Új Szó, 2018. március (71. évfolyam, 50-75. szám)

2018-03-06 / 54. szám

www.ujszo.com | 2018. március 6. KULTÚRA 113 A víz érintése vitte el a fö díj akat Az Oscar-gálán a filmes idézetek mellett a nemek közötti egyenlőségről és a zaklatási botrányokról is szó volt ÖSSZEFOGLALÓ Los Angeles/Budapest. Tizen­három jelölésből négyet váltott díjra A víz érintése a 90. Oscar-gélén helyi idő szerint vasárnap Los Ange­lesben. Guillermo del Tore fantasyfilmje megkapta a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járó elismerést is. A legjobb idegen nyelvű alkotások mezőnyében, amelyben Enyedi Ildikó Testiéi és lélekről című műve is szerepelt, chilei győzelem született. A díjátadó gálán a 90. évfordulót ünneplő filmes idézetek mellett Hollywood forró témája, a nemek közötti egyenlőség kérdése és a filmipart megrázó zaklatási botrá­nyok áldozatai melletti kiállás, a változások sürgetése is kiemelt sze­repet kapott. A műsor házigazdája, Jimmy Kimmel is többször célzott a szexuális zaklatásokra és az áldoza­toknak hangot adó MeToo mozga­lomra. Valóságos történetek A bejelentések idén zökkenőmen­tesek voltak: a tavalyi borítékcserés fiaskó után ismét Faye Dunaway és Warren Beatty adta át a legjobb fil­mért járó Oscart. Guillermo Del To­ro a díjat megköszönve arra bátorí­totta a fiatal filmeseket: „használják arra a képzeletüket, hogy olyan tör­téneteket mondjanak el, amelyek valóságosak a világban”. Del Toro lett a harmadik mexikói származású filmes, aki Oscar-díjat kapott Alejandro Inarritu és Alfonso Cuarón után. Del Toro köszönőbe­szédében célzott rá, hogy Donald Trump elnök még a kampány során azt mondta, Mexikóból nem a leg­jobb emberek emigrálnak Ameriká­ba, hanem a drogosok és a bűnözők. .Ehhez képest az elmúlt öt évben ő a harmadik mexikói, aki rendezőként Oscart nyert. ,A legnagyobb dolog, amit a művészet és amit a mi ágaza-A tavalyi baki után ismét Warren Beatty és Faye Dunaway hirdette ki a győztest a legjobb film kategóriában. Guiller­mo del Toro, A víz érintése rendező-producere biztosra ment: tüzetesen ellenőrizte a borítékot, mielőtt szabad folyást engedett volna az örömének. (TASR/AP-feivéteiek) tunk tesz, hogy kitörli a homokba raj­zolt vonalakat, miközben a világ azon dolgozik, hogy azok még mélyebbek legyenek” - hangsúlyozta. A színészi kategóriákban a papír­forma érvényesült: a legjobb női fő­szereplő díját Frances McDormand kapta a Három óriásplakát Ebbing határában című filmért, a legjobb fér­fi főszereplő pedig Gary Oldman lett, aki Churchillt alakította A legsöté­tebb óra című filmben. A 60 éves Frances McDormand másodszor lett Oscar-díjas, ezúttal egy lánya gyilkosát kutató anya sze­repéért. Talán az ő beszéde volt a leg­emlékezetesebb, mert a díj átvétele után arra kérte a teremben lévő összes női jelöltek hogy álljanak fel. A kö­zönség hatalmas tapssal jutalmazta őket. „Nézzenek körül, hölgyeim és uraim, mert mindannyiunknak van­nak elmesélni való történeteink és finanszírozásra szoruló filmterve­ink” - hangsúlyozta McDormand, aki a „befogadási záradékra” is fel­hívta a jelenlévők figyelmét. Ennek lényege, hogy a sztárok kiköthetik: minél színesebb és a nemi arányt te­kintve egyenlőbb stábbal kívánnak dolgozni a filmben. A transznemű főszereplővel for­gatott Egy fantasztikus nő című chi­lei alkotás vitte el a legjobb idegen nyelvű film díját. Sebastian Lelio rendező a főszereplő Daniela Vegá­­nak mondott köszönetét a színpadon. Rekordok és elsőségek Különleges rekordok is születtek, például