Új Szó, 2018. március (71. évfolyam, 50-75. szám)
2018-03-24 / 70. szám
www.ujszo.com | 2018. március 24. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 A közvélemény ereje Szlovákia most erre volt képes, és ez nem kevés LAJOS P. JÁNOS P eter Pellegrini kormánya kinevezve, 79 parlamenti képviselői voks biztosítva, tüntetések lecsengőben. Fico visszavonult a Smerbe - és a parlamentbe -, Kalinák helyett Drucker ül a belügyminiszteri székben. Az egy hónappal ezelőtti kettős gyilkossággal kezdődött politikai, társadalmi és kormányválság lassan befejeződik. Ha áttekintjük az elmúlt egy hónap eseményeit, dióhéjban ezt látjuk: a kettős gyilkosság - és elsősorban Ján Kuciak mint újságíró megölése - utáni sokk múltával a sajtó és a közvélemény is erőt tudott felmutatni. A sajtó az újabb korrupciógyanús ügyekkel tudott olyan feszültséget teremteni, amely az utcán tartotta a tömeget. A nyilvánosság reakciója - a több tízezres békés tüntetések a politikai vezetést is meglepték. Erre utal az események hatására kialakult zűrzavaros kommunikáció - például az egymillió euró az asztalon. Majd a társadalmi nyomás hatására a kormánykoalíció, elsősorban a Smer lassan hátrálni kezdett. Látni kell a különbséget a kormánypártok hozzáállása között. A kormány lemondatásáról, az előrehozott választásokról a koalícióból a Híd mert először nyíltan beszélni, még ha - F ico lemondásának hatására - később visszakozott is, és marad a koalícióban. Az SNS-től megszokhattuk, hogy csak akkor lázad, ha saját miniszteréről van szó, így most is az alibista álláspontot választotta: csak akkor szólalt meg, amikor már tényleg elkerülhetetlen volt, és végig a Smer álláspontját támogatta. Fico egyik pofont kapta a másik után, előbb kedvenc miniszterét volt. kénytelen feláldozni, de amikor látszott, hogy ez nem elég, kénytelen volt ő is távozni. Hogy ez Andrej Kiska, a koalíciós partner, vagy pusztán az utca nyomására történt, az ebből a szempontból talán mindegy is. Igen jogosak azok a félelmek, hogy Fico csak egy sorral lépett hátrább, és a bábokat továbbra is ő mozgatja. Marad ugyan a Smer- SNS-Híd-koalíció, de nem szabad elfelejteni, hogy az új kormányt már nem Fico vezeti és nem Kalinák a belügyminiszter. Az utca, a tiltakozó tömeg parlamenti demokráciában ennél többet nem nagyon érhet el. És ez nem lekicsinylés, elég csak átnézni Magyarországra vagy Lengyelországba, ahol a hazainál komolyabb ügyek hatására sem képes a társadalom távozásra kényszeríteni a kormányt. Az utóbbi napokban nemcsak Kiska teremtett precedenst azzal, hogy egy kormány kinevezése visszautasítható, ha valamelyik minisztere nem felel meg bizonyos feltételeknek, hanem Fico is—még ha nem is önszántából -, azzal, hogy bizonyos esetben a kormányfőnek is le kell mondania. Ez figyelmeztetés a mindenkori kormány számára. Az ország politikai vezetése nem lehet sem sokkal jobb, sem sokkal rosszabb, mint a társadalom. Még ha láttuk is az utcán hömpölygő békés tömeget, nem szabad azt hinni, hogy ez hű képet mutat a társadalomról, szociológiai terminológiával élve: a minta nem reprezentatív. Viszont Szlovákia újra megmutatta, hogy a közvélemény hetek alatt képes egy pozitív ügyért olyan erőket mozgósítani, amelyek kikényszerítik a kormány cseréjét. A másik oldalon viszont a kormány képes erőszak nélkül távozni a hatalomból. Szlovákia, az ország társadalma, most erre volt képes, és ez nem kevés. Az biztos, hogy a változás pozitív, az pedig újra a csak a társadalmon múlik, mennyire lesz tartós és mélyreható. HA T AKKOR VIGYÁZZ AZ ^ IRODÁMRA, A MÁRIA CUCCAIÉRT MEG AZÉRT AZ EGYMILLIÓÉRT MEG ^ MAJD