Új Szó, 2018. március (71. évfolyam, 50-75. szám)

2018-03-07 / 55. szám

1 Csallóköz és Mátyusföld 2018. március 7., szerda, 9-11. oldal Csallóközkürtön már új helységnévtábla jelzi a falut. Érsek Árpád közlekedésügyi miniszter februárban mutatta be az új kétnyelvű helységnévtáblákat. A magyar táblák is akkorák, minta falu szlovák megnevezését hirdető táblák. Kubik József, Csallóközkürt polgármestere lapunknak elmondta, több lakos is jelezte a falu vezetésének, hogy éljenek a törvény adta jogukkal, ezért amint a jogszabá­lyok lehetővé tették, kihelyezték az új magyar helységnévtáblát. (Bartaios Éva felvétele) Könyvtárak hete felnőtteknek SOMOGYI KATALIN A Minden nő szeretne mocska lenni című kiállítással a Dunaszerdahelyi Csallóközi Városi ás Megyei Könyvtár is kiáll a cicák jogai mellett. PUNASZERDAHELY A Dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtár is részt vesz az országos Könyvtárak hete rendezvénysoro­zaton, melyet általában Hans Chris­tian Andersen születésnapja, azaz, április 2. körül hirdeti meg a Szlo­vákiai Könyvtárak Asszociációja. Idén pár héttel előbbre hozták, ép­pen a nyugat-szlovákiai tavaszi szünet idejére, ezért elmaradnak az iskolai könyvtári rendezvények, „így a felnőttekre fókuszáltunk a heti programmal - kezdte a beszél­getést Lacza Ilona igazgatóhelyet­tes. - Ma a Janus című magyar té­­véfilmet fogjuk levetíteni, holnap pedig, a járási professzionális könyvtárosok munkaértekezlete után az Utolsó rapszódia című, Liszt Ferencről készült filmet. Mindket­tőt a Pozsonyi Magyar Intézet köl­csönözte. Nyolcadikén, a nemzet­közi nőnapon tartjuk a Minden nő szeretne macska lenni című fény­képkiállítás megnyitóját is, amelyet közösen rendezünk az Antre Könyvkiadóval és a Cicák Duna­szerdahely Polgári Társulással. Minden részt vevő szervező elkö­telezett macskabarát és nem titkolt szándékunk, hogy a kutyákkal egyenrangú, tehát érző lény beso­rolást kapjanak a macskák is a tör­vény előtt. Pénteken író-olvasó ta-Csere és visszaváltás a dunaszerdahelyi könyvtárban (A szerző felvétele) lálkozóval zárjuk a hetet, amelyen Durica Katarina, somorjai szárma­zású, Magyarországon élő írónő Szlovákul szeretni című könyvét mutatja be. A rendezvényeket az ünnepi hét után is folytatjuk. 2017- ben 104 rendezvényünk volt, főleg Dunaszerdahelyen és elsősorban diákoknak. A könyvtárnak kb. 2500 állandó tagja van, közülük 800 fia­tal, 15 éven aluli. Bár a taglétszám csökken, biztos vagyok benne, hogy az állandó iskolai jelenlétünk nélkül a csökkenés drámai mértékű lenne. A fiatalok, ha már itt vannak a könyvtárban, érdeklődéssel szem­lélődnek, és vannak olyanok, akik pont ennek hála kapnak rá az olva­sásra. A könyvállomány évente megújul, tavaly több mint 1900 könyvet vettünk. Általában az olva­sói igények szerint válogatunk, és figyelünk az egyetemistákra is. Nem egyszer kaptunk pozitív visszajel­zést, hogy egy bizonyos egyetemi jegyzet a pozsonyi főiskolákon már elfogyott, de nálunk kölcsönözhető. Összesen több mint százezer köny­vünk van, a kölcsönzések száma 2017-ben meghaladta a 120 000-t. AJÁNLÓ Március 7. (szerda) Dunaszerdahely-17.00: a Janus című magyar film vetítése a Csal­lóközi Könyvtár olvasótermében. Pozsony -18.00: Mátyás király - Mecénás és katona - kiállítás­megnyitó a Magyar Intézetben. Március 8. (csütörtök) Dunaszerdahely-17.00: a Min­den nő szeretne macska lenni című fotókiállítás megnyitója a Csalló­közi Könyvtárban. Pozsony -18.00: Európáról kö­zép-európaiként - kerekasztal-be­­szélgetés és A szabad Közép-Eu­­rópa múltja és jövője c. kiadvány bemutatója a Magyar Intézetben. Somorja-17.00: M. Kovács Melinda A kételyen túl című kis­regényének bemutatója a Zalabai Zsigmond Városi Könyvtárban. Pozsony -19.00: Lehár Ferenc A víg özvegy - a balettváltozat a Magyar Állami Operaház balett-t­áncosainak előadásában az In­­cheba épületében. Március 11. (vasárnap) Pozsony - 9.00: diákmise a fe­rencesek templomában. Március 14. (szerda) Pozsony-16.00: a Szőttes Ka­mara Néptáncegyüttes játszó- és táncháza gyerekeknek a Csema­­dok székházában. Identifikácia obstarávateía: Pofnohospodárske druzstvo Kútniky, 929 01 Kútniky Názov zákazky: Rekonítrukcia farmy osípanych- Malá Belá Predmet obstarávania: stavebné práce Lehota na predkladanie ponúk: 28. 03. 2018 do 10:00 Miesto predkladania ponúk a poskytnutia sút'aznych podkladov: Pofnohospodárske druzstvo Kútniky, 929 01 Kútniky Miesto a dátum otvárania ponúk: Pofnohospodárske druzstvo Kútniky, 929 01 Kútniky 28. 03. 2018 11:00 Uchádzaci, ktorí predlozia ponuku, sa mőzu zúcastnit' otvárania obálok s ponukami v zmysle §52 ZVO, pricom vyhodnotenie ponúk je neverejné v zmysle §53 ZVO, a uskutoénuje sa vylucne v sidle obstarávatefa. Pri obstarávaní postupuje prijímatef v súlade s Usmernením Pődohospodárskej platobnej agentúry c. 8/2017 k obstarávaniu tovarov, stavebnych prác a sluzieb financovanych z PRV SR 2014-2020. DPI 80205

Next

/
Thumbnails
Contents