Új Szó, 2018. március (71. évfolyam, 50-75. szám)
2018-03-16 / 63. szám
www.ujszo.com IZVILAG 2018. MÁRCIUS 16. 19 * rthlt «uiif szerzőiének öi regínve Dragomán György magiya Aki követi a blogját, tudja, hogy szeret az ételekkel is kísérletezgetni, mindig van olyan recept, étel, amelyik nem hagyja nyugodni, tökéletesíteni szeretné. Most mi vár arra, hogy Dragomán-félévé válhasson? Éppen a fasírtokkal kísérletezem, az érdekel, hogy lehet szószokban, lassan párolva sütni a húsgombócokat. Sokat tanultam arról, miként lesznek egyszerre zaftosak és ropogósak. Tett egy ígéretet: „Egyszer majd megírom, milyen mentális gyakorlat megszeretni azt, amit utálunk.” Mi a legfontosabb ennél a gyakorlatnál? Van olyan étel, amely ennek során végül a szeretem kategóriába került? Jeffrey Staingarten - ő a Vogue ételszakírója volt évtizedekig - nagy kísérlet? volt megszeretni a kimcsit. Amikor erről olvastam, elhatároztam, hogy én is meg fogom szeretni a halat. Men azt egészen addig nem szerettem. Ilyenkor el kell szakadnunk kicsit magunktól, kívülről kell figyelni azt, ami velünk történik ízlelés közben, és meg kell próbálni megérteni és átérezni a folyamatot. Egy étel mi mindenről mesélhet? Hát, ha nagyon akarunk, bármit beleláthatunk, egy tál egyszerű húsleves mögött is könnyen megbújhat egy egész családtörténet. Mi az étel legfontosabb szerepe azon túl, hogy jóllakjunk? A legjobb az asztal körül ülve szenvedélyesen beszélgetni. Jó ételek fölött ez könnyebb. Haulitus Anikó NÉVJEGY Dragoman György író, műfordító. Eddig négy könyve jelent meg, műveit számos nyelvre lefordították. A fehér király című regényéből film is készült. http://gyorgydragoman.com www.facebook.com/dragomangy/ Dragomán György lencselevese tárkonyosán, paradicsomosán (Bocsánat a tegeződésért, a FB- oldalamon így szoktam recepteket közölni, ez is onnan való.) Főzzetek lencselevest, tárkonyosán paradicsomosán. Nekem ez az egyik legkedvesebb gyors téli levesem, apám tárkonyosfüstölt húsos (csülkös) fuszulykalevesének egy könnyedebb, gyorsabb változata. Szerezzetek negyed kiló lencsét, két hagymát, két répát (nekem murok), egy-két zellerszárat (vagy egy negyed zellert), pár gerezd fokhagymát, egy félliteres jóféle olasz passatát vagy hámozottparadicsom-konzervet. Sorakoztassátok fel ezeket a hozzávalókat a konyhapulton. Gondolkozzatok el egy kicsit azon, hogy lehetne kolbász nélkül is főzni, úgy is finom lenne, aztán mégis csak menjetek be a kamrába, hozzátok ki a kolbászt. Fia már ott vagytok, nézzétek bánatosan a polcon a befőzött paradicsomok hűlt helyét, fogadjátok meg, hogy idén nyáron megint főztök be paradicsomot. Vágjátok fel a hagymát, jó apróra. Kockázzátok fel a murkot, zúzzátok meg a fokhagymát. A zellert is vágjátok fel. Tegyétek fel egy kis vajon vagy olajon fonnyadni a zöldségeket. Válogassátok ki a lencsét. (Tudom, ma már nem kell kiválogatni, nincsenek már benne kis kavicsok, effélék, de én egy szitában akkor is kiválogatom. Jólesik az ujjhegyeimnek és kész.) Tegyetek egy kis köményt és borsot a zöldségekre, sózzátok meg, szórjatok rá egy kis kakukkfüvet, majoránnát, öntsétek ezt is a leveshez. Tegyetek bele egy babérlevelet és jó sok tárkonyt. Legjobb lenne a friss, de szerencsére a tárkony markáns íze jól bírja a szárítást. Fedjétek le, főzzétek kis lángon negyedórát. Közben vágjatok vékony szeletekre egy arasznyit a kolbászból. Persze, kóstoljátok meg, Mindig ellenőrizni keli, nehogy tegnapról mára valahogy megromlott volna. Tegyétek a leveshez, főzzétek még negyedórát, amíg a lencse megpuhul. Merjétek tányérba. Facsarjatok bele egy kis citromot, egyétek meg. Lehet tejfölt is tenni hozzá, sőt, velem az is előfordul, hogy lila hagymát vágok nagyon vékony szeletekre, és beleteszem a kész levesbe. (Ezt a fuszulykalevessel szoktuk csinálni, ettől még fuszulykalevesesebb a lencse.) Fia sietek, kuktában főzőm, a kisebb fokozaton tizenöt perc kell neki, akkor viszont már az elején beleteszem a kolbászt. (Nyáron ugyanezt a leves friss zöldpaszulyból szeretem főzni, friss tárkonnyal, friss paradicsommal, szigorúan kolbász nélkül - az túlságosan elnehezítené. Talán ezért tudok kanalazás közben olyan jól álmodozni a nyárról.) rozmaringot, lestyánt. Ezekből a fűszerekből nem kell sok, majd úgyis a tárkony lesz a lényeg, de azért nem árt, ha ott bujkálnak ezek is a háttérben a tárkonyos paradicsom savanyája mögött. Öntsetek hozzá másfél csésze vizet, forraljátok fel a legnagyobb lángon. Fia a lencse egyszer felforr, utána már kis lángon is gyorsan és könnyen puhára fő. Húzzátok le a lángot, öntsétek hozzá a passatát, aztán töltsétek félig vízzel a passatásüveget, rázzátok jól fel, gondolatban veregessétek magatokat vállon, hogy egy csepp se megy kárba, így kell ezt, aztán 20000* vásárlási utalvány 5 € értékben i Mazda CX-3 500C értékű bevásárlás , 31 leqjobb kújuéti ajándékot nálunk találj A húsvéti ajándék a COOP jednotában idén igazán bőséges. Elég, ha 2018. március 8. és április 8. között a COOP Jednota bármelyik boltjában minimum 20 euró értékben vásárol, és máris játékban van az 5 Mazda CX-3 személyautóért, a 200 db 500 € értékű bevásárlásért és 20 000 db vásárlási utalványért. A nyereményjátékról több információt is megtudhat a www.coop.sk oldalon. JEDIMOTA U Najlepsie domáce potraviny DP180193