Új Szó, 2018. március (71. évfolyam, 50-75. szám)
2018-03-15 / 62. szám
ISKOLA UTCA WWW.ujszo.com I 2018. március 15. Ma már kevés olyan gyerek van, akinek ne lenne saját telefonja (A szerző felvétele) Add csak ide azt a mobilt! NÉMETI RÓBERT Szepsi/Kassa. Noha az okostelefonok az oktatást is segíthetik, az iskolákban általában ellenságként tekintenek rájuk. Nagy István, a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont igazgatója szerint náluk is egyre nagyobb kihívást jelent a mobiltelefonhasználat korlátozása, de megfelelő helyen és időben a diákok és a tanárok munkáját is segítheti. Az általunk megkérdezett iskolák szinte mindegyikében tiltják a mobiltelefonok használatát. Vannak olyan helyek, ahol a tanítási órák előtt összeszedik a telefonokat, de olyanok is akadnak, ahol nem csinálnak különösebb felhajtást a mobilhasználat körül. A szepsi iskolaközpont igazgatója szerint az elmúlt években az ő tanintézményükben is rohamosan megnőtt a mobiltelefonok száma, évről évre egyre több gyerek hord magával telefont az iskolába. „A mobiltelefonok használatáról szóló szabályzat egyebek mellett a szülői tanács által is jóváhagyott iskolai házrendben is szerepel. A telefonokat és különféle okoskütyüket az iskolában nem tilthatjuk be, de úgy hisszük, hogy a tanítási órákon csak kivételes esetekben kerülhetnek elő. Tény, hogy ezek az eszközök a gyerekeknek alkalmat adnak a különféle visszaélésekre: a játékok és a hangok megzavarhatják az órát, a bennük rejlő alkalmazások, az SMS-ezés és egyéb üzenetküldő programok használata elterelheti a diákok figyelmét, mégis előfordul, hogy a telefont oktatási segédeszközként használhatjuuk” - magyarázta Nagy István. Hozzátette, az okosberendezések egyre gyakoribb használata szinte már megszokott, de egy általuk elvégzett felmérés alapján még a diákok is meglepődtek telefonálási szokásaikon. „A felmérésből kiderült, hogy míg a diákok egy része csak napi 1-2 órát tölt a telefonok nyomkodásával, addig többségük akár 4-5 órát is képes elfecsérelni. Az okostelefonok egyre gyakoribb használata olyan folyamat, amelyet nem lehet betiltani. A helyzet kezeléséhez állandóan lépést kell tartani a környezetünkkel” — magyarázta az igazgató. A kassai ipariban a gyerekek egy sajátos projekttel próbálják orvosolni a helyzetet, a mobiltelefonokat az órák előtt egy adventi naptárhoz hasonló, falra akasztott zsákokból álló „mobilgyűjtőbe” teszik, a szepsi iskolaközpontban pedig olyan sítáborokat szerveznek, ahova a gyerekek nem vihetik magukkal vagy csak nagyon ritkán használhatják telefonjukat. Hanzel Zsuzsanna kassai iskolapszichológus szerint mindazok mellett, hogy az iskolán belüli viselkedés - beleértve a mobilozás korlátozását - a tanárokra hárul, a szülők nevelési módszere is hatalmas szerepet játszik. „Ha a szülő nem szentel kellő figyelmet gyermeke szokásainak, akár a mobilozásból is komoly függőség válhat. A virtuális világ tele van veszélyekkel, és mivel a mai fiatalok rengeteg időt töltenek a közösségi portálokon, megesik, hogy személyes konfliktusaikat és egyéb nézeteltéréseiket is a világhálón át próbálják megoldani. A diákok sokszor nem is tudják, hogy egy negatív, sértő vagy fenyegető jellegű bejegyzés komoly következményekkel is járhat” - magyarázta a pszichológus. Hozzátette, a mobilfüggőség mindezek mellett komoly egészségügyi és lelki problémát, alvászavart, negativitást vagy az osztálytársakkal való kapcsolattartás nehézségeit is okozhatja. Miért érdemes németül tanulni? Sok emberben felmerülhet a kérdés, miért érdemes ma németül tanulni. Elsősorban azért, mert a német nyelv hat uniés országban tartozik a hivatalos nyelvek közé. Másodsorban talán nem túlzás azt állítani: a német a tudomány egyik „anyanyelve”. Hiszen a németek több mint száz Nobel-díjast adtak a világnak, a német anyanyelvű osztrák és svájci tudósokról, tehetségekről nem is beszélve. A németnyelv-tudás napj ainkban is sokat ér a munkaerőpiacon - műszaki, informatikai, de gazdasági szakmákban is. Szlovákiában nagy tőkebefektetések származnak tisztán német vállalatoktól, ezek a cégek közvetlen és közvetett módon több 10 ezer munkavállalót foglalkoztatnak. Ezeknél a vállalatoknál nem csupán előny a német nyelv ismerete, sok pozícióban feltétel is a nyelvtudás. Varga Dominik kiválóan szerepelt a német nyelvi vetélkedőn (Fotó: szgysz) Magabiztos németnyelv-tudással azonban nemcsak idehaza, hanem a szomszéd országokban is könnyebben lehet állást szerezni. Ausztria és Németország a magas