Új Szó, 2018. február (71. évfolyam, 26-49. szám)
2018-02-23 / 45. szám
Interjú k UJSZO.COM ■ UJSZO<®UJSZO.COM MÁGIKUS EREJE VAN a m e s é n e k Már gyerekként valami különös, sejtelmes hangulat lengte körül. Mintha - elvarázsolt hercegnőként - egy távoli mesevilágban élne. Mint elárulta, a mesék valóban sokáig bűvkörükben tartották. Talán ösztönösen érezte, meg kell fejtenie a titkát a fantázia e sokszínű birodalmának, hogy később ő is megteremthesse gyerekközönsége számára a csodát. Egyszemélyes bábszínházával, a Zsufával az utóbbi években bejárta Magyarországot, Dél-Szlovákiában is sok helyen törzsvendégnek számít. Nem csupán bábelőadásokat tart a kicsiknek, hanem interaktív foglalkozásokat is. A pozsonyi származású, Budapesten élő Németh Luca bábszínésszel beszélgettünk. f T erekként T7 szeretted y a bábszín- J házat? Egyáltalán nem. Nekem mindig fontos volt az esztétikum, és általában csúnya bábokat láttam, ezért nem tudtam velük azonosulni. A bábszínház csúnya egyedek felvonultatásaként maradt meg bennem. Egyetlenegy bábos mesét szerettem, a Mazsola és Tádét. Azt is főleg azért, mert Havas Gertrúd bábszínész zseniálisan szólaltatta meg Mazsolát. Mi érdekelt akkor kislányként? A mesék mindig iszonyúan lekötöttek. Olyannyira, hogy anyu nagyon szomorú is volt, mert sokáig nem olvastam szépirodalmat, csak meséket. Még 14-15 évesen is az volt számomra a relaxáció, hogy magyar népmeséket olvastam. A legeslegjobban azonban Hauff meséit szerettem. Tizenévesen mi vonzott a mesékhez? Most, felnőtt fejjel már tudom az okát. Nem véletlenül használják a meséket terápiaként. Kódoltan rengetegféle üzenetük van. Ha gyerekként még nem is jut el az agyadig, de ez akkor is egy terápia. Én valószínűleg így terápiáztam. Másrészt a fantáziát is megmozgatja, egy csomó minden belefér. Az ember általában azokat a meséket szereti, amelyek egyfajta kulcsot jelentenek számára, a megoldandó problémáira. Nekem is volt pár kedvenc mesém, amelyek valószínűleg az adott élethelyzetemben kulcsként működtek. Milyen típusú meséket szerettél? Leginkább azokat, amelyekben a mesehősnek meg kellett oldania valamilyen feladatot, és aztán elnyerte méltó jutalmát. Talán pont azért fogtak meg ezek a mesék, mert én a feladataimat sorra nem oldottam meg. A meséknek egyébként van egy nagyon mágikus világuk, ami, úgy érzem, rokon a misztikumra fogékony lelkemmel. Hiszek a lélekvándorlásban. Voltam pár reinkarnációs visszavezetésen, és az is misztikus világ, akárcsak a mesék. A legelején úgy álltam hozzá, hogy jó buli lesz. ., . < (Fotók: Reidl Mónika és N. L. archívuma) De az emlékképek annyira erősek, intenzívek voltak, hogy éreztem: ezt valamikor valóban átéltem. Ami nagyon érdekes, hogy a reinkarnációs utazásokból hasonló választ kaptam, mint a mesékből: hogy mindig mindent tök korán feladtam, anélkül, hogy küzdöttem volna érte. Segítettek megváltozni a mesék és a reinkarnációs utazások? Valószínűleg nem vagyok túl erős, ezért sajnos nem annyira... Ettől az embernek lelkiismeret-furdalása is van, hisz sokkal rosszabb, ha tudod, mit kellene tenned, és képtelen vagy lépni, mint ha nem is tudatosítod a problémáidat. Én azonban hiszek abban, hogy a neked föladott leckéket előbb-utóbb megoldod. Ha nem most, akkor két élet múlva, mert a sors úgy adogatja a kártyákat, hogy legyen lehetőséged a megoldásra. Azért vagyunk ezen a világon, hogy ezeket a tapasztalásokat megéljük, I és annyival '* tisztábban tudjunk egy következő, bármilyen egzisztenciában létezni. Tizenévesen elég zárkózottnak tűntél, mint aki nem könnyen engedi közel magához az embereket. Fura, mindenkinek ez az első benyomása rólam, közben pedig olyan szinten vagyok kitárulkozó, hogy az már zavarba ejtő. Lehet, hogy egy mesés álomvilágban éltél, és sokaknak ez tűnt zárkózottságnak? Valóban van egy ilyen világom, ahova tök jó elmenekülni, oda nem engedek be mást. A valós életemből azonban bármit bármikor kiadok, jó szívvel, és nincs olyan érzésem, hogy ez kihasználhatóvá tesz. Hogyan jutottál el a bábozáshoz annak ellenére, hogy gyerekként nem kötött le? Nincsenek véletlenek, ez is a sors keze. Mindig is a színészet vonzott, ezért jelentkeztem Budapestre a GNM Színitanodába. Egy idő után rájöttem, hogy ez nem az én világom. Erős volt bennem a megfelelési kényszer meg a lámpaláz, és olyankor szinte lemerevedtem, ezért abbahagytam. Később az egyik barátnőm fölhívott, hogy a Kolibri Stúdióba keresnek bábszínészt. Jelentkeztem. Amikor beléptem a Kolibribe, mindjárt éreztem, ez az én közegem. Fantasztikus társaságba kerültem, oldott volt a hangulat, szuper jó tanárok oktattak, és a bábszínészek közt nincs az a fajta furcsa rivalizálás sem, ami mindig távol állt tőlem. Megszerettem a bábozást, teljesen beszippantott. Megszűnt a lámpalázad? Érdekes, hogy ha gyerekeknek játszom, teljesen föl tudok oldódni, nincs bennem az a ledermesztő megfelelési kényszer. Nem mintha a gyerekek nem lennének kritikusak. Mert na-20 NŐI SZEMMEL 2018. február ■hhhhhmmhm
