Új Szó, 2018. március (71. évfolyam, 50-75. szám)

2018-03-09 / 57. szám

141 NAGYÍTÁS 2018. március 9.1 www.ujszo.com Veszélyzónában a demokrácia A miniszterelnök az oknyomozó újságíró és jegyese politikai gyilkosságának ügyét is beszántaná? MIKLÓSI PÉTER Ma a demonstráló utca kiáltja világgá, a kormányfő pedig Andrej Kiska államfővel szemben áskálódva - a „háttérből kísértő" Soros Györgyöt emlegető konspirációé képzelgéssel - bizonyítja a Fico-rezsim ingatagságát. Még nem dőlt él, hogy a sorozatos tüntetések révén újra a demokrácia igenlése felé vezet-e az út, vagy amiről a vezető kormánypárt foltos múltú emberei el kívánják terelni a figyelmet, arról a múló napok jóté­kony hatásával el lesz terelve a fi­gyelem... A látleletről - a ficóizmus és a meciarizmus hasonlóságait is keresve - Sarlota Pufflerovával, a Polgár, Demokrácia és Felelősség Társulás ügyvezető igazgatónőjével beszélgettünk. Az 1989-es rendszerváltás izga­tott napjai óta nem fordult elő, hogy egyazon este a köztársasági elnök, a parlament házelnöke és a kormányfő is szót kérjen a köz­­szolgálati televízióban! Ján Kú­riák és jegyesének brutális meg­gyilkolása után szakadék fölött la­víroz az ország? Az önálló Szlovákia 1993 óta most éli át a legkomolyabb válságát. Hi­szen amíg a meciari érát a perma­nensen lappangó társadalmi válság jellemezte, a Nagymácsédon élt fi­atal pár erőszakos halála utáni krízis hirtelen jelentkezett. Robert Fico előző kormányainak szőnyeg alá sö­pört botrányai még sokkal kevésbé kavarták föl a közhangulatot, most azonban felülkerekedett az emberek igazságérzete és éleslátása. A tör­téntek révén tömegek tudatosítják, hogy az államhatalom az emberi jo­gok és a demokrácia megszilárdítása helyett annak leépítési praktikáit űzi. A kettős politikai gyilkosság és an­nak homályos háttere felnyitotta az emberek szemét, hogy belelássanak a dolgok mibenlétébe, és ráébredje­nek, hogy az a rendszertípus, ame­lyik a demokrácia bizonyos formális jegyeit megtartja ugyan, de a hata­lom a jogállam folyamatos csorbí­tásával, illetve önmaga számára kedvező kivételeket teremtve akar hosszú távon kormányon maradni, az enyhén szólva is orvoslást váró deficites demokrácia. Az utóbbi másfél-két hétben ezt jelzik az or­szágszerte spontán szerveződő megemlékezések és tüntetések. Az adófizető polgár még meg­bízik nálunk az állami intézmé­nyekben, a bíróságok és a rend­őrség munkájában? Mind a hazai, mind a nemzetközi felmérések tapasztalatai szerint nem. Pedig éppen ez a bizalom lenne a zökkenőmentes demokrácia egyik alappillére. Ahogyan az is, hogy az emberek vegzálása helyett az ország politikai vezetése magáévá tegye a fékek és ellensúlyok demokratikus rendszerét. Ha viszont hatalmának tudatában ehelyett beáll a kommu­nikációs harcba, akkor az emberek egyhamar észreveszik, hogy „csak” azt magyarázza: meddig mehet el a rendőrség. Elvégre ne a belügymi­niszter vagy a főügyész figyelmez­tetését is kijátszó országos rendőr­főkapitány döntsön arról, hogy mi­lyen irányba haladjon a „független” nyomozás. A tüntetők számottevő csoport­ja a kormány bukását követeli. Már csak azok a tények is, ame­lyekre eddig fény derült, kellő súllyal bizonyítják, hogy Robert Fico har­madik kormánya - ebben a személyi összetételben — már eljátszotta erkölcsi-bizalmi hitelét. Nézzük akár rögtön a miniszterelnök urat! Éppen készpénzhez: látjátok, itt a bagó, ami a tiétek lehet, végül is a ti adóitokból van. Vagy Fico úr privát milliója volt az a pénz? De akkor miért akarná osztogatni, ha a rendőrség dolga ki­nyomozni Ján Kuciak