Új Szó, 2018. március (71. évfolyam, 50-75. szám)
2018-03-10 / 58. szám
www.ujszo.com | 2018. március 10. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Félelem és reszketés Bécsben a hetedik legnépesebb népcsoport a magyar Lassan világsztár lesz Lázár Jánosból. A nemzetközi sajtó is felkapta azt a két és fél perces videót, amely tele van rettegéssel, és amelynek lényege, hogy ha a magyar választók nem a Fideszre szavaznak áprilisban, akkor húsz év múlva Budapest is úgy nézhet majd ki, mint a lepusztult, mocskos és veszélyes Bécs. A magyar miniszterelnökséget vezető miniszter ä szomszéd ország fővárosának Favoriten negyedébe merészkedett, ahol a bevándorlók átvették az irányítást, és a maguk képére formálták a környéket. A gond csak az, hogy Lázár aggódó feje mögött a háttérben egy tiszta utcán békésen sétálgató embereket látunk vegyes „színösszetételben”, mint minden nyugati multikulturális nagyvárosban. A vágóképek már egyszínűbbek: lassított felvételeken, drámai zongorafütamok közepette szemlélheti a magyar választópolgár, ahogy fejkendős nők és arab kinézetű potenciális bűnözők grasszálnak fényes nappal az egykoron büszke császárváros említett negyedében, ahonnan a fehérek többsége Lázár szerint már elköltözött. Számos más szörnyűséges adatot is sorol a miniszter, aki szívesen megkérdezte volna az embereket, hogy érzik magukat, de senki sem beszélt németül. Nos, az elmúlt napokban több újságíró, sőt, a bécsi városháza illetékesei is cáfolták a miniszter adatait. Hadd ne soroljuk tételesen, a lényeg, hogy semmi sem stimmelt. Az egyik magyar hírportál másnap ugyanott forgatott, és sikerült kiszúrniuk az utcán azt a turbános, szakállas, nagy bajszú, szóval különösen félelmetesen kinéző bácsit is, aki a Lázár-videó egyik snittjében elsétál a kamera előtt. Amikor mutatták neki a felvételt, az illető tökéletes németséggel adott hangot meglepetésének. Nem értette, miért videózták őt le, és elmondta, hogy nincs itt semmi gond a békés együttéléssel. Lázár nagy pechjére egy elismert globális tanácsadó cég, a Mércéi ta: valy nyolcadik alkalommal válasz; tóttá az osztrák fővárost a világ legélhetőbb városává. Vizsgálták az ; életminőséget, az árakat, a városi közlekedést, a kultúrát, felmérték a közbiztonságot. Budapest a 78. a listán, amely nem az egyetlen ilyen kimutatás, és Bécs mindegyikben dobogós helyen szokott végezni. A nemzetiségi összetétel is érdekes: a bécsi városháza adatai szerint a he; tedik legnépesebb népcsoport a : magyar, 21 ezren vannak. (Azaz : több magyar anyanyelvű polgár él : állandó jelleggel Bécsben, mint Po- I zsonyban és Kassán együttvéve.) A Facebook szerdán eltávolította : Lázár videóját, vélhetően a felhasz; nálási adatok megsértése miatt. (Ha ; sokan minősítenek valamit rasszista : tartalmúnak, azt le szokták venni.) A ; miniszter azonnal tiltakozott a cen; zúra miatt, és saj át honlapj ára tette fel az alkotást. Aki kíváncsi rá (ér; demes megnézni, tényleg a fikciós : műfaj kis remeke), ne ott nézze meg, : ne egy Háry János látogatottságát növelj e, hanem inkább a YouTube- i on, a kulcsszavak begépelésével. : Lázárt egész más helyen lenne jó lá: togatni. Természetesen, csak az ápolók engedélyével. menniük kell! Továbbra is Ebből a negatív spirálból már nem lehet émelt fővel távozni. Kiugrani viszont minél korábban kell. Ján Kuciak múlt héten publikált, utolsó, befejezetlen cikkével kapcsolatban egy hete azt írtuk: a felgöngyölített eset hatásait nézve a Gorillához hasonló. Csütörtökön a koalíció egy újabb Gorillát kapott a nyakába. Vasif Spirko speciális ügyész elmondta a nyilvánosságnak, hogy a Smer miniszterei hogyan lopták szét a közvagyont. Ami még botrányosabb, az a masinéria, amely