ÁTKÜLDŐK VALAKIT ^ Kulcsátadás (Cartoon izer) Pillantás a Hídra MÓZES SZABOLCS A koalíció túlélte a szakítópróbát, összezárt és marad. Akár 2020-ig. Mi lesz a Híddal és a szlovenszkói magyar politikával? Megalakult Robert Fico negyedik kormánya, egyben az első, melyet nem közvetlenül a vezér fog igazgatni. A díszlet egy részét lecserélték, ám minden marad a régiben. A közhangulatot kivéve. A tüntetések lassan elcsendesednek, ám az új kabinet sosem látott legitimációs deficittel kezdi a kormányzást, amiből csak olyan drasztikus lépésekkel tudna kikecmeregni, melyek a Smer-rendszer korlátáit feszegetnék. A Híd az elmúlt napokban még mélyebbre csúszott abban a negatív spirálban, amelybe a 2016-os kormányalakítás után került. Abban a spirálban, amelyből tegnap is nehéz volt kilépni, de sokkal könnyebb lett volna, mint holnapután. A párt a maradással végleg kukába dobta azokat az elveket és értékeket, amelyek létezésének pilléreit jelentették, s melyekkel a 2016-os döntést részlegesen indokolni próbálta. Igazságos jói kormányzott Szlovákia, nyugati orientáció, a magyar-szlovák kapcsolatok javítása - ez mind illuzórikussá vált, a koalíció két induló axiómájáról, a stabilitásról és a szélsőségesek elleni gátról pedig ne is beszéljünk... A kormányfőcsere ellenére a Smer irányítja a koalíciót, az a párt, mely létezésének fő mozgatórugója a szisztematikus lopás, az állam elrablása. Ha valakinek erről eddig kétségei lettek volna, az utóbbi hetekben naponta megjelenő tényfeltáró cikkek alapján pontos látleletet kaphatott. Fico pártja a „rendszer” megtartásában érdekelt, vele nem lehet igazságos Jól irányított Szlovákiát építeni. A szakpolitikai reformok - oktatásügy, egészségügy, bármi más - szintén esélytelenek, pláne, hogy már csak szűk két év marad hátra. A nyugati orientáció deklaratív szinten megmaradt, ám a maffiakapcsolatok napvilágra kerülése és Fico összeesküvés-elméletei után ezt a kabinetet senki sem fogja komolyan venni külföldön, tárgyalópozíciója gyenge lesz. A koalíció megtartása a legnegatívabban talán a magyar-szlovák kapcsolatokra fog hatni. Nem a hétköznapokban, hanem a rólunk alkotott képet tekintve. A rendszerváltás óta a magyarok az élhetőbb Szlovákia partnerei voltak, nélkülünk nem bukott volna meg Meciar, nincs uniós és NATO-tagság. Most sok becsületes és a magyarokkal szemben nyitott szlovák úgy könyveli el a Híd lépését, hogy a magyarok elárulták az országot és annak jövőjét. Ezeket a károkat kell enyhíteni a felvidéki magyar elitnek a következő években. Gál Gábor minisztersége, Frantisek Sebej parlamenti képviselő távozása és Lucia Zitnanská háttérbe vonulása, majd várható dobbantása (Peter Kresákkal) az Alkotmánybíróságra jelzi a Híd belső átalakulását. Névleg még magyar-szlovák projektként fog működni, ám a szlovák rész végzetesen megroggyan. Nem látni a reményt, hogy a távozókat és/vagy arcukat vésztőkét a párt szlovák választórétege számára elfogadható, erős személyiségekkel tudják pótolni. Ettől még nem várható a párt támogatottságának hirtelen összecsuklása, ám a lassú erózió mellett a szlovákok távozása teremthet új helyzetet. Ez nem csak a Híd identitását érintené, alapvetően fog hatni a párt támogatottságára is. A szlovák választók nélkül ugyanis a Híd még az MKP eredményét sem tudná hozni. A Smer-SNS-Híd-koalíció továbbélése és a Híd eróziója új dilemmák elé állítja a szereplőket. Az elmúlt hetek dinamikusan változó eseményei óvatosságra intenek, ha akár középtávra szeretnénk jósolni, ám bizonyos trendek jól láthatók. Míg 2016-ban a Híd miatt nem lett közös magyar választási lista, a végsőkig tartó smeres kollaboráció és a párt népszerűségének olvadása új helyzetet teremthet. Kérdéses, hogy ennek mennyire lesz aktualitása, ha az MKP közben megegyezik Matovicékkal egy választási koalícióban... Mondhatnánk, ez a jövő zenéje, ám ez sem teljesen igaz. Az óra ketyeg, előrehozott választások nélkül is már jövőre indul a kampány. Birkák vagytok! L aibach, Pressburg, heute. Véletlenek sorozata, illetve inkább valami megfoghatatlan sorsszerűség kellett ehhez a halálpontos időzítéshez, hogy épp csütörtökön koncertezzen Pozsonyban a Laibach. A szervezés természetesen már tavaly elkezdődött, a tűmé egyik állomása lett „Pressburg”, a dátum, hajói emlékszem, december végén vált ismertté, és mi már januárban felhívtuk olvasóink figyelmét erre a kellemes szórakozási lehetőségre. Akkor még senki sem sejthette, mennyire aktuális lesz ez a 3 8 éves szlovén zenei kommandó 2018. március 22-én az MMC klubban. A Laibach jelentőségének hosszas ecsetelésére itt nem elég tágas a tér, úgyhogy igyekszem a lényegre szorítkozni. A nyolcvanas évek közepén a nemzetközi zenei szakmát és a közönséget egyaránt meglepte, hogy egy besorolhatatlan és sok szempontból kritikus zenekar jelentkezett Kelet-Európából, ahol a könnyűzenében korábban nem sok minden történt a nyugati stílusok másolásán kívül. A Laibach (Ljubjana német neve) mind zenei, mind ideológiai szempontból eredetit alkotott, hiszen sikerült összekapcsolnia a művészetet a mindennapok valóságával és provokálnia a politikai elitet. Tulajdonképpen nem találtak ki semmi újat, ismert narratívát és képi motívumokat használtak, de a fémes ipari zene és a techno irányába kanyarodó hangzás a látvánnyal megtámogatva elképesztő hatást ért el. Ráadásul látnoki módon sok mindent megjósoltak, például Jugoszlávia szétesését, illetve azt, hogy a régiónkban lezajló rendszerváltások után a pénz ideológiája diktál majd. A koncert napján tudtuk meg, hogy péntekre már nem szerveznek tüntetést a fővárosban. Hogy ezek szerint elég, ha kicseréljük a figurákat a sakktáblán, és minden rendben. Hogy magát a sakktáblát nem lehet lecserélni, mert akkor minden borulna, az egész jól felépített ká-európai valóság. Ebben a hangulatban vártuk a szürreális hangú Laibach-alapító, Milan Fras aktuális csapatát. Ugyanis egy tág alkotói közösségről van szó, mindig azok zenélnek, akik épp ráérnek. Az üzenet a lényeg. A huszonéves szintis srácról az elején azt hittük, hogy egy technikus molyol a színpadon. Aztán rázendített Jött egy hasonló korú dobos, egy gitáros, aki hegedűvonóval bűvölte hangszerét, maga Milan pedig csak azután került elő, hogy elhangzott a legújabb, Also Sprach Zarathustra című lemez intrója. Ezeket a „dalokat” egy színházi előadáshoz írták, egy Nietzscheadaptációhoz, egy grandiózus pszichodrámához, amely provokatív kérdéseket vet fel. A Laibachnál jobban kevesen tudnák bemutatni a filozófus világát és gondolatiságát. Azét a filozófusért, aki ma megint aktuális, nálunk is. A történelem ismétli önmagát, a társadalmi-politikai valóság összekapaszkodik a popkultúrával, kíméletlenül dübörgő zajkulisszák között. Nincs menekvés. Minden a fejünk felett dől el. Ezt sugallta a Laibach ezen az estén. Tudtuk, hogy egy konceptalbumot hallunk élőben, hogy nem lesz szövegelés a számok között, mégis reméltük, hogy a frontember mond valamit nekünk. Valamik amibe belekapaszkodhatunk. Az utolsó szám utáni tapsot két kézzel halkította le, mint egy karmester. Néma csend lett a teremben. Milan pedig meghajolt és lazán kisasszézott. Értsd: Birkák vagytok! Mindig és mindenkor azt csinálnak veletek, amit akarnak. JUHÁSZ KATALIN
