Új Szó, 2018. március (71. évfolyam, 50-75. szám)
2018-03-21 / 67. szám
www.ujszo.com KÖNYVESPOLC ■ 2018. MÁRCIUS 21. vn „Vigyázzatok a magyar irodalomra” Ha az írónak fájt a foga, miközben írt, és mi erről később tudomást szerzünk, akkor vajon befolyásolja-e ez a többlettudás a befogadást, az értelmezést; vagy másképp mondva: hozzátartozik-e a szöveghez a fogfájás? - tette föl a kérdést két évtizeddel ezelőtt szeretett tanárunk, Cs. G. Vannak kérdések a múltból, amelyek időnként újra fölbukkannak, s a rájuk adott válaszokba - jobb esetben - újabb tapasztalatok íródnak be. K osztolányi nagyon határozottan fogalmaz ebben a kérdésben Az írástudadanok árulása - Különvélemény Ady Endréről című tanulmányában, mely a magyar irodalom egyik legizgalmasabb vitáját indította el; véleményét később az irodalomteoretikusok gyakran idézték a biográfiai szerző és az elbeszélő elkülönítésekor: ,Az írástudatlanok eddig mindig azzal állottak elő, hogy csak az élet fontos, az élmény. De miben van az író élete, élménye, aki egy papírlaphoz szögezte magát, ha nem a betűiben? Mi ad fogalmat életéről, élménye izzásáról, ha nem a betűi? Nincs-e minden teremtett embernek élete és élménye, anyja, kedvese, fájdalma és halála? Nem mindegy-e, hogy az, aki az álmatlanságról vall, tizenöt éjszaka nem aludt-e, vagy csak egy éjszaka? Mit ér az élet, az élmények száza, ezre, ha azokat nem tudja kifejezni? Hát nem a kifejezés eredetisége, ereje által magasztosodik valaki költővé?" Az irodalomtörténészek és -teoretikusok évekkel, évtizedekkel ezelőtt fedezték föl „újra” Kosztolányit, sorra jelentek meg az új értelmezések, tanulmányok, kötetek. 2007- ben merült fel először a biográfia megírásának ötlete, s tíz évvel később került a könyvpiacra. Arany Zsuzsanna egy monumentális, 692 oldalas Kosztolányi-életrajzot adott közre, ebből csak a jegyzetek és a bibliográfia több, mint 180 oldalt tölt meg. A szerző kezdetben a Kosztolányi kritikai kiadáson dolgozó kutatócsoport tagjaként mélyült el a kultikus író életművében. Ezek a filológiai „előmunkálatok” nyomot hagytak az öt évig készülő életrajzon; gazdagon adatolt, sok kis kitérővel építkezik a szövegmonstrum. A bevezetőben Arany leszögezi, hogy elsősorban az angolszász biográfiai hagyományt tekintette mintának: elsődleges forrásokra támaszkodott; tudományos igénynyel, de esszéisztikus nyelven a „művelt nagyközönséget” óhajtotta megszoktam. így fogalmaz: „Osztom az általam tanulmányozott életrajzok abbéli fölfogását is, miszerint az életút kozmetikázása helyett mindent a lehető legpontosabban, realista ábrázolásra törekedve, kertelés és hamis kultuszteremtés vágya nélkül lehet és kell elmondani. ” Végig a személyiségrajzra, az életeseményekre fókuszál, nem foglalkozik az értelmezésekkel, olvasatokkal. A litera portálnak adott interjúban azt mondja Arany Zsuzsanna, hogy a köztudatban élő kliséket akarta lebontani: árnyaltabb képet szeretett volna adni Kosztolányiról, megmutatni, hogy nem olyan könnyű egy-egy döntés megítélése. Elsősorban az író politikai szerepvállalásait és publicisztikáját mutatja be összetetten a szerző. A huszadik század elején a lapok száma megugrott, a sajtó befolyása nőtt, ezzel összefüggésben Kosztolányi „kenyérkereső foglalkozása” is nagyobb presztízzsel bírt. Fontos megjegyezni, hogy az újságírók több helyen is dolgoztak párhuzamosan, és „alkalmazkodtak mindenkori munkáltatójukhoz, nem meggyőződésüket, hanem szaktudásukat adták el a munkaerőpiacon”. Egészen elképesztő, de Kosztolányi közel 400 lapnak dolgozott életében, és ezek - ideológiailag - nagyon sokfélék voltak. A szépirodalom is hangsúlyosan jelen volt a lapokban ebben az időszakban. Időnként belefáradt w Az újságírás undok egy dolog annak a művészete, hogy az ember hashajtó nélkül is hasmenést idézzen elő. az újságírói munkába, egy ilyen alkalommal így írt Babitsnak 1906 áprilisában: ,aiz újságírás undok egy dolog annak a művészete, hogy az ember hashajtó nélkül is hasmenést idézzen elő. ” Ugyanott vagyunk, mint akkor Sokszor hallottuk már, hogy Ady publicisztikája mennyire aktuális ma is - és e kötet olvasója látni fogja, hogy ez mennyire így van. Két, ellentétes érzés fog eluralkodni rajta: az egyik az örömé, hogy milyen zseniális próféta élt ebben az országban alig száz éve, és mi a kezünkben tarthatjuk jövendöléseit; a másik viszont a gyötrő dühé és szomorúságé: egy tapodtat sem haladtunk előrébb! Ugyanott vagyunk, mint akkor. Sőt. Ady képes még most is botrányt okozni, hiszen ő, aki költészetében a magyar lélek legmélyebb húrjait pengeti, ezen írásaiban szenvedélyesen küldi el a francba az összes nacionalista, antiszemita és klerikális eszmét és politikust, miközben az évek során (1899-es az első, 1915-ös az utolsó szöveg) egyre harcosabb feminista és (bizony!) szocialista. Nagyon kritikus a fennálló világrenddel, az Európa uralta civilizációval, az oktatási rendszerrel, de legfőképp hőn szeretett hazájával, Komp-országgal, amely ismét Kelet felé igyekszik, mint már oly sokszor az elmúlt ezer évben. Hánykolódik, billeg, s mi a korláton kihajolva, aggódva nézzük a bukdácsolást. Ady Endre közel húszéves újságírói pályafutása alatt megírt, háromezernél is több cikkét a debreceni Főiskolai Lapok, a Debreceni Hírlap, a Debrecen, a nagyváradi Szabadság, a Nagyváradi Napló, a Budapesti Hírlap, a Budapesti Napló, a Pesti Napló, a Jövendő, a Világ, a Népszava és a Nyugat közölte. Publicisztikájából, máig ható meglátásaiból most Király Levente válogatott össze egy kötetre valót. Ady megmondja - Válogatás Ady Endre publicisztikai írásaiból Corvina Kiadó, 2017 212 oldal A Színházi Elemek nyilatkozott Kosztolányi az alkotói módszeréről, elárulta, hogy naponta 40 cigarettát feltétlenül el kell szívnia, ha dolgozik, mégpedig erős cigarettákat. Az íróasztalán tíz különféle illat, melyeket erősebb hangulatok előidézésre használt. Megvallja, hogy az Édes Anna szerelmi fejezeténél a szegfűszegest használta, a gyilkosságnál pedig az éteres üvegcséért nyúlt. A cigarettákat, illatokat, szagokat számtalan csésze feketekávé kísérte. Talán a legismertebb babonája, hogy gyerekkorától zöld tintával írt. Első - Remington típusú - írógépéről lelkesen tájékoztatja a Pesti Hírlap olvasóit, később mégsem rajongott az írógépén. Halála előtt pár hónappal följegyezte, hogy az íróeszköz hatással lehet az írásra: „(...) az írógép köszöntött ránk ördögi zajával villámgyors beidegzéseivel elröppenő íveivel és másolópapírjaival s vele együtt a műkedvelők borzalmas korszaka, amikor már senkinek se volt mondanivalója, de ezt sietve mondta el s lehetőleg böbeszédűen tíz-tizenöt kötetes regényekben kiadósán, a semmit is folhigítva. ” Több bizonyíték is alátámasztja, hogy Kosztolányi több éven át drogozott; nem csupán a verssorai utalnak erre - ,Miért a kokain? / Megvannak okaim, és Csodálkozol a kokainistán, Is nem érted?I Gondolkozzál az okain istán-!s megértedT -, hanem az is, hogy Hatvány bárótól „oltó tűt” kapott karácsonyra, s a felesége az életrajzi kötetében beszámol egy esettől, amikor leleplezte a férjét: „(...) a könyvtárszobában a kulcsaimat keresem, egy sor könyv mögött pedig véletlenül megtalálom a veszedelmes szert. ” A rajtakapott férj megígéri, hogy felhagy a drogok használatával. (Arany megjegyzi: a kokainhasználat a legvalószínűbb, de az ópium sem zárható ki.) A friss Kosztolányi-életrajz a mához is intéz kérdéseket: Milyen ma az irodalom és a politika viszonya, és hogyan beszélünk erről? Menynyiben befolyásolja egy-egy életmű kanonikus pozícióját az író politikai szerepvállalása, illetve az aktuális politikai kurzus hogyan viszonyul ehhez? Az életrajz egyik újdonsága az is, hogy „Kosztolányi - a források tanúsága szerint — elég határozott volt a hétköznapokban, nem pedig afféle ábrándos világfi vagy »szegény kisgyermek«, amilyennek olykor bemutatták. Nagyon komoly élettapasztalatokkal és emberismerettel rendelkezett, az egész életét (szinte mártírként) az irodalomnak és az anyanyelvűnknek szentelte, illetve sokkal inkább volt harcos, mint passzív karakter. ” Az író 1933-ban fedezi föl a vörös foltot az ínyén, amely rákbetegségének az első jele volt. A következő három év szinte kezelésekkel és műtétekkel telik. Két szerzőhöz ragaszkodott az utolsó időszakban, Arany Jánoshoz és William Shakespeare-hez. 1936. november 5-én vettek tőle végső búcsút a Fiumei úti sírkertben. A temetésről Karinthy tudósított: ,Aztán megindult a menet és szépen leejtettük a koporsót a földbe - síremléked még nincs, a fejfán, olyan egyszerűen, ahogy Te írnád, ha novellában vagy regényben temetnéd hősöd, ennyi áld Kosztolányi Dezső, élt ötvenegy évet. ” Sánta Szilárd Arany Zsuzsanna: Kosztolányi Dezső élete Osiris Kiadó, 2017, 692 oldal 11 A NYUGAT • A Nyugat kezdettől fogva rangos irodalmi, kulturális fórumnak bizonyult, ugyanakkor minden szám megjelenéséért és az előfizetők megőrzéséért meg kellett küzdeni. A lap üzleti könyvei nem maradtak fenn, de a hozzáférhető források szerint az előfizetők száma az induláskor kb. 500-ra volt tehető, de ez a szám néhány éven belül 3000-3500-ra emelkedett, majd az első világháború vége felé 4000 körül érte el a csúcsot. A későbbi évtizedekben aztán 800 és 2000 előfizető között ingadozott az olvasottság. • Pusztán az előfizetők nem tudták volna fenntartani a folyóiratot, ezért jómódú polgárok anyagi támogatására szorult. A Nyugat Irodalmi és Nyomda Részvénytársaság megalakulásakor a támogatók részvényesekké váltak. A nyugatot írók, költők között egyedül Adynak voltak részvényei. • Az induláskor a Nyugat egy évre szóló előfizetése (24 szám ára), 20 korona volt, nem előfizetőknek egy szám 1 koronába került. Ez az utóbbi összeg megfelelt két karzatra szóló színházjegy árának. • A Nyugat szellemiségét, esztétikai elveit a szerkesztőség olyannyira komolyan vette, hogy 1912-ben még párbajra is sor került a tárgyban: Osvát Ernő, a lap első korszakának legaktívabb szerkesztője vívta Hatvány Lajossal aki amellett, hogy a lap mecénása volt, maga is színvonalas írásokkal gazdagította a tartalmat, és szerette volna direktebben befolyásolni a folyóiratban megjelenő szerzők kiválasztását. A duellum során komolyabb sérülés nem történt, de Hatvány ezután évekre hátat fordított a Nyugatnak. Megannyi Móricz-arc, megannyi téma Lehet-e egy tollforgató művészről hiteles pályaképet festeni, ha csak részleteiben ismerjük életművét? Nyilvánvaló, hogy a százszázalékos szövegismeret csak megközelíthető ideál lehet, de minél teljesebb, annál hitelesebb az írói profil. Minden bizonnyal másképpen értékeljük alkotói indulását, ha ismerjük lappangó zsengéit - állapítja meg Urbán László irodalomtörténész, a kötet összeállítója. Novellák, karcolatok, publicisztikák, jelenetek, vallomások és nyilatkozatok: megannyi Móriczarc, megannyi téma, sok-sok tucat hevenyészett, kiadatlan és kötetbe nem rendezett írás. A felölelt időszak a századfordulótól a világháborún és a Tanácsköztársaságon keresztül a Bethlen-korszak végéig tart, térben a millenniumi Budapesttől Debrecenen át a tündérország Erdélyig, és vissza, az Alföld és Tisza vidékétől a fővárosi lokálokig, színpadokig. MÓRICZ ZSIGMOND Az írót gyakran érte a vidékiesség, az idejétmúlt konfliktusok felelevenítésének a vádja: mintha nem is a 20. században élt volna. Móricz Zsigmond filmről, színházról és irodalomról tett vallomásai, kritikáinak és közéleti tárcáinak egy része rácáfol erre. Érzékenyen ábrázolta az új nagyvárosi nőtípust; minden írónk közt ő mondta a leglesújtóbb kritikát a magyar társadalomról, ő mutatja fel a legvérzőbb sebeket, mégpedig azokon a társadalmi rétegeken, melyeket korábban az egészség, az érintetlenség illúziója vett körül. Móricz Zsigmond: Asszonyokkal nem lehet vitázni — Lappangó írások Szépmíves Könyvek, 2017 400 oldal