a hasonló ügyekben nyomozók ellehetetlenítését szolgálja. Miután az ügy koronatanúja vallomást tett, Spirko saját szakállára - a rendőrségben már akkor sem bízott - három napig nyomozhatott. Az ügyet elvették tőle, cserébe koholt vádak miatt éveken át húzódó fegyelmi eljárást kapott a nyakába, családját megfigyelték. Ezek az esetek meztelenre vetkeztették a királyt, bemutatva, amit eddig is sejtettünk: egy oligarchák által uralt maffiaállamban élünk. Szofisztikáit rendszert építettek ki, amely nemcsak a közpénzek szétlopását teszi lehetővé különböző tendereken keresztül, de az igazságszolgáltatást is megbénítja. Lucia Zitnanská írhat bármilyen szép törvényt, ha a Spirkoféle becsületes ügyészek kezét megköti a rendszer. Az utóbbi napok eseményei csak aláhúzzák azt, ami már a múlt héten is evidens volt. itt édeskevés Robert Kalinák távozását kérni. A belügyminiszter is csak egy építőkocka, még ha az egyik legfontosabb is. A rendszer egyik működtetője és szimbóluma. Ám távozásával semmi sem oldódik meg. Mire lesz jó, ha helyére a jelenlegi államtitkárt vagy egy smeres bútort tesznek? Visszaáll a közbizalom? Elhisszük, hogy sikeresen veszik elő a döglött aktákat, rács mögé kerülnek a korrupt politikusok, becsületesen kivizsgálják a Kuciak által feltárt kormányzati maffiahálózatot? Már nemcsak a szimbólumoknak, hanem a rendszergazdának is távoznia kell. A Híd sem elégedhet meg Kalinák elmozdításával. A hidasok állíthatják, hogy eddig sejtésük sem volt róla, milyen maffiaállamban élünk. Vagy elhisszük, vagy nem. Ha viszont továbbra is kormányon maradnak a Smerrel, a rendszer tudatos társműködtetőivé válnak. Azzal pedig senki ne védekezzen, hogy most már nem lehet arcvesztés nélkül kiugomi! Aki marad, az még mélyebbre kerül ebben a lefelé tartó spirálban. Egyébként ki kényszerítette őket arra, hogy 2016-ban koalícióra lépjenek Ficóékkal? Freistadt Pressburg KOLLAI ISTVÁN A tegnapi tüntetésen a pozsonyi középosztály újra megmutatta erejét, és igényét a közélet irányítására. De lesz erő egész Szlovákia meghódításához? A tisztességes Szlovákiát követelő tüntetés szervezői szerették volna felülmúlni az egy héttel ezelőtti Kuciak-emlékmeneten résztvevők számát. E cikk írásakor még nem tudni, hogy ez sikerült-e, de az látszik, hogy a mozgalom magával ragadta szinte az egész szlovák középosztályt, azt a réteget, amelyik nem szeretné elfogadni a politika által kínált korrupciós játékszabályokat, és fel akar lázadni a fojtogató cinizmus ellen. Ä pozsonyi központi helyszín mellett Szlovákia-szerte voltak párhuzamosan tüntetések. Ami jól fest a térképen, országosnak mutatja a Kuciak-gyilkosság nyomán indult polgári mozgalmat, de kérdés, hogy valóban sikerül-e kilépni a városfalak mögül. A szlovák középosztály a nagyvárosokban tömörül, főképp Pozsonyban. Ezek az urbánus mikrovilágok a szlovák gazdasági sikerek valódi motorjai, illetve a gazdasági növekedés előnyei is főképp itt csapódnak le. A vidéki, falusias és kisvárosias világok ebből sokszor alig érzékelnek valamit. A sikeres régióktól távolabb eső, elmaradott mikrokozmoszokban a piacgazdaság mechanizmusaival kevésbé találkoznak az emberek, ilyen körülmények között sokszor nem érzékelhető, hogy a demokrácia és a polgári szabadság adta mozgástér valójában milyen sok lehetőséget ad az embereknek. Itt fásultan és beletörődve könnyebben elfogadják annak az urambátyám világnak a játékszabályait, amelyben vannak helyi erős emberek, földesurak, agrárbárók és privatizőrök, akik biztosítják a helyi megélhetést. Nemcsak Szlovákiára, hanem Magyarországra is igaz a közép-európai új feudalizmusnak ez a kórképe. Nagyváros-vidék ellentétek másutt is vannak, de ha megnézzük az