Új Szó, 2018. március (71. évfolyam, 50-75. szám)
2018-03-08 / 56. szám
8 KULTÚRA 2018. március 8. I www.ujszo.com „Remélem, hamarosan meghalsz!" Mexikói kultúra, mosolygós csontvázak, árulás és gyilkosság a Coco című Oscar-díjas animációs filmben A holtak világát színesre, barátságosra dizájnolták JUHÁSZ KATALIN Ezt mondja valaki a holtak világába cseppenő élő kisfiúnak, mert nagyon megkedvelte. Merész poén, de nyilván imádják a gyerekek. Idén a Coco kapta az animációs Oscart, ami nem meglepő, hiszen a Guillermo Del Tore produceri felügyelete mellett készült mexikói mese nagy reklámot kapott Amerikában, ás az Oscar-esólyek szempontjából megbízható barométernek számító Anniedíjat is neki ítélte a szakma. Ez a Disney-Pixar rajzfilm tabudöntögetőnek számít a nyugati kultúrkörben, ahol kerülik a halál témáját, a gyerek előtt legalábbis nem beszélnek róla. Mexikóban más a helyzet, a halál ott az élet része, a Dia de los Muertos (halottak napja) igazi fieszta, ahol például tehetségkutató versenyt is rendeznek. Ezen szeretne indulni titokban 12 éves főhősünk, Miguel. Azért titokban, mert családjában generációk óta be van tiltva a zene, mindenki cipész, őt is annak szánja a famíliát irányító nagymama. Történt ugyanis, hogy Miguel üknagyapja otthagyta feleségét és pici lányát, hogy híres zenész lehessen. Ez a pici lány volt Coco, Miguel dédnagymamája, aki kulcsszereplő. Rajta múlik ugyanis, hogy a karrierista üknagyapa maradhat-e a holtak világában, és átjárhat-e az élőkhöz. Akire ugyanis az élők közül már senki sem emlékszik, az teljesen megsemmisül. Miguel egy csíntevés miatt a túlvilágon találja magát, és ha hajnalig nem kap áldást egy családtagtól a zenészpályára, akkor ott is marad örökre. Meg kell tehát találnia azt a bizonyos csavargó üknagyapát. Somorja. A 80-as évekbeli magyar underground dívája, a jubiláló Bárdos Deák Ágnes lép fel zenekarával szombaton a somorjai Mozi klubban. A koncert, amely a beszédes Ági 60 - A Kontroll Csoporttól napjainkig címet kapta, 20 órakor kezdődik. Az énekesnő 1980-ban Hajnóczy Csabával és Kistamás Lászlóval közösen alapította a zenekart, amelynek az előző rendszerben nem jelenhetett meg nagylemeze, de-Bárdos Deák Ágnes (Képarchívum) A holtak világát színesre, barátságosra dizájnolták az alkotók, Miguelt kedves, mosolygós csontvázak veszik körül, egyáltalán nem ijesztőek, sőt kifejezetten vicces, ahogy koccanás hatására szétpotyognak, majd gyorsan összerakják magukat, vagy ahogy a csodálkozástól leesik az álluk. Á kisfiú azonnal felismeri a családi oltár fotóin látott rokonokat, de sajnos ők sem akarják, hogy zenész legyen. Sietnie kell, mert telik az idő, és lassan ő is csontvázzá kezd válni. A film tele van jó ötletekkel, mai korunkhoz köthető poénokkal - a legsikerültebb talán az a reptéri ellenőrzéshez hasonló procedúra, amikor a rokonlátogatásra induló csontmójuk azonban másolt kazettákon terjedt az egész országban, sőt hozzánk is eljutott. Hangzásukban, dallamvilágukban talán az amerikai posztpunk new wave B-52's zenekar dalaihoz hasonlítanak ezek a szerzemények, a szövegekben azonban kíméletlen társadalomkritika jelent meg, hol ironikusan, hol pedig véresen komolyan, mutattak rá a rendszer visszásságaira. „A Kontroll Csoport története elsősorban a lázadásról mint a kreativitás egy formájáról szólt, arról, hogy ne unatkozzunk, hogy ne váljon rutinok sorozatává, amit csinálunk: az élet” - mondta Bárdos Deák Ágnes egy interjúban. Később a Müller Péter (akkor még nem Sziámi) is csatlakozott a zenekarhoz, amely mindössze három éven át létezett, de hatása a mai napig érezhető. Ági 1984-ben a Sziámi-Sziámi énekesnője lett Müller Péter oldalán, a 90-es években pedig Ági és Fiúk» néven alapított zenekart, amely kisebb-nagyobb szünetekkel máig aktív. Emellett irodalmi rendezvényeket szervez és vezet, illetve aktívan foglalkozik szépirodalommal. (juk) vázakat a kijáratnál lecsekkolják, és akiről kiderül, hogy nincs ott a fotója a családi oltáron, fordulhat is vissza. (Nehéz dolguk lehetett szegényeknek a fényképezőgép feltalálása előtt). Miguel nagy kedvence, a dalszerző-énekes Emesto de la Cruz - talán az amerikai fogyasztók kedvéért - amolyan Errol Flynn-szerű szuperhős, az éneklés mellett lovagol, vív, védi a jókat a vásznon, szóval ideális példakép kisfiúk számára. Csakhogy a Coco a halál elfogadása mellett arról is szól, hogy nem minden az, aminek látszik, nem mindenki olyan, amilyennek gondoljuk. Erről bizony felnőttként is hajlamosak vagyunk megfeledkezni, úgyhogy (Képarchívum) köszönjük szépen az újbóli figyelmeztetést - lesz mit megbeszélnünk a gyerekkel mozi után. Aztán itt egy másik kérdés: az évszázados családi hagyományok ütközése az egyéni ambíciókkal. Szembeszállhat-e egy gyerek a famíliával, illetve joga vane a felnőttnek ésszerű magyarázat nélkül eltiltania valamitől. Ez is hosszú otthoni elemzésre buzdít. Ha egy történetben központi elem a zene szeretete, akkor elvárható, hogy legyen tele jobbnál jobb betétdalokkal. Ez mindig is a Disney erőssége volt, a Pixamak viszont eddig nem igazán jött össze ütős soundtrack. A Coco fő slágere, a Remember Me (Emlékezz rám) is Oscart kapott vasárnap, úgyhogy csak módjával kritizálhatjuk. Talán elég annyi, hogy a díjátadó gálán előadva haloványabbnak tűnt ez a dal, mint a rajzfilm legérzelmesebb, legmeghatóbb jeleneteibe építve. Ott tényleg működik, hiszen többlettartalmat hordoz, önállóan azonban valószínűleg nem kapott volna ekkora figyelmet. A többi betétdalra pedig sajnos alig emlékszünk. De téljünk vissza a látványhoz. Az alkotók le akarnak nyűgözni minket, hogy ugyanolyan ámulatba essünk, mint Miguel a vibráló, színes túlvilágon. Es nemcsak azt találták ki ügyesen, hogyan beszéljenek a halálról mesés formában, hanem a mexikói kultúrát is szerették volna bemutatni a világ gyermekeinek. Ehhez természetesen sztereotípiákat kellett használniuk: sombrerokalap, díszes gitárok, állandó vigalom, sőt még Frida Kahlo is feltűnik csontvázként. A kliséhasználat azonban sosem lépi át a jó ízlés határát, inkább olyan érzésünk van, mint amikor egy Párizsban játszódó filmben feltűnik az Eiffel-torony. A filmet nálunk (is) 6-os karikával vetítik a mozik, amit üzleti szempontból abszolút megértünk, pedagógiai szempontból viszont túlzásnak tartjuk. Á történet ugyanis eléggé bonyolult, többrétegű, a szükségesnél valamivel több fordulatot építettek bele, a vége felé pedig szinte felnőtt krimibe torkollik, hiszen egy gyilkosságra derül fény. Nem véletlen, hogy a főhős 12 éves, nyilván az alkotók is úgy gondolták a kezdet kezdetén (több évvel ezelőtt), hogy 10 évnél kisebb gyerekek csak részben tudják befogadni. Á film által közvetített örök érvényű üzeneteket azonban a kisebbek is megértik. És emiatt vitathatatlan, hogy Lee Unkrich formabontó, misztikus fantasy-meséje megérdemelten kapott Oscar-díjat. Musical készült Milosevicsröl Pristina. Egy koszovói színház mutatta be kedden azt a musicalt, amely a háborús bűnökkel vádolt szerb elnök, Slobodan Milosevics életéről szól. A Slobodan Show című előadás iránt nagy volt az érdeklődés a főváros, Pristina közelében fekvő Gracanica színházában, és alaposan megosztotta a közönséget, valamint a kritikusokat. A helyi albán lakosság körében már a bemutató hírére tiltakozások kezdődtek, több albán kritikus jelezte, hogy sem megnézni, sem véleményezni nem hajlandó azt az előadást, amely tele van Milosevicstől származó idézetekkel. A musical cselekménye a 90-es években kezdődik, a koszovói vérengzés is megjelenik benne, csakúgy, mint a szerb vezető magánélete, néhány helyi lakos sorsa, a 2000-es forradalmi hangulat és Milosevics hágai bírósági tárgyalása. Nenad Todorovics koszovói szerb rendező elmondta, azért vállalta el a felkérést, mert a darab témája „az utolsó szerbiai tabu”, és szerinte segít megérteni az akkori balkáni helyzetet, ráadásul humoros jelenetek is vannak benne. (guardian) Jubiláló underground díva a Moziban RÖVIDEN Nincs többé nyomtatott NME London. Utolsó nyomtatott lapszámát jelenteti meg e héten a New Musical Express (NME). A legendás, trendformáló brit zenei magazin kiadója, a Time Inc. közleményében az áll, hogy gazdaságilag nem éri meg nekik fenntartani a printverziót. A lépést optimista szellemben kommentálták: két audiocsatomát is indítanak a napokban, az egyik formabontó új zenekarokkal, előadókkal kíván foglalkozni, a másik a közízléshez közelebb állókkal. Mindkettő az interneten érhető majd el. Ugyancsak a világhálóra költözik fizetős formában az NME Gold című összefoglaló jellegű kiadvány, amely eddig nyomtatott lap időnként jelentkező különkiadása volt. A New Musical Express 1952 óta jelent meg, és rövid idő alatt vezető pozíciót vívott ki magának a zenei sajtópiacon. A hetvenes években már heti 300 ezer példányt adtak el belőle. Annak idején a punk és a posztpunk mozgalom első számú szócsöve volt, de filmekkel, kulturális trendekkel is foglalkozott. 2002-től színes magazin formátumbanjelent meg. A lap szerkesztői által favorizált előadók és zenekarok biztosak lehettek benne, hogy népszerűségük növekedni fog. Az internet előretörése és az olvasási szokások megváltozása azt eredményezte, hogy 2015-től ingyenessé tették a lapot, és a reklámbevételekből próbálták fenntartani. Ez sem volt elég a túléléshez, miközben a mne.com weboldal látogatottsága folyamatosan nőtt, a nyomtatott verzió iránt megcsappant az érdeklődés. Az utolsó NME borítóján a brit Shame zenekar látható. (|uk)
