Új Szó, 2018. március (71. évfolyam, 50-75. szám)
2018-03-14 / 61. szám
161 KELET- ÉS KÖZÉP-SZLOVÁKIA 2018. március 14. | www.ujszo.com Ott vadászott, ahol Széchenyi nem „Azokatrakik ötvenéves korukban, státuszszimbólumként kezdenek el vadászni, nem tekintem igazi vadászoknak" LECZO ZOLTÁN Nemrég jelent meg Gyimesi György Vadászataim az Újvilágban című könyve. A magyar vadászirodalom legjelesebb hazai képviselője túl a nyolcvanon is aktívan hódol szenvedélyének, idén például újabb afrikai vadászatra készül. Hogyan lett vadász? A nagybátyám, Lukács István élthalt a vadászatért és a halászatért. Először az ő kölcsönpuskájával vadásztam. Aki később igazi vadásszá válik, már a génjeiben hordoz mindent, ami ehhez kell. Gyermekkora óta vonzódik a természethez, az állatvilághoz, a zsákmányszerzéshez. Azokat, akik ötvenéves korukban, státuszszimbólumként kezdenek el vadászni, nem tekintem igazi vadászoknak. Az első vadászatokon 6-7 éves koromban vettem rész, hamarosan pedig a vadászirodalom rabja lettem. Gyűjtöttem Kittenberger Kálmán, Széchenyi Zsigmond és mások müveit. Már egész fiatalon, 1957-ben vadászvizsgát tettem. Az első fegyveremet 1960-ban szereztem. Mint válogatott lövész a prágai Dukla színeiben versenyeztem. A parancsnokom azt mondta, ha megnyerem a baráti hadseregek vetélkedését, teljesíti egy kívánságomat. Valószínűleg azt hitte, rendkívüli szabadságot fogok kérni, de én a győzelmem után egy sörétes fegyvert kértem. Megkaptam. A birtokomban van a háború előtti időkből a királyhelmeci vadásztársaság jegyzőkönyve. Ebből kiderül, hogy az akkori társaság tagjai a járási hivatal tisztségviselői, néhány pap és tanító, illetve gazdagabb földbirtokosok voltak. A vadászterületeiket versenytárgyalásokon szerezték, melyeken példaértékűen gazdálkodtak. 1948 után a helyzet gyökeresen megváltozott. A „népi vadászat” korában minden faluban sorra alakultak a vadásztársaságok, melyek mai szemmel nézve elég primitív módon gyakorolták a vadászati jogot. Az akkori vadászok fekete gumicsizmában, kék overallban, micisapkával a fejükön járták az erdőt, a vadnak járó tiszteletadás ismeretlen fogalom volt számukra. Az egyetlen cél a zsákmányolás volt, később pedig az egyes társaságokra kirótt vadhúsbeszolgáltatási kvóta teljesítése. Milyen volt korábban a Bodrogköz vadállománya? A vidék mindig is az apróvadjáról volt híres. Az ország egyik legjobb foglyászterülete volt, egészen 1941 teléig, amikor a kemény tél miatt kipusztult az állomány. A mocsarakkal tűzdelt Rigóország vadkacsában is gazdag volt. Ősszel vadlibázás, télen a nyúlvadászat volt soron. A fácánokat csak valamikor a 30-as évek elején telepítették ide, ez nem őshonos vadja a vidéknek. A fácánvadászat aztán a szocializmus éveiben került a nagyterítékes vadászatok közé. A Királyhelmec melletti Erősben ugyanis kiválóan felszerelt fácánkeltetőt üzemeltettek, ahol évente kb. 30 ezer fácáncsibét keltettek ki. A létesítmény a rendszerváltás után bezárt, és mára a fácánok száma is jelentősen megcsappant. Mostanság a királyhelmeci vadászok a decemberi fácánvadászaton 1-2 fácánt akasztanak az aggatékukra, míg a 70-es, 80-as években ugyanitt egyetlen nap alatt 150 madarat is lőttek ilyenkor. Az őz korábban szintén csak egyes helyeken fordult elő, például az Erősben vagy a szentmáriai erdőben, mely a kassai püspök vadászterülete volt, valamint a Vécsey-birtokon, Bodrogszerdahelyen. A ma már rendkívül elszaporodott vaddisznó akkoriban egyáltalán nem volt a régióban. Az első vaddisznót Királyhelmec környékén csak mintegy 15 évvel ezelőtt lőtték. Sportolói múltjáról viszonylag keveset lehet tudni. Gyorstüzelő pisztolylövésben voltam csehszlovák bajnok és többszörös szlovák bajnok. Három évig űztem ezt a sportot, válogatott voltam, sportmester fokozatot értem el. Am amikor az orvosi egyetemen utolsó éves voltam, váratlanul meghalt az édesapám. Anyám rimánkodott, hogy jöjjek haza, ne hagyjam egyedül. Hazajöttem. Pedig tagja voltam a római olimpiára induló keretnek, sőt, már az olimpiai esküt is letettem. Vörös diplomával végzett fiatal orvosként, visszautasítva a kassai belgyógyászat állásajánlatát, Szomotoron kezdtem dolgozni. Ezzel a sportkarrieremnek vége is szakadt. 1964 óta dolgozom a királyhelmeci kórházban, melynek ma is az osztályvezető főorvosa vagyok. Meséljen az első külföldi vadászatáról. Az akkori Szovjetunióban vadásztam jávorszarvasra. Az Inturiszt által szervezett úton elvittek a Volga felső folyásához, Zavidovóba, ahol megismerkedhettem Szudarikowal, a szovjet külügyminisztérium távol-keleti osztályvezetőjével meg a mongol nagykövettel is. A mongóliai útjait is ennek az ismeretségnek köszönheti? Az egy másik történet. 1976-ban lettem tagja a szlovák írószövetségnek. A belépéskor arról is nyilatkoznom kellett, melyik országba szeretnék tanulmányútra menni. Mongóliát jelöltem meg. Miért pont azt? Mert nagy álmom volt, hogy egyszer ott vadásszak. 1971-ben a budapesti vadászati világkiállításon szerettem bele ebbe az országba. A szocialista írószövetségek világtalálkozóját később Mongóliában szervezték, és a neves cseh és szlovák írók közül senki sem akart odamenni. Én szívesen mentem, annál is inkább, mert az egyik ottani fogadáson sikerült megszervezni az első mongóliai vadászatomat. Egy magas rangú rendőrtisztnek borovicskázás közben felajánlottam, neki adom az öreg Volgámat, ha szervez nekem egy vadászatot. Miután hazaértem, kéthetente érkeztek a levelek, hogy jöjjek minél hamarabb. Az öreg Volgámat rendbe hozattam, Tiszacsemyőben feladtam egy konténerben Ulánbátorba, és a hivatalos papírok elintézése után visszatértem Mongóliába. A közép-ázsiai hegyi vad vadászata rendkívül drága, egy argali vadjuh lelövéséért manapság 30-40 ezer eurót kell fizetni. Én az ócska Volgáért nemcsak ezt, hanem vadkecskét is lőttem, négyet, és más vadakat is. Ott persze újabb ismeretségekre tettem szert, melyeket szintén kihasználtam. Persze az ottaniak is. A feleségem idegeire mentek a mongolok sorozatos királyhelmeci látogatásai, akik engem mint szeretett barátjukat látogattak meg. Már akkor is drága mulatság volt a vadászat? Mindig is nagyon költséges időtöltés volt, de manapság még annál is drágább. Korábban barátsággal, a kölcsönös cserevadászatokon rendkívül sok mindent el lehetett intézni. A mi devizánk, bodrogközieké a vadkacsa, a fácán volt. Ezért cserébe mi például szarvasbikához jutottunk. Ennek a kilövése régen 1700 koronába került, manapság ugyanezért 4000 eurót kémek. A Szovjetunióban - ahol én a szocialista táboron belül abban az időben a legtöbbet vadásztam - egészen potom árak voltak. Jávorszarvast 150, medvét 300 rubelért lehetett lőni. Nyugatra mikor jutott el előszörvadászni? 1971-ben, Afrikába Nagy Endre zoológus, Afrika-kutató jóvoltából. Vele Szederjei Ákos, a budapesti állatkert igazgatója révén kerültem kapcsolatba. Személyesen a budapesti vadászkiállításon találkoztunk, és Nagy Endre itt meg is hívott egy afrikai vadászatra. Ennek költségeit ő vállalta, nekem csak a zürichi repülőút költségeit kellett ál lnom. Széchenyi Zsigmonddal hogyan ismerkedett meg? Széchenyi címét egy budapesti barátom szerezte meg. Amikor elmentünk hozzá, egy hölgy azt kérdezte, könyvet dedikáltatni jöttünke, ugyanis a gróf úr senkit sem fogad, de aláírást szerezhet tőle. Nálam természetesen volt egy Széchenyi-könyv, melybe beletettem az egyedi névjegyemet. Ezen a képen, melyet a Tátrában készítettem, egy ürítő zerge volt látható. Ez valószínűleg megtetszhetett Széchenyinek, mert behívatott magához, és órákig beszélgettünk. Ezután levélben tartottuk a kapcsolatot, egészen a haláláig. Széchenyi egyébként azt mondta nekem, próbáljak meg nem az ő nyomdokaiban járni, hanem jussak el azokra a tájakra, amelyekre neki nem sikerült. Követtem az útmutatását. írni hogyan kezdett? Véletlenül. 