Új Szó, 2018. március (71. évfolyam, 50-75. szám)
2018-03-22 / 68. szám
2 KÖZÉLET 2018. március 22.1 www.ujszo.com Gál Gábor, a meglepetésminiszter Gál Gábor, a Híd jelöltje az igazságügyi minisztérium élére „természetes" mosollyal várta az elnöki palotában Andrej Kiska államfőt (sita felvétel) FINTAMÁRK Mikor Bugár Bélát a Pátria rádióban arról kérdezték, kit jelöl a Híd Lucia 2itftanská megüresedő igazságügyi miniszteri posztjára, a pártelnök rá nem jellemzően azonnal mondott egy nevet, Mária Kolíková államtitkárát. Aztán mágis máshogy lett: a posztra némi meglepetésre végül Gál Gábor kerül. Gál, bár régóta van már a politikában - 19 évesen már helyi képviselő volt Nagymácsédon, 28 évesen pedig parlamenti képviselő az MKP színeiben ennek ellenére eddig nem tartozott a Híd legdominánsabb pozícióval rendelkező politikusai közé, mindig egy szinttel a legszűkebb felső kör alatt állt. Szakpolitikai szinten sem volt mindig ő az első választás, bár ezen a téren kifejezetten aktív volt. Ő volt még MKP-sként Malina Hedvig első védőügyvédje, később pedig, már hidasként ő vitté az állampolgársági törvény elleni - azóta elutasított - beadványt az Alkotmánybíróság elé. Háttérben Később azonban Lucia Zitnanská és Peter Kresák érkezésével hátrébb szorult, a ismertebb szakpolitikus magára vállalta a Híd, jogi agytrösztjének” szerepét. Gál nem tartozott Zitnanská legközelebbi köreihez, ám gyakran tartottak közös sajtókat az egyszínű Smer-kormány igazságügyi miniszterét, Tomás Borecet bírálva. A politikusról azonban nem sokan feltételezték, hogy igazságügyi miniszteri ambíciókat dédelgetne. Néhány kudarc Gál a Híd parlamenti frakcióvezetője lett, ám politikai pályája az utóbbi időszakban kissé hanyatlott, a megyei választásokon csúnyán leszerepelt, amiért a hírek szerint komoly fejmosást is kapott a pártban. Ráadásul neve felmerült a Largo SK kapcsán is, melyet azzal gyanúsítottak, hogy illegálisan alkalmaz szerb vendégmunkásokat. Gál ügyvédi irodája jogi szolgáltatást nyújtott a cégnek, ám a politikus szerint ők nem láttak bele a cég szerződéseibe, csak cégjogi szolgáltatásokat nyújtottak nekik. Emellett pedig gyakran felmerült az is, hogy Gál horvátországi apartmanja szomszédos egy Mikulás Cérnákhoz közeli vállalkozó, Jozef § vidrán ingatlanjával, és ismerik is egymást. Gál erről azt mondja, amikor megvásárolta az apartmant, fogalma sem volt, ki Svidrán. Zitnanská megürült helyére tehát nem ő volt az első jelölt, a párt eredetileg a volt miniszter jobbkezét, Mária Kolíkovát szerette volna a poszton látni. A Híd kérdésünkre azt válaszolta: Kolíková döntött úgy, hogy inkább államtitkárként folytatná a munkát. A második kézenfekvő választás Peter Kresák alkotmányjogász lehetett volna, akiről azonban az a hír jálja, hogy ő inkább az Alkotmánybíróságon képzeli el jövőjét. Találka Kiskéval így jutott el a Híd Gálhoz, aki tegnap találkozott Andrej Kiska államfővel a többi miniszteijelölttel együtt. Gál a találkozó után nem ment bele különösebben a beszélgetés részleteibe. A fő témák közt ott volt az alkotmánybírók megválasztásának kérdése, vagy épp a kábítószerekkel kapcsolatos, az SNS által elkaszált reform is. Gál előbbivel kapcsolatban azt mondta, az alkotmánybírók kapcsán van politikai akarat arra, hogy változzanak a kiválasztás feltételei, utóbbiról pedig azt, hogy probléma, ha egy középiskolást egy marihuánás cigaretta miatt egy életre megjelölnek, de a reformnak olyannak kell lennie, hogy támogatást kapjon a parlamentben, és csak a „legártatlanabb esetekre” kell szűkíteni a dolgot. Óvatos optimizmus Az igazságszolgáltatásban tevékenykedő szervezetek képviselői óvatos optimisták Gállal kapcsolatban. Kristina Babiaková, a Via Iuris szakértője lapunk kérdésére azt mondta, Zitnanská a hátán vitte az igazságszolgáltatás rendszerszintű reformját, és remélik, Gál folytatja a munkáját. „Van potenciál benne, ha lesz bátorsága konkrét lépéseket tenni. Elsősorban az ügyészség közellenőrzését, illetve a rendőrség politikai befolyástól való megszabadítását kell végigvinnie, de fontos az alkotmánybírók kiválasztásának reformja, és az információs törvény módosítása is” - mondta Babiaková. Katarina Javorcíková, a Pozsonyi Kerületi Bíróság bírája, aki a Bírók a Nyitott Igazságszolgáltatásért Kezdeményezés tagja, azt mondja, Gállal nincsenek személyes tapasztalatai, de nincs ellene szakmai kifogása. „Fontos lesz, hogy legyen egy olyan csapata, akiknek konkrét tapasztalataik vannak a bíróságok és bírók munkájával kapcsolatban” - jegyezte meg. Hozzátette: Gálnak meg kell majd küzdenie azzal, hogy jelenleg is nagyon alacsony a lakosság bizalma a bíróságokban, ami a személyi állománnyal, illetve a döntések minőségével függ össze. Emellett hosszúak a bírósági eljárások is: ezt az okozza, hogy rosszul osztják el a bírói állományt az egyes bíróságok között, javítani kell az új bírók kiválasztásának rendszerén, a bírósági adminisztráció pedig súlyosan alulfinanszírozott. Drucker nem akart belügyminiszter lenni LAJOS P. JÁNOS Előbb meg akar ismerkedni a belügyminisztérium aktuális helyzetével, csak ezt követően hajlandó konkrét lépésekre, de a személyi változásoktól sem zárkózik el. Tornái Drucker belügyminiszterjelölt azt is bevallotta, hogy legszívesebben maradt volna az egészségügyi tárca álén. Pozsony. Részben a kialakult helyzetért érzett felelősség vitte rá, hogy elfogadja Peter Pellegrini megbízott kormányfő felkérését, és vállalja a belügyminisztérium vezetését. „Érzékelem a kialakult társadalmi helyzetet, és ha más személyben nem tudtak megegyezni, akkor legalább meg kell próbálnom a helyzet stabilizálását” - jelentette ki Drucker, miután beszélt a kinevezéséről Andrej Kiska köztársasági elnökkel. A legtöbb kérdésre ugyanakkor kitérő választ adott. „Nem vagyok szakértő a belügyi tárcára, sem a fegyveres testületekre, nem is várható el tőlem, hogy minden kérdésben azonnal állást foglaljak - válaszolta arra a kérdésre, hogy kész-e leváltani Tibor Gáspár országos rendőrfőkapitányt. - Értem a helyzetet, értem az emóciókat, kész vagyok a határozott fellépésre, személyi változásokra is, de előbb meg kell ismernem a teljes képet, az embereket is.” A belügyminisztérium államtitkárai nem változnak, a tárcánál marad Denisa Saková, akit Kalinák egyik legközelebbi munkatársának tartanak, és a helyén marad Rudolf Urbanic, az SNS jelöltje is. Gaápar leváltása Elismerte azt is, hogy Gáspár leváltását Andrej Kiska is felvetette a megbeszélésük során, arra a kérdésre azonban nem válaszolt, hogy hajlandó lenne-e meneszteni Gáspárt azonnal, még a főkapitány megválasztási szabályainak módosítása előtt, vagy csak azt követően. „Azonnal el kell kezdeni a törvényalkotási folyamatot az igazságügyi tárcával és más minisztériumokkal arról, hogy hogyan nézzen ki az országos rendőrfőkapitány kiválasztása, megválasztása és leváltásának folyamata, akárcsak a rendőrség belső ellenőrző szervének az átalakításáról is” - nevezte meg egyik legfontosabb és elsőként végrehajtandó feladatát a miniszter. A Kuciak-gyilkosság pártatlan és gyors kivizsgálását elsősorban a belügyminiszteri pozíciója súlyával akaija elősegíteni. „Miniszterként, jogilag nem szólhatok bele az ügy kivizsgálásába, de a pozíciómból kifolyó autoritásommal mindenképpen elő akarom segíteni, hogy az ügyet a lehető leggyorsabban kivizsgálják, álljon bármi annak hátterében” -jelentette ki Drucker. Drucker=Rá2? Az ellenzék nem lát sok különbséget Drucker és a korábban javasolt Jozef Ráz között. „Azt tartjuk a fontosnak, hogy milyen a kapcsolata a leköszönő miniszterrel, Robert Kalinákkal - magyarázta lapunknak Grendel Gábor, az OEaNO-Nova parlamenti képviselője. - O is baráti kapcsolatban áll a volt belügyminiszterrel.” Azt Drucker is elismerte, hogy már régebben, már a miniszteri kinevezése előtti időből ismeri Robert Kalinákot, de cáfolta, hogy barátok lennének. Kijelentette azt is, hogy nem viszi magával a belügyminisztériumba Jozef Rázt, aki várhatóan marad az egészségügyi minisztérium hivatalvezetője. Grendel szerint a belügyminisztériumot nem lenne szabad a Smer hatáskörében hagyni. „Maga a rendőrfőkapitány jelentette ki, hogy Ján Kuciak meggyilkolása mögött az újságírói tevékenysége áll, Kuciak cikkeinek 99 százaléka a Smerhez köthető vállalkozókról, a párt korrupciós botrányairól szólt - magyarázta Grendel. - A Smer nem vezetheti tovább ezt a tárcát, sem párttag, sem párton kívüli miniszter személyén keresztül”. Drucker kinevezését elfogadhatatlannak tartja az SaS is. „Elképzelhetetlen, hogy el tudná végezni azokat a feladatokat, amelyek előtte állnak, mint például a rendőrség és a belső ellenőrzés vezetőinek leváltása, illetve a rendőrség megtisztítása a szervezett bűnözés befolyásától” - jelentette ki Eubomír Galko, az SaS alelnöke. Drucker legfontosabb feladatai ► A rendőrség iránti bizalom megteremtése. ► Az országos rendőrfőkapitány és a belső ellenőrzés vezetője kinevezésének átalakítása. ► A Kuciak-gyilkosság kivizsgálásának elősegítése. romáé Drucker elismerte, azért lesz belügyminiszter, mert nem találtak mást (Felvétel: Matej Jankovie/Pius jeden deft)