállomásra jelentős késéssel való érkezés az első járat során bekövetkező zavarra vezethető vissza. Az ügy előzménye, hogy légi utasok az Iberia és az Air Berlin légitársaságoknál csadakozást magukban foglaló repülőutakat foglaltak Spanyolországból Németországba. Az első, spanyolországi belföldi légi járat jelentős késéssel érkezett, aminek következtében az utasok lekésték a Németországba tartó második járatukat. Az utasok végül többórás késéssel érkeztek végső célállomásukra. A jelentős késések miatt az érintett utasok a német bíróságokhoz fordultak, hogy a légi utasok jogairól szóló uniós rendelet alapján kártalanítást követeljenek az első járatot üzemeltető légitársaságtól. Az uniós bíróság ítéletében megállapította, hogy a németországi végső célállomás nemcsak a második légi járatot, hanem az első, spanyolországi belföldi utat illetően is a nyújtandó szolgáltatások teljesítési helyeként tekinthető akkor is, ha a két légi járaton a szállítást két különböző fuvarozó végzi. A bíróság hangsúlyozta, hogy egy teljes repülőút egységes foglalása esetén minden érintett légi fuvarozó kötelezettsége, hogy az utast a kiindulási pontból, az átszállást biztosító repülőtér érintésével a célállomásra szállítsa. Ennek értelmében a kiinduló és az átszállási pont közötti első, késéssel közlekedő járatot üzemeltető céget az utasok a célállomás szerinti bíróságon is perelhetik. (MTI) Kis késés is elég ahhoz, hogy az utas lekésse a csatlakozást (Fotó: Shutterstock) Műanyag szemétözön Báli partjainál egész világot bejárta az a You- Tube-on is látható film, amelyet egy brit búvár, Rieh Homer készített az egyik legnépszerűbb turistaparaelicsom partközeli vizeiben úszkálva. Első pillantásra úgy tűnik, mintha színes halak között lebegne, ám pár perc múlva kiderül, hogy nem egy varázslatos, virágos trópusi víz alatti világban barangol, hanem műanyagdarabkák és más szemét között. A nézők megdöbbenve konstatálták a szeméttömeget - először szembesülve azzal, amit a környezetvédők már évtizedek óta jeleznek, hogy lassan ellepi a tengert a műanyaghulladék. A halak testébe az utóbbi évtizedben mikroszemcsék formájában szervesültek be az apró részecskék, ám azok nem látszanak ennyire. A filmet a népszerű Manta Point merülőhelyen található, Nusa Penida szigetén, két mérföldre Bálitól forgatták. Rich Horner szavait idézi az alltomresor.se amikor leírja, hogy mit látott a nem is olyan mély vízben: „műanyag zacskók, palackok, poharak, szívószálak, szétesett csomagolóanyag-maradványok milliárdjait” - tárja a világ elé a helyzetet az alltomresor.se. Ezeket a műanyagokat előbbutóbb kilöki egy-egy nagy hullám a partra, vagy éppen átsodorja az áramlás egy másik, turisták által látogatott szigetre. Az elmúlt hónapokban széles körben figyeltek meg környezeti problémákat Báli környékén. Nem csak az ott élőkre és a turistákra nézve veszélyes ez, mert minden évben - ebben az évszakban különösen - a sziget körüli törmelék sokszor a szomszédos Jáva szigetén köt ki. A konfliktus kezelésére nincs pénzük a helyieknek, ezért nem marad más, mint takarítani, legalább a strandokon, ami elsősorban a turisztikai szolgáltatókra és az önkéntesekre vár. (Turizmus) Már a turistaparadicsomtól néhány kilométerre flakonok ezrei hullámoznak a tengeren, és a károk elhárítására nincs pénzük a helyieknek (Fotó: Shutterstock)