Európai Unió adatsorait, látható, hogy Szlovákia ennek kiugró példája. Szlovákiában van a legnagyobb szakadék a fővárosi és vidéki régiók fejlettsége között, de itt van az egyik legnagyobb differencia a fővárosi és az azon kívüli munkanélküliség szintje között is. A pozsonyi ingatlanárak pedig brutálisan elszakadtak a vidéki keresetektől. Nagy kérdés, hogy a tisztességes Szlovákiát követelő tüntetés szervezői, a felkavarodott pozsonyi közélet meg tudja-e hódítani az új feudális világokba belesüppedt emberek lelkét is, ami nyilván kell is ahhoz, ha országos többséget szeretnének elérni. Jelenleg a felállás a következő: a nyugatias urbánus világok - elsősorban Pozsony - éltetik a gazdaságot, a választásokon mégis alulmaradnak, ott Robert Fico politikai stílusa eddig többséget tudott magának szerezni. Szerencsés esetben az a középosztályi, polgári atmoszféra, amit kissé leegyszerűsítve Pozsonnyal és más nagyvárosokkal szokás azonosítani, magával ragad másokat is. Szerencsétlen esetben a piacgazdaságok e sikeres és főleg városias zárványai, mint a középkori feudalizmusok idején, megteremtik a maguk szabad, de kifelé zárt világát. Feudális légkörtől legyengült demokrácia, polgári zárványokkal a városokban - vagy polgári légkör az egész országban? Nagyjából ez lehet a következő évek tétje Szlovákiában. FIGYELŐ MiloS Zeman kínos beszédet mondott Gyűlölettel és beképzeltséggel teli, bosszúvágyó és kínos, s mindezek következtében az alkalomhoz egyáltalán nem illő volt Milos Zeman beszéde, amelyet az államfő régi-új tisztségébe való beiktatási ceremónián mondott el csütörtökön a prágai Hradzsinban - véli egybehangzóan a tegnapi cseh sajtó. Milos Zeman beiktatási beszédében szokatlanul élesen bírálta a Zdenék Bakala multimilliomos tulajdonában lévő lapokat és közszolgálati Cseh Televíziót, aminek következtében több ellenzéki parlamenti képviselő és politikus tiltakozásul azonnal távozott az ünnepségről. A bírálat ellen azonnal tiltakozott a Cseh Televízió és az érintett újságokat (Hospodárské noviny napilap, Respekt hetilap, Aktuality.cz hírportál) megjelentető Economia kiadó is. Szinte az egész cseh politikai színtér színvonaltalannak minősítette Zeman beszédét és botrányosnak a beiktatáson történteket. Az elnök jövőbeni víziójának bemutatása helyett a vélt vagy valós ellenfeleivel való kicsinyes leszámolásra használta ki beszédét, amely tovább szítja a nyugtalanságot a lakosság körében. , ,Az elnök szavai az alázatról, amelyek közvetlenül megválasztása után hangzottak el, nyilván csak pillanatnyi fáradtságának tudhatóak be. Az elnök támadni, leszámolni és bosszút állni akar” - úja vezércikkében a Lidové Noviny napilap, amely mögött Andrej Babis, a milliárdos kormányfő áll. A konzervatív újság szerint úgy rátámadni Zdenék Bakala vállalkozóra, hogy az nem tud védekezni, a kommunista rendszer legrosszabb éveit idézi. „ Zeman országunk egyik legszentebb helyét (a Hradzsin Ulászló-terme) agitációs központtá változtatta” - olvasható a Hospodárské noviny napilapban. Az újság szerint Zeman „öntelten és kínosan” viselkedett, s még ebben az ünnepélyes pillanatban sem volt képes elnyomni magában a „durva, bosszúálló hajlamait”. A Právo baloldali napilap kifejti: Zeman akkor beszélt elítélően Zdenék Bakala nagyvállalkozó állítólagos korrupciós ügyeiről, amikor ő maga teljes mellszélességgel kiáll Andrej Babis mellett, holott tudja, hogy a kormányfő ellen büntetőeljárás van folyamatban. Az újság szerint sajnálatos, hogy Csehszlovákia megalakulása 100. évfordulójának évében egy szó sem esett a demokratikus értékekről, az ország alapítójáról, Tomás Garrigue Masarykról, akinek éppen születésnapja volt. (MTI) (Lubomír Kotrha karikatúrája)