bérek és a közelség miatt mindig is népszerű célpont volt a külföldön munkát vállaló fiatalok számára. Varga Dominik, a dunaszerdahelyi Szabó Gyula 21 Szakközépiskola III. C osztály gépész szakcsoport tanulója már gyermekkora óta kedvenc nyelvei közt tartja számon a német nyelvet. Bizonyítják ezt eddigi eredményei is. Idén a német nyelvi vetélkedő járási fordulóján a szakközépiskolások mezőnyében - tavalyi sikeres szereplését megismételve - kategóriája győzteseként jutott tovább a kerületi fordulóba, ahol az előkelő 3. helyet nyerte el. Mindannyian nagyon büszkék vagyunk Dominikra, és további szép eredményeket kívánunk neki! Kozma Krisztina némettanár 117 Felhívás: Pedagógustalálkozó A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége 2018. április 7-8- án, Rozsnyón „A személyre szabott tanulás pedagógiája” (Minden iskola kiváló iskola) címmel kétnapos szakmai konferencián rendezi meg a Szlovákiai Magyar Pedagógusok XXIV. Országos Találkozóját. A konferenciára minden érdeklődő pedagógust szeretettel várnak a szervezők. Jelentkezni az SZMPSZ honlapján (www.szmpsz.sk ) és Facebook-oldalán kizárólag elektronikusan lehet 2018. március 21-ig. A konferencia részletes programja az SZMPSZ honlapján tekinthető meg. Érdeklődni a következő telefonszámokon lehet: 035 771 3572, 035 771 4755,0907 111 455. Ha elegendő jelentkező lesz, szövetségünk érintett területi választmányai (terveink szerint) Dunaszerdahelyről és Komáromból 2018. április 6-án délután autóbuszt indítanak Rozsnyóra. A tervezett felszállási helyek: a Dunaszerdahelyről induló autóbuszra Dunaszerdahely, Galánta, Nyitra, a Komáromból induló autóbuszra Komárom, Érsekújvár, Ipolyság, Ipolybalog. Ismerd meg a szlovák nyelvet - járási forduló Február 27-én a komáromi Selye János Gimnáziumban rendezték meg a Poznaj slovenskú rec — Ismerd meg a szlovák nyelvet versenyjárási fordulóját. A társalgási vetélkedőben a 3. kategória versenyzői mérték össze tudásukat. Ebben a kategóriában a gimnáziumok és a szakközépiskolák 2. és 3. osztályos tanulói versenyeznek. A rendezvényt Andruskó Imre, a gimnázium igazgatója nyitotta meg. Csémy Marianna tanárnő, a verseny szervezője ismertette a versenyfeladatokat. A megmérettetés három fordulóban zajlott. Az elsőben a tanulóknak egy felolvasott igényes szöveget kellett értelmezniük és hűen reprodukálniuk. A másodikban a megadott 5 téma közül egyet a szakmai zsűri előtt kellett kifejteni. Az utolsó versenyfeladatban pedig 10 megadott szó felhasználásával összefüggő történetet kellett megfogalmazni és előadni. Az elkészített szövegeket jegyzet segítsége nélkül, emlékezetből kellett előadni. A háromtagú zsűri különböző szempontokat figyelembe véve értékelte a versenyzőket, akik a verseny megkezdésekor sorszámot húztak, így biztosított volt a verseny névtelensége és a zsűritagok pártatlansága. Az első három helyen végzett diákok oklevelet és értékes díjakat vehettek át, egyúttal bejutottak a A vetélkedő győztesei (Fotó SJG) kerületi fordulóba, amely április 19-én Érsekújvárban lesz. A 3. kategória helyezettjei: 1. Markuss Roman - Selye János Gimnázium, Komárom, felkészítő tanár Dr. Králik Zsuzsanna; 2. Bruszi Tamara - Selye János Gimnázium, Komárom, felkészítő tanár: Dr. Králik Zsuzsanna; 3. Kosár Norbert - Ipari Szakközépiskola, Komárom, felkészítő tanár: Sokol Erik. A győzteseknek gratulálunk, és sok sikert kívánunk a kerületi fordulóban! Csémy Marianna, a verseny szervezője Képzőművészeti pályázat A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ), a Szlovák Nemzeti Múzeum, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma, a Szlovákiai Magyar Protestáns Oktatási és Közművelődési Egyesület és a társszervezők 2018-ban is meghirdetik a szlovákiai magyar iskolák és óvodák XI. Harmos Károly Országos Képzőművészeti Pályázatát. Részletes tájékoztatás az SZMPSZ (www.szmpsz.sk ) honlapján. Ugyanitt a nevezési lap is letölthető. A kitöltött nevezési lapot és a tanulók alkotásait a kiírásban szereplő formátumban kérjük beküldeni a következő címre: Zväz mad’arskych pedagógov na Slovenskú - Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (ZMPS -SZMPSZ) Elektrárenská 2, 945 01 Komámo. Beküldési határidő: 2018. május 25. A beérkezett munkákat szakmai zsűri értékeli. A legjobbnak ítélt alkotások beküldői és felkészítő tanáraik meghívást kapnak a tanulmányúnál egybekötött ünnepi kiállításra, amely 2018. szeptember 28-án lesz Pozsonyban, az SZNM a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában.