Új Szó, 2018. március (71. évfolyam, 50-75. szám)

2018-03-27 / 72. szám

8 I RÖVIDEN Afrikában toboroz az Iszlám Állam Lagos. Az Iszlám Állam dzsihá­­dista szervezet iraki-szíriai kali­fatusának eltűnésével a szervezet Fekete-Afrikában kezdett el in­tenzíven toborozni, ami azzal fenyeget, hogy újabb migráns­­válság éri Európát - jelentette ki az ENSZ Élelmezési Világprog­ramjának ügyvezető igazgatója. Szíriából elmenekülve sok dzsi­­hádista az Afrikát kelet-nyugati irányban átszelő, 500 millió la­kosú, aszályos Száhel-övezetben kötött ki, és szövetkezik az ottani szélsőséges szervezetekkel, az al-Kaida helyi szárnyával, illetve az al-Shabaab-bal és a Boko Ha­­rammal - tette hozzá David Be­asley. (MTI) Iszlamizmus a német iskolákban Boriin. Egyre nagyobb gond a szélsőséges iszlamizmus a német iskolarendszerben, a nemzetközi menekültválság révén súlyosab­bá vált jelenséggel a biztonsági szervek is foglalkoznak - írta a Bild német lap. A lap ismertet több esetet, amelyekben közös elem, hogy muzulmán vallású tanulók lépnek fel nem muszlint tanulók, főleg zsidó gyerekekkel szemben sértő, fenyegető vagy erőszakos módon. A lap kiemel­te, „Németországban gond az arab antiszemitizmus, amely a menekültválság miatt megerő­södött”. A Bild azt írta, a hatósá­gok követik a fejleményeket és aggodalommal regisztrálják, hogy egyre több iskolában tör­ténnek antiszemita és keresz­tényellenes incidensek. (MTI) Oroszoknak dolgozó lengyel kém Varsó. A lengyel Belbiztonsági Ügynökség (ÁBW) más európai uniós tagországok titkosszolgá­lataival együttműködve őrizetbe vett egy lengyel állampolgárt Oroszország javára folytatott kémtevékenység gyanújával - jelentette a lengyel közszolgálati hírtelevízió. A gyanúsított a len­gyel energiaügyi tárca alkalma­zottjaként kapcsolatban állt az orosz hírszerzés Varsóban dip­lomatákként akkreditált tisztjei­vel. Az őrizetbe vett Marek W. a minisztériumban a lengyel ener­getikai hálózat stratégiai pro­jektjeivel, valamint olyan esz­közök uniós forrásokból történő beszerzésével foglalkozott, amelyek a gázszállítások diver­zifikációját célozzák. (MTI) Iránnak köze van a jemeni lázadókhoz Dubaj. A libanoni Hezbollah, il­letve az iraki és bahreini lázadók által használt pokolgépekhez hasonló robbanószerkezeteket alkalmaznak a jemeni polgárhá­borúban is, ami arra utal, hogy ezeknek a fegyvereknek az elő­állításához Iránnak mindenképp köze van - állapította meg a világ válságövezetiben használt fegy­vereket vizsgáló független ok­nyomozó szervezet, a Conflict Armament Research. (MTI) KÜLFÖLD 2018. március 27. | www.ujszc.com Utcai összecsapások törtek ki vasárnap este Katalónia fővárosában annak hírére, hogy a német hatóságok letartóztatták az önkéntes száműzetésben élő Carles Puigdemont menesztett katalán elnököt. Tüntetők ezrei gyűltek össze a belvárosban, és megpróbáltak a spanyol kormány katalóniai főképviselőjének a székhe­lyére menni, hogy hangot adjanak a tiltakozásuknak. A rendőrség az útjukat állta, mire a tüntetők egy része erővel próbált meg áttörni a sorfalon. A dulakodás köz­ben a rohamrendőrség botokkal verni kezdte a tömeget. Szombat éjjel már voltak hasonló összecsapások Barcelonában; akkor számosán megsérültek. (TASR/ap) Sorra kiutasított oroszok Éles francia vita a terrorizmusról Moszkva/Berlin/Varsó. Az USA kiutasít 60 orosz diplomatát a Szkripal-iigy miatt, Német­ország és Lengyelország 4-4 orosz diplomatát minősített nemkívánatos személynek. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke bejelentette, összesen 14 európai uniós ország lépett összehangoltan. Az USA kiutasít 60 orosz diplo­matát és bezáratja a Seattle-ben lévő orosz konzulátust, válaszul Szergej Szkripal volt orosz kettős ügynök és lánya Dél-Angliában ideggázzal tör­tént megmérgezésére. A kiutasított diplomaták között van az orosz ENSZ-misszió New York-i nagykö­vetségén dolgozó 12, hírszerzéssel foglalkozó személy is. A döntéssel lefaragták az „elfogadhatatlanul nagyszámú” orosz hírszerző jelenlé­tét az USA-ban. A Fehér Ház leszö­gezte: a döntés „az USA-t biztonsá­gosabbá teszi, mert csökkenti Orosz­ország képességét, hogy kémkedjen amerikaiak után és a nemzetbizton­ságot fenyegető titkos műveleteket hajtson végre”. Moszkva válaszul 60 amerikai diplomatát küld haza. Varsó és Bsriin már lépett Varsó tegnap négy orosz diploma­tát nyilvánított nemkívánatos sze­mélynek, a döntést Jacek Czapu­­towicz lengyel külügyminiszter az Egyesült Királysággal vállalt szoli­daritással indokolta. Az Egyesült Ki­rályságot „a háború után európai tör­ténelemben előzmény nélküli” táma­dás érte, amikor „Európa területén célzatosan vegyi fegyvert alkalmaz­tak civilek egy csoportja ellen” - ér­tékelt Czaputowicz. A német szövetségi kormány is ki­utasít 4 orosz diplomatát, akiknek egy héten belül el kell elhagyniuk az or­szágot. A döntés a Nagy-Britanniával vállalt szolidaritás „erős jele”, és azt is mutatja, a német kormány nem hagyja válasz nélkül a legszorosabb szövetségesek elleni támadásokat - áll a külügyi tárca közleményében, amelyben kiemelték, az orosz fél ed­dig nem reagált megfelelően arra a brit felszólításra, járuljon hozzá a Nagy- Britanniában élő volt orosz-brit ket­tős ügynök és lánya megmérgezésé­­nek feltárásához. Az orosz diploma­ták kiutasítását indokolja, hogy nagy valószínűséggel orosz elkövetők hajthattak végre kibertámadást a kor­mány védett informatikai rendszere ellen - tették hozzá. Értesülések sze­rint Franciaország 4, Csehország 3, Litvánia 21, Ukrajna 13, Olaszország és Dánia 2-2 oroszt utasít ki. Áldozatok: még kórházban A briteknek kémkedő volt orosz kettős ügynök és vele együtt meg­mérgezett lánya továbbra is kórház­ban van. Az orvosok nem tudják megmondani, magukhoz térhetnek-e, és felépülhetnek-e valaha az idegmé­reg hatásaiból. Az eddigi vizsgálatok szerint sérülhettek a mentális képes­ségeik. Az orvosok szerint állapotuk most stabil, de bármikor rosszabbra fordulhat. A brit katonai Porton Down-i kutatóintézet szakértőinek megállapítása szerint a Novicsok nevű, oroszországi fejlesztésű, fegy­verekben is használható minőségű idegméreg-hatóanyaggal mérgezték meg Szkripalt. Az ügy miatt London már korábban 23 orosz diplomatát kiutasított, amire válaszul Moszkva is kiutasított 23 brit diplomatát. Kreml: ez banditizmus Moszkva szerint a banditizmussal határosak a Szkripal-ügyben Orosz­országgal szemben megfogalmazott brit vádak - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője. „Ez pél­dátlan arcátlanság. Főleg az, hogy még senkinek nem volt dolga olyan helyzettel, amelyben egy országot olyasmivel vádolnak, amit meg sem fogalmaztak és nem is igyekeznek megfogalmazni. Megállapítottuk, hogy ezek teljesen precedens nélkül álló, talán a banditizmussal határos nemzetközi ügyek. És mi áll e mö­gött? Nagy-Britannia belső problé­mái, esetleg Nagy-Britannia problé­mái a szövetségeseivel való viszo­nyában, avagy valami más?” - fo­galmazott Peszkov. (MTI, ú) Párizs. Fellángolt Franciaor­szágban a belpolitikai vita a ter­rorizmus elleni küzdelemről a pénteki dzsihádista merénylet­sorozat miatt: Laurent Wauqui­­ez, a jobbközép Köztársaságiak elnöke a titkosszolgálatok által a biztonságra veszélyesnek tartott emberek elzárását és a rendkí­vüli állapot visszaállítását, Ma­nuel Valis volt szocialista mi­niszterelnök a szalafizmus be­tiltását, Marine Le Pen, a radi­kális jobboldali Nemzeti Front elnöke pedig a belügyminiszter lemondását követelte tegnap. A négy áldozatot követelő iszla­­mista támadást elkövető, ma­rokkói származású francia ter­rorista barátnője is szerepel az állambiztonságra veszélyesnek tartott emberek nyilvántartásá­ban, az ún. S kartonban - kö­zölték tegnap nyomozati forrá­sok. A 18 éves nőt pénteken vet­ték őrizetbe. A S kartonban mintegy 25 ezer olyan ember szerepel, akikről a titkosszolgá­latok azt gyanítják, veszélyesek lehetnek az állambiztonságra. A gyanús személyek mintegy fele kötődik az iszlamizmushoz, a többiek szélsőségesnek tartott politikai nézeteik, külföldi kap­csolataik vagy huliganizmus miatt kerültek a nyilvántartásba, és nem tekinthetők potenciális terroristáknak. (MTI) Egyedül a részvételi arány kérdéses a tegnap kezdődött, 3 napig tartó egyipto­mi elnökválasztáson, mert a győztes személye már régen eldőlt - Abdel-Fattáh esz-Szíszi (felvételünkön) hivatalban lévő elnök lesz az. Esz-Szíszinek azért fontos a nagy részvételi arány, hogy megválasztásának legyen legitimitása. Névleg egy ellenfele van, a közvélemény előtt ismeretlen Músza Musztafa Mú­­sza, aki arra sem tett semmilyen erőfeszítést, hogy kihívónak tűnjön, (tasr/ap) Hét rakéta Rijád egén Rijád. A szaúdi légvédelem va­sárnap éjjel megsemmisített a je­meni húszi lázadók által kilőtt hét ballisztikus rakétát, közülük 3 Ri­jád északkeleti része felett robbant fel, a lehulló rakétadarabok pedig kioltották egy ember életét, amire nem volt példa azóta, hogy Szaúd- Arábia beavatkozott a jemeni há­borúba. A rakétatámadások a fővá­roson kívül az ország déli részén fekvő Nadzsán, Dzsizan és Hamísz- Musait városokat, illetve repterei­ket érték. A Rijád felett megsem­misített rakéták lehulló darabjai egy lakóházra estek, és kioltották egy egyiptomi polgár életét, két másik egyiptomit pedig megsebesítettek - közölte Turki al-Malki, a jemeni polgárháborúban részt vevő arab katonai koalíció szóvivője. A jemeni húszi lázadók elismer­ték, kilőttek néhány rakétát szaúdi célpontokra. Burkán H2 kis ható­­távolságú ballisztikus rakétát lőt­tek ki a Rijádtól 35 km-re fekvő Háled király repülőtérre, illetve célba vették néhány város repülő­terét. Az elmúlt hónapokban több­ször előfordult, hogy a jemeni hú­szi lázadók rakétákkal lőttek szaú­di célpontokat, és a rijádi reptér el­len is hajtottak már végre táma­dást. Öt hónap leforgása alatt há­rom rakétatámadás érte a szaúdi fővárost. Rijád és Washington is azzal vádolta Iránt, hogy rakéták­kal fegyverzi fel a jemeni síita lá­zadókat, amit Teherán tagadott. Jemenben 2014 augusztusa óta tart a polgárháború az Irán által tá­mogatott, síita húszik és a Szaúd- Arábia által támogatott, elismert jemeni elnökhöz, a Rijádban tar­tózkodó Abed Rabbó Manszúr Hádihoz hű erők között. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents