Új Szó, 2018. március (71. évfolyam, 50-75. szám)
2018-03-19 / 65. szám
Mi befolyásolja a napi folyadékszükségletet? Akik azt állítják, hogy soha nem éreznek szomjúságot, s közben minden oldalról folyadékpótlásra noszogatják őket, azokra talán most könnyebb időszak vár. Nagy valószínűséggel ahogy emelkedik a hőmérséklet, fokozódik az izzadás, szomjasabbak lesznek, és nem unszolásra, hanem természetes módon inni fognak. Kérdés az, hogy mit, mennyit és mikor? Sokszor feltettük már ezeket a kérdéseket, de sokan mégis nehezen tudnak tájékozódni az információk között. wß" A női szívroham 6 fő tünete 10. oldal 2018. március 19., hétfő, 16. évfolyam, 12. szám Nemrég egy új tudományos ismeret született, amelyet az ausztrál Science Alert szakportál hozott nyilvánosságra. Lehet, hogy olvasóink közül valaki épp ennek alapján érti majd meg a lényeget. Az ausztrál kutatás eredményei alapján foglaljuk össze, mi vezetett a felfedezéshez: Hallgass a testedre, vagy inkább a torkodra A portál azok figyelmeztetésére közölte ezt a felfedezést, akik igyekszenek meginni a tanácsolt 8 pohár vizet. Ám a kutatók szerint nem mindenkire egyformán vonatkozik ez a mennyiség. A tudományos kutatások azt igazolják, hogy van egy egyszerű eszköze annak, hogy naponta mennyi vizet kell innunk, ez pedig nem más, mint a testünk. Lehet, hogy valakinek ez túl egyszerűnek tűnhet, ám tény, hogy az ausztráliai Monash Egyetem kutatócsoportja bebizonyította: amikor az emberi szervezetnek már nincs szüksége további folyadékra, a nyelés a normális körülményekhez viszonyítva nehézzé válik. A testünkre hallgatni ebben az esetben azt jelenti, hogy a torkunkra hallgatni. Ez a tudat alatti mechanizmus, amellyel mindannyian rendelkezünk, megerősíti a tényt, hogy az ember esetében a vízfogyasztás a különféle körülmények hatására változik. Ha csak akkor iszunk, amikor szomjasak vagyunk, valószínűleg testünket természetesebb módon látjuk el folyadékkal, mintha különféle bonyolult folyadékpótlási módszereket követnénk. Másfelől jó hír, hogy ha továbbra is naponta 8 pohár vizet fogyasztunk, valószínűleg ebből semmilyen kárunk nem fog származni. Nem vagyunk egyformák: van, akinek több, van, akinek kevesebb folyadékra van szüksége. Mikor elég? Azzal az ajánlással összefüggésben, hogy csak akkor igyunk, ha szomjasak vagyunk, felmerül a kérdés: honnan tudjuk, hogy valóban eleget ittunk? Azt is tudatosítanunk kell, hogy a túl sok folyadékbevitel is egészn ... a túlzott folyadékfogyasztást a természetes nyelési reflex akadályozza. ségi kbmplikációkat okozhat, sőt, vízmérgezésnek nevezett betegség kialakulásához is vezethet. Ilyenkor a vér nátriumszintje abnormálisán megemelkedik, ami letargiához, rosszulléthez, sőt, kómához vagy halálhoz is vezethet. Az említett 2016-os kutatás során a tudósok 20 embert kísértek figyelemmel, és közben azt is megfigyelték, hogyan, milyen könnyen nyelték le a folyadékot sportolás után, amikor szomjasak voltak, és később, amikor már úgy érezték, eleget ittak. A kutatók végül azt a következtetést vonták le, hogy akkor, amikor az emberek úgy érezték, már túl sokat ittak, háromszor nehezebben tudták lenyelni a folyadékot, mintha szervezetük védekezett volna a túl sok folyadék ellen. Szerintük ezzel beigazolódott az a feltételezés, hogy a túlzott folyadékfogyasztást a természetes nyelési reflex akadályozza. A 8 pohár víz mítosza A kutatók mágneses rezonanciát is használtak, amivel a kísérletben részt vevők agyának aktivitását követték közvetlenül azelőtt, mielőtt azok vizet fogyasztottak. Megállapították: hogy csak most kezdik teljesen érteni, hogy szerveink hogyan ellenőrzik a folyadékbevitelt. Olyan esetekről is beszámoltak, hogy a túlzott folyadékbevitel következtében halál is bekövetkezett. Hangsúlyozták, hogy főleg az idősebb emberek gyakran nem isznak elegendő vizet, mert nem éreznek szomjúságot. Esetükben a folyadékbevitelt másképpen kell biztosítani, mint a fiatal embereknél. Ami a napi nyolc pohár folyadék elfogyasztását illeti, ez mítosznak tekinthető. Fontos, hogy a szervezetnek elegendő folyadék álljon rendelkezésére, de még ennél is fontosabb, hogy hallgassunk a testünkre, és akkor igyunk, amikor valóban szükség van rá. (kovács) I A TÉL KEDVEZ ÉK MI A BOSZORKÁNYTEJ? I I A BENŐTT KÖRMÖKNEK I 1 Leggyakrabban baleset miatt alakul ki, Közvetlenül a megszületés után | például ha véletlenül megbotlunk, belerúgunk az újszülött emlője duzzadt lehet. i valamibe, vagy valaki rálép a lábunkra. I 11. oldal | 12. oldal ,J-fid6a ott a fyncs, aßoCegészség nincs. ” tyótásmondás