1969-ben Tolvaj Bertalan (tanár, publicista, kultúrpolitikus - a szerk. megj.) a kórházban, az én osztályomon feküdt. Egy reggeli vizit során mondta, hogy rossz éjszakája volt, mert kéziratokat olvasgatott, gyalázatosakat. Mondtam neki, hogy kézirataim - vadásznaplóim - nekem is vannak, és ha akarja, elolvashatja azokat. Elolvasta, és lelkendezett, hogy közölni kellene ezeket az írásokat. Megnyugtattam, hogy én akkor is lelkiismeretesen fogom kezelni, ha rossz kritikát mond a kézirataimról. De kötötte az ebet a karóhoz. Ezekből az írásokból állt össze az első könyvem, az Ördöngöstől a Hortobágyig, melyet további húsz követett. Amerikába hogyan jutott el ? Lőrincz Lajos, a magyarországi Gabonatröszt vállalat igazgatója üzleti tárgyalásokat folytatott Kanadában. Tárgyalópartnere egy magyar származású miniszterhelyettes volt, akinek az én három könyvemet vitte ajándékba. Az illető elhatározta, hogy megismerkedik velem, úgyhogy meghívtak Budapestre egy fogadásra, ahol egy kanadai vadászmeghívást kaptam. Ott ismerkedtem meg egy kiváló mecénásommal, Lágler Lajossal, aki aztán két ottani vadászatom költségét is fedezte. Legutóbbi könyvemet épp az ő emlékének ajánlottam. Tizenötször vadászott Afrikában. Hogyan ejtette rabul ez a kontinens? Ahhoz, hogy ezt az ember megértse, el kell jutnia Afrikába, és személyesen megtapasztalni a földrész varázsát. Ma, amikor már „denaturált” Afrikáról beszélhetünk, még mindig óriási érintetlen, vadban gazdag területeket találhatunk, sehol másutt úgy nem vadásznak, mint ott. Mindezt fűszerezi a romantika, az, hogy másfajta emberek, másfajta kultúra vesz minket körül. Ezek összessége okozta, hogy Afrika, ahogy egy könyvem címe is elárulja, a szerelmem lett. Visszamegy még? Igen, idén is megyek oda vadászni. Vadászati taktikám változott az évek során. Kezdetben alkalmakat használtam ki, ahogy azokat az élet adta. Most már tervszerűen vadászom. Elhatároztam, hogy a kontinens déli részén élő állatfajok mindegyikéből elejtek egyet. Idén az egyik legkisebb antilopra, a dik-dikre szeretnék vadászni, és barna hiénára. Milyen vad hiányzik még a gyűjteményéből? Rengeteg minden. Például a hegyi vadak, melyek vadászatából sajnos kiöregedtem. Szerencsére Gyuri fiam folytatja azt, amit elkezdtem, ő rendszeresen járja Közép-Ázsia magas hegyeit. Attila fiam szintén vadász, mellesleg a királyhelmeci vadásztársaság vadászmestere. Az egész életét kitölti a szenvedélye? Nem. Amikor orvosként dolgozom, eszembe sem jut a vadászat. Viszont a szabadságaimat évtizedek óta csak ezzel töltöm. Emellett a természetet is mindennap járom. Nem puskával, csak a kutyáimmal. Hány éves koráig vadászhat az ember? Ez nagyon egyénre szabott. Van, akinek hamar megromlik a látása vagy a hallása, van, aki az ízületei kopása vagy a szíve miatt nem folytathatja. Engem egyértelműen karbantart a vadászat. Tavaly és tavalyelőtt is kétezer méter feletti hegyekben vadásztam Afrikában sziklaugró és őzantilopra. Majdnem rá is fizettem. Egy kő kilazult a lábam alatt, és lezuhantam. A vállam öt helyen tört el. A sebész mondta is, hogy ezzel befejeződött számomra a vadászat, mert a kezemet biztosan nem fogom tudni megemelni, maradandó sérülésem lesz. Mit mondjak... Azóta már kétszer vadásztam Afrikában. Ugyanoda mentem vissza, ahol : a balesetem volt, és befejeztem a megkezdett vadászatot. Gyimesi György Burkina Fasóban lőtte ezt a fakó lóantilopot (Képarchívum)
