Új Szó, 2018. március (71. évfolyam, 50-75. szám)
2018-03-10 / 58. szám
Szécsi Noémi tárcája a Szalonban 2018. március 10., szombat, 12. évfolyam, 9. szám Orbán Viktor és Jarostaw Kaczynski (TASR-felvétel) Emberek kontra demokrácia? Valóban olyannyira irracionálisak és rosszul tájékozottak a választók, hogy borzasztó döntéseket hoznak? Az olaszországi választási eredmények, a brexitszavazás, Donald Trump elnökké választása az Egyesült Államokban mintha ezt sugallnák. Ha valóban ilyenek a választók, amint azt sok liberális képzeli, akkor szerintük egyértelmű, hogy korlátozni kell döntéshozatali hatalmukat. JÉ olaszországi vá/I ____ lasztások, ahol a LÉ fW populisták és a / % m szélsőjobb erők JL É £J taroltak, korábban pedig az „ikerkatasztrófa”: a brexit az Egyesült Királyságban és Donald Trump megválasztása az Egyesült Államokban, megerősíteni látszanak azt a liberális vélekedést, hogy az emberek maguk okozták a bajt. E nézet szerint a „rendes polgárok” olyannyira irracionálisak és rosszul tájékozottak, hogy borzasztó döntéseket hoznak. Néhányan tovább mennek, és azt gondolják róluk, hogy következetesen támogatnak antidemokratikus vezetőket. Egy frissen megjelent könyv - Emberek kontra demokrácia - azt állítja, a probléma a címben található konfliktusban rejlik. Az ilyen típusú diagnózisok súlyosan félrevezetők: azáltal, hogy a polgárok egyéni meggyőződéseire összpontosítanak, nem látják a demokráciát fenyegető szerkezeti okokat. Ennek eredményeként a levont tanulság sem használható, ha a következtetés az, hogy a szavazók irracionálisak és illiberálisak, tehát korlátozni kell döntéshozó hatalmukat. Ahelyett, hogy a technokráciát választanánk, azokkal a szerkezeti problémákkal kell foglalkoznunk, amelyek lehetővé tették a populista politikusok győzelmét. Számtalan bizonyíték alátámasztja, az állampolgárok nem olyan tájékozottak, mint ahogy az elmélet szeremé. Az Egyesült Államokban a politológusok többször kimutatták, hogy az emberek reális látásmódja nagyon eltér a polgári tankönyvek bölcsességétől. A választás azonban nem állampolgársági teszt és nem vizsga a közigazgatás mesterszakán. A szavazópolgároknak nem kell kiterjedt tudással rendelkezniük az összes politikai témáról; elég, ha tudnak tájékozódni, és követik a megbízható autoritásokat: politikusokat, újságírókat, vagy - urambocsá’ - szakértőket. Trumpot nem egy alulról szerveződő mozgalom, a globalizáció dühös, fehér veszteseinek jelöltjeként választották meg, hanem az egyik vezető párt vezéreként. Már régen, Trump felbukkanása előtt az a párt - és a rajongói a jobboldali médi-YASCHAMQUNK THE PEOPLE VS. DEMOCRACY WHY 0UH FREEDOM IS IN DANGER & HOW TO SAVE IT ában - elkezdte démonizálni az ellenfeleit, és egyértelműen közölte a követőivel, hogy semmilyen körülmények között nem választhatják az „európai stílusú szocialistákat” és az Amerika-elleneseket. A republikánusok ilyenformán - miközben tudták, hogy nem megfelelő jelölt - Trumpra szavaztak. Az Amerikai Egyesült Államokban a polarizáció nem tükrözi viszsza objektiven a kulturális különbségeket; részben egy tudatos elit projektje, melynek a célja politikai és - olykor - személyes haszonért megosztani az országot. A polarizáció elvégre nagy üzlet is, elég, ha valaki megnézi, mennyi bevételt hoznak a Fox News vagy a beszélgetős műsorok. Azok a megfigyelők, akik azt állítják, hogy