és kedvesé­nek gyilkosát, illetve elejét venni az egyéb törvénytelenségeknek? Milyen a jelenlegi ellenzék po­litikai ereje és társadalmi tekinté­lye? Meglenne a kormányváltás­hoz szükséges hitele? Vagy Sulik, Eddig miért hunytak szemet az utcákon most tüntető tízezrek a kormányzati frontvonal tündér­mesékbe fordult, 10-12 milliókat kápéban síboló, alufóliában meg igelitszatyorban cipelő korrupciós ügyei, a semmibe vesző és az úgy­mond soha meg sem történt „igaz­ságnak” hazudott dolgai fölött? Tagadhatatlan, hogy a civil tár­sadalom elnéző hallgatásának is szerepe van abban, hogy Szlováki­ában az elmúlt esztendőkben - a ci­(Somogyi Tibor felvétele) az a legszembeötlőbb problémák egyike, hogy mind a korrupció, mind több más kivizsgálatlanul maradt törvénytelenség szálai egészen a közvetlen környezetébe, és így hát őhozzá is vezetnek, ami tarthatatlan egy demokratikus államban. Ezért lenne fontos az ő és „szeplős” kör­nyezete felhalmozódott ügyeinek független kivizsgálása. Hiszen amíg erre nincs mód, és ők sem tisztáz­hatták magukat, addig őket terheli a felelősség a megkötött kezű rendőr­ség soraiban uralkodó állapotokért, az uniós pénzügyi források elherdá­lásában mutatkozó korrupcióért. Utóvégre Robert Fico és politikai garnitúrája - másfél év kivételével - már 2006 óta hatalmon van. Mi juthatott a józan ítélő­képességű polgár eszébe, amikor a tévében a kormányhivatal sárga szalonjának kisasztalán meglátta a nagymácsédi kettős gyilkosság nyomravezetőjének kápéban kí­nált és fegyveres kommandós által őrzött egymilliót? Ráadásul nem is ötszázas bankókban, hanem ki­sebb címletek kötegeiben. Hogy egy balkáni bazámegyed­­ben játszódó valóságshow döntőjé­nek fődíját nézi. Ez a látvány a hite­les képe volt annak, hogy akár mil­liós tételekben milyen a miniszter­­elnök és embereinek hozzáállása a Matovic, Kollár urakat és pártju­kat csupán a Fico-kormány meg­buktatása és az új hatalom meg­szerzésének szándéka hajtja? Az életképes oppozíció egy része csak most formálódik, hiszen a meghatározó politikai pártok sorá­ból Szlovákiában hiányzik egy iga­zán liberális, illetve egy ténylegesen szociáldemokrata párt. És az szintén igaz, hogy a mostani parlamenti el­lenzékről sem mondható el meg­nyugtatóan, hogy minden tekintet­ben a demokratikus princípiumok, ezen belül pedig az emberi jogok meggyőződéses védelmezői és a nemzetközi egyezmények támoga­tói. Példaként elég a nők elleni erő­szakot érintő Isztambuli egyez­mény, a másság vágy az egyéb em­beri és kisebbségi jogok körüli dur­va szlovákiai huzavonákat felhozni. Persze ez a jelenlegi felemás politi­kai és társadalmi helyzet nem je­­lent(het)i azt, hogy a már felgyü­lemlett gondhalmaz tudatában nincs szükség a Fico-kormány széles körű átalakítására. Nyilván ez a felisme­rés is, de elsősorban a munkáját a sajtószabadság és a hatályos törvé­nyek szellemében végző oknyomo­zó újságíró erőszakos halálának a kormányzati hatalom felső köreire mutató jelei rázták föl az emberek passzivitását, a civil társadalom bé­nultságát. vil kurázsi hiányában - ha nem fu­tott is zátonyra, de több ízben léket kapott a demokrácia 1989-1990- ben indult hajója. Ennek egyik ob­jektív oka lehet, hogy a rendszer­­váltás óta váltakozó szlovákiai kor­mányok egyike sem tartotta kiemelt feladatának a társadalom demokra­tikus tudatának elmélyítését. A közoktatásban, a művelődés szá­mos egyéb területén csak alig esett szó az állam demokratikus működésének meghatározó jellem­zőiről, a hatalmi ágak megosztásá­ról, az emberi jogok jelentőségéről és tiszteletben tartásuk fontosságá­ról, ennek vonzatában az állam kö­telezettségeiről. Az embereknek ezért mind a mai napig kevés infor­mációjuk van a polgári jogaikról, az államhatalmat ellenőrző szerepük­ről egy jól működő civil társada­lomban, illetve egyéni felelőssé­gükről a demokratikus rend kiala­kításában és megőrzésében. E hiá­nyosságoknak tulajdonítható az is, hogy ritkán tudatosítják a jogaikat ismerő polgárokként: mekkora de­mokratikus hatalom van/lenne a ke­zükben, ha meglenne a bátorságuk is ahhoz, hogy éljenek vele. És bizony kár rálegyintve lemondani a de­mokráciát féltő aktív polgár szere­péről, mert akkor könnyen rossz irányba terelődhetnek a dolgok. En­nek szomorú példája a nagymácsédi kettős gyilkosság és annak komoly politikai síkja. Noha a ficóizmussal szembeni elégedetlenség eddig nem tört fel­színre, most az utca kiáltja világ­gá, amit magában mostanáig is mindenki tudott. De miért éppen most pattant ki a szikra? A dolog természetéből követke­zik, hogy erre a dilemmára nem ad­ható hiánytalan magyarázat. Jöhe­tett volna a lélektani fordulat már korábban is, de hát a fiatal pár halála révén most derült ki, hogy a korrup­ciós mutyi a kormányfő legszűkebb körű munkatársait is érint(het)i. Az ezzel szembeni lakossági elégedet­lenség pedig főként az utcán jelen­het meg, a polgároknak azon rétegét mozgósítva, amely a demokráciát veszélyeztető törvényszegésekkel és a társadalomnak súlyos sérelmeket okozó korrupcióval szemben hatá­rozza meg magát. A demokratikus rendet gyöngí­tő rendszerrel szembeni elégedet­lenség uralta az országot 1998-ban is, a meciarizmus bukása előtti hónapokban. Polgárjogi aktivis­taként ön lát párhuzamokat az akkori és a mostani helyzet kö­zött? Inkább hasonlóságokról beszél­nék. Mert ahogy annak idején Vla­dimír Meciamál, most Robert Ficó­­nál is fennáll az államhatalommal való visszaélés gyanúja. Kormány­zásának bő tíz éve alatt a miniszté­riumokban számos esetben zajlott, és zajlik mind a mai napig, törökgaz­dálkodás az EU hatalmas pénzinjek­cióival. Meciar a nemzeti vagyont, Fico az uniós forrásokat osztogatja szét a támogatói és kliensei között, végül is csak azt lehet így odaadni, amit másoktól elvesznek. További hasonlatosság kettejük között a bűnbakkeresés, az ellenségkép­gyártás, a konspirációs elméletek kiagyalása, az érdekképviseletek, a parlamenti ellenzék, a civil társada­lom ellehetetlenítése; az ellenvéle­mények és az ellenérdekek érvénye­sítésének demokráciákban szokásos intézményi mechanizmusainak ál­lamhatalmi fojtogatása. Meciar az általa uralt érában, Fico az utóbbi tíz­­tizenkét esztendőben a híveit - a ha­talom kisajátítása révén - a nemzet­tel és saját érdekeivel azonosítja, az ország másik felét egyszer szimbo­likusan, másszor ténylegesen a tár­sadalom peremére taszítja - nem gondolva arra, hogy ezzel maga hozza létre a személye és a rendsze­re ellen tiltakozó közeget. A függet­len sajtó, a civil szerveződések és alapítványok, a különböző kisebb­ségi közösségek, újabban a muszli­­mok, a migránsok gyűlölködő táma­dása pedig a nyugati demokrácia el­vakult haragosává tette Szlovákia NATO- és EU-tagsága előtt Meciart, mostanában pedig az Európa mag­jához tartozást ígérgető Ficót. A civil szerveződéseknek, a pol­gári társadalomnak mi a köteles­sége ebben az indulatokkal teli légkörben? Polgárként ebben a tekintetben nem kötelességeink vannak, hanem felelősségünk van. A felelősségvál­lalás esélye pedig az, hogy a demok­rácia és a jogállam megvédéséért minden olyat meg szabad tenni, amit nem tilt a törvény.

Next

/
Thumbnails
Contents