Új Szó, 2018. február (71. évfolyam, 26-49. szám)

2018-02-02 / 27. szám

16! KÓPÉ 2018. február 2. | www.ujszo.com FEISŰVÁMOSI ÓVODÁS Koczkás Kevin, 6 éves Cseh László, 4 éves Fejes Lili, 6 éves Vörös Lili, 6 éves Juhos Patrik, 6 éves Kósa Péter, 4 éves Kedves Gyerekek! No, sikerült Nektek is jó bizonyít­ványt szerezni? Ma kifújhatjuk magunkat, korán sem kellett kelni, de jó is ez a szünnap. Ráadásul megint két oldalt kaptunk az Új Szó főszerkesz­tőjétől, úgyhogy olvashattok, játszhattok, inspirálód­­hattok közös barátaink rajzai által. És Hanna is jöhetett soron kívül egy új ajánlóval, különösen örülök neki, hiszen egy kötelező olvas­mányról ír, mégpe­dig olyan élvezetesen, hogy talán a „kötelező” név ellenére most többek is kedvet kapnak hozzá, hogy meggyőződjenek az igazáról. És ha sikerül, talán azon is elgon­dolkodnak, hogy a többi kötelező sem biztos, hogy feltétlenül unalmas. Sőt. Kellemes hétvégét kívánok, gyüjtsetek sok erőt az új félévre! NEM CSAK KÓPÉ OLVAS ÁM Az öreg halász és a tenger Erről a könyvről fontosnak éreztem írni. Mivel régen íródott, a nyelvezete más, mint a mai regényeké, engem mégis nagyon megfogott, és remélem, több korombéli fiatal is úgy jár, mint én. Beleolvas, mert miért is ne, és amikor felpillant, megnéz­ni, hány óra van, észreveszi, hogy már jóval túljutott az első pár tíz oldalon. Itt még megjegyzem, hogy a könyv kevesebb, mint kétszáz oldal. Az öreg halászt, Santiagói most, hogy nyolcvannégy napja nem fogott semmit, új remény tölti el. A nyolcvanötödik napon, na, akkor biztosan kifog egy szép nagy halat. Az ő szép nagy halát, ami meghozza a szeren­cséjét. Neki is indul, és elhatározza, hogy ezen a napon messzire kihajózik a tengerre, és egy nagy hallal tér vissza a faluba. A fiú fölajánlja neki a segítsé­gét. Hiszen ha Santiago tényleg nagy halat fog, akkor egymagában nem tudja majd elkapni, ami­lyen öregecske már. De az öreg halász tiltakozik. Lakozik még benne elég erő ahhoz, hogy kifogjon egy nagy halat, így egyedül indul neki a nyolcvanötödik napnak. Hosszú ideig várakozik, de megéri, mert még aznap ráharap egy óriási hal a csalijára. Nagyon nagy hal lehet, gondolja Santiago. Az én nagy halam. Most már el nem eresztem, amíg az egyikünk ki nem múlik. A hal vagy én. Sokáig húzza a hal az öreg halászt és a csónakját. Erős hal, gondolja a halász. Okos és erős. A testvérem. És az öreg halász ezen elgon­dolkodik. Olvassuk a gondolatait, közben megismeijük őt. Egy kicsit még a múltjába is belepillanthatunk. Ernest Hemingway kisregényét, amiért az író 1954-ben megkap­ta az irodalmi Nobel-díjat, mindenkinek ajánlom, akit érdekel a komolyabb irodalom, egy parányi ember viszonya a hatalmas tengerrel, s maga a küzdelem. Mostanában nagyon kevesen olvasnak klasszikusokat a gyerekek, és ha igen, akkor az iskola miatt. Úgy érzem, ezen kicsit változtatni kéne, hiszen attól még, hogy egy könyv régen íródott, lehet érdekes és aktuális. Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger (Fordította: Ottlik Géza), Könyvmolyképző Kiadó, 2015 Tikk Hanna Léna 13 éves olvasó Figyelem! Új helyre költözött a szerkesztőség. Megváltozott az én levélcímem is: DUEL - PRESS s.r.o., Új Szó - Kópé P.O.BOX 222,830 00 Bratislava 3 LÉGI MESÉS Rigó Cintia, 9. osztály Ozsvald Zoé Sára, 3. osztály Varga Márk, 2. osztály Kollár Kitti, 7. osztály Szilvási Viktória, 4. osztály Németh Viki, 3. osztály

Next

/
Thumbnails
Contents