Európa is kettéhasadt, a liberális-demokratikus Nyugatra és Keletre, ahol a mélyen illiberális elektorátusok populistákat emeltek hatalomra, ugyanazt a hibát követik el, amikor a politikai eredményeket a kultúrából vezetik le. Az autoriter végeredményt a szavazói akaratnak tulajdonítják. De ha felidézzük a 2010-es magyarországi és 2015-ös lengyelországi döntő választásokat - amint arra Kim Lane Scheppele kollégám rámutatott -, a szavazók pontosan azt tették, amit a demokratikus elmélet szerint tenniük kellett kétpártrendszerben. Magyarországon a lehangoló gazdasági mutatók és a korrupció rontotta a legnagyobb baloldali párt hitelét, tehát eljött az ideje megválasztani a másik oldalt. Lengyelországban a jobbközép Polgári Platform kiváló gazdasági eredményeket tudott felmutatni, de sokan úgy vélték, a többéves kormányzás során önteltté vált. Orbán Viktor nem azzal kampányok 2010-ben, hogy új alkotmányt tervez, meggyengíti a fékek és ellensúlyok rendszerét, és véget vet a médiapluralizmusnak. Ehelyett kompetens, mainstream kereszténydemokrata politikusként lépett fel. Lengyelországban a Jog és Igazságosság (PiS) mindent elkövetett, hogy elfogadható konzervatív pártként jelenjen meg, amelynek a fő törekvése, hogy a családokat és a gyerekeket támogassák. Sokan emlékeztek még Jaroslaw Kaczynski, PiS-vezető lehangoló és megosztó miniszterelnöki tevékenységére 2006-tól 2007-ig. De Kaczynski távol maradt a rivaldafénytől, és másnak engedte át az irányítást. Ma is a Sejm (parlament) tagja - és a háttérből irányítja az adminisztrációt. A hatalom megszerzése után a populisták, mint Orbán, totális kulturális háborút hirdettek. A „nemzetegyesítés” nevében megosztották a társadalmat, arra játszottak, hogy az ellenőrzésük alá vonják a média jelentős részét, és a közvéleményt a hatalommegtartás céljából manipulálják. Csakúgy, mint az Egyesült Államokban, nem az emberek autoriter rendszer iránti vonzalmai felett kell siránkozni, hanem azokkal a szerkezeti problémákkal kell foglalkozni, amelyek lehetővé tették, hogy a populisták ilyen sikeresek legyenek Nem minden feltétlenül rossz, amitől a populisták meg akarnak szabadulni, és nem minden esetben alaptalan a gyanú, hogy az állam egyes részeit „túszul ejtették”. A média és a politikai pártok segíthetnek megjeleníteni ezeket a panaszokat. Sok országban - jól láthatóan - a média és a pártrendszer vall kudarcot, és szisztematikus átépítésre szorul. Egészen bizonyos, hogy több és jobb polgári oktatás segítene. Az ilyen típusú oktatás évtizedek óta hányadik, mivel nem illik abba a tantervbe, amelyik az egységes tesztelés elvére támaszkodik. Ha megfelelően végzik, nagyon időigényes, és sokat elvesz olyan tantárgyaktól, amelyek rövid távon tűnnek hasznosnak, mégpedig azért, mert közvedenül hozzájárulnak a gazdasági sikerekhez. A polgári oktatás sokat segíthet a fiataloknak abban, hogy megtanulják kezelni a nézeteltéréseiket, és úgy tekintsenek más polgárokra, mint legitim ellenfeleikre a demokratikus konfliktusok során. A kulturális különbségek nem fognak eltűnni, és nem kellene el-' tűnniük. De ha az emberek megtanulnak együtt élni a kulturális különbségekkel, a populisták nem használhatják többé sikeresen politikai fegyverként. Jan-Wemer Mueller a politikatudományok professzora, Princeton Egyetem. Uj könyvének címe: Mi a populizmus? © Project Syndicate