Roger Deakins operatőr esetében, akit immár tizennegyedik alkalommal jelöltek-volt olyan év, hogy két filmjével is esélyes volt de most először nyerte le az Oscart, a Szárnyas fejvadász 2049 című sci­­fi fényképezéséért. „Szeretem a foglalkozásomat” - vallotta meg Roger Deakins az Oscar-szoborral a kezében. Hozzátette: ennek egyik oka azokban az emberekben rejlik, akikkel az évtizedek alatt együtt­működhetett. A veterán brit opera­tőr külön kiemelte a nagyszerű bu­dapesti stábot - Denis Villeneuve filmje ugyanis részben a magyar fővárosban forgott. James Ivory, aki a legjobb adaptált forgatókönyv Oscar-díját kapta a Szólíts a neveden! című - egy ka­maszfiú és egy egyetemista fiú sze­relmét érzékenyen ábrázoló - filmért, 89 évesen a legidősebb díjazott lett az Oscar-díjak történetében. Ezzel megelőzte az idén szintén 89 éves Ennio Morriconét, aki két éve, 87 évesen kapott Oscart. Ivory sem elő­ször vett részt a díjátadón, korábban három rendezéséért is jelölték. A legjobb eredeti forgatókönyvért Jordan Peele-t jutalmazták a Tűnj el! című filmért, amely az első rendezé­se. Peele első afroamerikaiként ka­pott díjat ebben a kategóriában. A színpadon elmondta: hússzor hagyott fel a forgatókönyv írásával, de végül mégis befejezte, mert bízott benne, hogy az emberek szeretni fogják. Kü­lön köszönetét mondott azoknak, akik jegyet vettek filmjére a mozikban. Jimmy Kimmel később egy tucat sztár kíséretében átrándult a szomszédos moziba, hogy „meglepjék” az ottani közönséget egy kis nassolnivalóval. Enyedi Ildikó „kalandja" „Körülbelül erre készültem. Na­gyon nagy kaland volt, nagyon szép volt, nagy boldogság volt dolgozni, és ami azóta történt a filmmel, az azt bizonyítja, hogy jól dolgoztunk” - nyilatkozta a gála után Enyedi Ildi­kó. Kiemelte, hogy már új filmje előkészületein, Füst Milán Felesé­gem története című regényének adaptációján dolgozik. A Testről és lélekről elnyerte a fő­díjat a 2017-es Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén, fő­szereplője, a szlovákiai magyar Borbély Alexandra pedig megkapta a legjobb női alakításért járó Euró­pai F ilmdíjat. (MTI, k) A díjazott színészek: Sam Rockwell, Frances McDormand (Három óriásplakát Ebbing határában), Allison Janney (Én, Tonya) és Gary Oldman (A legsötétebb óra) OSCAR-DIJAK 2018 • A legjobb film: A víz érintése • A legjobb rendező: Guillermo del Toro (A vfe érintése) • A legjobb női főszereplő: Frances McDormand (Három óriásplakát Ebbing határában) • A legjobb férfi főszereplő: Gary Oldman (A legsötétebb óra) • A legjobb női mellékszereplő: Allison Janney (Én, Tonya) • A legjobb férfi mellékszereplő: Sam Rockwell xv (Három óriásplakát Ebbing határában) • A legjobb adaptált forgatókönyv: James Ivory (Szólíts a neveden) • A legjobb eredeti forgatókönyv: Jordan Peele (Tűnj el!) | • A legjobb vizuális effektek: Szárnyas fejvadász 2049 • A legjobb operatőr: Roger A. Deakins (Szárnyas fejvadász 2049) • A legjobb filmzene: Alexandre Desplat (A víz érintés • A legjobb betétdal: Remember me (Coco) • A legjobb vágás: Dunkirk • A legjobb hangvágás: Dunkirk • A legjobb hangkeverés: Dunkirk • A legjobb látványtervezés: A víz érintése • A legjobb smink: A legsötétebb óra • A legjobb dokumentumfilm: Icarus • A legjobb animációs rövidfilm: Dear Basketball • A legjobb animációs film: Coco • A legjobb rövid dokumetumfilm: Heaven is a Traffic Jam on 405 • A legjobb rövidfilm: The Silent Child • A legjobb idegen nyelvű film: Egy fantasztikus nő (Chile)

Next

/
Thumbnails
Contents